Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 14:50

Találat: 2373

Sokan valljuk: az emberi jellem kialakulásának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Nos, Simon János Újszászon született, eszmélésétől minden szál a településhez köti. Újszász lokálpatriótája.

Bizonyára nincs olyan ember Újszászon, aki ne ismerné a középiskolai tanárt, festőművészt, Újszász város díszpolgárát, közéleti személyiséget. Mégis úgy gondoltam: a „szétszórtan”, több helyen, írásban is megjelent életrajzi adatait, több területen szükségszerűen kiegészítve, életútjának fontosabb állomásait összegyűjtve, csokorba szedve megírom. (Az Új Néplap gondozásában a napokban megjelent „Ki kicsoda Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2011” névtárban is olvashatunk róla.)

Simon János Újszászon született, 1944. 09. 16-án. Szülei: Simon János (1915-1978) és Agócs Ágnes (1920-2001) voltak. 1943-ban kötöttek házasságot Szolnokon. Életközösségük gyümölcse: János (1944), Ágnes (1946), Katalin (1948) és Sarolta (1952). Újszászon születtek, Ágnes kivételével ott is élnek. A szülőknek kijáró tisztelet, hogy említést tegyek róluk. Idős Simon Jánost a házasságkötést követően nem sokkal, frontszolgálatra vezényelték. Ez idő alatt felesége saját szüleihez költözött Újszász-Göbölyjárásra, ahol korábban édesapja az uradalomban gazdálkodást irányító gazdász, úgynevezett gazdatiszt volt. A háború után Szolnokról Újszászra költöztek, ahol egy ideig szakmájukban, kiskereskedői tevékenységet, később különböző területeken fizikai munkát végeztek nyugdíjazásukig.

Simon János az általános iskolát a nagykerti (ma: kertvárosi) iskolában végezte. A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Utána két esetben tanárképző- és képzőművészeti főiskolai nappali tagozatra jelentkezett – sikertelenül. Munka mellett továbbtanult. Az alábbi képesítéseket szerezte: mérlegképes könyvelő, ML Esti Egyetem – általános tagozat, ML Egyetem – filozófiai szakosító, tanítóképző főiskola, Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar.

1962-ben a szolnoki MÁV Pályamesteri Hivatalnál helyezkedett el adminisztrátorként, ahol két évet dolgozott. 1964 novemberétől 1967 januárjáig teljesített sorkatonai szolgálatot különleges légvédelmi tüzérként. A katonaság és a labdarúgás jól megfért egymás mellett. Igazolt labdarúgóként Aszalón, később Szikszón futballozott. (Mindkét csapatnál ugyanazon katonai parancsnoka volt az edzője.)

Alkotás közben

Leszerelése után, 1967-től a Vegyiműveknél helyezkedett el dekoratőrként. Innen az újszászi „Szabadság” Mezőgazdasági Termelőszövetkezetbe került (1968). Először szakképesített könyvelőként, később személyzeti vezetőként dolgozott. 1983 és 2004 között a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Iparszövetségnél 1990-ig osztályvezetői, majd 2004-ig titkári munkakörben tevékenykedett. (Az Iparszövetségtől 2002-ben ment ugyan nyugállományba, de két évig, nyugdíj mellett, változatlan munkakörben dolgozott.) Az Iparszövetségnél végzett munkája elismeréseként miniszteri kitüntetésben részesült.

Az emberi élet alapvetően kisebb-nagyobb korszakokra, állomásokra osztható. Ezek a munkával töltött pályafutásra, az idős, nagyapai korra egyaránt érvényesek. Egyes korszakok a lelkünkben, belső világunkban lejátszódó folyamatokat tükrözik. Úgy vélem, Simon János esetében: a családalapítás, a töretlen tanulás, a folyamatos önképzés, az ipartestületnél, a termelőszövetkezetnél, a középiskolában végzett munka, a festőművészet a nagyobb korszakok, állomások közé tartoznak.

Simon János nős (Újszász, 1968), felesége Vágó Katalin, aki Vágó Imre és Kálmán Borbála gyermekeként látta meg a napvilágot Újszászon 1944-ben. Az általános iskolát szülővárosában végezte, majd Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban érettségizett. A Jászberényi Tanítóképző Főiskolán szerzett tanítói diplomát. 1971-ig a tiszatenyői általános iskolában, azt követően Újszászon tanított nyugdíjazásáig (1999). „Kiváló Munkáért” és „Szolgálati Emlékérem” kitüntetésekkel ismerték el több évtizedes, maradandó, értékeket hagyó pedagógiai tevékenységét.

Simon János és Vágó Katalin életének ajándéka Simon Erika, aki 1969-ben született Szolnokon. Újszászon, majd a Varga Katalin Gimnáziumban tanult. Azt követően a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán (Szeged) magyar-ének szakos tanári diplomát szerzett. Rövid ideig a Tiszaparti Gimnáziumban éneket tanított, majd a Szigligeti Színház szerződtette énektanár és korrepetitor munkakörben. A színházban, az utóbbi években számos zenés előadás volt (például: János vitéz, Leányvásár, Jézus Krisztus Szupersztár). Mint tudjuk, a korrepetitor legfőbb feladata a szólóénekesek felkészítése. Akik a színi előadásokat látták, megbizonyosodhattak a szólóénekesek magas szintű felkészítéséről. A Szolnok Városi Televízió által a „Van egy ház a Tisza-parton” című magyarnóta vetélkedő négyfős zsűrijében ott láttuk a kedves, bájos Simon Erika korrepetitort is, aki elsőként értékelte a jó megjelenésű, intelligens, szép hangú Farkas Attila újszászi nótaénekest a „Könnyek nélkül könnyebb” című sikeres produkciója után. Simon Erika Szolnokon kötött házasságot 1996-ban Magyar Tivadar, somogyi születésű színművésszel, aki közben hivatást váltott, jogi diplomát szerzett, és Szolnokon ügyvédként praktizál. Életközösségükből Magyar Anna Viktória néven 2003-ban, Szolnokon, kislány született, aki a szolnoki Belvárosi Iskola második osztályos tanulója. Anna Viktória a szülők, nagyszülők legfőbb kincse.

Simon János sportot szerető ember. 1959-től aktívan futballozott, 17 éves korában már az újszászi első csapatban játszott. 1970-ben, 26 éves korában fejezte be az aktív labdarúgást.

Szülővárosának egykoron első számú ifjúsági vezetője volt, fiatalon, a Szolnok Megyei Tanács választott tagjaként képviselte a megye, eközben Újszász lakosságának érdekeit.

Az 1970-es évek elején a termelőszövetkezetben mint személyzeti vezető, egyetemeken, főiskolákon végzős hallgatóknak tartott előadásokon mutatta be az akkor „csúcson” levő „Szabadság” tsz jelenét és lehetséges jövőjét a fiatal szakemberek letelepítése érdekében. A Lovász Dániel elnökkel közösen kidolgozott koncepció eredménye, hogy csakhamar 10-12 fő, azonnal lakáshoz jutó kezdő szakember vett részt a gazdaság irányításában. Szervezőmunkáját dicséri, hogy ugyanebben az időszakban a termelőszövetkezeti szakmunkások közül 25-30 személy szerzett érettségi oklevelet, akik közül néhányan magasabb, vagy első számú vezetői munkakörbe kerültek.

Érdekes kortörténeti jelenség, hogy ebben az időben két sportegyesülete volt Újszásznak. A Vasutas SE mellett megalakult az Újszászi „Szabadság” Mg. Tsz. SE, amelynek 1979-től 1982-ig Simon János volt az elnöke. Jól emlékszem, a két sportegyesület labdarúgói ádáz testvérharcot vívtak egymással.

Simon János 1983-ban ugyan elkerült Újszászról, de megyei szinten olyan társadalmi funkciókat látott el (például: Megyei Szakképesítési-, Munkaügyi-, Területfejlesztési Tanácsban), ahol jelentősen tudta segíteni szülővárosát, annak egyes intézményeit a munkahelyteremtő beruházások, oktatási célú pályázatok, közmunka programok területén.

Gyermekkorától kezdve ösztönösen szívesen rajzolt és festett. Később a rajzolás, festés meghatározó jelentőségűvé vált életében. Már nem kedvtelésből, műkedvelésből, hanem a festőművészet követelményeinek megfelelően kívánt alkotni. Ezért képeztette rajzkészségét Chiovini Ferenc és Baranyó Sándor elismert szolnoki festőművészek műhelyében. Sok technikát megtanult, megismerte a színek világát, „bölcsebb” rajzoló lett. Ezek után megszállottan kutatta a rajzolás, a festés rejtelmeit, a szakirodalom tanulmányozásában pedig nem ismert határt. A művészeti irányzatok közül a posztimpresszionista szemlélet áll hozzá legközelebb, amely nem egységes stílus. Azoknak a festőknek a munkáit sorolják ide, akik új ábrázolásmódot keresnek. A posztimpresszionista irányzat-szemlélet mellett ugyanakkor nem tagadja a konkrét jelenségek megjelenítését sem. Alkotásai között több realista kép is van. Úgy érzi, jó úton halad, jó úton jár. Eljutott odáig, hogy műveiben tükröződik a személyisége, egyénisége, amelyet a 70. születésnapjára tervezett kiállításon kíván bemutatni.

1996-ban a helyi középiskola igazgatójától felkérést kapott, hogy óraadó tanárként vállalja el a rajz- és művészettörténet tárgy oktatását. Jó szívvel, örömmel vállalta. Tudását igyekezett/igyekszik továbbadni. Pedagógiájának figyelemre méltó értéke, hogy az alkotáson keresztül tanít. Senkire nem erőlteti rá egyéniségét, megteremti az alkotás örömének lehetőségét. Magával ragadó a lelkesedése, a tehetséges gyerekeket igyekszik művészi pályára irányítani. Külön figyelmet érdemel az a munka és anyagi támogatás, amit a kiállítások megszervezésébe fektetett. Ez pedagógus társai előtt is figyelmet érdemlő cselekedet volt. Tehetséges diákjai alkotásaiból kiállításokat rendezett. Például a középiskola alkotó diákjainak több alkalommal szervezett képzőművészeti kiállítást. Közreműködésével 2005-től bevezették a külön rajz tanítását szakköri keretek között.

A Megyei Művészeti Díj átvételekor

1977-től tagja a Független Magyar Szalon Képzőművészeti Egyesületnek. Ez ideig minden évben részt vett a budapesti kiállításokon.

Önálló és közös kiállításokon 30 éves korától részt vesz. Budapesten több önálló kiállítása volt. Kiállításaival megtisztelte szülővárosát is. Néhány képe külföldön is megtalálható: például Franciaországban, Németországban, Lengyelországban vagy Romániában. Magyarországon közületek, intézmények és egyének több alkotását megvásárolták, de szülővárosának rendezvényein számtalan munkáját díjként felajánlotta.

Életútjának nagy élménye, felemelő érzése, hogy 15 éve módjában áll tanítani a rajz-művészettörténet tárgyat a helyi középiskolában.

Jelenleg is aktívan alkot. Elkezdett egy 30-35 képből álló Jézus sorozatot, amely Jézus életét, életének fontos állomásait tartalmazza nagyméretű táblaképeken. (Ez nem azonos Jézus kálváriájával!)

További tervei között szerepel kiemelkedő portrék festése. A tájképfestés pedig, mint mondja: örökös témája marad.

Simon János sokirányú, eredményes munkáját számos ifjúsági, mezőgazdasági és miniszteri kitüntetéssel (összesen 13) ismerték el. 2004 januárjában Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Művészeti Díjban részesült, 2004 szeptemberében pedig átvehette az Újszász Város Díszpolgára címet, amelyre a legbüszkébb. Rajta kívül nincs olyan díszpolgár Újszászon, aki ugyan a településen született, de ott is él, akinek szinte minden tevékenysége Újszászhoz kötődik.

Kedves Simon János!

Munkádhoz, terveid megvalósításához nagyon jó egészséget kívánunk, és további sikereket családod körében!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 14:50

Találat: 1892

Kiss Ferenc éppen 100 évvel ezelőtt, Sándorházán⁽¹⁾ született 1911. 07. 07-én, és Újszászon hunyt el 1972. 03. 11-én. Segesváron⁽²⁾ járt elemi iskolába, a négy polgárit is ott végezte. MÁV Szakiskolában szerzett oklevelet. Élete párjául Bolla Erzsébetet választotta, aki Pápateszéren⁽³⁾ látta meg a napvilágot 1914. 09. 22-én. Földi életét ő is Újszászon fejezte be 1995. 02. 03-án.

Kiss Ferenc vasúti igazolványképe

A Magyar Államvasutak állományába kerültek. A MÁV dolgozókra jellemzően, több állomáshelyen (Balatonfüred, Kelebia, Hódság) teljesítettek szolgálatot, míg végül 1944-ben Újszászon, a MÁV állomáson találták meg utolsó munkahelyüket, otthonukat (Egység utca 26.), munkaközösségüket. Kiss Ferenc szolgálattevő tisztként (távírász, forgalmista, MÁV főellenőr), Bolla Erzsébet pedig pénztárosként dolgozott. Munkatársaik voltak többek között: Frikker Márton, Kovács László, Mihályi István, Rigó Imre.

Kiss Ferenc és Bolla Erzsébet Pápateszéren kötöttek házasságot 1939-ben. Két gyermekük született: Erzsébet „Csöpi” (Demeter Lászlóné) és Mária (Marton Károlyné). Csöpi, Kelebiában⁽⁴⁾ született 1940-ben. Mindketten Újszászon végezték az általános iskolát. „Csöpi”, a Jászberényi Tanítóképzőben szerzett tanítói oklevelet. Ma már özvegyen élő, nyugalmazott tanítónő, aki családjával Berettyóújfaluban telepedett le. Demeter László, gazdasági területen dolgozó főkönyvelővel kötött házasságából Zoltán (43 éves) és Diána (34 éves) születtek. ők is családi kötelékben élnek. Zoltánék és Diánáék is egy-egy gyermekkel bővítették a Kiss családot. Mária Hódságon⁽⁵⁾ látta meg a napvilágot 1943-ban. Szolnokon, a Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd Székesfehérváron, a Közgazdasági Technikumban Társadalombiztosítási Felsőfokú képesítést szerzett. Családi kötelékben él, az Egészségügyi Pénztár nyugdíjasa. Férjével, aki nyugalmazott bányamérnök, Móron laknak. Marton Károly és Kiss Mária életközösségéből egy gyermek született (Zsolt, 47 éves), aki családi kötelékben él, és két gyermek (Fruzsina, 1992), Zsolt Gergő (1998) édesapja.

Kiss Ferenc szakmailag jól felkészült, jól kommunikáló, munkahelyén is becsült, elismert közösségi ember volt. Hamar beilleszkedett Újszász társas életébe. Képzett cserkészvezetőként szerepet vállalt az egyházközség támogatásával, 1946 tavaszán létrehozott újszászi cserkészség megalakításában, amely mint gyermek- és ifjúság nevelő mozgalom, tagadhatatlanul valláserkölcsi alapon álló, a jellemépítés, az önzetlenség és a természet szeretetének gyakorlását is valló szervezet volt. (A cserkész mozgalom, különösen a II. világháborús években, a Levente Egyesület fiók csapata volt. Tanulmányainkból tudjuk, a cserkészség a világháború idején érte el népszerűségének csúcsát. Ekkor a cserkészek száma 889 fiú csapatban 54 ezer, közel 300 leány csapatban 13 ezer fő volt.)

Kiss Ferenc az Országos Cserkészszövetség által 928. szám alatt igazolt „Magvető” Újszászi Cserkészcsapat vezetője lett.

A stilizált liliom három ága a fogadalom három részére emlékeztet: kötelességteljesítés, segítőkészség, törvénytartás. A liliom a tisztaság jelképe. Jelzi, hogy a cserkész a tiszta élet, az érintetlen jellem harcosa.

Cserkészjelvény a szentkoronával

A cserkészcsapat létrehozásában, megszervezésében, vezetésében jelentős érdemei voltak. A 36 fiúval induló cserkészmunka eredményeként már 1946 nyarán a csapat Magyarkúton táborozott. A cserkészek aktívan részt vettek a község társadalmi munkájában, és Oláh Károly plébános irányításával, a templom körüli rendezvények szervezésében. A távolabbi táborozásokon elsősorban az úgynevezett nagycserkészek vettek részt. 1946 nyarán 32 fővel Szokolyán, 1947 nyarán Tihanyban, 1948-ban Lillafüreden táboroztak. A tihanyi táborozással kapcsolatban érdekes történet, hogy vasárnap lévén, a reggeli kismisét – a tihanyi apátsági templom plébánosával történt előzetes megbeszélés alapján – Oláh Károly plébános tartotta négy újszászi nagycserkész (Nagy József, később nagyközségi tanácselnök, Földi Pál, Császár László és Király Ferenc) ministrálásával.

Meg kell említeni Mészáros Gergely cserkészparancsnok-helyettes tevékenységét is, aki leginkább a kiscserkészekkel foglalatoskodott – eredményesen. (Tudomásom szerint az alsóörsi MÁV állomásra került.)

Cserkész egyenruhában, a vasúthoz vonuló kis csapat látványa mindig nagy feltűnést keltett. A régi postahivatal udvarának melléképületében találtunk helyet magunknak, ahol felszereléseinket tároltuk. A nagycserkészek a sportfoglalkozásokat a közeli levente pályán (Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma helyén) tartották. Én kiscserkész voltam Bakó László (Pofa), Joó Mihály, Miklós Sándor, Nagy Sándor, Petényi Mihály, Szegedi Gyula, Zakar György, stb. társaságában. Mi csak helyi kirándulásokon, táborozásokon, számháborús játékokon vettünk részt. Ez utóbbi játékhoz nagyszerű lehetőséget biztosítottak a hatalmas bombatölcsérek, amelyek a Zagyva-parti Orczy-kastély eredménytelen bombázása következtében keletkeztek.

A két szülő, balra Máriával, jobbra "Csöpivel"

Csak jó tanuló lehetett cserkész. A havi tagdíjat (tojás, zsír, szalonna, krumpli, hagyma, stb.) természetben fizettünk. Ezeket a élelmiszereket táborozásnál felhasználtuk. Tábort vertünk, tábortüzet raktunk, számháborúztunk, nótázva menetgyakorlatokon vettünk részt. Legtöbbet a cserkész indulót énekeltük, amelynek szövegére máig emlékszem. Íme:

Cserkész fel a fejjel a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman!
Ránk vár a világ ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan!
Jó fegyverünk, izmos karunk,
Égő szemünk, s vidám dalunk!
Amerre nézünk, megterem,
A győzelem a győzelem!

Fiúk fel a fejjel az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal.
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.

Szabadba fiúk! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Leheletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!

Persze a cserkészindulónál is jobban szerettük énekelni a következő dalt, amely szövegében, ritmusában kedvesebb volt fülünknek:

Daltól hangos erdő, mező, berek
Merre járunk mi cserkészek.
Dalol a szív, muzsikál a lélek
Vele dalol a természet.
Aki dalol, sose fárad el,
Aki felnéz, sose csügged el.
Mert a dalos kedvet a jó Isten adja
ő ad erőt a nagy harcra.

Dobog a föld, lépéseink alatt,
Visszhangoznak a kőfalak.
Öreg házak közt ifjú legények
Dacosan, keményen lépnek.
Nyisd ki, anyám, az ablakodat,
Csókold meg a cserkész fiadat!
Szép Magyarországnak kicsi katonája
Büszke szemmel nézhetsz rája.

Jól éreztük magunkat a válogatott közösségben. Tudomásul vettük, hogy katonai fegyelmet követelnek tőlünk.

A II. háborút követő politikai változások hatására 1948. 06. 27-én megszűnt a Magyar Cserkészfiúk Szövetsége, a Leánycserkész Szövetség is csak decemberig működhetett. A történelmi időszak közigazgatási bizonytalanságára utal, hogy Újszász elöljárósága 1946. augusztus 28-án jelentette Szolnokra a járási főjegyzőnek, hogy a községben működő cserkészcsapatot felszámolták. (Hasonló jelentést küldött Varga István főjegyző az Újszászi Katolikus Leánykörök Szövetségének – KALÁSZ – feloszlatásáról is.) A fentebb ismertetett előzmények hatására 1949. augusztus 1-jén az egyházközség is kimondta a „Magvető” cserkészcsapat feloszlatását. Hatvanöt év távlatából (1946-ban lettem kiscserkész), az események higgadt mérlegelésével, úgy emlékszem, Kiss Ferenc korrekt ember- és természetszerető személy volt. Szellemiségével, egyenes jellemével, magatartásával eredményesen töltötte be a II. világháborút követő ingoványos időszakban a szerepét. Sokat tanultunk tőle, jó emlékként gondolunk áldozatos tevékenységére. A cserkészcsoportról írásos dokumentumot, illetve fényképet nem találtam. A cserkész mozgalom öt évtizedes kényszerű szünet után, 1998-tól éledt újjá. Nincs tudomásom, hogy Újszászon cserkészcsapat működne.

Kiss Ferenc, bizonyára a viszontagságos körülmények hatására (például: Balatonfüreden, szolgálatteljesítés közben balesetet szenvedett, jobb lábán 4 ujját csonkolta a vonat) szívbeteg lett. Rokkant nyugdíjasként ment 1965-ben nyugállományba. Szerette a családját. Szabadidejében olvasgatott, keresztrejtvényt fejtett. Egy ideig Szászberken az akkumulátor gyárban vállalt nyugdíjkiegészítő, betegségét is figyelembe vevő munkát.

Bolla Erzsébet munka közben

Kiss Ferencné Bolla Erzsébet, férjéhez hasonló közösségi munkát végzett Újszászon. Oláh Károly kanonok, „Új élet Újszászon a háborús romokon” visszaemlékezése szerint, Bolla Erzsébet kongreganista⁽⁶⁾ volt, aki Kerekes Teréz, Szilvási Béláné, Egyed Ferencné társaságában jelentős gyűjtőmunkát végezett a leégett újszászi templom javára.1946-ban fél évig Kiss Ferencné vezetésével hadifogoly-konyhát tartottak fenn a vasútállomáson. Ehhez a munkához később csatlakozott a Magyar Nők Demokratikus Szövetség (MNDSZ) helyi szerve is.

Úgy gondolom, mindazoknak, akik Újszászon éltek, dolgoztak, a település közjavát szolgálták, életük, emlékük közé tartoznak még akkor is, ha nem településünkön anyakönyvezték őket. A jelen- és utókor ezen írással kíván tisztelegni, emlékezni a 100 évvel ezelőtt született Kiss Ferencre és feleségére, Bolla Erzsébetre. Egyidejűleg kívánjuk, hogy hozzátartozóik jó szívvel vigyázzák, őrizzék, ápolják a szülők, nagyszülők és dédszülők emlékét.

Végezetül tisztelettel megköszönöm Nagy Kálmánné kántornő, id. Kaló Jenő (1927), Nagy József, egykori tanácselnök, Kovács Kálmánné Kovács Mária és nem utolsósorban Martonné Kiss Mária, valamint Marton Zsolt segítő közreműködését.

(1) = 2004-től önálló falu, közel 2800 lakossal (2005) Romániában Temes megyében, Temesvártól 33 km-re északnyugatra fekszik.

(2) = Romániában, Maros megyében levő város, több mint 32000 lakossal, amelyből közel 6000 fő magyar.

(3) = Község Veszprém megyében (neve: szláv eredetű), közel 1200 lakossal.

(4) = Község, közel 2900 lakossal (2008). Bács-Kiskun megye kiskunhalasi térségében, Kecskeméttől 100 km-re fekszik. 1921-től nemzetközi határátkelőhely.

(5) = Község, 10000 lakossal (2002). Szerbiában, a Vajdaságban, Nyugat-bácskai Körzetben fekszik.

(6) = Hitbuzgalmi kongregáció (egyesület) tagja.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 14:49

Találat: 2074

Sajnos napjainkban – ebben az anyagias, lélekben sivár világban – nem figyelünk kulturális értékeinkre, képesek vagyunk a múltunkat feledni, de nem vigyázunk a kultúrában gazdag jelenünkre sem, csak rohanunk a megélhetésért! A múlt nagyjaira mindig is kell, hogy emlékezzünk! őrizni kell a régi emlékeket és átadni gyermekeinknek. Szeretnénk most mi is – a FIDESZ újszászi csoportja – tudatosítani városunk lakóiban és főleg vezetőiben, hogy érezzék a felelősséget, tiszteletet, tudjunk megállni egy-egy percre nagyjaink sírjánál, egy imát elmondani és hálát adni az égieknek, hogy ők voltak nekünk.

E rövid bevezető után bemutatjuk, hogy Szózatunk szerzője és családja milyen szálakkal kötődött településünkhöz.

A költő édesapja, szintén Vörösmarty Mihály és édesanyja, Csáty Anna házasságából hat fiú és négy lány született. A fiúk: Mihály (a Szózat költője), János, Ferenc, Imre, Pál és István, a lányok: Anna, Erzsébet, Terézia és Julianna. Az édesapjuk gazdálkodó, művelt ember volt, írt és beszélt latinul. A feljegyzések szerint a családból 4 gyermek – 2 fiú és 2 leány – kötődik Újszászhoz, itt is vannak eltemetve.

• Anna: (1798. Alap – 1873. szeptember 30. Újszász) A költő nővére a lányok között a legidősebb volt. Anna 1849-től Ferenc testvérük házvezetőnője volt, majd Pesten Julianna nevű testvérénél lakott. Később Újszászra költözött János öccséhez, ahol Kossuth László orvosdoktor gyermekei mellett volt nevelőnő. A család nagyon szerette, családtagként temették el. Annának utóda nem született.
• János: (1802. Nyék – 1876. szeptember 20. Újszász) Felesége: Karády Anna, gyermekeik: Kálmán, János. Korban és lélekben is legjobban kötődött Mihályhoz. Tiszttartó volt Újszászon báró Orczy György birtokán. A szabadságharc után nála rejtőzött Mihály az üldözés elől.
• Terézia: (1807. május 6. Nyék - 1894. február 26. Újszász) Férje Nyilassy Mihály, gyermekük Sarolta. János háztartását vezette haláláig Újszászon.
• Imre: (1812. szeptember 17. Nyék - ? Újszász) Felesége Piácsek Katalin, fiuk Ferenc. Újszászon bátyjának tanyai birtokán gazdálkodott.

Vörösmarty Mihályról sem feledkezhetünk meg, róla néhány adat: (1800. december 1. Pusztanyék – 1855. november 19. Pest) Felesége: Csajághy Laura. Házasságukból 2 fiú és 3 leány született. Ilona nevű leányuk férje dr. Széll Kálmán politikus, miniszterelnök, pénzügyminiszter, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Az államháztartás rendbetétele, az ország hitelének helyreállítása a nevéhez köthető.

A leírtakból is látható, hogy egy nagy múltú, a magyarság történelmét meghatározó család kötődik több szállal is városunkhoz. Méltatlan volt, hogy Vörösmarty Anna meglévő síremléke felismerhetetlenül bújt meg a többi között. Amíg egészsége bírta, Barta József gondozta a sírt, illetve néhány jó érzésű újszászi asszony. Ezért döntöttünk úgy – a helyi FIDESZ csoport –, hogy első lépésként ezt a sírt állítjuk helyre, melyről természetesen gondoskodni is fogunk. Viszont a síremlék a városé! Hisszük, hogy mindig kerül rá friss virág! Csak remélni merjük, hogy a Vörösmarty Mihály nevét viselő iskolánkban tartanak majd olyan osztályfőnöki, magyar vagy történelem órát, amikor a gyermekek a sírt meglátogatva eléneklik a magyarokhoz szóló legszebb fohászt, a Szózatot (az ősbemutatója évfordulójára – 1843. május 10-én volt – is emlékezve tartottuk a sír újraszentelését épp ebben az időszakban).

Az életrajzi adatokat a Római Katolikus Egyházközség halotti anyakönyvéből, illetve a www.geni.com honlapról gyűjtöttük.

Pataki Mihályné

Vörösmarty Anna síremléke

A helyreállított sír megszentelése

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 14:49

Találat: 3998

Nagyon fontosnak tartom Újszász önazonosságának erősítését. Több évtizedes szorgos kutatómunkával gyűjtöttem, és máig gyűjtöm Újszász olyan neves embereiről az információkat, akik kiemelkedő szellemiségükkel, alkotómunkájukkal, elért sikereikkel rászolgáltak arra, hogy a jelen és az utókor emlékezzen rájuk.

Régóta foglalkoztat ifj. Bardócz Endre egykori tanítóm személye, aki mélyen tanyát ütött szívemben. Másodikos elemistaként az 1942/43-as tanévben tanítóm volt. Csak azt tudtam, hogy ekkoriban köthetett házasságot, amelyből egy gyermekük született, akit Bandikának becéztek, továbbá hogy Újszászon, a Lehel utca 3., illetve a Széchenyi utca 6. szám alatt albérleti lakásokban laktak.

Az Újszászi Testedzők Egyletének (ÚTE) legrégebbi „öregfiúk” labdarúgócsapatáról egykoron készült fényképen látható Bardócz Endre tanító is. Arra következtettem, hogy id. Bardócz Endréről, vagyis ifjú Bardócz Endre édesapjáról lehet szó. Ha pedig ez igaz, akkor ifjú Bardócz Endre nagy valószínűség szerint újszászi születésű.

Újszász legrégebbi, ÚTE „öregfiúk” labdarúgócsapata. Álló sor: Dely Jenő (MÁV raktáros), id. Bardócz Endre (tanító), Vágó Bálint (cipészmester), Katona Károly (bognármester), Mózer Rezső (vendéglős). Ülő sor: Györe István (MÁV dolgozó), Vágó János (kereskedő), Antal József (lakatos mester), Mucza Béla (kereskedő)?

Oláh Károly kanonok, újszászi plébános „Új élet Újszászon a háborús romokon” visszaemlékezése szerint 1944-ben az alábbiak látták el a tanítói feladatokat Újszászon: Schader Ede címzetes igazgató, Pál András igazgatóhelyettes, Kakuk József kántortanító, Neller István, ifj. Bardócz Endre, Szilvási Béla, Polónyi Margit, Pongrácz Anna, Radnóti Mária, Szilvási Béláné. – Neller István és Szilvási Béla elestek a háborúban, helyükre Gonzales Bélát és Kaszab Sándort választotta a katolikus iskolaszék 1946-ban.

A kép hátoldalán olvasható: "Örök emlékül az én Jó Atyámnak. Újszász, 1944. március 22."

A „TARSOLY” című újszászi társadalmi helyi lap 1913. 04. 10-i számában a következőket olvastam: ”Hazafias ünnep: Március 15-ike egész nap ünnep volt községünkben. Az épületeken a tavaszi szellő lengette a nemzeti lobogókat. Már kora reggel mozsarak durrogása hirdette a lakosságnak a nagy nap ébredését. A templom megtelt ünneplő közönséggel, hová tanítóik vezetése alatt az iskolás gyermekek is felvonultak. Templom után iskoláinkban minden tanító külön méltatta növendékei előtt a nap jelentőségét és a tanítások egész nap szüneteltek. Este a polgári kör tartott Pechán Károly vendéglőjében nagyobb szabású ünnepélyt. Az ünnepély a Himnusz eléneklésével kezdődött, melynek elhangzása után a kör elnöke Balogh Kálmán lépett az emelvényre s rövid, hazafias beszédet tartott. Utána Gaál Irén tanítónő szavalt el mély érzéssel egy szép, hatásos alkalmi költeményt. Majd Retkes Etelka, gyermektelep felügyelőnő Bardócz Endrének “Kossuth Lajos azt izente” című költeményét szavalta el meglepő rutinossággal, eleven tűzzel, amelyre a közönség nyomban a hasonló kezdetű dal eléneklésével felelt. A Szózat eléneklésével aztán az ünnepély véget ért. Utána társas vacsorához ültek az ünneplők közül sokan és lelkes hangulatban egész a hajnali órákig maradtak együtt.”

Idős Bardócz Endre tanító úr: „Kossuth Lajos azt izente...” című verse:

A folyóiratból megtudtam, id. Bardócz Endre Tiszanánáról (Heves megye) került Újszászra 1912-ben. Az újságcikk elolvasása után úgy gondoltam: id. Bardócz Endre és Retkes Etelka valószínű házastársak, és gyermekük ifjú Bardócz Endre.

Újszászon többektől érdeklődtem a tanító úr felől – eredménytelenül. Telefonáltam, hagyományos és elektronikus levelezést folytattam.

Végül is megtudtam, ifjú Bardócz Endre tanító Újszászon látta meg a napvilágot 1919. 01. 18-án. Szülei: Bardócz Endre kézdiszászfalui⁽¹⁾ származású tanító és Retkes Etel, abonyi születésű óvónő voltak.

Idős Bardócz Endre és Retkes Etel Újszászon kötöttek házasságot. Esküvői tanúik: Hatvani Viktor tanító és Balogh Terézia tanítónő voltak. Életközösségükből négy gyermek született: Etelka Margit (1917), Endre (1919), Teréz (1921) és Lajos Ernő Árpád (1922). Ifjú Bardócz Endre testvéreivel kapcsolatot tartott, de elsősorban Etelka Margittal, aki a szolnoki születésű Virág Imrével kötött házasságot Zagyvarékason 1939-ben. (Virág Imre iskolaigazgató volt Tószegen, rokonai Zagyvarékason ma is élnek.)

Ifjú Bardócz Endre, aki apai ágon erdélyi székely származású, tanulmányait Újszászon kezdte. Jászberényben tanítói oklevelet szerzett, majd a fogságból történt hazatérése után, munka mellett folytatta tanulmányait, és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar – német szakos középiskolai tanári képesítést szerzett. Szülőhelyén kezdte tanítói pályafutását. A tanító úr délceg, csinos emberként maradt meg emlékezetemben. A vele töltött órák emlékezetesek. A hanyag tanulókkal szemben kissé szigorú volt, ilyenkor könnyen eljárt a keze, néha a nádpálca is előkerült. Ugyanakkor érezni, látni lehetett, hogy jóságos szeretet áradt belőle.

Az újszászi tantestület az 1950/51-es tanévben. Az álló sorban balról a negyedik ifjú Bardócz Endre

A Bardócz tanító úrról kapott információkat igyekeztem mozaikszerűen, logikai sorrendbe szedni, összeilleszteni. Megtudtam, hogy a Veszprém Megyei Önkormányzat fenntartásába tartozó Várpalotai Thuri György⁽²⁾ Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, fennállása ötvenedik évfordulóját ünnepelte 2009. április 28-án, s ez alkalomból több napon át különféle programokkal köszöntötték tanárok és diákok az alma matert. Április 24-én felavatták és megkoszorúzták Bardócz Endre korábbi igazgató emléktábláját, ahol az emlékezés virágait Talabér Márta, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke és Németh Árpád, Várpalota város polgármestere is elhelyezte. Kérésemre Vizl Mária, a Thuri Gimnázium jelenlegi igazgatónője megküldte számomra Varga Károly nyugalmazott gimnáziumi tanárának, Bardócz Endre egykori munkatársának az emléktábla avatásakor mondott méltató, ünnepi beszédét, valamint a Thuri György Gimnázium fennállásának 40. illetve 50. éves évfordulójára kiadott jubileumi emlékkönyveket. A méltató beszédből kitűnik: „a hálás utókor egyhangú döntése volt az emléktábla állítása”. ”Úgy érzik, az emléktábla jelenlétével, igazgató úr lelke mindig velük van.” Az is kiderül, Bardócz Endre tanító úr a harctérre indulást megelőző évben katona volt. Saját elhatározásából, önként jelentkezett igaz hittel, dacos reménységgel, nemzeti tudattal tápláltan a frontra, mint annyi sokan, hátha sikerül neki is tenni valamit a Trianonban feldarabolt és megalázott nemzete érdekében. Zászlós rangban orosz fogságba esett. Az orosz front borzalmai, a hadifogságban eltöltött idő pokla, a temérdek szenvedés, a tűrés, a csalódás tudata, az életben maradásért vívott emberfeletti küzdelem felelevenítésekor még évtizedek múltán is elérzékenyült. Ezt nem is palástolta. Különösen mély nyomot hagyott benne a kurszki hadművelet⁽³⁾, ahol véres, hosszú csaták következtében fogságba esve, lelkileg és fizikailag is elgyötörten, emberségében és magyarságában megalázottan, viszontagságos körülmények között érkezett haza – az időközben szétbomlott házasságába.

(Az 1944. július 20-án kelt 31. számú Honvédségi Közlöny szerint, Szovjet elleni hadműveletek alkalmával, az ellenség előtt teljesített kitűnő szolgálatáért, a magyar királyi honvéd vezérkar főnöke okirati dicsérő elismerésben részesítette.)

Izsáki⁽⁴⁾ származású, Izsák Máriával kötött házasságából (nem Újszászon esküdtek) egy gyermekük született, Endre Árpád (Bandika), aki Újszászon látta meg a napvilágot 1944. 06. 05-én. Bérma-atyja Virág Imre volt. Endre Árpád egyesek szerint Budapesten, mások szerint Abonyban telepedett le. Családot alapított. Első házasságából egy gyermeke született.

A tanító úr szétbomlott házasságát, családszerető, határozott jelleme miatt nehezen tudta elviselni. Többen mondták: úgy távozott Újszászról, hogy talán még köszönni is elfelejtett. Tudni vélték, hogy valahol a Dunántúlon telepedett le. Ma már tudjuk, a feltevés igaznak bizonyult.

Sok keserűséggel szívében kezdte felépíteni újra az életét. ő nevelte fiát, akit mindig is Bandikának becézett. Felelősségteljes tanügy-igazgatási állásokat töltött be Szolnok, majd Veszprém megyében. Boldog és meghitt házastársi kötelék fűzte össze újabb házasságában a tiszántúli származású Mester Mária kémia-fizika szakos tanárnővel. A kegyetlen sors azonban úgy hozta, ez a boldogság sem sok időre adatott meg neki. Mária szíve gyengébb volt, mint az akarata és a szeretete; örökre eltávozott. A tanító úr megszerzett boldogságát Mária elvesztése kettétörte, hiányát sokáig nem tölthette be más nő. Csak évek múltán találkozott az özvegyen élő, tószegi születésű (1927. 05. 13.) Kovács Béla református kántortanító leányával, Kovács Ilonával, akiben igaz, megértő társra talált élete végéig.

Bardócz Endre Várpalota helytörténeti adatbázisában, mint történelmi személyiség szerepel. Az adatbázis és más információk szerint Veszeli László, a Veszprém Megyei Tanács VB Művelődési Osztályának egykori vezetője, 1959 augusztusában, a gimnázium alakuló ülésén úgy mutatta be az új igazgatót, mint egy kiváló tanárt, remek szervezőt, céltudatos elképzelésekkel rendelkező embert, aki majd csodát fog művelni Várpalotán. A semmiből fog egy jól működő gimnáziumot megteremteni. Úgy is lett. Bardócz Endre igazgató úr 1959-től 1981-ig, nyugállományba vonulásáig, nemcsak igazgatója, hanem szellemi atyja is volt az általa létrehozott iskolának. Mindenki „Bandi bácsija” vállalta, olyan iskolát hoz létre, amely mindenféle szempontból, a megye és a város, valamint a modern kor elvárásainak, követelményrendszerének megfelel. Az évek során a tantestület jól képzett, kiváló, fiatal tanárokkal gyarapodott. Rájuk támaszkodva igazgató úrnak sikerült pedagógiai elképzeléseit megvalósítania. Nevéhez kötődik a várpalotai Thury György Gimnázium megszervezése. A gimnáziumi oktatás Várpalotán 1959-ben vele kezdődött. ő választotta névadóként a kitartásáról, helytállásáról, bátorságáról, hazaszeretetéről és önfeláldozásáról híres palotai várvédőt, Thury Györgyöt, aki a másokért való felelősségérzet, segítőkészség és emberség példája. A jól megválasztott név példaképpé vált a gimnázium tanárai, diákjai számára is.

A gimnázium alapító igazgatójaként igen sokat tett a város társadalmi-kulturális gyarapodásáért. Jó pedagógiai érzékkel kitűnő tantestületet szervezett. Irányítása alatt élte fénykorát a város legrangosabb oktatási intézménye. Fontos szerepe volt a város társadalmi közéletében is. Nyugdíjba vonulása után közel egy évtizeddel Várpalota Város Képviselő- testülete a város legmagasabb kitüntetésével, díszpolgársággal ismerte el pedagógiai életművét, iskolateremtő, tanárt és diákot egyaránt formáló tevékenységét. Később Várpalota város díjat nevezett el róla, amelyet évente a városért nyújtott kiemelkedő tevékenységéért ítél oda a képviselő-testület.

Bardócz Endre igazgató melegséget sugárzó szeretettel beszélt mindenről, a családról, az emberekről, a világról. Többször hangoztatta:

„Ha a fegyelem szigorát elfojtják, vagy aludni engedik, büntetlenül garázdálkodik a gonoszság”. Ez az Augustinus⁽⁵⁾ jelmondat meghatározta az általa vezetett iskola szellemiségét, tanítói pályafutásának egész lényegét.

Sokat és meggyőzően beszélt a tudás értékéről, a munkával és ernyedetlen szorgalommal elért teljesítmények megbecsüléséről. Többször idézte Karácsony Sándort⁽⁶⁾, mely szerint: „Magyarnak lenni nem vérség, hanem lélek dolga.”

A tanító úr 1981-ben vonult nyugállományba az általa létrehozott gimnáziumból. Azt követően feleségével Tószegre költöztek. Itt éltek csendben, kölcsönös megértésben, végül évekig „rosszalkodó” szíve megszűnt dobogni. Otthonában hunyt el 1994. 08. 20-án. A tószegi sírkertben nyugszik. Kettő kivételével, valamennyi volt munkatársa jelen volt a temetésén. Úgy ítélem, kevés iskolaigazgatót tiszteltek meg ennyire a kollégái, de hát ő más is volt, mint a többi. Jó ember volt, iskolateremtő gimnáziumi igazgató volt. Csupán a műve: a palotai gimnázium és az emléke, a szellemisége maradt meg belőle. Vigaszunk, hogy ez nem kevés!

A Vizl Mária gimnáziumi igazgatónővel, Bardóczné Kovács Ilonával való telefonbeszélgetések is megerősítették: Bardócz Endre igazgató halálával érzékeny veszteség érte a várpalotai pedagógus társadalmat. Örömüket fejezték ki, hogy jelen emlékezéssel Újszász nem feledkezett meg nagy szülöttéről, a mindig tiszta jellemű tanítóról, tanárról, gimnáziumi igazgatóról.

Jelen emlékezés írójaként vallom: az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Nos, Bardócz Endre, ez a nagyszerű ember újszászi születésű. Bizonyára a település nevelő közege, a kiváló tantestület, amelyben tanítói pályafutását is kezdte, kedvezően hatott személyiségére.

Végezetül nem mulaszthatom el megköszönni Nagy Kálmánné újszászi kántornőnek, Vizl Máriának, a Thury György Gimnázium igazgatónőjének és nem utolsósorban Bardóczné Kovács Ilonának „Iluskának” azokat az értékes információkat, fényképeket, amelyeket igyekeztem hasznosítani Bardócz Endre iskolaalapító igazgató emlékének megírásában, aki igazi apostola volt mesterségének.

(1) = Kézdiszászfalu Romániában, Kovászna megyében levő falu. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye, Kézdi járáshoz tartozott. Szászfaluban született dr. Bardócz Lajos (1832 – 1898) tudománytörténész, író. Nagy valószínűség szerint, Bardócz Endre és Bardócz Lajos egy nemzetségbe tartozik.

(2) = 1519 körül született és Orosztony határában, kézi tusában veszítette életét 1571. 04. 02-án, amikor is 150 lovasával tőrbe csalták és megölték. Amikor látta, hogy a török mindenáron élve akarja elfogni, kaszabolta tovább támadóit, de a túlerő győzött. Fején sok sebből vérezve, kopjákkal átdöfve elesett. Fejét a törökök levágták, és Isztambulba küldték, testét Zrínyi György Kanizsán temettette el. Thury György, magyar el Cid (nemzeti hős).

(3) = II. világháború keleti frontján az egyik legjelentősebb ütközetsorozat 1943. 07. 04-17. között.

(4) = közel 6100 lakosú város Bács-Kiskun megyében, Kiskőrös térségében.

(5) = Eurelius Augustinus (354 – 430): a latin egyházatyák legkiválóbbja, ókori- és középkori gondolkodású.

(6) = Dr. Karácsony Sándor pedagógiai, filozófiai író, a magyar filozófiai gondolkodás egyik legjelesebb alakja.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 14:48

Találat: 7768

Az újszászi művelődési házban nagyszabású vasutas-napi kiállítás volt 2005. július 9-én. A kiállítást Jenes Ferenc, volt MÁV állomásfőnök nyitotta meg. Ezzel egyidejűleg jelent meg Fehérné Szekeres Zsuzsanna szerkesztésében a ”Szemelvények az újszászi vasutasok életéből” című helytörténeti füzet, amelyet a kiállításon a szerkesztő mutatott be. A sikeres rendezvényen részt vettem. Itt ismertem meg Nagy Elemér, MÁV nyugdíjast, aki a kiadvány egyik szerzőjeként „Megy a gőzős” címmel, vasúttörténeti szempontból is érdekes, múltat idéző, életúti írásával hívta fel a figyelmem.

Nagy Elemért, a sokoldalú személyiséget már korábban is ismertem, előfordult, hogy néhány gondolatot váltottunk a régi idők focijáról. Hogy közelebbről is megismerjem, felkerestem Dózsa György úti otthonában. Szívélyes fogadtatásban részesültem. A beszélgetésbe bekapcsolódott kedves neje Varga Margit is, akitől megtudtam, közel egyidős az 1994-ben elhunyt Varga Erzsébet (Molnár Józsefné) nővéremmel. A beszélgetésnek ez is tágabb teret nyitott.

Nagy Elemér Budapesten született 1926. július 12-én. Szülei: Nagy Gyula, MÁV dolgozó és Sleer Mária, háztartásbeli voltak. Házasságuk gyümölcse: Gyula, Aranka és Elemér. Szülei, testvérei évtizedekkel ezelőtt elhunytak.

Nagy Elemér a rákosszentmihályi elemi iskola után, a világháború befejezésével, reálgimnáziumi érettségit szerzett, és édesapját követve, aki már az első világháború alatt is a vasútnál szolgált, 19 éves korában a Magyar Államvasutaknál helyezkedett el. 1945 júniusában vonatkísérő (fékező) munkakörbe, majd állomási szolgálatba került kocsi-felíróként. Nem sokkal később, kereskedelmi fuvardíj számfejtőként forduló szolgálatba került. A viszonylag nyugalmas ferencvárosi állomásról Budafok - Háros állomásra, áru-pénztárosi beosztásba, állandó nappalos szolgálatra vezényelték. 1949 őszén beiskolázták a Budapesti Vasúti Tisztképző Intézetbe. A bentlakásos, intenzív képzés 9 hónapig tartott. A tanfolyamot végzettek szétszóródtak a vasút területén, részt vettek a megújuló vasút vezetésében. Nagy Elemér visszakerült a ferencvárosi pályaudvarra, ahol az alakulóban levő kereskedelmi szolgálat területén áruirányító feladatkört kapott. Ebben az időben az állomás szakszervezeti bizottság javaslatára, társadalmi munkában ellátta a Budapest XVII. kerületi Páncél utcában levő Vasutas Szakszervezet Központ tulajdonába került kultúrház és sportcsarnok vezetését. Aktív sportolóként tornázott egy időben. Így a csarnokban újraalakult tornaszakosztály vezetését is rábízták. Mindemellett egyéb sportágak (tenisz, labdarúgás), a kulturális élet elindítására is kellő figyelemmel volt. Közben kéthónapos, bentlakásos ejtőernyős kiképző tanfolyamot végzett. A budapesti VIII. kerületi Ejtőernyős Kör vezetőjévé választották.

Kedvvel, hozzáértéssel végezte társadalmi megbízatását, a kultúrház és sportcsarnok további irányítását mégis főfoglalkozású vezetőre bízták. A döntéssel nem értett egyet. 1953 májusában a sztálinvárosi(*) MÁV állomásra való áthelyezését kérte.

A II. világháború után az ország közlekedési veszteségei is drámaiak voltak. Felrobbantották a Duna és a Tisza összes hídját, elpusztult a vasúti sínhálózat 40 %- a, a teher- és személyvagonok, a gőzmozdonyok legnagyobb része megsemmisült. Soha nem látott újjáépítés indult el az országban.

A negyvenes évek végén Dunapentele kisközség és térsége kínálta a lehetőséget vasérc feldolgozására, egy dunai vasmű, majd egy szocialista város felépítésére. Az ország minden területéről érkeztek munkások. Lakások, szálláshelyek sokasága épült, a kereseti lehetőségek is viszonylag kedvezőek voltak. Nagy Elemér Sztálinváros MÁV központi rendezőállomásra került forgalmi szolgálattevőnek, ahol a beérkező vonatokat az ipartelepi állomásokra osztották szét. A dunapentelei, majd az úgynevezett „betonúti” állomáson dolgozott egy újszászi származású forgalmista lány, aki már korábban Sztálinvárosba került. Nagy Elemér itt ismerkedett meg Varga Margit, polgári iskolával és szakmai képesítéssel rendelkező forgalmista lánnyal, akinek szülei Varga György, MÁV váltókezelő és Szűcs Margit voltak. A két fiatal között először munkakapcsolat, később szerelem szövődött. 1953. 09. 30-án kötöttek házasságot Dunaújvárosban. Életközösségükből Zalán (1957) és Enikő (1961) született. Mindketten diplomások, családi kötelékben élnek, három unokával (Nagy Zsombor, Nagy Zomilla és Kovács Adrián) örvendeztették meg a nagyszülőket.

Nagy Elemért 1954-ben helyezték feleségének szülőhelyére, az újszászi MÁV állomásra főpénztáros munkakörbe. Itt szolgált 1957-ig. Viszonylag hamar bekapcsolódott a település társas életébe. Ebben az időszakban választották az akkor Lokomotív néven ismert SE elnökévé. A mai középiskola helyén levő sportpálya és környezete esztétikusabbá tételében, a sportolók, elsősorban a labdarúgók működési feltételeinek javításában eredményesen fáradozott. Ötletgazdája, szervezője volt többek között a labdarúgópálya melletti terepbetonból kialakított szabadtéri tánctérnek, ahol bálokat, táncos összejöveteleket rendeztek. A tánctér felavatására 1956. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között került sor.

Az újszászi vasutasok a II. világháború előtt saját székházat építtettek, amely Vasutas Kör néven vált ismertté. A háború után szakszervezeti tulajdonba került. Újszászi szolgálata alatt Nagy Elemért kérték fel a Vasutas Kör vezetésére. Az épület színházteremmel is rendelkezett, amelyben több nagysikerű színi előadást, műsort rendeztek.

Nagy Elemér időközben főnöki tanfolyamot végzett, 1957-ben Vácrátót MÁV állomásra került főnöknek, majd nem sokkal később, 1958-ban Fegyvernekre helyezték ugyancsak állomásfőnöknek. Fegyvernek – Örményes vasútállomás elnevezésének ötletadója volt. 1962 őszén a Székesfehérvár – Komárom vonalon fekvő bauxit bányarakodó Moharakodó állomásra helyezték. 1964-ben, özvegyen maradt anyósának kérésére Újszászra költöztek. Lehetőségei közül az igazgatósági tartalékos szolgálatot választotta. Ebben a beosztásban csak kellően felkészült, mindenhol azonnal bevethető dolgozókat választottak, akik vállalták az állandó készenlétet. Hat évig volt ebben a munkakörben úgy, hogy különböző beosztásokban, számos állomáson megfordult, így az újszászi állomáson is, amikor állomásfőnököt, forgalmistát helyettesített. Belefáradt az állandó készenlétbe, az állomáshelyek váltakozásába. 1970-ben, amikor anyósa elhunyt, és újszászi lakhelyüket könnyebb volt családjával elhagyni, kérte a MÁV Igazgatóságot áthelyezésére egy kis, nyugodt vidéki állomásra. Acsa – Erdőkürt állomásra helyezték főnöknek. Főnökségei alatt itt szolgált legtovább. 1977-ben került ismét Újszászra. A MÁV Igazgatóságtól jókor érkezett az Újszászra történő ajánlás már csak azért is, mert időközben felépült családi házuk. Joggal gondolt arra, hogy szolgálati helyeinek utolsó állomására került. Tévedett. A Szolnoki MÁV Állomáson az áruirányítást éveken át négy fő végezte. Közülük egy fő nyugdíjba ment, így a helye megüresedett. A megüresedett helyet elfogadta, és 41 évi szolgálat után, 1986-ban, a Szolnoki MÁV Állomásról ment nyugállományba. Megszakítás nélkül 35, megszakításokkal számítva 45 éve él Újszászon.

Nagy Elemér életrajzához tartozik, hogy mindig szerette a tollforgatást. Szívesen, hitelesen írt/ír az élet különböző területeiről. Sokirányú elfoglaltsága mellett rendszeres külső tudósítója volt az Esti Budapestnek, amely 1952. 04. 02-től 1956-ig volt olvasható, megjelenését beszüntették. Az újszászi Vasutas Kör vezetésének időszakában is számos cikke jelent meg a Tiszavidékben, illetve a Szolnok megyei Néplapban. Aktívan foglalkozott az „újszászi vasutas kultúrgárda” életével, erkölcsi, anyagi megbecsülésével. Ennek adott hangot: „Több segítséget kérnek az újszászi vasutas kultúrmunkások” című írásában, amely a Szolnok megyei Néplap 1955. január 19-i számában jelent meg. Idézet az újságcikkből: ”Érdemes lenne támogatni az újszászi vasutas kultúrgárdát – nemcsak a szakszervezet területi vezetőinek, hanem a megyei és járási népművelési osztálynak is. A megfelelő irányítás és a támogatás fellendítené, hasznosabbá tehetné a kultúrgárda munkáját.”

Az írás szeretete, képessége napjainkban is tetten érhető az Újszászi Híradóban. Sport helytörténeti forrásként szolgál az Újszászi Testedzők Egyletének, illetve az UTE jogutód Sport Egyesületnek 70 éves jubileumi évfordulójára írt „Mozaikok az ötvenes évek sportéletéből” visszaemlékezése, amely az Újszászi Híradó 1995. májusi sporttörténeti különszámában jelent meg.

Nagy Elemér ez év július 12-én lesz 85 éves. Tisztelettel, megbecsüléssel köszöntjük. Kívánjuk, hogy az emberi kor végső határáig egészségben, boldogan éljen kedves feleségével szerettei körében.

(*) = 1950-ig Dunapentele, 1950-1951. között városépítés, 1951-1961. között Sztálinváros, 1961-től Dunaújváros, amely Fejér megye második legnépesebb városa. 1949-ben 3 949 fő, 2011-ben 48 701 fő a lakója.

Varga Ferenc
Újszász, díszpolgára