Várostörténeti múzeum

Nagyon nehéz feladat előtt állok, de úgy hiszem, hogy bármelyikünk megírta volna a zenekar megalakulásáról a történetet. Nagyon nehéz leírni azt, hogy a társaim már nincsenek az élők sorában. Ezért is vállaltam, hogy az utókor tudja meg, hogy az igazi barátok, ha akarnak valamit, azt meg is tudják valósítani.

Gyönyörű szép őszi nap volt. 1952. szeptember 9.

Újszászról elindultunk Szolnokra, hogy megkeressük a pályánk megvalósításához azt az iskolát, ahol szakmát tanuljunk, és később ebből a tudásból, meg tudjunk állni az életben. A fölvételi után majdnem mindenkit egy osztályba osztottak be két barátom kivételével. Mi az 1/1 osztályba kerültünk, ez a géplakatos szak volt. Kerekes Istvánnal egymás mellett ültünk. Na, itt kezdődött az élet. Ugyanis Pista barátom, ha figyelt is az órán, a keze állandóan járt. Ütötte a különböző ritmusokat, számomra inspiráló volt, hogy egy percre sem hagyta abba. Pista azt mondogatta, hogy: „Zenekart fogok alapítani az iskola befejezése után, amikor már fizetést kapunk, és lesz pénz hangszervásárlásra”.

Apró István

1954 tavaszi és nyári hónapjai.

Kerekes István és Molnár Sándor a környék tanyáit és szomszéd faluit járva keresték a dobnak a bőrt. Mindegy volt, hogy kecske vagy birkabőr, az a lényeg, hogy legyen. Majd mikor meglett, elkezdték a bőr kikészítését. Élmény volt hallgatni a munkafolyamatot, hogy mit kell csinálni a bőrrel. Mésztejbe áztatták a bőrt, hogy a szőr kijöjjön. Közben a dobok ráma készítése is ment, hogy minél előbb elkészüljön a felszerelés. A kis dob készült el először. A nagydob lábpedálos megoldása egy kicsit nehezebb volt. Mikor a két kis dob elkészült, a próbát meg kellett kezdeni.

1954 őszén utazunk a munkából hazafelé, és közlik velem, hogy gyere, mert estére próba lesz, „próbál a banda” jelszóval. Este 6 órakor volt a találka Kerekes Pistáéknál. Polónyi Ervin a két kisdobbal a földön, egy sámlin ülve verte a ritmust. Majd Kerekes bácsi hallotta, hogy a ritmussal baj van, hozta a hegedűt. Pista fiának mondta, hogy ülj a dobok elé. Pista bácsi vitte a prímet, Sándor az ő tudásának megfelelően akkordokat fogva kísérte a nótát. Mindjárt másként szólt. Majd Kerekes bácsi mondta, hogy én is tanulhatok hangszeren.

Adott a kezembe egy hegedűt, megtanított egy könnyű számot, és próbáltunk újból. Nekem tetszett, és közölte, hogy a hegedűt megvehetem. Hetven forintba került. Én szorgalmasan gyakoroltam. Közben a próbák folytak tovább.

1955 tavaszán, a május elsejei szerenádokról volt szó, mikor az állomási büfébe kimentünk egy sört meginni, és kezdtünk beszélgetni sok mindenről, de a végén a zenénél kötöttünk ki.

Szsabó András, Kovács Gyula (Figaró), Dömők Béla és Kerekes István

Megegyeztünk, hogy a következő próbára eljön Szabó Bandi. El is jött, és őt is elkapta a hév, amely bennünket hajtott. Majd eldöntöttük, hogy Kerekes Pista a dobhoz ül, Molnár Sándor meg ő, tehát Bandi, harmonikán játszanak. 1955 őszén két lakodalomban is voltunk, később a kultúrházban vasárnaponként táncmulatságban zenéltünk.

Felajánlották Bandinak, hogy rendszeresen lépjünk föl, és ő azonnal igent mondott. A kultúrházban csak a mi bandánk zenélt, és a fiatalok ezt nagyon nem bánták. Nem sokkal utána fölkértek a szombati lakodalmakban zenélésre is, elég jó pénzért. A zenekar eközben fejlődött. Kovács Gyuszi elektromos gitárral és a kísérő gitárral, majd Kovács Gyula bendzsóval, Dömők Béla B szaxofonnal kerültek a zenekarba.

Karácsony másnapján is föllépett a banda, igaz, volt egy kis probléma. Pokoltanyán kellett szerepelni, ahol nem volt áram, és petróleumlámpák, meg akkumulátorról működtetett lámpák voltak. Az elektromos hangszerek így ki lettek zárva, de a hangulatot ez sem akadályozta.

1955 januárjában egy baleset miatt a hegedűs pályafutásom véget ért. 1956. október 22-én Szolnokon egy 80 basszusos tangóharmonikát vásároltam, amelyet a mai napig őrzök. Addig én csak tartalékos dobos voltam. Mikor Pista barátomnak dolga volt, én ültem a dobhoz. Visszatérve a vásárlás utáni időkre, természetesen az öröm nagy volt. És elkezdődött a tanulás. Bandi mindent megmutatott, és tovább is fejlesztettem tudásomat.

Szabó András, Kerekes István és Molnár Sándor

Abban az időben voltak színjátszó csoportok és voltak színdarabok, amiket jeles ünnepeken játszott a csoport. Voltak pedagógusokból, vasutasokból, iparos társaságból összeállt csoportok. Ezek már értelmiségiek voltak és zenészek, na meg persze a hozzájuk tartozó hölgyek. Ez a társaság a Dankó Pista színdarabot adta elő karácsony másnapján, nagy sikerrel.

Itt ismerkedtem meg Czenke Mihállyal, aki a Szigligeti Színház hegedűse volt. Megegyeztünk, és bizonyos összegért tanította nekem a kottát. Itt már 1957-et írunk. A zenekarnak egyre nagyobb a sikere, és a létszáma is bővült. Farkas Kálmán (Paci) nagybőgős tagja lett a bandának, és harmonikával már én is játszottam. Bandinak ekkor még nem volt harmonikája, így az én hangszeremmel játszott.

Mikor Kerekes Pista, a dobosunk, nagyon hűségesen udvarolt és elmaradt, akkor odaültem a dobhoz.

A Vidám Együttes

Odáig is eljutottunk, hogy a zenekari pénzeket összedobtuk azért, hogy a banda egyen öltözetben lehessen. Törőcsik József szabóval fölvettük a kapcsolatot. A méreteket levette, és megmondta, hogy mennyi anyag kell. Bandival beutaztunk Szolnokra, és megvásároltuk a gyönyörű, szilvakék anyagot kétszázhatvan forintért méterét. Akkor ez nagy pénz volt. A nadrág spanyol öves, a szára huszonkettes szűkítés, fehér ing és színjátszó csokornyakkendő. Bandi megcsinálta a kottatartókat, és mindenki előtt volt egy. És nagybetűvel rajta volt: VE. Ez a zenekar rövidített neve volt, ami úgy hangzott, hogy VIDÁM EGYÜTTES. Ezt a nevet a hallgató közönség találta ki, úgy hívtak minket „Vidám fiúk”. A tagok ismét változtak, mert Molnár Sándor bevonult katonának, illetve Fedeles József sűlysápi lakos SZ szakxival érkezett, Vécsei Irénke meg énekes volt.

A nagykerti iskolának új részt építettek, és az avatás után a zenekar játszott. Természetesen ezért nem kértünk pénzt.

1958. június 12-én egy nagyszabású tornavizsga volt. Azelőtt is volt, de az 1958-as azért volt más, mert itt zenére tornáztak a diákok. Szabó Bandi harmonikán, én Apró István meg a dobnál ültem. Mindent Almási Erzsébet (Kovács Kálmánné) tanárnő rendezett és tanított, nagy sikerrel. Ez év őszén, Budapesten a 13. kerületben, az Angyalföldi Kultúrházban egy lakodalom volt. Majd Nagykátán voltunk táncmulatságban két alkalommal zenélni Csiki Pál jóvoltából. A kultúrház igazgatója kérdezte, hogy van-e működési engedély. Természetesen nem volt, de nem is tudtunk róla, hogy kellene. Az igazgató úr megszervezte, és 13 zenekar be lett rendelve meghallgatásra. A Vidám Együttes elsőként szerepelt. Igen jó eredményt értünk el. Négyen voltunk: Szabó Bandi (harmonika), Apró István (harmonika), Kovács Gyuszi (gitár), Kerekes István (dob). Megkaptuk a működési engedélyt, így nyugodtabban mentünk vidékre.

Tápiógyörgyei vendégszereplés

Nagyon fontos megemlíteni, hogy Abonyi Lászlóné Kaló Annuska fiatalokkal megrendezte a Bástya sétány 77 színdarabot. Ez olyan jól sikerült, hogy a környékbeli településekre is meghívtak bennünket, és utána táncmulatság volt. Nagy élményeink voltak.

Nagy József, aki az egyes számú főpostánál dolgozott, postai dolgozókból összeállított egy társulatot, és szintén betanította a színdarabot. A zenei számokat Szabó András tanította be. Ha jól emlékszem, a Mária úton van a Vöröskeresztes ház, ott volt az előadás, és utána tánc.

Természetes, ahogy az élet megköveteli, lassan zenész barátaim, párjaikat megtalálva, házasságot kötöttek.

1959 őszén úgy döntöttünk, hogy a zenekar feloszlik, és mindenki a maga útján él tovább. Bandi úgy gondolta, hogy később majd a cukrászdában fog játszani egy dobossal. Így is lett.

Innentől már nem a Vidám Együttesről folytatom az írásomat.

Végső búcsút veszek tőletek, barátaim.

Emlékezni fognak rátok, a Vidám Együttesre. Nyugodjatok békében!

Dob és harmonika: Apró István

Molnár Sándor (elhunyt 1998.)

Polónyi Ervin (elhunyt 2012. 08.)

Zenekari vezető és alapító: Szabó András (elhunyt 2011. 03. 02.)

Dobos: Kerekes István (elhunyt 2009. 06.)

Hawaii gitáros: Kovács Gyuszi (elhunyt 2010. 11. 05.)

Piszton fúvós hangszer: Kovács Gyula (Figi) (elhunyt 2011. 12. 28.)

Bendzsó: Kovács Gyula (elhunyt 2005. 10. 29.)

Köszönettel: Molnár Sándorné Borbély Erzsébet, Ifj. Kerekes István, Barta Judit, Apró István.

Apró István