Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 23:42

Találat: 1506

Egyre kevesebben élünk azok közül, akik még látták játszani, talán még együtt is kergették a labdát azokkal az újszászi labdarúgókkal, akik a település labdarúgásának kiapadhatatlan forrásaként, 1944 telén, elsőként adtak életjelt magukról.

Írásommal annak a Szegedi Kálmánnak szeretnék emléket állítani, aki Újszász labdarúgása újraéledésének frontembere volt, akit kiemelkedő labdarúgó képességei alapján hamar megismertek nemcsak megyénkben, hanem azon túl is.

Jászjákóhalma, 1955.08.06: Lékó Olga és Szegedi Kálmán János esküvői képe

Szegedi Kálmán János Újszászon született, 1927. 10. 28-án, és Jászjákóhalmán hunyt el 1987. 02. 07-én. Szülei: Szegedi Kálmán (1898–1955) cipészmester, és Dalmadi Mária Terézia (1907–1975) háztartásbeli voltak. 1927. 10. 28-án kötött házasságukból három gyermekük született: Kálmán János, Ernő Imre és Gyula István. Ernő Imre (1931. 04. 04.) kétéves korában elhunyt.

Szegedi Kálmán Újszászon végezte a négy elemit, majd Szolnokon a polgári, illetve felsőkereskedelmi iskolát. Labdarúgó őstehetség volt. Minden olyan erénnyel rendelkezett, amellyel egy jó futballistának rendelkeznie kell. Újszászon kezdte a labdarúgást. Tagja volt annak a csapatnak (Kertész István – Vágó Dezső, Király István, Mihályi István – Kelemen Pál, Hájos Endre – Szegedi Kálmán, Katona Károly, Nagy Imre, Hőgye Mihály, Földesi Ferenc), amely a Felsőszászberken állomásozó szovjet páncélos egység válogatott labdarúgói ellen, 1944 telén, győztesen vonult le a pályáról. (Szomorú, hogy a felsorolt játékosok között már csak Király István él egyre rosszabbodó egészségi állapotban.

1952-53. évi megyei I. osztályú bajnokság: Első sor: Varga Ferenc, Molnár Károly;
Második sor, balról jobbra: Tóth István, Király Ferenc, Kelemen Pál, Nagy András, Mucza András, Kovács István;
Álló sor, balról jobbra: Krutila József intéző, Hőgye Mihály, Bakó Gáspár, Szegedi Gyula István, Király István, Ivanics István, Kis Károly, Szegedi Kálmán edző.

Szegedi Kálmán a középiskolai érettségi után a Szolnoki Cukorgyárban helyezkedett el irodai munkakörben. Nem sokkal munkába állása után, a jó nevekből álló Cukorgyári SE igazolt játékosa lett. Többnyire jobbszélsőként száguldozott a pályán, értett a kombinatív játékhoz, hamar a szurkolók kedvencévé vált. 1948-ban, a Szolnoki MTE, a Cukorgyári SE és a Papírgyári SE, MTE néven fuzionált. Az összevont sportegyesület labdarúgói kivétel nélkül jó képességűek voltak. Szegedi Kálmán helyet követelt magának a csapatban. Az 1949-50-es bajnoki évnek az NB I-be jutás reményével vágtak neki. Erre minden esély megvolt a Hemreich – Dobos, Rátfai L, Kolesánszky, Nagy, Csák, Szegedi, Kurucz, Csépe, Bíró, Pintér, Baricza, Kiss I, Kiss II, Kiss III, G. Kiss, Szatmári, Berecz, Vörös, Mancza, Somodi, Gyetvai gárdának. Az utolsó bajnoki forduló hozott döntést. Az MTE Szegeden vendégszerepelt, és 4-3 arányban alulmaradt, így a szegediek léptek feljebb. Az erőforrások összefogása nem hozta meg a várt eredményt. Már a bajnokság idejében anyagi gondok jelentkeztek.

1954-55. évi bajnokság: Edzés után, az újszászi labdarúgó pálya mellett.
Első sor, balról jobbra: Pataki János, Dudok János, Nagy András, Polónyi Ervin,
Álló sor, balról jobbra: Bakó László (Pofa), Bakó Gáspár, Kis Károly, Szegedi Kálmán edző, Csontos György, Varga Ferenc, Varga Róbert, Király István.

Az MTE 1951-ben megszűnt, felőrölte a bürokrácia. Azt követően Szegedi Kálmán a Szolnoki Cukorgyári SE labdarúgócsapatában játszott tovább súlyos porcsérülése bekövetkeztéig. Rendre megyei bajnoki címet (1951/52.), illetve dobogós helyezéseket értek el. Megfordultak magasabb osztályban is. Szegedi Kálmán az MTE színeiben fénykorát élte. Szolnokon, az egykori nagy múltú, de a rendszerváltozás után szomorú sorsra ítélt Mátyás király úti salakmotoros és füves labdarúgó-pálya, valamint a sporttelepet határoló kerítés 1950 áprilisában került felavatásra. Az ünnepi ceremóniában válogatottakat felvonultató Bp. Vasas labdarúgócsapata volt az MTE partnere. Az eredmény 2-2 lett. Az emlékezetes 90 perc szolnoki szereplői között volt Szegedi is. Az NB I-es és NB II-es futballistákból összeállított Szolnok város labdarúgó-válogatottjának többször is tagja volt. Az 1950. és az 1954. évi világbajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott elleni előkészületi mérkőzésen Szolnok válogatottjának jobbszélsőjeként maradandó teljesítményt nyújtva, a jók között szerepelt.

Érdekességként említem, hogy egy időben Szegedi Kálmán Szolnokon és Újszászon váltakozva futballozott. Igaz, akkor már súlyos porckorong műtéten átesve, inkább csak az aktív labdarúgás befejezéseként, levezető mérkőzéseken és a sportvezetésben vett részt. Volt idő, amikor Újszászon társadalmi edzőként kamatoztatta futballtudását.

őrizzük meg Szegedi Kálmán János, újszászi származású labdarúgó, edző emlékét, aki sokat tett a település labdarúgásáért, elismertségéért.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 23:41

Találat: 1254

A sportélet helyi krónikásai beleesnek abba a csapdába, hogy csak azt éneklik meg, amit a rendelkezésre álló dokumentumokban készen tálalnak. Íratlan törvény, hogy egy település sportját előbbre vinni csak az tudja, aki az ottani népet megismerte, múltjával és törekvéseivel, eredményeivel és emberi hibáival együtt megszerette.

Nos, az előbbiek figyelembevételével fogtam hozzá évtizedekkel ezelőtt Újszász sportembereinek felkutatásához, adattárba vételükhöz. Az adattárban – az UTE 1925. évi megalakulásától számítva – 400-nál több olyan sport személyiség van, aki Újszászon aktívan sportolt különböző szakosztályokban, vagy szakemberként, sportvezetőként, kiemelt mecénásként szerepelt.

A fenti gondolatok jegyében kutattam fel három labdarúgó fivért, Kovács Istvánt, Jánost és Gábort, akik Újszászon születtek.

A fivérek közül István volt a legidősebb. őt János és Gábor követték. Szüleik: Kovács István (1897-1971), MÁV pályamunkás és Zsigmond Borbála (1902-1990) háztartásbeli voltak. A Kovács szülők a három fiú mellett egy menhelyből kivett leánygyermek (Váradi Mária) felnevelését is vállalták, aki nagykorúvá válása után Budapestre, majd Svájcba költözött, s ott 1985-ben elhunyt.

A fivérek közül István volt az ismertebb labdarúgó, aki alkatánál fogva a „Tömzsi” becenevet kapta. 1923. 01. 01-jén született, és 1992. 05. 01-jén hunyt el újszászi otthonában. A szolnoki MÁV Állomáson elismert, megbecsült munkaerőként dolgozott 1938-tól 1983-ig váltókezelő, felvigyázó munkakörökben, miközben 1945-től 1947-ig hadifogoly volt. Viszontagságos hazatérése után kötött házasságot Újszászon 1948. 10. 23-án az ugyancsak újszászi születésű (1927. 06. 01.) Kovács Ilona háztartásbelivel. Kovács Ilona Szolnokon hunyt el 2000. 07. 01-jén.

Kovács István és Kovács Ilona életközösségéből két gyermek született: István (1950. 05. 20.), aki aktív labdarúgó volt, és „Jasin”néven becéztek, valamint Ilona (1952. 08. 31.). Családi kötelékben élnek. Két részről öt gyermek, nyolc unoka szélesíti a Kovács családfát. Az unokák közül Csaba és Tamás ígéretes labdarúgóként bontogatja szárnyait.

„Tömzsi” fiatalon, az Újszászi Testedzők Egyesületében (UTE) kezdte labdarúgó pályafutását. Futballozott a MOVE Társadalmi Sport Egyesületben, a Leventében, hadifogságból történő hazatérése után az újszászi MÁV-ban, illetve a MÁV jogutód csapataiban.

1955/56. bajnoki év a megyei I. osztályban. Álló sor: Király István, Juhász Péter, ? , Bakó József intéző. Térdelő sor, balról jobbra: Mihályi István (játékos-edző), Kovács Gábor (Kupak), Tóth István, Hőgye Mihály, Kovács István (Tömzsi), Katona Károly. Alul: Kelemen Pál (ölében a kisfia, Palkó)

Akik még látták játszani, vagy megadatott, hogy játékostársai lehettek, nem feledik szerénységét, labdarúgás iránti lelkesedését, fegyelmezettségét, elkötelezettségét, nem utolsósorban győzni akarását. Hihetetlenül akrobatikus mutatványokra volt képes a labda megszerzéséért, birtoklásáért, az ellenfél megelőző szereléséért. Nem volt labdazsonglőr, „csak” megbízható játékos, akire mindig lehetett számítani. Métereket röpködött a levegőben úgy, hogy a durvaságról szó sem lehetett. Tagadhatatlanul „beton” kemény volt. Nem emlékszem, hogy balhátvéd poszton kívül más szerepkörben játszott, vagy durvasága, fegyelmezetlensége miatt a mérkőzést hamarabb abba kellett volna hagynia. Szoros emberfogásáról volt híres, aki nem engedte lélegzethez jutni ellenfelét. Ugyanúgy féltek ellenfél csatárai tőle, mint a többszörös válogatott Dalnoki Jenőtől, akit a szurkolók kórusban: „Puha vagy Jenő!” – buzdítottak. Ez a biztatás akár Kovács Istvánra is ráillett.

A Kovács fivérek közül a következő labdarúgó János volt. Születésekor a naptár 1926. 05. 16-át mutatott. Budapesten hunyt el 1980 májusában. Újszászon kezdte a labdarúgást. Jó labdarúgó adottságokkal rendelkezett. Kitűnt rugalmasságával, jó reflexeivel és nyugodtságával. A Kertész István és Kelemen Pál közötti időben kapuba állították, és ott is rekedt. (Kelemen Pál kezdetben mezőnyjátékos volt!) Az újszászi sportszékház klubhelysége a legendás Mihályi István labdarúgóról, nevelőedzőről lett elnevezve (2013. 01. 12.). Az általa rám hagyott emlékirataiban többek között a következők olvashatók: „1945. utáni években iszonyatos volt a közlekedés. Újszászról, Törökszentmiklósra kellett utaznunk egy lekötött mérkőzésre. Tehervonattal utaztunk Szolnokig, ahonnan ugyancsak tehervonattal jutottunk el Pusztatenyőig. Onnan „toronyiránt”, szántóföldeken át, 10 kilométert gyalogolva érkeztünk Törökszentmiklósra, ahol azonnal kezdődött a mérkőzés. Kovács János, a csapat kapusa, „Tömzsi” fivére, lekéste a Szolnok felé induló tehervonatot. Egy másik tehervonattal ugyan eljutott Szolnokig, de ő sem tudott továbbmenni. Kánikulában, a vágány mellett futva tette meg Törökszentmiklósra az utat. Az első félidő szünetében érkezett. Miklós 2-0-ra vezetett a szükség kapussal kiálló Újszász ellen. Kovács János, lábában 22 km-rel, könyörgött, állítsam be csereként a kapuba. Kis habozás után engedélyt adtam. Mintegy varázsütésre, az újszászi csapat megtáltosodott, és 3-2 arányban győztünk.”

3+1 testvér: István (Tömzsi), Váradi Mária, Gábor (Kupak) és János

Mit mondhat erre a krónikás? Nyilván, Kovács János nagyon szerethette a labdarúgást, szülőhelyét, hogy ilyen példa nélküli vállalkozásra volt képes.

János viszonylag fiatalon Budapestre került. Ott kapott állást. Évtizedekig az AMFORG Nagykereskedelemben dolgozott, ahonnan többszöri Kiváló Dolgozó kitüntetéssel, művezetőként ment nyugállományba. Budapest amatőr labdarúgó bajnokságban, közel 40 éves koráig játszott, mint kapuvédő. 1956-ban találta meg élete párját a köröstarcsai származású Fehér Mária személyében, aki háztartásbeli volt. Életközösségükből egy gyermekük született Budapesten, 1957. 11. 13-án. Édesapja nevét örökölte. Aktívan futballozott, jelenleg is „kispályázik”. Felesége a budapesti születésű (1966. 07. 13.) Besenyei Marianna. Hazasságuk gyümölcse két gyermek.

Kovács Gábor, közismert becenevén „Kupak”, 1930. 11. 13-án látta meg a napvilágot. Szolnokon hunyt el 2009. 04. 15-én. Két „bátyus” után nem is választhatott más sportágat, mint a labdarúgást. Gyermekkorában nemegyszer szaladt mezítláb lovas stráfkocsi után, amikor a „nagyok” Abonyba, Zagyvarékasra, a környező falvakba utaztak mérkőzéseket játszani. Felcseperedve, jól ment neki a foci, átlagon felüli gyorsaságát jól érvényesítette jobbszélsőként. Labdarúgó pályafutásának kibontakozását megtörte, hogy 1951 novemberében katonaként szolgáltra kellett bevonulnia. A sátorújhelyi határőrségnél három kemény évet „húzott” le.

Leszerelése után is futballozott még egy ideig. Például az 1955/56. bajnoki évben többször egy csapatban küzdött István bátyjával a bajnoki pontokért. Az aktív labdarúgás befejezése után nem maradt el a labdarúgástól. A futball iránti szeretete élete végéig kísérte. Éveken át szívesen, ellenszolgáltatás nélkül vállalt rendezői feladatokat egy-egy mérkőzés alatt.

Közéleti emberként az újszászi népi színjátszó körnek tagja volt. Az 1940-es évek végén a Falu rossza, 3 felvonásos népi dalszínműben, illetve a János vitéz daljátékban szerepelt.

15 éves korától postai kézbesítőként dolgozott, majd konyhakerti munkás és traktorvezető volt a szászberki mezőgazdasági termelőszövetkezetben. Szorgalmas munkaerőként jutalom kiránduláson vett részt az egykori Szovjetunióban és Jugoszláviában. Egészségi állapota megromlott, 1979-ben leszázalékolták.

1951. 05. 05-én kötött házasságot az újszászi születésű (1933. 07. 27.) Joó Mária háztartásbelivel, aki özvegyen egyedül él, meggyengült egészséggel.

Kovács Gábor és Joó Mária életközösségükből két gyermek született. Mária (Újszász, 1952. 02. 05.) és Gábor (Újszász, 1956. 03. 13.). Mária férjezett, két leánygyermek édesanyja, 3 leány és 1 fiú unoka nagymamája. A fiú unoka az U12-es korcsoport labdarúgója. Gábor Kecskeméten él. Két gyermek édesapja.

Emlékező, méltató írásom befejezéseként bizakodom, hogy István, János és Gábor emlékét jó szívvel megőrizzük.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:24

Találat: 2448

A grófi család újszászi jelenléte az 1898-1921 évekre datálható. A korábbi közlések – így az ÚH oldalain olvasható cikkekben is – számos zavart és bizonytalanságot jeleznek, gyakran keverik az Emil és Aurél keresztnevű személyeket, a birtoklás idejét is tévesen adják meg. Éble Gábor* és Dessewffy Sándor** családtörténeti írásai tisztázzák az Újszászhoz köthető Dessewffyket. A család két évtizedes újszászi jelenlétéről és tevékenységéről kevés adatot sikerült fellelni.

Cserneki és tarkeői gróf Dessewffy Aurél (1846-1928) báró Orczy Béla halála (1917) után az utolsó országbíró, a főrendiház elnöke. Iskoláit Pozsonyban, Münchenben, majd Londonban végezte. Hazatérve a pénzügyminisztérium kötelékébe lépett, majd politikai pályára tért. 1874-től országgyűlési képviselő, később főrendiházi tag. Nemzetgazdasági elveit több publikációban jelentette meg. Elnöke lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek. 1869. október 16-án feleségül vette Károlyi Pálma (1847-1919) grófnőt. Két fiuk – Emil és István – és három lányuk született.

Gróf Dessewffy Aurél és Károlyi Pálma grófnő

A házaspár 1904-ben kelt végrendeletében leírtak megvilágítják az újszászi birtokkal kapcsolatos történéseket is. A gróf tulajdonában volt a büdszentmihályi birtok és Budapesten a Hajós utca 15. sz. bérház fele, továbbá az újszászi uradalom telekkönyvileg nevére bejegyzett fél része. Az okmányból megtudjuk a birtokvásárlás részleteit: „...Nőmnek tartozom 716.622 koronával. Ezen tartozásom onnan ered, hogy az újszászi birtok megvételéhez én csak csekély összeggel járultam, s ezt a csekély összeget is utóbb nőm nekem megtérítette, minél fogva az egész birtok kizárólag az ő pénzén szereztetett, azonban fele részben az én nevemre íratott.” Dessewffy hitvesének tulajdonában van „Az apai örökségemből készpénzen vásárolt újszászi uradalom fele része az összes élő és holt felszereléssel egyetemben és a kastély bútorzatával és felszerelésével együtt.” Az újszászi birtokra bejegyzett teherként megemlítik a Magyar Földhitelintézet kölcsönét. Örökösként a házastársak egymást nevezik meg. Szerepel a végrendeletben az újszászi gőzmalom birtoklása, tehát korábbi adatokat pontosítva az újszászi gőzmalom 1904-ben már üzemelt. A végrendelet megosztja a Dessewffy házaspár vagyonát Emil és István között fele-fele arányban, de azok elosztását az örökösökre bízza. Megegyezés hiányában sorsolást ír elő.

Gróf Dessewffy Emil

Megerősítik a birtokviszonyokról olvasottakat, hogy egy korabeli térképre (1899) Dessewffy Aurél nevét írták tulajdonosként. A MÁV levéltárban pedig egy megújított rakodóhasználati szerződésben (1919) üzemeltetőként szerepel gróf Dessewffy Aurél és felesége, Károlyi Pálma grófnőneve.

Tehát a Dessewffy házaspár 1898-ban megvásárolta a báró Orczy Béla tulajdonában lévő újszászi kastélyt és birtokait. Korabeli leírásokban – mint később látni fogjuk – fiát, gróf Dessewffy Emilt említik tulajdonosként és gazdálkodóként. E kettősség oka, hogy Emil báró költözött családjával Újszászra és intézte a birtok ügyeit.

Gróf Dessewffy Emil 1873. március 19-én született Büdszentmihályon (ma Tiszavasvári része). 1901-től országgyűlési képviselő, számos bizottság tagja. 1935. december 18-án hunyt el Királytelekpusztán, itt is temették el. 1902-ben Budapesten az egyetemi templomban vezette oltár elé Batthyány Ellát. (1920-ban elváltak.) Az egyházi anyakönyv szerint Újszászon született meg első gyermekük 1903. július 27-én, aki az Aurél Emil Lajos Károly nevet kapta. Augusztus 4-én keresztelte meg Molnár Ferenc plébános, keresztszülei gróf Batthyány Lajos országgyűlési képviselő és gróf Károlyi Pálma voltak. (Köszönet az adatokért Nagy Kálmánné Klárikának!)

A Dessewffy-kastély 1912-ben

Dessewffyék új birtokukon folytatták a gazdálkodást. Ebben az időben zajlott a hazai szarvasmarha állomány cseréje, amikor a magyar fajtát tarka és borzderes fajtákkal váltották fel, szem előtt tartva és fellendítve a tejtermelést. Dessewffy simmentáli pirostarka tenyésztéssel kísérletezett és ért el kiváló eredményeket. Sajtgyár alapítását is tervezték Újszászon, felépítésére azonban a háború kitörése miatt nem került sor. A gazdaság tiszttartója Rhédey Zoltán volt, aki képviselte az uradalmat az újszászi képviselő-testület ülésein. A bárónak gondja volt a kastélypark és a díszkertészet fenntartására is. Sok tekintetben segítette az újszásziak életét. Aurél gróf kezdeményezésére jött létre 1900-ban a Hangya Szövetkezet üzlete a Fő utcában. (Dessewffy az 1898-ban létrehozott Hangya Termelő, Értékesítő, Fogyasztási Szövetkezet egyik alapító tagja volt.) ő szorgalmazta az Újszászi Takarékszövetkezet alapítását, mely egyetlen pénzügyi intézményként 40 évig működött a településen. Gróf Dessewffy Aurél báró Orczy Andorral a Szent István templom társ kegyuraként teljesítette a rá háruló feladatokat. 1909-ben az ő költségén építtették az új plébánia épületét 20.000 koronáért a régi helyére. 1905-ben Hirling Jánosplébános 2355 négyszögöl területet – a mai K, L, M és N parcellákat – vásárolt Dessewffytől a gőzmalom és a harmadik temető között. Az összeget a templom pénztárából fizették ki. Így jött létre a két régebbi temető és az újonnan megvásárolt terület összevonásával a mai sírkert. Az Újszászi Római Katholikus Ifjúsági Egyesület 1911. október 19-én alakult meg. Zászlószentelésüket 1912. június 2-re hirdették meg, a zászlóanya gróf Dessewffy Emilné volt.

1920-ban, feleségének halála után gróf Dessewffy Aurél eladta újszászi birtokát a Magyar Földhitelintézetnek. (1884-től az intézet igazgatósági elnöke volt.) Ebből a területből lett kihasítva 796 kh rész, ami vitéz Fáy László tulajdonába (?) került. Ugyanakkor 580 házhelyet kimértek nagyrészt a mai Hunyadi út - Dózsa György út - vasút - Jász út által határolt területen. A Szent Vendel és Szent János néven ismert birtokrész parcelláit elsősorban az újszászi családoknak szánták, de betelepültek ide a környező településekről is. A 600 négyszögöles telkek ára 2 korona 50 fillér volt négyszögölenként. A kihirdetések és telekügyletek kapcsán megyei szintű botrány keletkezett, de az egy másik történet.

1913-ban a nagykátai újság – és erre hivatkozva mások is – a járás szolgabírájaként és újszászi birtokosként írt gróf Dessewffy Emilről. A legtöbb adót fizetők listáján 13.884 koronával a 94. volt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében. (Báró Orczy Andor 82. ezen a listán 15.663 koronával.) ő valójában a Szentmártonkátán birtokos Dessewffyk családjához tartozik, újszászi birtokosként történő említése talán újságírói malőr. A főszolgabíró síremléke ma is a nagykátai temetőben van.

Az Újszászon született ifjabb Dessewffy Aurél Mosonmagyaróváron a Mezőgazdasági Akadémián szerzett diplomát, majd a vencsellői birtokon lakott és gazdálkodott. 1947-ben német származású feleségével és fiával Dél-Amerikába emigrált, és lett a magyar kolónia meghatározó személyisége. 1974-ben családtagjai autóbaleset áldozatai lettek. Gróf Dessewffy Aurél 1975. november 28-án brazíliai otthonában halt meg.*** Újszászon 1925 óta viseli utca a Dessewffy nevet a Széchenyi utca és a Horgász út között. Ezt azonban nem az újszászi Dessewffyről kapta, hanem az aradi vértanú gróf Dessewffy Arisztidról.

*Éble Gábor: A cserneki és tarkeői Dessewffy család. Budapest, 1903.

**Dessewffy Sándor: Újabb Dessewffy családi iratok az Országos levéltárban. Levéltári Szemle, 20. 1970.

***Komiszár Dénes: A Dessewffy-család Szabolcs megyében; 2010.

Jánoska Antal

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:23

Találat: 3606

Emlékezés városunk első polgármesterére, a közelmúltban elhunyt Nagyné Dr. Szelmák Erikára

Azon szerencsés emberek közé tartozom, akik munkatársi, később baráti kapcsolatban álltak hosszú éveken át Erikával. Erika 12 éven keresztül volt városunk, Újszász polgármestere, és közeli munkatársként dolgoztunk együtt.

Engedjék meg, hogy megemlékezzek az elhunyt, szintén közeli munkatársunkra, Mátrahegyi Tamásnéra is, aki jegyzőként szolgálta, a szó igaz értelmében, településünket hosszú évekig.

A teljesség igénye nélkül emlékeztetném városunk lakóit a méltatlanul elfelejtett illetve a jelenlegi városvezetés saját érdemeként emlegetett eredményekre.

Erika polgármestersége alatt egyetlen forint hitel nélkül működött önkormányzatunk.

Épült tornacsarnok, közel 40 km hosszúságú portalanított út, orvosi rendelő, idősek napközi otthona, a szociális otthon és a gimnázium gázprogramja folytatódott, mindkét intézmény vizesblokkjainak felújítása is megtörtént, a főzőkonyhák korszerű eszközökkel lettek felszerelve.

Megújult a polgármesteri hivatal házasságkötő terme, tárgyalóterme, a művelődési ház nagyterme.

Kialakításra került az ügyfélszolgálati iroda, okmányiroda, a polgármesteri hivatal előtti park megépítése is ebben az időben történt.

Bevezetésre került a szervezett szemétszállítás, megvalósult a közvilágítás korszerűsítése.

A település költségvetéséből mindig jutott a civil szervezetek, sport szakosztályok támogatására.

Erika nevéhez fűződik a polgárőrség megalakítása és kiemelt támogatása is.

Sikeres pályázat révén, 1997 júniusában Újszász nagyközségből Újszász város lett.

A legnagyobb beruházás, amelyre méltán büszkék lehettünk, a szennyvízhálózat kiépítése volt. A szennyvízhálózat kiépítése, amely elengedhetetlenül szükséges feltétel volt a későbbi sikeres európai uniós pályázatokhoz. Ne vegyék szerénytelenségnek, de szakmai kihívásként és legnagyobb elismerésként éltük meg, hogy nem csupán Újszász város szennyvízhálózatának beruházását, de három másik település beruházását is, gesztor önkormányzatként Újszász valósította meg, a beruházással járó, nem kevés munkával és felelősséggel együtt.

A híresztelések és rosszindulatú pletykák ellenére, közel 90 millió forintos részvénycsomagot vehetett át az új városvezetés 2002-ben. Reménykedem, hogy ma legalább ekkora összegű megtakarítása van városunknak...

Szomorúnak és elgondolkodtatónak tartom, hogy Erika búcsúztatóján a polgármesteri hivatal nem képviseltette magát, pedig a hivatal jelenlegi kollektívájából többen már Erikával is együtt dolgoztak, és az ő emberségének és jóindulatának köszönhetően lehettek a hivatal munkatársai.

Ez a pár soros, Áprily Lajos vers jutott eszembe:

Tisztelőid, ismerőseid, barátaid nevében búcsúzom Tőled, Erika.

Nyugodj békében!

Kónyár Zsigmondné

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:23

Találat: 2387

Képek az újszászi általános iskola életéből (1960-1996)

Képtár | Picasa

Fotó: Nagy Béla