Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:10

Találat: 1060

Az élet egyik legfélelmetesebb és legmegfoghatatlanabb eseménye, amikor elveszítünk valakit.

Sokan tudtuk, Nagy József, Újszász egykor kiváló labdarúgója, Újszász Pro Urbe Díjas nyugalmazott tanácselnöke régóta betegeskedik. Már az is kétséges volt, hogy ez év kora tavaszán, elhunyt feleségének temetésén részt tud-e venni. Mégis meglepett, amikor Varga János nyugalmazott ÁFÉSZ elnök, a temetés előtti napon tájékoztatott Nagy József haláláról. Feltűnően sokan róttuk le kegyeletünket egykori tanácselnökünk gyászszertartásán. Virágeső borította sírját.

A temetésen résztvevők sokadalmát látva, gondolataimba merülve, úgy éreztem, az elhunyt temetése nem csupán azt szolgálta, hogy méltóképpen emlékezzünk, hanem tudatosította bennünk a nagyszerű embertől való elválást, és lehetőséget adott az érzelmek, emlékek kifejezésére.

A magyar közigazgatás kiemelkedő alakja, ez év december 3-án lett volna 80 éves. A sors beleszólt, nem engedte meg, hogy a nyolcadik ikszet együtt ünnepelje meg övéi és barátai körében. Földi pályája július 23-án végérvényesen lezárult.

Megadatott neki, hogy fiatalon, már az 1940-es évek végétől Újszász futball-legendáival éveken át együtt focizzon – nem is akárhogyan.

Nagy József még nem volt 17 éves, amikor 1949. 10. 15-én munkát vállalt az Újszászi Elöljáróságnál. Nyilvántartói feladatokat kapott. Itt 1952. 03. 08-ig dolgozott. Ez alatt sikerült elsajátítania a közigazgatási munka legfontosabb alapelemeit.

A Szolnok Járási Tanácshoz került, ahonnan felvértezve első munkahelyén kötött ki. Újszász Elöljáróság létrejöttétől számítva, Nagy Józsefnél senki nem volt hosszabb ideig a település első embere. Több mint 22 évig Újszász végrehajtó bizottságának elnöke, illetve tanácselnökeként dolgozott. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy 1957-1968-ig végrehajtó bizottsági titkárként működött, bizonyosra vehető, országos viszonylatban is párját ritkító, kimagasló közszolgálati idő az övé.

Nagy József sokat és eredményesen munkálkodott Újszász fejlődéséért. Sikerei elévülhetetlenek. Nevéhez fűződik többek között: a víz-, gáz- és telefonhálózat kiépítése. 1981-1982-ben Újszász Nagyközség elnyerte a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által meghirdetett településfejlesztési versenyt. Ez megismétlődött 1986-1987-ben is, a Nemzeti Zászló elnyerésével. A siker nemcsak erkölcsi sikert, anyagi hasznot is jelentett a településnek. Nagy volt a lakossági összegfogás is. A parkosításban, az óvodák, iskolák és sportlétesítmények karbantartásán túl, 23 utcában 16 km kőburkolatú útalap épült önerőből, társadalmi munkával, a lakosság hozzájárulásával. A társadalmi munka értéke mintegy 58 millió Ft volt.

Nagy József nyugalmazott tanácselnöktől egy Gárdonyi Géza idézettel búcsúzunk: „Vannak olyan arcok, amelyek úgy megmaradnak bennünk, mint az olajfestmények a falon. Nem változnak.”

Józsikám! Nyugodj békében! Isten Veled!

Varga Ferenc

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:07

Találat: 1451

A 40 éves Szabadság Horgász Egyesület története

Az egyesület alapítása

A jászalsószentgyörgyi Petőfi MgTSz (továbbiakban: MGTSZ) a szászberki halastavat 1970-ben lehalászta, mely után a vízterület szabadon (ellenőrizetlenül) horgászhatóvá vált. A belvízcsatornaként és -tározóként funkcionáló vízterület kezelője a vízügyi igazgatóság volt, tartós horgászati hasznosítására azonban csak szervezett jogi keretek között nyílt lehetőség.

Ezért néhány lelkes újszászi 1971-ben elhatározta, hogy ezt a lehetőséget kihasználva szervezett formába tömörítik a helyi horgászokat, egyesületet hoznak létre.

A Szervező Bizottság tagjai: Joó József, Soós József, Szurmai István és Veres Dezső megkeresték Nász Imrét az általános iskola igazgatóját az alapítás ügyében, aki a kezdeményezés élére állt.

Az új egyesület létrejöttét Barta Imre az újszászi Szabadság Mezőgazdasági Szövetkezet (továbbiakban: TSZ) elnökhelyettese is szorgalmazta, és javasolta, hogy a TSZ neve után a szervezet neve Szabadság Horgász Egyesület (továbbiakban: HE) legyen.

1971. október 9-én a művelődési ház nagyterme előtti aulában a Szervező Bizottság alakuló ülést tartott. Nagy József tanácselnök 2.000,- Ft támogatást biztosított az egyesületnek, ez képezte a gazdálkodás alapját, ebből kezdte meg 1972-ben a HE a működését, a szükséges anyagok, tárgyi eszközök beszerzését, majd később a haltelepítéseket.

Társadalmi munka a Szászberki holtágon az 1970-es években
(Archív fotók: Balogh Mihály, Csekő Ferenc és Tarcsa József fényképgyűjteményéből)

1972. március hónap folyamán Nász Imre és Soós József az egyesület működtetésének elindításával, jogi és adminisztrációs teendőkkel kapcsolatos megbeszélésen vett részt Budapesten a MOHOSZ-nál. Az új szervezet létrejöttét a MOHOSZ engedélyezte, 390-es törzsszámon regisztrálta, a szervezők egyúttal megkapták a működéssel kapcsolatos nyomtatványokat is.
A budapesti út után újabb – tisztségviselő választó – ülést tartott a Szervező Bizottság.

A HE alapítóinak a két ülésen részt vett horgászokat tekintjük (név szerint lásd alább), noha számos horgász még ugyanebben az évben belépett az egyesületbe, és így az 1972-es év végére a taglétszám megközelítette a 30 főt.

A szászberki holtág ma
(Fotó: Pap Gábor)

Az egyesület alapító tagjai:

Antal István, Balogh Mihály, Barta Imre, Fehér János, Joó József, Nász Imre, Palásti András, Soós József, Szórád Ernő, Szurmai István, Tarcsa József és Veres Dezső.

Az alapító tagok mellett nem feledkezhetünk meg két pártoló tag (Müller István a KTSZ elnöke és Varga János) támogatásáról sem.

Az egyesület első tisztségviselői Nász Imre elnök mellett a már említett Szervező Bizottság tagjai voltak (titkár: Joó József; gazdaságvezető: Veres Dezső; továbbá Soós József és Szurmai István tartozott az elnökséghez).

Nász Imre egy év elteltével az általános iskola átszervezése miatt nem tudta tovább vállalni a HE vezetését, ezért az elnöki feladatokat Balogh Mihály vette át.

Az egyesület saját horgászvizei

Az 1986-os MOHOSZ nyilvántartó lap szerint eredetileg 23,0 ha-os szászberki Zagyva holtág – mai, Országos Halászati Adattár szerinti hivatalos megnevezése Újszászi Zagyva-holtág (Szászberki-holtág) – az MGTSZ hasznosításában állt. Az 1970-es lehalászást követően a HE és az MGTSZ között 1972. augusztus 26-án kötött megállapodás értelmében a vízterület az egyesület számára bérbeadásra került, kizárólagos horgászati hasznosítás mellett.

A holtág 1974-től folyamatos és rendszeres halasítás alatt áll, kezdetben nagy hangsúlyt kapott a növendék állomány kihelyezése, az első években a horogérett halak mellett dokumentáltan telepítésre került 620 kg növendék ponty, 3 ezer db előnevelt csuka és 4 ezer db előnevelt süllő ivadék, továbbá 1 ezer db egynyaras és további 105 kg-nyi amúr ivadék.

Az 1970-es és 80-as évek folyamán az MGTSZ többször megkísérelte a vízterületen a horgászati tevékenység megszüntetését, mely veszélyt végül sikerült elhárítani.

Az 1990-es években végbement kárpótlás és földosztás nyomán az egykori MGTSZ területeit kimérték, a holtág melletti területek többsége – így az egykor elárasztott övzátony területe is – magántulajdonba került. A vízterület 5,66 ha-ra zsugorodott.
Az elmúlt négy évtized során, a vízügyi szervekkel együttműködésben, több alkalommal történt a holtágon kotrás vagy lokális iszaptalanítás. A holtág elsődleges funkciója ma is a belvíztározás.

Az Újszász belterületén lévő Nagykerti-tó eredetileg 1,54 ha-os vízterület volt. Tulajdonosa a Magyar Állam, melynek képviselője 1973. december 11-én írta alá a kezelői jog átadását a HE számára. A vízterület fenékszintje a mellette húzódó belvízcsatorna fenékszintje fölött volt, ezért a víz elszivárgása miatt állandó vízpótlásra szorult. A fenntartása a rendszerváltás környékén nem volt tovább finanszírozható, a horgászati hasznosítás megszűnt, a terület magántulajdonba került és lecsapolása után részben feltöltötték.

A Zagyva folyó bal partján, a mentetlen hullámtérben található Parkerdőben volt a 2 ha-os Erdei-tó. A változó, 1-4 méter mélységű vízterület horgászati hasznosítási jogosultságának megadását 1974. május 27-én kérelmezte a HE, melynek jóváhagyását követően ponty, compó, kárász és halmentésből származó ivadék került telepítésre a tóba. A mentetlen hullámtérben való elhelyezkedés azonban nem tette lehetővé a vízterület fenntartását, így az egyesület néhány év elteltével annak feladására kényszerült.

1981-ben nem sikerült a TSZ jóváhagyását megszerezni az újszászi sportpálya melletti anyagnyerő hely horgásztóvá történő alakításához. Így a HE Újszász közigazgatási területén saját horgászati hasznosításban lévő vízterület nélkül maradt.

A tisztségviselői ciklusok és az egyesület történetének fontosabb állomásai

Az 1973 – 1978 közötti időszakban a HE elnöke Balogh Mihály. A ciklus alatt számos személyi változás történt a tisztségviselők között (szinte minden évben tartottak tisztségviselő választást), az elnök és a tógazda (Veres Dezső) személye azonban nem változott. Az elnökhelyettes tisztséget Müller István és Tarcsa József, a titkári tisztséget Balogh József, Dóra István, Nász Imre és Szabó Mihály, a pénztáros/gazdaságvezető tisztséget Czétényi László, Tarcsa József, Tarcsa Józsefné, Tóth Gábor és Vágó József töltötte be.

Régen a horgásznak minimális felszerelés is elég volt

Az 1976. február 22-i közgyűlés az 5 fős vezetőséget kibővítette 7 főre Kaló András vízvédelmi és környezetvédelmi felelőssel, valamint Stenczner Ferenc ifjúsági felelőssel.

A vezetőség mellett két állandó bizottság működik az egyesületben.

A 3 fős Ellenőrző Bizottság (az egyes tisztségviselői ciklusok alatt Számvevő Bizottság néven is felbukkant a hivatalos dokumentumokban, ma Felügyelő Bizottság) tagjai e tisztségviselői ciklusban: Veres János elnöklete mellett Farkas Endre, Miklós Imre (utóbbi Tóth Gábort váltotta 1976-ban). (Megjegyzés: az Ellenőrző Bizottság csak az 1975-ös közgyűlésen került megválasztásra.)

A szintén 3 fős Fegyelmi Bizottság tagjai: Antal István elnöklete mellett Fehér János és Kaszanyi István.

Az egyesület taglétszáma az első két évben 30 fő körüli volt, majd robbanásszerű növekedésnek indult. 1974. év végén 60 felnőtt és 21 ifjúsági tagja, 1975-ben már 124 felnőtt és 29 ifjúsági tagja van az egyesületnek (továbbá 41 gyermekhorgászt is tartalmaz az ekkori nyilvántartás).

Lehalászás a szászberki holtág mellett egykor még működő halnevelőben

Az újszászi horgászok mellett számos új tag lépett be az egyesületbe a környező településekről (Szászberek, Zagyvarékas, Szolnok, Jászladány és Jászalsószentgyörgy), sőt budapesti és gyömrői illetékességű tagjaink is voltak ebben az időszakban.

Az egyesület tagjai a saját vízterületek mellett a Zagyván és a Tápión is hódolhattak szenvedélyüknek.

A HE története során megtartott horgászversenyek közül az 1976. július 25-i versenyről származik a legkorábbi írásos emlék. Erre 26 horgász nevezett, a verseny a mostani gyakorlattól eltérően csak felnőtt kategóriában került kiírásra, és az első öt helyezettet díjazták. A versenyt Tarcsa József nyerte Terék László, Miklós Imre, Vasas József és Tóth Gábor előtt.

Az 1979 – 1984 közötti tisztségviselői ciklus során a HE elnöke Veres János lett, aki 14 éven keresztül vezette az egyesületet. Az alelnök előbb Tarcsa József, majd 1980-tól Miklós Imre, a titkár előbb Dóra István, majd 1980-tól Balogh József, a pénztáros/gazdaságvezető előbb Czétényi László, majd halála után Szurmai Istvánné lett, a tógazda Veres Dezső maradt. Kaló András vízvédelmi és környezetvédelmi felelőst, valamint Stenczner Ferenc ifjúsági felelőst a közgyűlés ismételten megválasztotta.
Az Ellenőrző Bizottság elnöke előbb Nagy Gábor, majd Volter Ferenc, tagjairól nem maradt feljegyzés.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Kaszanyi István, tagjai Fehér János és Szabó Mihály.

A HE taglétszáma tovább duzzadt, 1981-ben együttesen 259 fő felnőtt és ifjúsági taggal rendelkezett, 50 fős gyermek létszám mellett.

Az új vezetőségre számos feladat várt. Több egyesületi tag aktív részvételével ekkor épült meg (1978-1979) az állami tulajdonban lévő Újszász, Szabadság téri ingatlanon az egykori horgásziroda (amely az önkormányzati fejlesztések miatt 2009. évben lebontásra került).

A Nagykerti-tó kialakítása is ebben az időszakban fejeződött be. Az Ady Endre út felől – balesetvédelmi okok miatt – kerítés létesült, a tó vízpótlását biztosító elektromos szivattyú számára szivattyúház épült.

Ezzel párhuzamosan előbb az MGTSZ-szel kellett megküzdeni ismételten a szászberki holtág hasznosításáért, ugyanis vadkacsa kilövőt akartak itt létesíteni. Majd a vízügyi szervek okoztak kárt a holtág halállományában, mivel egy belvizes téli időszakban kiszivattyúzták a víz nagy részét a jég alól, az óriási halpusztulásra a jégveszte után derült fény. Az elpusztult halak, köztük a közel 30 kilós harcsák ellentételezéseként a vízügy jelentős mennyiségű ponty telepítésével kártalanította az egyesületet.

Ez az az időszak, amikor az egyesület bekapcsolódott a versenysportba. Az ötfős versenycsapat összetétele folyamatosan változott, tagjai voltak: Balaska László, Miklós Imre, Szórád Ernő, Tarcsa József, Tarcsa Józsefné, Tóth Gábor, Veres János.

A versenycsapat legjelentősebb eredménye a MOHOSZ Szolnok Megyei IB által rendezett „B” kategóriájú Halfogó Csapatbajnokságon elért 3. helyezés 1982-ben.

Veres János elnök horgászverseny előtti tájékoztatót tart

Az utánpótlás nevelés nagyon fontossá vált a HE életében. Nem csupán az új tagok vizsgáztatása történt helyben, hanem a gyermek korosztály számára is rendszeres hal- és horgászati ismereti felkészítést tartottak. A nyári szünidőben a Tisza mentén szervezett horgásztáborok, és a megyei gyermek horgászversenyek rendszeres résztvevői voltak az újszászi gyermekhorgászok. E feladatok ellátásában Stenczner Ferenc és Tarcsa József elévülhetetlen érdemeket szerzett.

Az 1985 – 1990 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke ismételten Veres János. Az alelnök Miklós Imre, a titkár Volter Ferenc, a pénztáros/gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Veres Dezső, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős személyéről nem maradt feljegyzés.

Az Ellenőrző Bizottság elnöke Tóth Gábor, tagja Egyed József, másik tagjáról nem maradt feljegyzés. A Fegyelmi Bizottság elnöke Szabó Mihály, tagja Fehér János, másik tagjáról szintén nem maradt feljegyzés.

A HE taglétszáma stabilizálódott, jellemzően 200 fő körüli felnőtt tag mellett 30-40 ifjúsági tag és cca. 50 gyermekhorgász tartozott az egyesülethez.

1991 – 1992 között az egyesület elnöke ismételten Veres János lett, aki a tisztségviselői ciklust nem töltötte ki, az 1993. év eleji közgyűlésen, 14 évnyi elnöki munka után lemondott.

Az elnökhelyettes Tóth Gábor, a titkár Volter Ferenc, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Kaló György, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős Pálinkás Gyula.

A Felügyelő Bizottság elnöke Egyed József, tagjai Joó József és Nagy Gábor.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Pap Gábor, tagjai Csekő Ferenc és Szabó Mihály.

Az elnök lemondásával a tisztségviselők mandátuma is megszűnt. Ezért előrehozott tisztségviselő választás történt 1993. év elején. Az új elnök ismételten a HE első elnöke, Nász Imre lett, aki azonban csak 2 évre vállalta az elnöki feladatok ellátását. Az 1993-1994 évekre Nász Imre elnöklete mellett az előző ciklus valamennyi tisztségviselőjét újraválasztotta a közgyűlés.

Verseny utáni mérlegelés

A HE keretein belül aktív élet folyt a 80-as 90-es évek fordulója környékén. Az egyesület életében ekkor évente három verseny került megszervezésre, egyik a Szászberki holtágon máig hagyományos halfogó verseny, a másik a Zagyva folyó újszászi kastély alatti szakaszán, a 32-es főút hídjánál, a harmadik verseny pedig az éjszakai Vadász-Horgász horgászverseny (számos egyesületi tag egyúttal a helyi vadásztársaság tagja is volt). A zagyvai versenyek szervezése Veres János lemondása után megszűnt, az utolsó éjszakai verseny pedig 1994. év augusztus első hétvégéjén volt.

Nász Imre elnöksége idején horgászmajálist (főző- és ügyességi versenyekkel) szerveztek a Szászberki-holtágon.

A HE taglétszáma ebben az időszakban: 180-190 fő felnőtt mellett 25-30 ifjúsági tag, és 40-50 gyermekhorgász.

Az öt éves ciklus maradék három évére új tisztségviselő választásra került sor 1995-ben.

Az 1995 – 1997 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke Simon János, az elnökhelyettes Jász Zoltán, a titkár Egyed József, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, a tógazda Dienes András, az ifjúsági felelős Stenczner Ferenc, a környezetvédelmi felelős Kaló András lett.

Az Ellenőrző Bizottság elnöke Földi Gáspár, tagjai Joó Gergely és Rábódzki András.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Alapi János, tagjai Földes István és Szalóki Sándor.

A megválasztott tisztségviselőknek az 1998 – 2002 közötti ciklusban is bizalmat szavazott a közgyűlés, ám az ifjúsági és a környezetvédelmi felelős tisztségek megszűntek.

Az új vezetőség gyorsan egy komoly problémával szembesült, gépjárműlopás miatt az egyesület iratainak egy része örökre eltűnt (az iratok jelentős része a járműben volt), egyes dokumentumok pótlása nem is volt lehetséges.

A környező földterületekről befolyó belvíz miatt a Szászberki-holtág erősen feliszapolódott, ezért a 2000. évben kotrásra került sor.
A megváltozott jogszabályi környezet miatt a földművelésügyi minisztérium pályázatot írt ki az állami vizek halászati hasznosítására. A vezetőség által összeállított dokumentáció alapján 2001. január 01-től 15 évre a HE elnyerte a Szászberki-holtág halászati hasznosításának jogát.

A HE életét újabb, nem várt esemény nehezítette 2001/2002. fordulóján. A szentgyörgyi ágon a téli időszakban a vermelő halakat vidra zavarta fel, több mázsa hal (amúr, csuka, süllő, ponty – köztük kapitális példányok, pl.: 12 kg-os csuka, 20 kg körüli amúrok) pusztult el jégbe fagyva. A HE a természetvédelmi szervektől a védett vidra által okozott kárért kártalanítást nem kapott.
A HE taglétszáma a Millennium évében 153 fő felnőtt és 13 ifjúsági tag. A gyermekhorgászokról nem maradt feljegyzés.

A 2003 – 2007 közötti tisztségviselői ciklus során az egyesület elnöke továbbra is Simon János. Az alelnök Bóta Imre, majd 2006-tól Tarcsa József, a titkár ifj. Pap Gábor, a gazdaságvezető Szurmai Istvánné, majd 2006-tól Tarcsa Józsefné, a tógazda Paplanos Tibor lett.

A Felügyelő Bizottság elnöke Tarcsa József, 2006-tól Csekő Ferenc, tagjai Mucza Béla és Szalkai Sándor.

A Fegyelmi Bizottság elnöke Csekő Ferenc, 2006-tól Bóta Imre, tagjai Dombai Gábor és Konka Imre.

Ebben a ciklusban nyújtott be először pályázatokat a HE támogatási források elnyerésére. Először 2003. évben a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állami vizek halasítására vonatkozó kiírására, amely éves rendszerességűvé vált, amíg a pályázati keret létezett.

A HE a 2004. évben tagja lett az újszászi Városi Civil Fórumnak.

Komoly erőfeszítéseket kellett tenni azért, hogy Jászladány település tisztított szennyvizének a holtágba folyó 119-es belvízcsatornába történő tervezett bevezetését megakadályozzuk.

A holtág két ága közötti tiltó áteresz felújítására 2005. év során került sor.

Emlékezetes esős időszakban, 2006. évben a HE rendezte meg a Közép- Tisza- vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (továbbiakban: KTVHESZ) tisztségviselői versenyét a Szászberki-holtágon.

A 2008 – 2012 közötti, jelenlegi tisztségviselői ciklus során az egyesület elnökévé Paplanos Tibort választotta a közgyűlés. Az alelnök Csekő Ferenc, a titkár ifj. Pap Gábor, a gazdaságvezető Tarcsa Józsefné, a tógazda Tarcsa József lett.

A Felügyelő Bizottság elnöke Vígh Róbert, 2009-től Sallai István, tagjai Balog Zoltán és Nagy Béla (helyette 2011-től Bencsik Gyula).

A Fegyelmi Bizottság elnöke Konka Tamás, tagjai Hegedűs Attila (helyette 2011-től Makai János) és Konka Imre.

Az új vezetőség komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a HE a Szászberki-holtág (és a két ág közötti tiltó áteresz) vízjogi üzemeltetési engedélyét megszerezhesse.

Majd a halászati hatóság engedélyével, egy halásztársasággal kötött megállapodás alapján szelektív törpeharcsa gyérítésbe kezdett, melynek eredményeként eddig 26 mázsa szúrós apróság került eltávolításra a horgászvízből.

A 2010. évben ismét a KTVHESZ tisztségviselői versenyének adott otthont a Szászberki-holtág, a HE szervezésében megtartott verseny védjegyévé vált az eső (egy szektornyi versenyzőt ismételten traktor-pótkocsi segítségével kellett a horgászhelyre szállítani). A verseny után súlyos ár- és belvizes időszak következett 2010-2011. években, amelyet hónapokig tartó helyreállítási munkák követtek.

A HE taglétszáma (különösen a Szászberki-holtágra területi engedélyt váltók száma) a 2005-2008. közötti mélypontról ismét biztató növekedésnek indult, 2011. évben a taglétszám 204 fő felnőtt és 15 fő ifjúsági tag volt, mintegy 30-40 gyermekhorgász mellett.

Új kihívások 2012-től

A HE életében nagyon fontos időszak következik, az új civil törvény nyomán újra kell gondolni az egyesület gazdálkodásának, könyvvezetésének módját, jellemzőit. Egyúttal fel kell készülni az egyre több esetben kötelezővé váló elektronikus ügyintézésre is. A 2013. évtől kezdődő új tisztségviselői ciklusban a leendő vezetőségnek elő kell készítenie az állami vizek halászati hasznosítására irányuló új pályázatot.

Újszász, 2012. május – június hó

A történeti összeállítást az egyesület hivatalos dokumentumai, fennmaradt feljegyzései, továbbá Balogh Mihály, Nász Imre, Palásti András, Simon János, Szórád Ernő, Tarcsa József, Veres János visszaemlékezései, és a rendelkezésre bocsátott fotók, tárgyi emlékek, valamint az Újszászi Híradó archívuma alapján készítette:

ifj. Pap Gábor
HE titkára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:04

Találat: 1287

Újszászon iskolai oktatásról először 1781-től találunk forrást Polónyi Margit: „Újszászi Kossuth úti Iskola története” című kéziratában. A Római Katolikus Egyházon belül elkezdett, s időközben változó keretek között máig folyó iskolai tanítást 1851-től számítjuk a településen.

Hosszú ideje foglalkozom Újszász iskolatörténetével. Újszász mindenkori tanítói jelentősen hozzájárultak a település szellemiségének gyarapításához, az itt élők tudásának fejlesztéséhez. Városunk történetében érdemük örök és elévülhetetlen.

Kutatómunkám eredményeként, Újszász közigazgatási területén 1851-től napjainkig számítva, 232 fő nevelő-oktató szerepel nyilvántartásomban. Közülük 112-en már nem élnek.

Bodnárné Szabó Gabriella volt az első olyan iskolaigazgató Pál Andráson kívül, aki Újszászon született. Érdekes, hogy előtte mindig férfi igazgatók álltak az iskola élén.

Bodnárné Szabó Gabriella nyugalmazott általános iskolai igazgató 1946. 08. 21-én született Újszászon. Apai ágon szülei, nagyszülei MÁV dolgozók voltak, így hát vasutas szülők gyermeke. Édesanyja Kővári Erzsébet (Újszász, 1923. 12. 15.), aki 1945. 10. 15-én Szabó Sándorral (Újszász, 1920. 12. 14.) kötött házasságot. Életközösségükből két gyermek született: Gabriella és Sándor (1953. 07. 16.).

Édesanyja az újszászi szociális otthon dolgozója volt az intézmény fennállása óta. 1980-ban, mint osztályos főnővér vonult nyugállományba, de azt követően még – 1980–1990 között – az Idősek Napközi Otthonának vezetője volt. Az Akácfa úton, a még mementóként (emlékeztető jelként) meglevő Kővári családi házban él.

Miután tudomást szereztem Szabó Gabriella édesanyja kilétéről, erős késztetést éreztem, hogy említést tegyek testvéröccséről, Kővári Józsefről (Újszász, 1931. 11. 21.), aki az 1940-es évek végétől jó néhány éven át az újszászi labdarúgócsapat kiemelkedő balszélsője volt. Akik látták játszani, netán még labdarúgótársa is lehetett, mint magam is, máig nem felejtjük átlagon felüli gyors, energikus, gólerős, kreatív játékát. Örülünk, hogy 81 éven túl, közöttünk él az Akácfa utcában.

Szabó Gabriella édesapja MÁV dolgozó volt 1946-tól 1980. 10. 21-ig, korai haláláig, mely az egész családot megrázta. Fiuk, ifj. Szabó Sándor Szolnokon dolgozik, ott lakik feleségével és legkisebb lányukkal.

Bodnárné Szabó Gabriella második házasságában él. Első férje Bakó László volt, akitől 1988-ban elvált. A házasságukból egy fiúgyermek született (1974. 10. 21.). Bakó Krisztián a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán biológia-földrajz tanári képesítést szerzett. Azt követően az Államigazgatási Főiskola igazgatásszervező szakán másoddiplomát szerzett. Egy évet dolgozott tanárként, majd köztisztviselőként tevékenykedett az újszászi polgármesteri hivatalban. 2005 óta aljegyzői, jegyzői pozícióban dolgozik. Hobbija az írás, több könyve megjelent országos terjesztésben. Jelenleg a kisújszállási Szalay Könyvkiadó szerzője is.

Szabó Gabriella, 2001. 04. 11-én új házasságot kötött Bodnár Jenő budapesti lakossal, akinek ez szintén a második házassága. Ő is nyugdíjas. Első házasságából egy gyermeke született: ifj. Bodnár Jenő, aki a Dunaújvárosi Főiskolán végzett, és az ott működő HANKOOK gyárban dolgozik képesítésének megfelelően.

Szabó Gabriella tanulmányait az újszászi általános iskolában kezdte, majd a mezőtúri Teleki Blanka Leánygimnáziumban érettségizett (1964). Szegeden, a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-orosz szakos hallgató volt (1965-1968). 1975-ben tanítói képesítést szerzett Jászberényben a Tanítóképző Főiskolán. 1997-1999 között elvégezte Budapesten a Műszaki Egyetem Természet- és Társadalomtudományi Kara Közoktatás-vezetői Szakát.

Mindig pedagógus akart lenni, és azzá is vált. Szívesen idézi a brazíliai író, alkimista Paulo Coelho szavait: „...légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!” Kezdetektől fogva elhivatottság jellemezte pedagógiai munkáját. A gyermek személyiségének tiszteletben tartása, az egyénre szabott sokoldalú képességfejlesztés vezérelveit követte.

Pedagógus pályáját 1971-ben kezdte a zagyvarékasi általános iskolában. 1976-tól nyugdíjba vonulásáig a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában fejtette ki figyelemreméltó, maradandó tevékenységét. 1976-tól 1992-ig általános iskolai tanítóként működött. Ez idő alatt az elsők között kezdte el a tantárgycsoportos oktatást és a Nyelvi Irodalmi Kommunikációs program bevezetését. 1992-től 1995-ig általános igazgatóhelyettesként, majd megbízott igazgatóként, 1996-tól 2006-ig igazgatóként irányította az iskolában folyó munkát. Időközben számtalan felkészítő tréninget, vezetőképző tanfolyamot végzett, hogy megfeleljen az egyre növekvő elvárásoknak, a közoktatásban bekövetkezett változásoknak. Kiemelkedő módszertani ismeretekkel rendelkezett a nyelv, az irodalom és a kommunikáció területén. Sok Nyelvi Irodalmi és Kommunikációs (NYIK) nevelési felkészítő tanfolyamot, továbbképzést vezetett a megyében. Éveken keresztül népszerűsítette a Zsolnai programot a Tanítók Nyári Akadémiáján. Szakmai rátermettségét bizonyítja, hogy közel egy évtizedig volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet szaktanácsadója, szakértője, és az Észak-Alföldi Régió Nyelvi Irodalmi Kommunikáció szakértője.

Vezetői munkáját, az értékek és hagyományok mellett, a megújulás vezérelte, de tudta, a változások mögött ott van a múlt tapasztalata, az előző iskolaigazgatók lelkiismeretes munkája. Az akkori 47 fős nevelőtestület az oktatásügy egyik nehéz időszakában dolgozott együtt. Fel kellett készülni a Nemzeti Alaptanterv bevezetésére, helyi tantervek, pedagógiai program elkészítésére, a Közoktatási Minőségfejlesztési Programra; majd azt megalkotni és az abban foglaltak szerint végezni a nevelő-oktató munkát úgy, hogy mindig a tanulók képességeinek fejlesztése álljon a középpontban. Ilyen feladatok megvalósítása érdekében különös gondot fordított a humán erőforrás fejlesztésére. Az önképzést, pedagógusok továbbtanulását tudatosan, tervszerűen fejlesztette. A hiányszakokból többen szereztek képesítést, pld: német, angol, beszédfejlesztő, számítástechnika, informatika, mozgókép és médiaismeret, stb. területen. Kitartással, felelősséggel dolgozott az intézmény működtetéséért, a tanulókért, kollégáiért. Vezetői szemléletét a humánum, a demokrácia jellemezte.

Kiemelt figyelmet fordított a tehetséggondozásra. Az esélybiztosítás sokrétű munkáját, az integrációs felkészítést átfogta, irányította.

Igazgatói ciklusai alatt volt az iskola a Nemzeti Atlétikai Program műhelyiskolája (1999.), a szolnoki Teátrum Művészeti Iskola telephelye (2000-2005), több kistérségi akkreditált továbbképzés, bemutató órák helyszíne.

Igazgatói munkássága utolsó éveiben még részt vett az újonnan felépült iskola tervezésében.

Újszász közéletében is folyamatosan részt vett, így az 1999-ben alakult Együtt Újszászért Egyesület egyik alapító tagja lett, akkor még Bakó Lászlóné Szabó Gabriella néven. 2004-ig az egyesület titkára, 2004-től napjainkig Bodnárné Szabó Gabriella néven, a civil szervezet elnöke. E tisztségében, a város értékeinek megóvásáért, gazdagításáért, a hátrányt szenvedők életminőségének javításáért munkálkodik.

Bodnárné Szabó Gabriella munkásságát több esetben elismerték. 1985: Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsának dicsérő oklevele; 1988: Művelődési Miniszter dicsérő oklevele; 2005: Újszász Város Kisebbségi Önkormányzat Kisebbségi díj; 2006: PRO URBE Újszász Díj.

Gondolkodtam, mivel fejezhetném be Bodnárné Szabó Gabriella életrajzi vázlatát, amely inkább tekinthető munkarajznak. Bevallom, régóta foglalkoztat egy emlékmű felállítása a halhatatlan újszászi tanítók, óvónők részére. Képzeletben magam előtt látom a tiszteletet, a megbecsülést, érzelmi töltetet szimbolizáló műalkotást, amelyen a halhatatlan tanítók között olvasom nevét, és felidézem mélyen ülő sikeres pedagógusi tevékenységét.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:04

Találat: 2020

Dr. Karácson János, Újszász egyik háziorvosa 1936. augusztus 28-án született Gyulán. Szülei: Karácson János cipészmester és Emília szövőnő voltak. Két gyermekük született: János és Emília. Emília a gyulai szanatórium osztályvezető nővére volt, 2005-ben hunyt el.

A doktor úr szülővárosában végezte az általános- és középiskolai tanulmányait. A patinás, jó hírnevű Erkel Ferenc Gimnáziumban jelesre érettségizett. A Debreceni Orvostudományi Egyetemen kezdte meg tanulmányait. Summa cum laude minősítéssel diplomázott 1960-ban.

Tanulmányai közben – nyaranta – sorkatonai szolgálatot is teljesített, és volt alkalma megtapasztalni a Hanságban az építőtábori munkát. Az egyetemen ismerkedett meg leendő felségével, a besenyszögi Pomázi Évával. Szigorló orvostanhallgatóként, 1959-ben Debrecenben kötöttek házasságot. Két gyermekük született: Éva és János Pál, akik jogászi illetve mérnöki diplomát szereztek.

Két év debreceni klinikai gyakorlat után Karácson doktor bőrgyógyásznak, felesége ortopéd orvosnak készült. A fiatal pár – lakáshelyzetük megoldatlansága miatt – első gyermekük születése után Kőtelekre költözött. Pomázi doktornő itt kapott körzeti orvosi állást, itt találtak otthonra, Karácson doktor pedig a szomszédos Nagykörű községben kezdte el orvosi praxisát. 1969-ben a család Nagykörűbe költözött, ahol Pomázi doktornő fogszakorvosként folytatta pályáját. A doktor úr harmincnégy évig volt Nagykörű egyedüli háziorvosa. Gyakran vállalt helyettesítést, ügyeletet, így nemcsak Nagykörű, hanem annak egész vonzáskörzetét jól ismerte. A körzetébe tartozó családokkal igen jó kapcsolatot tartott. A település közéletében is aktívan részt vett. Az önkormányzat képviselő-testületébe választották, alpolgármesterként is bizalmat élvezett.

Eközben folyamatosan fejlesztette szakmai tudását. 1977-ben általános orvostanból, 1996-ban foglalkozás-egészségügyből vizsgázott. A megyében az elsők között szervezett lakossági szűrővizsgálatokat.

A rendszerváltozást megelőző választási ciklusban Szolnok Megyei Tanács, egyben a Végrehajtó Bizottság tagjává választották. Több évig a megyei áfész felügyelő bizottságának volt a tagja. 1990-ben a megyei közgyűlés tagja lett. A közgyűlés tagjai 1994 tavaszán egyhetes amerikai tanulmányúton vehettek részt, eredményes munkájuk elismeréseként. A delegáció tagja volt dr. Karácson János és az életrajzi vázlat írója is.

Karácson doktor 1996-ban nyugdíjba vonult, feleségével ekkor költöztek Szandaszőlősre. De nem a pihenés évei következtek, hanem a kor szellemét követve, egyéni vállalkozóként folytatta az orvoslást. Szolnokon és Törökszentmiklóson vállalt helyettesítést és ügyeletet. Bekapcsolódott az újszászi orvosok helyettesítésébe is, majd 2002-ben átvette dr. Ördög Lajos körzetét. Ezzel egyidejűleg elvállalta a szociális otthon lakóinak egészségügyi ellátását, valamint foglalkozás-egészségügyi szakorvosi munkát is végez. Több helybeli vállalkozás és az önkormányzat üzemorvosa.

Újszászon is közismertté vált lelkes, dinamikus személyisége. Aktívan részt vesz itt is a közéletben. A hivatásához kötődő kérdésekben mindenkor nyíltan formál véleményt. Sok család személyes ismerőseként tudhatja maga mellett, hiszen számos esetben a család legszemélyesebb problémáit is ismeri. Betegeinek tisztelete övezi. Szavait idézve: „háziorvos annál nagyobb elismerést, mint a betegek szeretete és bizalma, nemigen kaphat.” Az elismerésre emberségével, humanitásával, szakmai tudásával igyekszik rászolgálni.

Öt évtizedes orvosi és közéleti munkássága révén kiterjedt kapcsolatrendszert épített ki országos szinten is. Szakmai kapcsolatait főleg betegei érdekében kamatoztatja. Számos kitüntetés birtokosa. Az anya- és gyermekvédelem területén kifejtett eredményes munkájáért az Egészségügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült (1969), elsőként kapta meg a szegények önzetlen gyógyítójáról, pártfogójáról elnevezett Durst János Díjat (1978), a véradás szervezőmunkájának elismeréseként a Vöröskereszt Kiváló Dolgozója címet. Hosszú, eredményes gyógyító munkájáért, közéleti tevékenységéért 2008-tól Újszász Város Szakmai Díjának birtokosa.

Orvosi teendőinek végeztével sem pihen, szandaszőlősi otthonában bővíti továbbra is szakmai ismereteit. Emellett kertészkedik, kerékpározik, vagy a tiszaligeti termálfürdőt látogatja. Nagy örömet jelentenek számára-számukra az unokák – a 20 éves Zita már az ELTE másodéves hallgatója, a kettő és féléves János Theodor (aki a családnév továbbvivője) fantasztikus aktivitásáról, a nyolc hónapos Ágoston pedig ragyogó mosolyáról adhat számot.

Kívánjuk, hogy Karácson doktor úr még nagyon sokáig vigyázza, őrizze egészségünket, amelyhez erőt, egészséget, boldogságot kívánunk családja körében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 03. (kedd) 15:04

Találat: 1760

Egy nemzet, egy település, egy városrész életében meghatározó szerep juthat a múlt eseményeinek. Utcák, terek, műemlékek, épületek, civil társulások emlékeznek az egykor itt élt emberek nevére, életére és tetteire. Bár a történelmi távlatok és az aktuális filozófiák gyakran szépítenek vagy csúfítanak a valós eseményeken, az egészséges lokálpatriotizmus biztosítéka lehet az értékek megőrzésének és újabbak teremtésének.

A XVII-XIX. században az Orczy nevet viselő személyek ott voltak a magyar történelem számos fejezetében: hadtörténetben, irodalomban, szépművészetben, színházi életben, politikában és gazdálkodásban. Az Orczy nevet a XXI. század embere is jól ismeri. A pesti polgár naponta autózik át a Józsefvárosi pályaudvar melletti közlekedési csomóponton, az Orczy téren. Útját folytatva az Orczy úton jut el az újabban ismét Orczy-kertnek nevezett parkhoz. Viszont a régi Pest egyik legnagyobb épületének, az Orczy-háznak, az ott működő árutőzsdének és kávéházainak híre az öregebbek emlékezetében sem él. A fővároson kívül más településeken is emlékeznek az Orczy család tagjaira, akik birtokosként éltek falvakban és a városokban. Kis Orczy-körképünkben ezekre vetünk néhány pillantást.

Fegyverneken működik az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola. A község történetírói így emlékeznek a névadóra: „Báró Orczy Anna, iskolánk névadója 1810. június 30-án született. Férjével, Szapáry Józseffel, aki Szapáryak pusztataskonyi ágának leszármazottja volt, 1830. július 20-án keltek egybe. Fegyvernek ebben az időben (korábbi mezőváros) a törökdúlás után puszta volt. Szapáry József és Orczy Anna tudatosan vállalta, hogy a pusztából virágzó települést hoz létre. Így alakult ki 1880-ig a település hármas tagozódása: délen Szapárfalu, a magyarlakta Közép-Fegyvernek, melyet báró Orczy Anna után Annaházának neveztek el. Az 1852-ben – báró Orczy Anna által Annaházán – létrehozott német iskolában eleinte a magyar nyelvet idegen nyelvként tanították, majd fokozatosan egyre kevesebb lett a németül oktatott tantárgyak száma és óraszáma, és mind több a magyar oktatás.” (Orczy Anna 1879-ben halt meg.)

Szegeden (Kiskundorozsmán) van az Orczy István Általános Iskola. „A török másfél évszázados uralmának 1686-ban vége szakadt. Dorozsma a török hódoltság zivataraiban teljesen elpusztult. A területet eladták a német lovagrendnek, Szeged pedig saját céljára használta a dorozsmai pusztákat. A német lovagrend a Szeged körüli puszták teljhatalmú kezelésével Orczy Istvánt bízta meg. Orczy István 1716-ban levelében figyelmezteti Szegedet, hogy engedély nélkül ne használja a dorozsmaiak területét, III. Károly király azonban megengedte a szegedieknek a dorozsmai puszták használatát. A szegediek a szántóföldeken a gabona tizedrészét követelték, de Orczy huszárjai szétugrasztották őket. Herberstein, a szegedi vár parancsnoka sorkatonaságot küldött a szegediek védelmére. Orczy – huszárjai elkergetése miatt – haragra lobbant, és elhatározta, hogy újratelepíti Dorozsmát. 1719-ben 23 jász családot telepített a templom köré. Ők voltak Dorozsma őslakosai.” (Báró Orczy István 1669-1749 között élt.)

Soltvadkerten szoborral tisztelegnek báró Orczy Lőrinc emlékének: „Báró Orczy Lőrinc – 1718-1789 – generális, földbirtokos, a felvilágosodó magyar költészet előfutára, Vadkert újratelepítésének kiemelkedő alakja.” – tudjuk meg a feliratból. Az 1740-es évek elején báró Orczy Lőrinc német és szlovák, majd magyar családokat telepített soltvadkerti birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat.

Orczy Lőrinc (Rusz Károly metszet)

Gyöngyösön az Orczy-kastélyt említjük, mely ma a Mátra Múzeumnak ad otthont. Gyűjteményükben számos, a kastélyt építtető és birtokos család tagjainak portréja, bútora, használati tárgya szerepel az állandó kiállításon.

Újszász. Az Orczy család tagjai 1720-1944 között voltak jelen a település életében. Nevükhöz kötődik a török kor utáni néptelen puszta újratelepítése. A család báró Orczy György által alapított újszászi ágának tagjai építtették a Zagyva-parti és Abonyi úti kastélyokat, áldozatvállalásukkal készülhetett el a Szent István templom. Előbbiek neve Orczy-kastélyként már csak a turisztikai leírásokban szerepel. Újszászon az Orczy út nevét Dózsa Györgyre változtatták 1946-ban. Hogy az Orczyk nevét miként tüntette el a helyi politikai akarat és történetírás, ne bolygassuk. Néhány dolog azonban biztos: itt nincs Orczy út, – tér, – park, – otthon, – iskola, – gyűjtemény, – könyvtár, – szobor, stb. Az itt lakók nem kötődnek az Orczykhoz. Soha nem találkoztak velük, nevük és emlékük legfeljebb a nagyszülők anekdotáiban bukkan elő.

A világot járva-kelve, mint azt tapasztaljuk is, az idegenforgalom legfőbb vonzereje a történelmi értékű épületek, bennük múzeumok és kiállítások, a környezetükben kialakított és gondozott parkok és tavak varázsa, a szabadidős tevékenységek szolgálata. Máshol megtalálták és kihasználják a múlt értékeit és a földrajzi adottságokat. Idegenforgalomból származó bevételek gyarapítják a várost, és adnak biztos jövedelmet az ott lakóknak. Az Esterházy, Festetics, Károlyi, Grassalkovich, Andrássy, Wenckheim, Zichy, stb. nevek kapcsán az utazó családi kastélyokkal és parkokkal találkozik, és élvezi azok szépségeit, a környezet nyújtotta kikapcsolódás örömét.

Újszász történelmi épületei az Orczy-kastélyok, földrajzi adottsága a Zagyva közelsége és a parkerdő. Rendeltetésükről és állapotukról az olvasók többet tudnak, mint e sorok írója. A parkok és kastélyok a régió gyöngyszemei lehetnének. Az Orczyk is talán megérdemelnék, hogy kastélyaik – akár az itt működői intézmények nevében is – viselhessék nevüket. Meg aztán a költő-generális, báró Orczy Lőrinc költészetére sem lehetne méltóképpen emlékezni, mint a városi könyvtár nevével. Az egykori, ma névtelen Fő tér is elviselné a parkosítást, középpontjában egy Orczy István, Orczy Lőrinc, Orczy György domborművel – vállalva az újszászi Orczy-kultusz megalapozásának gyanúját is. (És miért ne?) A mulasztást nehéz pótolni, hiszen a kastélyok berendezését, könyvtárát, festményeit, kertészetét megsemmisítették a háborús körülmények. Felszámolták a Zagyva-parti angolparkot, a szarvashalmi arborétumot. Gyógyíthatatlan sebek, melyekre az idő sem bizonyult jótékony panaceának (csodaszer).

A múltat végkép eltörölni – zengett a nóta fél évszázadon át. Talán ideje lenni Újszászon is új dalokat tanulni, s tanítani az ifjúságnak. De legalább Vörösmarty Mihály egyik emléksorát a tananyagba csempészni: „A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek”.

Jánoska Antal