Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:17

Találat: 1922

Szalóki Miklóssal, az országos viszonylatban is elismert szociális szakemberrel való ismeretségünk nem új keletű. Arra az időre datálódik, amikor a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés létrehozta (1994. 11. 01.) az újszászi „Kastély Otthon” Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Otthonát és Rehabilitációs Intézményét. A szakértői bizottság a JNK-Szolnok Megyei „Esély” Szociális Alapítvány menedzserére, az intézmény megbízott igazgatójára, Szalóki Miklósra tette le egyhangúan a voksát (1995. 03. 15.).

Munkásságának, szakmai elismertségének körvonalait ismertem. Tudtam, hogy közel 18 évig értékteremtő igazgatója volt a Kastély Otthonnak, akit 62 éves korában, hallatlanul sok felhalmozott szakmai tudással, gyakorlattal nyugdíjaztak. Mégis, amikor a Ki kicsoda Jász-Nagykun-Szolnok megyében kiadvány névtárát böngészve elolvastam a Szalóki Miklósról szóló írást, úgy éreztem, egy beszélgetéssel teljesebbé tehetjük szakmai életútjának bemutatását. Az Újszászi Híradó olvasói részére szánt beszélgetést szívesen fogadta. A már korábban kialakult kapcsolatunkra figyelemmel, tegező viszonyban kezdtük a beszélgetést.

Szalóki Miklós megyei vezetők társaságában

VF: Születési adataidat megismerhetjük?

SZM: Jászberényben születtem 1949. 11. 30-án.

VF: Szüleidről hallhatnék néhány gondolatot?

SZM: Édesapám, Szalóki István közgazdász, édesanyám, Soós Lujza pedagógus volt. A család erdélyi ága nemesi ivadék volt. Apai ágon 150 kataszteri földet birtokoltunk Kenderesen a Horthy birtok mellett. Nagyszüleink, szüleink személyes ismeretségbe kerültek a kormányzó családjával.

VF: Avassál be egy kicsit a Szalóki család történetébe!

SZM: A Szalóki család, amelyben születtem, szociológiai – társadalomszerkezeti vonatkozásban olyan, mint az a bizonyos állatorvosi ló. Apai nagyapám a múlt század elején „kiruccant” az amerikai „Újvilágba”, és rövid megszakítással, 12 évig szén- és ércbányászként dolgozott. Összegyűjtött pénzéből mindkét gyermekének tekintélyes tőkét teremtett. Édesapám Kenderes Kakat-pusztán vett mintegy 150 hold földet, közvetlenül Horthy Miklós kormányzó birtoka mellett. Közgazdászként nagy ambícióval, gépparkkal, dolgozókkal fejlesztette gazdaságát. A kormányzó egy beszélgetésük alkalmával útbiztosi állást ajánlott apámnak, mondván, hogy aki öt fiúgyermekkel (akkor én még nem éltem) és értékes munkával gazdagítja hazánkat, az rászolgál a jelentős megbízatásra. Édesapám először Törökszentmiklóson, majd Jászberényben lett útbiztos. Jól élt a családunk. Szüleim szép, „hatablakos” házat építettek Jászberényben. Berényben négy személynek volt akkor autója. Édesapámnak egy DKW Hochmeister és egy sport Bugatti is „jutott”. Jöttek az ’50-es évek, a vagyon elúszott. Édesapám állást sem kapott, mert osztályidegennek minősült. A „hatablakos” házat egy kis parasztházra cseréltük, ott húzódtunk meg. Erdélyi nemesi családból származó édesapám mivolta tovább nehezítette a család sorsát. Szüleim fizikailag, morálisan és egzisztenciálisan is padlóra kerültek. Édesanyám kegyelemből kapott egy tanyasi tanítói állást Pórtelken. Bátyáim elmondása szerint, amíg édesanyám tanított, egy-egy jószívű gazda tanyáján tett le megőrzésre, ahol megesett, hogy enni is kaptam.

VF: Érdekes családtörténet, amit elmondtál, családregénybe illő. Hogyan alakult a hat fiúgyermekkel megajándékozott szüleid életközössége, a testvérek életútja?

SZM: Tartalmas és meghitt boldogságnak érzem, hogy szüleim elhunytáig, mint legkisebb gyermek, velük maradhattam. Ezt egy-két házasságom meg is sínylette, hiszen a főzőkanál legfeljebb éttermekben viseli el, ha többen kavargatják vele a főznivalót. Öröm, hogy anyai nagyanyám (Fogarasy Kornélia) is velem/velünk egy házban élt, gondoskodásunk mellett térhetett örök pihenőre. Édesapámat nyolcvankettő, édesanyámat 95 éves korában temettük el.

Szüleim a hat fiúgyermek mellé fogadtak egy unokabátyámat is, akit építészmérnöknek taníttattak ki. Nekünk, hatunknak is rossz a pedigréje, azaz a leszármazási okmánya, családfája. Így többnyire inasként kezdtük a „nagy életet”, és utána szerezhettünk diplomát. Eminens tanulók voltunk. Igazgatói, elnöki és vezérigazgatói szintig jutottunk. Büszke vagyok, hogy Pista bátyánk summa cum laude iskolai kitüntetéssel (doktori minősítésben) végzett a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen, és kőolaj- földgázkutató szakember. George H. W. Bush volt amerikai elnökkel és a Kennedyekkel is folytathatott személyes szakmai konzultációkat. Az ’50-es években édesanyánk unokatestvére (Fogarasy Viktor), ausztriai üzletcsoport tulajdonos fölajánlotta, hogy idősebb testvéreimet külföldön kitaníttatja, és pozícióhoz segíti őket.

Szüleim büszkesége azt kívánta, hogy szülőhazánkban kell élnünk, bizonyítanunk, érvényesülnünk minden körülmények között. Akaratuk teljesült. Ezért örülök, gyermeki hálám nekik.

VF: Szüleid azon akaratát tekintve, hogy gyermekeiknek a szülőhazájukban kell érvényesülniük, értelemszerűen adódik a kérdés: hogyan alakult a „nagybetűs” életed, szakmai karriered?

SZM: Testvéreimhez hasonlóan jó tanuló voltam. Az általános iskolát (1964), gimnáziumot (1968), szakközépiskolát (1970) Jászberényben végeztem. Nem jutottam be a fogorvosi egyetemre. Mechanikai műszerész szakmát tanultam a szakközépiskolában. Elnyertem megyei versenyen a „szakmai kiváló tanulója” címet is. Gyakorlóéveimet a Hűtőgépgyárban töltöttem – marasztaltak. Több területen, tíz évet dolgoztam a rangos cégnél. Többek között a gyár vezetésének protokoll és ügyvitel-technikai feladataival is foglalkoztam. A cég támogatásával tovább tanulhattam. Kecskeméten felsőfokú gazdálkodási oklevelet szereztem. 1979-ben egy szolgáltatóipari vállalat (SZOVALL) jászsági kirendeltség-vezetője lettem. Kiváló kirendeltség cím birtokosai lettünk. A tanulás, az önképzés mindig foglalkoztatott. A megye legfiatalabb szociális intézeti igazgatójaként a jászberényi Egyesített Szociális Intézet vezetője lettem. Jelentős kihívásokkal kellett megbirkóznom. Hat szociális intézmény létrehozásában vettem részt. Rutint szereztem nagy létszámú ellátotti és dolgozó kollektíva irányításában, miközben műszaki végzettségemet követően a Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán szociális- és szervező diplomát szereztem. A Semmelweis Egyetem Főiskolai Karán függőséggel, alkohol, drogfogyasztással foglalkozó addiktológiai konzultáns diplomát kaptam, pszichiátriai és szenvedélybeteg ellátás területén szociális szakvizsgám van. Elnyertem a Hatvani úti Egyesített Szociális Intézet (Jászberény) igazgatói pályázatát, de kinevezésem előtt a JNK-Szolnok Megyei Önkormányzat vezetőinek invitálására, megyei szociális menedzser beosztásba kerültem. Elnyertük az ország első PHARE Regionális Forrásközpontja kialakításának lehetőségét. A munka Heves- és JNK-Szolnok megyére terjedt ki, és ezt a csapatot vezettem. Ekkor kaptuk a feladatot, hogy az újszászi, gazdaságilag ellehetetlenült kórházi telephely helyett egy új, hiánypótló intézetet tervezzünk meg. Sikerült. Az akkori megyei közgyűlés megszavazta az intézet létrehozását. Életem utolsó igazgatói kinevezését itt nyertem el. Ez 18 év kitörölhetetlen szakmai és emberi értékekkel ajándékozott meg. A 160 fő ellátotti létszámot 248 főre bővítettük folyamatos fejlesztésekkel. Három szakmai területen országos szakértő lettem. Több főiskolai, egyetemi oktatóintézettel működtünk együtt, mint arra alkalmas terepintézet. Kaptam, és máig kapok feladatokat a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karától, ahol tematika kidolgozásában, óraadásban, vizsgáztatásban, szakdolgozatok opponensi-elbíráló feladatokban veszek részt. Számos bel- és külföldi intézménnyel, szakmai műhellyel alakítottunk ki együttműködést igen tisztelt szakmai helyettesem, vezetőtársaim, szakmai kollégáim segítő közreműködésével.

VF: A már említett „Ki kicsoda Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című könyv névtárában Zsuzsanna lányodról, Laura, Anna Lujza unokáidról tettél említést.

SZM: Magánéletem nem példás, de becstelennek sem tartom. Talán ez is oka, hogy egyedül maradtam. Első házasságomból a Jóisten egy nagy kinccsel ajándékozott meg Zsuzsika lányom személyében. Kétgyermekes családanya. A család mind a négy tagja igen tehetséges emberi érték. Az ő hátterük jelent lelki, szeretetbeli biztonságot számomra. Vejem és lányom a BOSCH cég hatvani gyárában dolgoznak. Cégük a németországi Solingenben, központi gyárban adott megbecsült feladatot részükre. Unokáim közül Laura az új környezetbe beilleszkedett, az osztályelsők között említi tanítója. Anna Lujza vidám kis teremtés, az ovi egyik kedvence.

VF: Mit jelent neked Újszász?

SZM: A csaknem 18 év Újszászon számomra azt jelentette/jelenti, hogy szűkebb hazám lett. Vezetői sors, hogy esetenként hálátlan szerepet is be kellett töltenem a munkatársak között. Igyekeztem kritikus helyzetekben a szívem diktálását is figyelembe venni, hiszen emberi sorsokat érinthet egy munkaviszony létesítése, megszüntetése. Valamennyi „dolgozómat” már felvételkor lelki szemeimmel átvilágítottam, szem előtt tartva, hogy a szakmai képzettsége mellett alkalmas-e arra a szolgálatra, amely sok-sok szomorú sorsú ember segítésére kötelez bennünket. Úgy érzem, több jó barátság, szeretettel övezett kapcsolat alakult ki újszászi működésem alatt. A város vezetésével, az intézmények, partnercégek vezetőivel, prominens újszászi személyekkel kerültem közeli kapcsolatba. Szívemben, eszemben egy haragost sem érzek. Külön öröm, hogy életem első saját lakását is Újszászon vásárolhattam meg, ahol a lakóközösséggel szinte családias a kapcsolatunk. Sajnos, nyugdíjazásom óta több a szorongásom, amikor kimegyek, hiszen a sorompó felé tekintve már át kell élnem, hogy eddig volt, és vége!

VF: Hogyan élsz, mint nyugdíjas, mivel töltöd szabadidődet, mi a hobbid?

SZM: Sajnos, nem készültem fel, hogy egyszer én is megkapom pályafutásom obsitlevelét. És... valóban, csak a munkaviszonyom megszűnését közlő papírlapot kaptam meg, pedig utolsó aktív munkanapomon legalább egy telefonhívást megérdemeltem volna feletteseimtől 43 évi munkaidő és csaknem 35 évi vezetői szolgálat után. Igyekszem intenzív német nyelvtanulással elütni szabadidőmet, mert társalgási szinten ugyan beszélek, de minősítve nem vagyok.

VF: Köszönöm a beszélgetést. Kívánok az emberi kor végső határáig nagyon jó egészséget, további tartalmas életvitelt!

SZM: Kedves Feri Bátyám! Tisztelettel köszönöm, hogy az Újszászi Híradó jóvoltából, ezzel a beszélgetéssel emberi tartásomban erősítettél.

Varga Ferenc
díszpolgár

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:16

Találat: 1673

Évek óta figyelem, olvasom az írói néven ismertté vált Fehér Majzik Sarolta (Fehér Jánosné) írásait. Felkeltette kíváncsiságomat. Igyekeztem közelebbről megismerni az írások mögött rejtőzködő, már több mint 17 éve Újszászon élő írónőt. Kicsit kutakodtam életéről, munkásságáról. Megtudtam, hogy igen gazdag, sorstörténeti életrajz az övé, írói tevékenysége pedig Újszászon szökött magasba. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap gondozásában megjelent (2011) Ki kicsoda kiadvány névtárát böngészve azt is megtudtam, hogy a Majzik család kisnemesi rangot kapott. Alispánok, katonatisztek, táblabírók voltak a híres felmenők között. Fehér Majzik Saroltának pedig „Nagyapám bekerült a magyar irodalomba” címet viselő írása, amely az Újszászi Híradó 2009. szeptemberi számában olvasható, a meglepetés erejével hatott rám. Ugyanis nem mindenki mondhatja, hogy nagyapja Mikszáth Kálmán (1847-1910) kisnemesi származású íróval, politikussal kvaterkázott. Kellemes társaságban kedélyesen és mértékkel borozgatott, poharazgatott, és időnként még kártyázott is. Végül egy kártyaparti körüli vita miatt belekerült az író 1895-ben megjelent Szent Péter esernyője című regényébe. Úgy gondoltam, Fehér Majzik Sarolta nyugalmazott iskolai igazgatónővel, Újszász város Év írójával (2003) illene kérdés-válasz formában, egy nagyobb lélegzetű beszélgetést folyatni. Gazdag életútja mások számára is érdekes lehet. Megragadtam hát az alkalmat, amikor a XVII. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokság 2012. 08. 18-i ünnepi megnyitóján találkoztunk, és feltártam előtte szándékomat. Nem zárkózott el a beszélgetés elől. Így hát egy előre megbeszélt időpontban, az írónő újszászi lakásán, kényelembe helyezve magunkat, elkezdtük a beszélgetést. Először azt kérdeztem meg az írónőtől, hogyan szólíthatom. ő azt felelte: általában Sárikának szólítanak. Megköszöntem a lehetőséget, illendőségből mégis úgy gondoltam, a beszélgetés során Fehér Majzik Sarolta monogramját (FMS) használom.

VF: Írói neve ismert. Megtudhatjuk anyakönyv szerinti nevét, születési adatait?

FMS: Majzik Sarolta Klára néven anyakönyveztek a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Abonyban. Ott születtem az Újszászi út egyik családi házában 1926. 09. 19-én.

VF: Lehetne hallani röviden a Majzikok nemességéről, híres felmenőkről, a maga szüleiről, testvéreiről?

FMS: Felmenőim kisnemesek voltak. A tarcsai Majzik család tősgyökeres Heves megyei birtokos família. Nemességét, címerét, birtokát 1639-ben a Habsburg-házból származó III. Ferdinánd osztrák főhercegtől kapta, aki 1637-től német-római császár, és magyar-cseh király volt. Felmenőim alispánokat, katonatiszteket, táblabírókat adtak Heves vármegyének.

Apám, tarcsai Majzik Károly köztisztviselő volt Abonyban. A háború után az új rezsim állásvesztésre ítélte, ami természetesen kihatott az egész család életére. Anyám Hevesi Erzsébet tanítónő. Tíz éves szolgálat után nyugdíjba ment, hogy családjának élhessen.

Két nővérem van. Majzik Lenke (Dóka János Dezsőné), a Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után Abonyban tanított, mint biológia - földrajz - kémia szakos középiskolai tanár. Később átvette a Kinizsi Pál Gimnáziumban az igazgatói feladatkört, és igazgatóként onnét ment nyugdíjba. Már nincs az élők sorában. Másik nővérem Majzik Borbála Olga. Budapest Székesfővárosi Védőnőképző elvégzése után Budapesten élt hivatásának. Férjével, Fodor István tisztviselővel, művészi munkával is foglalkoztak, tűzzománcot égettek és kerámiát festettek. Férje halála után Mendly Árpád festőművészhez ment újból feleségül. Napjainkban is Budapesten él.

VF: Hol végezte tanulmányait?

FMS: Tanulmányaimat Abonyban, a Római Katolikus Elemi Népiskolában kezdtem, és a helyi állami fiú- és leány polgári iskolában, majd a Cinkotai Magyar Királyi Állami Tanítónőképző Intézetben folytattam. Az intézet szigorú körülmények között hivatástudatra, emberségre, helytállásra, felelősségtudatra nevelt bennünket. 1945-ben, a háború befejezésekor lettem okleveles tanítónő. Mivel vonzódtam a szépirodalomhoz és az újságíráshoz, szerettem volna tanulmányaimat az egyetemen folytatni, de továbbtanulásról szó sem lehetett. A háború befejezése és az új társadalmi rendszer megváltoztatta az életünket. Ezért friss diplomával a kezemben elindultam állást keresni, és csak pár évvel később tudtam elvégezni (1955-ben) a szegedi Pedagógiai Főiskolán a magyar és történelem szakot, vagyis lettem magyar és történelem szakos tanár.

VF: Szabad legyen érdeklődni, hol, mikor kötött házasságot? Férjéről, akivel igen jól ismertük egymást, hallhatnánk valamit?

FMS: 1948. 10. 16.-án, Budapesten kötöttem házasságot Fehér Jánossal, akivel első polgárista koromban egy diákbálon ismerkedtem meg.

A diákszerelem túlélt sok megpróbáltatást, túlélte a háborút, és valóban házasság lett belőle. Fehér János 1925. 09. 24-én született Abonyban. Családja a tősgyökeres abonyi református családok közé tartozott. Iskoláit ő is Abonyban kezdte, majd a polgári elvégzése után a szolnoki Felsőkereskedelmi Iskolában tanult egy évig. Az 1941-42-es tanév számára már Erdélyben kezdődött. Édesapját, aki jegyzői szakvizsgával rendelkezett, és néhány évig Zagyvarékason volt segédjegyző, behívták katonának, és Erdély 1940-ben történő visszafoglalása után, a katonai közigazgatás bevezetésekor, Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei szamossályi jegyzőség élére állították, mint főjegyzőt. Felesége, Pálfi Ilona és az egyetlen fia utána költözött, így János tanulmányait a közeli városban, Szatmárnémetiben folytatta, és ott is érettségizett.

Érettségi után eredményes jegyzői vizsgát tett, és a háború alatt Abonyban dolgozott segédjegyzőként. 1948-ban, az új vezetőség menesztette a községházáról a régi szakembereket. ő is állás nélkül maradt. Zala megyében, a Nagykanizsa és Zalaegerszeg között fekvő, Felsőrajkon kapott körjegyzői állást. Pötréte és Alsórajk kistelepülések tartoztak még a körjegyzőséghez. A Rákosi korszakban, a padlássöprések éveiben éltünk ott. Férjem, nagyon sokat tett az emberekért. Mentette őket, hogy senkit ne vigyenek el, és a termésből mindenkinek maradjon ennivalója télire. 1950-ben megalakult tanácsrendszer után, Pötrétén dolgozott tanácstitkárként. 1953-ban, Szolnokon, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szolnok Megyei Igazgatóságán helyezkedett el. Ingázott minden nap. Számos rangos kitüntetés tulajdonosaként ettől a hivataltól ment nyugdíjba, mint a Szolnok Megyei Igazgatóság igazgatóhelyettese. Közben a keszthelyi egyetemen kertészmérnöki diplomát szerzett, és letette a munkájához szükséges statisztikai vizsgákat is. Nagyon sokan ismerték, szerették, tisztelték. Rendkívül megnyerő modorával, őszinte egyszerűségével, emberségével, segítőkészségével és sporttevékenységeivel sok barátot szerzett magának. 1994 júliusában halt meg. Abonyban, ősei mellett nyugszik a református temetőben.

VF: Hol tanított, milyen körülmények között?

FMS: Első munkahelyem 1945 szeptemberében az abonyi Római Katolikus Népiskola volt. 1946 tavaszán megpályáztam az abonyi Külterületi Iskolák egyik állását. Így kerültem az abonyi Nagyjárási Iskolába. Nyílt, becsületes, nagyon szorgalmas, igaz magyar emberek gyermekeit tanítottam – közel százat – a két tantermes gróf Klebersberg Kuno-féle iskolában, ahol hosszú ideig egyedül voltam pedagógus. Abonyból az iskolába és onnét vissza, gyalog tettem meg minden nap a tíz kilométeres utat. Egy év múlva a régi igazgató-tanító hazakerült a fogságból, és egy nagy felelősséget, a külterületi iskolák (Nagyjárás, Rózsás dűlő, Pintérföld, Akadémia tanya, Sashalom) igazgatói teendőinek ellátását levette a vállamról. Mert addig az is az én feladataim közé tartozott, bár még alig voltam húszéves. 1948-ban átkerültem Sashalomra, a volt báró Harkányi tanyára. Naponta 16 km-t kerékpároztam, és megint egyetlen pedagógusként dolgoztam, pedig itt is legalább száz gyerek várta minden nap, hogy tanulhasson. Tanítottam délelőtt is, délután is. A földosztás ekkor már megtörtént, a cselédsors megszűnt, de nagyon nagy szegénységben, még a régi módon éltek az emberek. Hosszú cselédházakban laktak, közös konyhákban főztek és dolgoztak hajnaltól késő estig. Budapestről a csepeli gyári munkások, a „falujárók” segítették őket. Jöttek minden vasárnap, és javítgatták a mezőgazdasági gépeiket, szerszámaikat, néha hoztak újakat is. Cserébe ennivalót vittek, és politikai oktatásokat tartottak. Megkívánták, hogy minden vasárnap kinn legyek én is, mint a tanító, a tanyán, sőt tanulóim színdarabokat és verseket adjanak elő minden alkalommal.

1948. október 16., vagyis a házasságkötésünk után pedagógiai munkámat férjem új állomáshelyén, a Zala megyei Felsőrajkon folytattam tovább. Az alig több mint 700 főt meghaladó Felsőrajk csodálatos hely volt, tele őszinte, jó emberekkel. 1952-ben tértem haza szülővárosomba, Abonyba. A Szelei úti Általános Iskolához (későbbi nevén Somogyi Imre Általános Iskola) kerültem. Magyar nyelvtant, irodalmat és történelmet tanítottam. Elég nehéz körülmények között kezdtem, olajos padlón, 40-45 fős osztályokban. A helyzet a ’70-es években mutatott javulást. 1953-ban kezdtem el és folytattam húsz éven át a felnőttek oktatását a dolgozók esti iskolájában. 1962-ben szakmai munkaközösség vezető lettem és voltam 15 évig. Először csak a helyi általános iskolák magyar tanárai, később a környékbeli (Kocsér, Jászkarajenő, Törtel) magyar tanárai is ehhez a közösséghez tartoztak. Ebben az időben rengeteget tanultam. Továbbképzéseken, speciális tanfolyamokon vettem részt, hogy minél jobban megismerjem a szakmát, és pedagógiai munkám minél eredményesebb legyen. Bemutató órákat tartottam és szerveztem. Pályázatokat írtam és nyertem. Igyekeztem szakmai tudásomat mindenkinek átadni. 1973-ban átkerültem a kisegítő iskolai tagozatból néhány éve önállóvá alakult Kisegítő Iskolához (ma: Montágh Imre Speciális Általános Iskola, Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény), majd két év múlva igazgatóként átvettem az iskola vezetését. Munkám egyik legfontosabb része volt az iskola pedagógiai arculatának és távlati terveinek megteremtése, időarányos alkalmazása, továbbá új épületrészek felépítése, a legszükségesebb eszközök beszerzése és az intézmény felzárkóztatása a hasonló típusú megyei intézmények mellé. 1981-ben ettől az iskolától mentem nyugdíjba Szolgálati Emlékérem kitüntetéssel, de pedagógiai tevékenységem még nem fejeződött be, mert a Somogyi Iskola igazgatónője visszahívott a régi iskolámba nyugdíjasként tanítani. Nagyon szép évek következtek ott, egészen 1994-ig. Így majdnem 50 évet töltöttem a „katedrán”.

VF: Az iskolán, tanításon kívül, milyen társadalmi, közéleti tevékenységet folytatott?

FMS: Kivettem részemet az iskolán kívüli közéletből, de mindig közel maradtam a pedagógusi tevékenységekhez. A bábszínház a mesének, a szeretetnek és a jó győzelméért való közös küzdelemnek a színhelye. Jó nézni, de még jobb játszani benne, ezért 1954-ben bábszínházat alapítottam a gyerekeknek. A kezdeti nehézségeken, szegénységen túljutva, nagyméretű színpadon, gyönyörű díszletek között tartottuk az előadásokat. „Utazás a Holdra” c. általam írt színdarabbal megyei versenyt is nyertünk. A ’60-as évek elején irodalmi kört alakítottunk néhányan pedagógusok a könyvtárban. Először csak a magunk örömére mondtunk verseket, később nagy irodalmi esteket rendeztünk, magunkra vállalva a magyar irodalom terjesztésének szent ügyét. Bekapcsolódtam az úttörő mozgalomba. Szerettem a jellemnevelő és erősítő próbákat, az izgalmas kirándulásokat, a romantikus táborozásokat. Tagja voltam az Abony Nagyközségi Tanács mellett működő Közművelődési Állandó Bizottságnak, ahol a település nevelési kérdéseivel foglalkoztunk, és az ünnepségeket, kulturális eseményeket készítettük elő. Szinte mindegyik kulturális eseményen részt vettem, és rendszeresen hírt adtam róluk a sajtóban. Több száz újságcikkem jelent meg. Írtam a Pest Megyei Hírlapban, az Abony és Környékében, a PIK magazinban, az Abonyi Hírekben, az Ingázóban, és az Abonyi Kulturális Napokról készült kiadványokban. Ezek közül néhányat szerkesztettem is. Szerkesztője és újraindítói között voltam 1989-ben a háború után elhallgattatott Abony és Környékének. Alapító tagja voltam az Abonyi Lajos Falumúzeumnak és Baráti Körének. Utóbbit tíz évig vezettem elnökként. Közadakozásból, Abony első díszpolgárának, Kossuth Lajosnak reliefet (domborművet) állítottunk a zeneiskola falán. 1982-ben megalakítottam a ma is működő nyugdíjas klubot. Hosszú pedagógiai pályám alatt több ezer gyermekkel és felnőttel kerültem kapcsolatba.

VF: Hogyan indult írói pályája?

FMS: Írói képességeimet valószínűleg édesanyámtól örököltem. ő is írt verseket, és sokszor jelentek meg színes riportjai a helyi újságban. Én is hamar kitűntem érdekes és egyénien megfogalmazott iskolai verseimmel, dolgozataimmal. Gyermekkori álmaimban, vágyaimban nemcsak az irodalom művelése szerepelt, hanem szerettem volna hó-sipkás hegyeket, messzi tengereket látni, és ülni Párizsban, a Saint-Michel kávéházban. Ezek az álmok többnyire valóra váltak, mert láttam tengereket, hó-sipkás hegyeket, jártam Párizsban, a fény városában, és ültem Ady Endre és a Párizsba vetődött XX. századi magyar írók kávéházában. Férjem is, én is szerettünk utazni. Huszonkét országban jártunk, és végigutaztuk Erdélyt Máramarosszigettől Brassóig.

VF: Mióta használja a Fehér Majzik Sarolta írói nevet?

FMS: 1997 óta. Akkor jelent meg az Erdei karácsonyfa című mesém az Alterra S-M Kiadó Karácsonyi ajándék című antológiájában. Szerződéskötéskor a kiadó főszerkesztője megkérdezte tőlem, hogy milyen néven akarok a kötetben szerepelni, mert asszonynéven (Fehér Jánosné) nem lehet. Hogy hű maradjak a családhoz, a Fehér Majzik Sarolta írói nevet választottam.

VF: Mikor, hogyan, milyen érzelmek közepette került Újszászra?

FMS: 1994 júliusában férjem meghalt. A viszonylag nagy családi házat és a sok gyümölcsfával, szőlővel betelepített kertet nem tudtam egyedül fenntartani, azonkívül nem akartam gyermekeimtől távol élni.

Végül mindent eladtunk, és hosszas töprengés után Újszászon, ahol fiam és családja lakik, vettünk a város közepén egy társasházi lakást. Azóta, 1995 júniusa óta itt lakom, de gyakran utazom Szentendrére, ahol a családom másik fele él. Természetesen ők is sokszor jönnek hozzánk. Abonyt nehéz szívvel hagytam el. Ott születtem, ott éltem családommal, ott dolgoztam. Ismerős számomra a város minden utcája, és ismerős számomra az utcák sok-sok lakója. Oda kötnek a barátokhoz, rokonokhoz kapcsolódó érzelmek, és odaköt a régi tanítványaimhoz fűződő szeretet. Újszászra költözésem azonban nemcsak szomorúságot jelentett, hanem az érdeklődést, a kíváncsiságot, az újabb emberek megismerésének lehetőségét is magában hordozta. Figyelem a város fejlődését, és örülök az új középületeknek, új utaknak, a városhoz méltó sport és kulturális rendezvényeknek. Lassan, a 17 év alatt szívembe zártam ezt a várost is. Újszászon megváltoztak az életkörülményeim. Míg eddig inkább az újságírásra összpontosítottam, itt több idő birtokosaként, mélyrehatóbban tudtam foglalkozni a szépirodalommal.

VF: Úgy tudom, Újszászon Ön az első, akinek önálló szépirodalmi művei, könyvei jelentek meg. Hallhatnánk szépirodalmi műveiről, könyveiről és pályázati úton különböző antológiákban megjelent meséiről, novelláiról?

FMS: Újszászon valóban én vagyok az első, akinek önálló szépirodalmi művei, könyvei jelentek meg. Időrendben az Accordia Kiadó Bp. kiadásában A virággal forgó házikó (2003); Kalandozások Sanyi manóval (2004), Az öt fiú (2005); A rózsaszínű macska meg a számítógép (2008) és magánkiadásban A rózsák közti úton (2011). Ez a könyvem kimondottan újszászi, mert újszászi az írója, a két szerkesztője (Fehérné Szekeres Zsuzsa, Kovács Nándor) és újszászi a rózsákat megalkotó Simon János festőművész is. A Kalandozások Sanyi manóval c. könyvem bemutatásakor dr. Balázs Tibor (PhD) író, az Accordia kiadó igazgatója, a Magyar Írószövetség tagja, az alábbi nyilatkozatot adta:

„Örvendek, hogy gyermekirodalmunk ismét egy olyan művel gazdagodott, ami szellemiségünk kifejezője és nem lélekromboló.”

Novelláim többnyire pályázati úton kerültek a következő antológiákba

1997: Karácsonyi Ajándék, 1998: Buborék tündér, 1998: Abonyi helytörténeti tankönyv, 1998: Szívek hó-parazsa, 2000: Karácsony ajándéka, 2000: A szerelem kertjében, 2000: Gondolattánc, 2000: Antológia 2000, 2001: Abonyi Kincses Kalendárium, 2002: Átörökítendő kincsem, 2004: Betűk glóriája, 2004: őszidő, 2009: A hét mágikus hangjegy, 2011: Antológia 15 év jubileumi kiadás. Továbbá írásaim jelentek meg az Abonyi Naplóban és az Újszászi Híradóban. Ez utóbbi folyóirat 2009. szeptemberi számában jelent meg például: „Nagyapám bekerült a magyar irodalomba” című elbeszélésem.

A budapesti kiadók (Alterra Svájci Magyar Kiadó, Littera Nova, Accordia) által megjelentetett regények és antológiák mindig részt vettek a kiadók által rendezett könyvbemutatókon (pl. az Országház Kávézóban, a Duna Korzó Kávézóban, a MOM Művelődési Házban, stb.), és a megjelenés évében, az ünnepi könyvhéten, a Vörösmarty téren a kiadó könyvsátrában is, dedikálási lehetőséggel.

VF: Hallottam és olvastam is, hogytöbbször tartott író-olvasótalálkozót. Szabad érdeklődni ezekről?

FMS: Tíz évvel ezelőtt a helyi írók és költők felolvasó estjén vettem részt az újszászi művelődési házban. Később Abonyban, Szolnokon a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban, Újszászon és Tiszaújvárosban a Kaffka Margit Nyugdíjas Klubban tartottam író-olvasó találkozót a Virággal forgó házikó, a Kalandozások Sanyi manóval, A rózsaszínű macska meg a számítógép és Az öt fiú című műveimről.

VF: Írói munkásságának ismertségéről, elismeréseiről, kitüntetéseiről hallhatnánk valamit?

FMS: 1998: Budapest Kis-Duna mente Szuperinfo szépirodalmi pályázatán „kiemelkedő alkotásaival különdíjat nyert” – olvasható egy oklevelemen.

1999: Pozitív Gondolkodók Egyesülete: „Ha gyermekszemekbe nézhetek, melyek reményt, s békét fénylenek” címmel magyar és külföldön élő írók részére meghirdetett irodalmi pályázatán írásommal egy antológiában való megjelenést nyertem el. Azon kívül tíz ajándékkönyvvel is gazdagabb lettem. Ezeket a kecskeméti művelődési ház nagy színpadán vettem át.

2002: Tatabányai Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon X. ősszel is nyílik még virág pályázatára benyújtott pályamunkámért „kiváló” különdíjban és könyvjutalomban részesültem.

2002: Csepeli Alkotó Fórum által meghirdetett: „Az én Budapestem” c. országos irodalmi pályázaton Dicsérő oklevelet kaptam. Budapesten a Rátkai Márton klubban, a Művészetek Házában vettem át. Novellámból Papp János színművész olvasott fel részleteket.

2002: A Szociális és Családügyi Minisztérium Esélyegyenlőség Alapítványa (Debrecen) irodalmi pályázatot hirdetett. Átörökítendő kincseim című pályamunkámat a zsűri színvonalasnak ítélte. Különdíjban részesültem. Írásom belekerült az azonos című antológiába.

2002: Accordia Kiadó (Budapest) irodalmi pályázatán kitűnt alkotásom a kiadó Nívódíjában részesült.

2003: A tatabányai Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon, XI. ősszel is nyílik még virág c. pályázatán pályamunkámat kiemelkedőnek ítélte a zsűri, könyvjutalomban részesültem. Egy előadóművész részleteket olvasott fel belőle, és belekerült az őszidő c. antológiába.

2003: Újszász Város Önkormányzat Kulturális és Sport Bizottsága által meghirdetett irodalmi pályázaton elnyertem az Újszász írója címet.

2004: A virággal forgó házikó c. ifjúsági regényem megjelent az országos Új Könyvek - Könyvtárak Állománygyarapítási Tájékoztatójának 3. számában, mint megvásárlásra javasolt könyv.

2005: A Könyvtárak Állománygyarapítási Tájékoztatójának 4. számában, az új könyvek között szerepelt a Kalandozások Sanyi manóval c. ifjúsági regényem.

Egyéb, számomra fontos kitüntetések: Abonyban megkaptam az „Abonyiak Abonyért” emlékplakettet és a Hazafias Népfront Pest megyei elnökségétől eredményes társadalmi tevékenységemért az „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntető jelvényt. A Pest Megyei Levéltár Krónikaíró jelvénnyel ajándékozott meg, amikor elkészítettem Az 1945-ös földreform Abonyban és A nőmozgalom története Abonyban a századfordulótól 1976-ig c. helytörténeti tanulmányaimat, továbbá összegyűjtöttem az abonyi mondákat.

Írói munkásságommal kapcsolatban, a felsoroláson kívül, számos gratuláló és elismerő levelet őrzök ismerősöktől, kollégáktól.

VF: Gyermekeiről érdeklődhetem?

FMS: Két gyermekem van. Fiam, Fehér János, Zalaegerszegen született 1951-ben. Sportvezető, edző, az Újszászi Városi Sportcsarnok igazgatója, az ÚVVSE ügyvezető elnöke, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség főtitkára, az Európai és a Nemzetközi Lábtoll-labda Szövetség alelnöke, az Újszászi Híradó alapítója és egyik szerkesztője. János fiam sportpályafutásáról, eredményeiről éppen Ön írt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sport Életrajzi Almanachban (2004) elismerően. Felesége, Szekeres Zsuzsanna középiskolai tanár, művelődési menedzser. 2011-ben, mint a Városi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója ment nyugdíjba. Leányom Fehér Sarolta Szolnokon született 1955-ben. Nyíregyházán végezte a tanárképző főiskolát. Matematika - fizika szakos tanár és grafológus. Szentendrén él férjével, Drobni László építőmérnökkel és három leányával. Öt nagyszerű unokának örülhetek. Judit köztisztviselő, János újságíró-szerkesztő, – Zsófia környezetvédő mérnök, Adél a Műegyetem, Lotti Sarolta pedig az ELTE hallgatója.

VF: Beszélgetésünkre több kérdéssel is készültem. Például, édesanyja hogyan került az újszászi Nagy-Göbölyjárásba tanítani 1943 szeptemberében, de terjedelmi okok miatt a továbbiaktól kénytelen vagyok eltekinteni. Hiányérzetem lenne azonban, ha utolsóként nem kérdezném meg: gondolkodik-e életének regény formában történő megírásán?

FMS: A mostani beszélgetés kérdéseire adott válaszaimban és az eddig megjelent novelláimban sok mindent elmeséltem az életemről. Úgy gondolom, azért még van mondanivalóm.

VF: Köszönöm a kérdésekre adott nyílt, őszinte válaszokat. További eredményes írói tevékenységet, hosszú, betegségmentes, boldog életet kívánok egyéni és családi életében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:16

Találat: 1267

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:15

Találat: 1357

Nagy érdeklődéssel olvastam Jánoska Antal tollából az „Újszász a parlamentben” című írást, amely az Újszászi Híradó XIX. évf. 10. számában (2009. október) jelent meg. Az igényes munka felkeltette érdeklődésemet. A település történetét kutatva, újszászi születésű, származású országgyűlési képviselőket kerestem. Arra a valószínűsített eredményre jutottam, hogy Újszásznak mindössze három polgára jutott el a legfőbb hatalmi és törvényhozó testületbe, mégpedig: Léderné dr. Faragó Margit főorvosnő, Boros András MÁV-GÉPÉSZET Zártkörű Részvénytársaság nyugállományú művezetője és Iváncsik Imre, Újszász díszpolgára.

Kerestem a kapcsolatot Boros András egykori országgyűlési képviselővel, aki Újszászon, a Szilágyi úton lakott. Sportbarátok jóvoltából, a közelmúltban ismerkedtünk össze, amikor a sporttelepi klubterem névadója alkalmából Mihályi István jeles sportembert ünnepeltük.

Hamar tegező viszonyba kerültünk, hiszen az esetek többségében, sportemberek között ez így szokás. Javasoltam egy beszélgetést, ami elé nem gördített akadályt.

Boros András és Boros Andrásné Juhász Gabriella

VF: Személyi adataidat megismerhetjük?

BA: Persze. Újszászon születtem 1950. 01. 25-én.

VF: Szüleidről mondanál néhány gondolatot?

BA: Édesapám, Boros György (1908-1976) egyéni gazdálkodó volt, majd nyugdíjba vonulásáig az újszászi „Szabadság” Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben dolgozott. Édesanyám Nagy Margit (1916-1980) mindig háztartásbeli volt.

VF: Szüleid hol, mikor kötöttek házasságot, vannak-e testvéreid?

BA: Szüleim Újszászon kötöttek házasságot 1933-ban. Életközösségükből hárman születtünk: Mária (1939), Ilona (1948) és én (1950). Mindhárman Újszászon.

VF: Testvéreidről mondanál valamit?

BA: Marika Ózdra ment férjhez, mai napig ott él, gyakran hazalátogat szülőhelyére. Ilonka Újszászon él családjával.

VF: Hol végezted iskoláidat?

BA: Újszászon jártam általános iskolába. A Szolnoki 605. számú „Petőfi Sándor” Ipari Szakmunkásképző Intézetben a Szakma Kiváló Tanulójaként végeztem 1966. 03. 18-án. Azt követően Szolnokon, a Vegyipari-, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskolában szereztem érettségi bizonyítványt 1977-ben.

VF: Tanulmányaid befejezése után bizonyára munkába álltál. Hol, milyen beosztásokban dolgoztál?

BA: A szakmunkásképző iskolát is figyelembe véve, 1966. 05. 02-től, nyugdíjba vonulásomig a szolnoki MÁV Járműjavító Üzemi Vállalatnál dolgoztam. Hegesztőként kezdtem, később csoportvezető, majd a VI. osztály, javító üzemrész egyik művezetője lettem. 45 éves munkaviszony után, mindezt egy munkahelyen eltöltve, jöttem el nyugdíjba a MÁV-GÉPÉSZET Zrt-től, a MÁV Járműjavító Üzemi Vállalat jogutódjától.

VF: Időközben nyilván sorkatonai szolgálatot teljesítettél. Hol szolgáltál, milyen rendfokozattal szereltél le?

BA: 1969–1971 között teljesítettem katonai szolgálatot Lentiben az 57. Légvédelmi Tüzérezred II. ütegénél, és őrmesterként szereltem le. Katonaidőm érdekessége, hogy aktív labdarúgóként a Lenti Sportkör (később: Honvéd „Bottyán” SE) megyei I. osztályú csapatában futballoztam.

VF: Térjünk vissza munkahelyedre. Hogyan emlékszel, milyen volt a híres MÁV Járműjavítónál dolgozni, amely Magyarország egyik legrégibb, legnagyobb járműjavító bázisa volt, melynek megalakulása 1856-ra vezethető vissza?

BA: A biztos megélhetést nyújtó, egzisztenciális szempontokat is figyelembe vevő, több ezres létszámmal működő MÁV Járműjavítóban olyan pezsgő közösségi élet volt az élet minden területén (kulturális, sport, politika, stb.), ami senkit nem hagyott közömbösen, engem sem. Itt kezdődött el, elsősorban a Járműjavítón kívüli közösségért való tenni akarásom. Értelmét éreztem, hogy embertársaimért munkálkodjam.

VF: Avassál be bennünket, hogyan lett az újszászi származású, munkás szülők gyermekéből országgyűlési képviselő, parlamenter?

BA: Feleségemmel együtt Szolnokon dolgoztunk. Jobbnak láttuk, ha Szolnokra költözünk. Így hát 1978-tól itt élünk. A MÁV Járműjavítóban működő Magyar Szocialista Munkáspárt vezető testületének felkérésére, mint szolnoki lakos mérettettem meg magam az 1985. 06. 08-ra kiírt országos és általános (tanácsi és parlamenti) választásokon, mint országgyűlési képviselőjelölt. Ekkor vezették be a kettős jelölést. Igen szép eredménnyel, 64,8 %-kal lettem Szolnok 1. számú választókerületének országgyűlési képviselője az 1985–1989. ciklusban.

1989.03.22.: parlamenti vitanap a közlekedési törvényről. Boros András, balról a harmadik sorban, fekete öltönyben

VF: Országgyűlési képviselőként mire vagy a legbüszkébb?

BA: Ciklusom alatt megépült a Széchenyi lakótelep orvosi rendelője a gyógyszertárral, a Szolgáltatóház, az artézi kút és egy új ABC-áruház. Ezekre szívesen gondolok vissza.

VF: Említetted, hogy katonaidődben aktívan futballoztál Lentiben. Evidensnek tartom megkérdezni, Újszászon mettől-meddig futballoztál?

BA: A sportot, közelebbről a labdarúgást, Újszászon kezdtem 1965-ben. Szolnok megyei ifjúsági válogatottként 4 alkalommal léptem pályára (1967), mint támadó középpályás. A katonaságtól történő leszerelésem után visszaigazoltam anyaegyesületemhez, és Újszászon futballoztam 1978-ig. A labdarúgással később sem szakadt meg a kapcsolatom, mert Szolnok városi kispályás bajnokságokon, a MÁV Járműjavító csapatában még évekig fociztam.

Szeged, 1967: Kolláth Ferenc, többszörös magyar labdarúgó válogatott által dirigált Szolnok megyei ifjúsági válogatott. Boros András az álló sorban balról a negyedik.

VF: Újszász egykori labdarúgóival van kapcsolatod?

BA: Egykori újszászi játékostársaimmal hosszú éveken át évente legalább kétszer kispályás labdarúgó tornán vettünk részt, de én már járműjavítósként játszottam ellenük. A mérkőzések „harmadik” félideje, fehér asztal melletti összejövetel keretében, hosszú beszélgetésekkel, múltidézéssel, „ugratással” fejeződött be. Jó emlékként gondolok újszászi labdarúgó társaimra, sportvezetőimre, keresem a kapcsolatot velük.

VF: Hosszú munkásélet eredményeként milyen kitüntetésekkel büszkélkedhetsz?

BA: Számos kitüntetést kaptam. Többszörös Kiváló Dolgozó, Kiváló Vasutas vagyok.

VF: Érdeklődhetem családi életedről?

BA: 1973-ban kötöttem házasságot, Juhász Imre és Kalo Gabriella szülők gyermekével, az 1953-ban Újszászon született Juhász Gabriellával, akivel 40 éve boldog, kiegyensúlyozott házasságban élünk. Szülőhelyén végezte tanulmányait. Szolnokon, a FERROBETON Zrt-től, 40 éves munkaviszony után ment nyugdíjba. Egy leánytestvére van, Konkáné Juhász Erzsébet, aki a nagykerti óvodában óvodapedagógus.

VF: Végezetül szabad legyen érdeklődni, milyen közéleti tevékenységet végzel, mivel töltöd nyugdíjas éveidet, milyen hobbijaid vannak?

BA: Semmiféle közéleti tevékenységet nem folytatok. Visszavonultan élünk feleségemmel. Hetente hazamegyünk szülővárosunkba, hiszen testvéreink, keresztgyermekeink, rokonaink, barátaink egy része Újszászon él. A havonta megjelenő Újszászi Híradót mindig elolvasom a sógornőm jóvoltából. Elsősorban a labdarúgással kapcsolatos eseményeket látogatom. Szeretek kertészkedni, kirándulni.

VF: Köszönöm a kérdésekre adott kimerítő konkrét, kendőzetlen válaszaidat. Kívánok nagyon jó egészséget, hosszú, boldog életet.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:14

Találat: 1618

Kíváncsiságból kutakodtam Újszászon született, vagy újszászivá vált alkotó képzőművészekről. Jó érzés tudni, hogy többen vannak, mint gondoltam. Adattárba foglaltam őket. A gyűjteménybe vettek névjegyzékében szerepel: Bakó Miklós, Svédországban élő, újszászi születésű festőművész, könyv illusztrátor, az elhunyt Balogh László szobrász, Baranyi Kálmán, Bata Sándor és Simon János festőművészek, Csontos László, Budapesten élő, újszászi születésű szobrászművész, Kállóné Szabó Erzsébet tűzzománc készítő, az elhunyt Pál András rajzművész, Szabó Pál Antalné Rigó Éva népi iparművész, Turza Ferenc festő- és szobrászművész, stb. A képzőművészek sora hosszabbra nyúlik. Érdemes lenne például elhunyt Soós Jenő képzőművészeti munkásságát is kutatni, miután az újszászi római katolikus templom leégését megörökítő, utókorra maradt egyetlen hiteles festmény az ő keze munkáját dicséri. (Olajfestmény, eredetileg Molnár András tulajdonát képezte. Örökségül a Szolnokon élő özv. Vágó Gáborné Molnár Ilona tulajdonolja.)

Baranyi Kálmán alkotás közben

Csontos László, Simon János, Szabó Pál Antalné és Turza Ferenc képzőművészeket, az Újszászi Híradó jóvoltából igyekeztem bemutatni, alkotó munkájukat méltatni. Pál András rajzművészeti tevékenységét azonban csak érintőlegesen említettem, amikor Balogh Kálmán kántor-tanítóról, az Újszászi Torna Egylet első elnökéről írtam. Pedig a templombelső mennyezetén, a farostlemez csodálatos díszítését bizony Pál András rajztanár, rajz-szakoktató festette 67 évvel ezelőtt.

Nos, e bevezető után, a negyedszázada Újszászon élő Baranyi Kálmánt kértem, beszélgessünk gazdag festőművészi tevékenységéről, élete alakulásáról.

VF: Úgy tudom, kőtelki származású, noha a matrikula szerint szolnoki születésű. Szabad érdeklődni születési adatairól, szüleiről?

BK: Való igaz, Szolnokon születtem 1966. 01. 14-én, így hát a megyeszékhelyen anyakönyveztek. Egyébként valóban kőtelki származású vagyok. Gyermekkoromat ebben az alig 1600 lakosú, Tisza-parti csendes, romantikus kisfaluban éltem. A folyóvíz, a jó termőtalaj, a magas part, olyan kivételes adottságok, amelyek már az ősember számárais vonzóvá tették a környezetet. Rengeteg emlék köt oda. Szüleim egyszerű paraszti származású dolgos emberek. Kőteleken élnek. Emberi tartást, becsületet, tisztességet tanultam tőlük, büszke vagyok rájuk.

VF: Tanulmányairól lehetne hallani? Úgy tudom, Újszászon érettségizett. Milyen iskolai élményeket őriz?

BK: Kőtelken végeztem az általános iskolát 1980-ban. Ezután az Újszászi Gimnázium és Műszaki Szakközépiskolába jelentkeztem, ahol kollégistaként az autóforgalmi szakközépiskola 4/c. osztályában érettségiztem 1984-ben. Osztályfőnökünk Szabó Győző volt. Szabó Győző tanár úr belénk oltotta a sport és a természet szeretetét. Tájékozódási futó versenyeken az ország gyönyörű tájain csodálatos élményekben volt részünk. Szerencsés embernek tartom magam, hogy olyan emberek között nőhettem fel és kisérték eddigi életem, akik emberi tartásukkal, emberségükkel példaképként állnak előttem. Az általános iskolában Boros Imre, a középiskolában Rózsa Imre és Szabó Győző tanár urak nevét külön is említem, mert életutamhoz nélkülözhetetlen muníciót adtak.

VF: Harmadik évtizede él Újszászon. Családot alapított, gyermekei vannak. Családjáról, újszászi beilleszkedéséről hallhatnék?

BK: 1987. 03. 07-én kötöttem házasságot Kaló Hajnalkával. Azóta is itt élek. Igazi elsöprő diákszerelem volt a miénk. Hajnalka igen jó kézügyességű, a keresztszemes hímzésekben találta meg a kifejezésmódját, mely kellemes időtöltés, megbecsült munka és gyönyörű eredményeket szül. Közös kiállításunk is volt Martfűn. Családot alapítottunk, két gyermekünk született. Gábor Benő 25, Máté 20 éves. Idősebb fiam önálló életet él Budapesten. Örökölt művészi hajlamait a filmművészetben kamatoztatja. A „Csomagtartó” című kisjátékfilm rendezőjeként elnyerte a Kultúra és Kritika Különdíját. Az Új Néplap 2012. 12. 08-i számában: „Paradicsomszedés volt filmje alapja” szalagcímmel, közel egyoldalas fényképes interjú készült vele. A Gedei Szilárd tollából megjelent újságcikk és az interneten megjelent írások teljes képet adnak, mit is rejt valójában a „Csomagtartó” színes, tízperces játékfilm. Máté Újszászon él édesanyjával. Mátrafüreden, a Mátra Erdészeti, Mezőgazdálkodási és Vadgazdálkodási Szakképző Iskolában tanul, vadőr szeretne lenni. Öröm, hogy mindkét gyermekemnek határozott elképzelései vannak az életről, tanulmányaikat, szakmai felkészülésüket annak rendelik alá.

Sajnos, Hajnalkával kötött házasságom 1995-ben zátonyra futott, elváltunk. Párkapcsolatban élek Péter Melánia Gyöngyivel, aki erdélyi származású. Neki nincsenek művészi ambíciói, de biztat, segít, és csodálja a munkáimat. Biztos családi hátteret kapok tőle.

1987 óta Újszászon élek. Igyekszem újszászivá lenni. Az eltelt negyed évszázad alatt nagyon sok barátra, ismerősre tettem szert. Úgy érzem, befogadtak az emberek, szeretek itt élni.

VF: Tudomásom szerint gyermekkorától rajzol, fest. Hol tart a képzőművészet ezen ágaiban?

BK: Kisgyerekként igazából egyetlen dologgal tudtam hosszú időre lekötni magam, ha rajzolhattam. Édesanyámtól örököltem a rajzkészséget. Mindig csodálattal néztem a keze alól kikerülő műveket. Általános- és középiskolában, de Jászberényben és Gyöngyösön töltött katonaidőm alatt is, végigkísérte életemet a rajzolás. Érettségi után két alkalommal kíséreltem meg a Képzőművészeti Főiskolába való felvételt – eredménytelenül. Valójában a házasságom, illetve a gyerekeim születése után érlelődött meg bennem a bizonyítási vágy, hogy kézügyességemet próbára tegyem. Autodidakta módon képeztem magam. Többnyire saját erőmből, önképzés folytán sajátítottam el a festészet bizonyos ismereteit. Szaszkó Nándor barátom feleségének bátorítására, a budai rajziskolába iratkoztam be, mondván, kipróbálom, mire jutok festői képességemmel. A rajziskola jó indulási alap volt. Ezt követően a Budapesti Pannónia Rajzfilmstúdióban rajzfilm rajzolói (animátor, mozdulattervező) képzést tanultam. Olyan hasznos ismeretek birtokába jutottam, amelyek ma is meghatározzák kifejezésmódomat alkotómunkámban. Tovább folytattam önképzésemet. A Szolnoki Művelődés Központban a taskenti származású Mihail Volkov grafikus, festő tanítványa lettem, aki 1999-ben „Szolnok Festőművésze” díjban részesült. Később annál a Pogány Józsefné rajztanárnál szereztem újabb ismereteket, aki 2010-ben rajztanári és tehetséggondozásért a Magyar Köztársság Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Végül a Szolnoki Művésztelepen kötöttem ki egy nagyon kreatív alkotó közösségben, ahol Sárkány Sándor festő vezetésével még alternatív színház is működött.

VF: Tudomásom szerint általában tájképeket, csendéleteket fest tojástemperával farostlemezre. Csak tojástemperával dolgozik?

BK: Nem tagadom, nagyon szeretem a természetet, hiszen a Tisza mellett, gyönyörű helyen nőttem fel. Képeimen igyekszem a csodálatos természet adta tájaknak az ember lelkületére gyakorolt hatását színekben visszaadni. Szívesen festek virágcsendéleteket, kecses lovakat. Megrendelésre, portrén kívül, bármit lefestek. Képeimet tojástemperával és olajfestékkel készítem. Festményeim száma 500-550 körül van. Svájcban és Amerikában is vannak képeim.

VF: Szokott alkotótáborokba járni? Egyéni és csoportos kiállításai voltak?

BK: Jászdózsán egyszer, a Győr-Moson-Sopron megyei Felpécen már kétszer voltam alkotótáborban. Ezek nagyon hasznosak voltak szakmailag, lelkileg. Sajnos, időm kevésbé engedi meg az ilyen irányú kikapcsolódást. Többnyire csoportos kiállításaim: Újszászon, Budapesten, Jászdózsán, Felpécen, Győrben, Jászberényben, Martfűn, Szolnokon és Pusztamonostoron voltak. A kedvező visszajelzések tovább inspirálnak művészi tevékenységemben.

VF: Festői tevékenysége mellett, megélhetést biztosító munkahelyeiről, munkaköreiről hallhatnék valamit?

BK: 1987-ben létesítettem munkaviszonyt Kőteleken a Vízügynél, mint vízsebességmérő. Az 1986-1988 közötti időben teljesítettem katonaidőmet, mint mentősofőr. 1998-tól Újszászon, a Bábolna Takarmánykeverő Üzemben (Tárházban) helyezkedtem el gépkezelőként. Egy év elteltével raktárkezelő, majd raktárvezető beosztásban dolgoztam. 13 évet töltöttem itt, ahol igen jól éreztem magam. Mivel azonban nem találtam további perspektívát, előrelépési lehetőséget, kénytelen voltam váltani. 2002-ben a vasúthoz mentem, ahol a szolnoki fűtőháznál helyezkedtem el készletgazdálkodási előadóként, majd Budapesten az Északi Járműjavítóban raktárvezetőként folytattam a munkám. 2009-től a MÁV- GÉPÉSZET Zártkörű Részvénytársaság Szolnoki Vasúti Járműjavítási telephelyén raktárvezetőként dolgozom. A vasútnál először logisztikai ügyintézői, majd rendszerinformatikusi tanfolyamot végeztem. A munka mellett gyógy-masszőri képesítést szereztem. Ebben a tevékenységemben igyekszem a rászoruló embereken segíteni. Jelenleg a Szolnoki Főiskola Műszaki Menedzser Szakának harmadéves hallgatója vagyok, logisztika és gépgyártó szakirányon.

VF: A művészek többnyire közéleti emberek, gyakran adományoznak műveikből jótékonysági célokra. Így van ez az Ön esetében is?

BK: Polgárőr vagyok. Az Újszászi Polgárőr Egyesületet 10 éve támogatom. Ugyanis az évente megrendezésre kerülő polgárőr bálra mindig egy festményemet ajánlom fel. Persze előfordult már, amikor más civilszervezetet is hasonlóképpen támogattam. Jó célt szolgáló rendezvény mögé szívesen állok.

VF: Milyen hobbijai vannak?

BK: Kevés szabadidőm van. Az állandó főfoglalkozású munkám mellett a mellékfoglalkozásban végzett gyógy-masszőri, nem utolsósorban a festői tevékenységem, a főiskolai tanulmányaim pontos munkabeosztást igényelnek. Persze, igyekszem magam körül harmóniát teremteni. Szeretem a zenét, a ház körüli kisállatokat: kutyát, macskát, még kacagó gerlém is van.

VF: Köszönöm a beszélgetést, a kérdésekre adott korrekt válaszokat. Sok sikert, nagyon jó egészséget kívánok egyéni és családi életében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára