Várostörténeti múzeum

A Fodor fivérekkel, Imrével és Gáborral évtizedek óta jól ismerjük egymást. Szolnokról hazautazásom során gyakran találkozom velük egyenruhában, amikor a helyi Polgárőr Egyesület aktív tagjaként szolgálatot teljesítenek. Ilyenkor megállunk, és néhány gondolatot váltunk. A közelmúltban kértem, adjanak lehetőséget egy kötetlen beszélgetésre. Nem zárkóztak el. Várakozással teli, Gáboréknál, a Dózsa György út 6. szám alatti családi házban találkoztunk. Feltártam előttük, hogy szeretnék róluk írni az Újszászi Híradóban. Elmondtam, hogy „búvárkodásom” során olyan ismeretek birtokába jutottam velük kapcsolatban, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot az olvasóknál. A két fivér összenézett. Jóváhagyólag, kíváncsian várták kérdéseimet. Megegyeztünk, hogy kérdés-válasz formájában folytatjuk a beszélgetést.

Fodor Gábor

Fodor Imre

VF: Igaz, hogy zagyvarékasi származásúak vagytok? Mondanátok szüleitekről, magatokról néhány gondolatot, hol, mikor születtetek?

FI: Édesapánk, Fodor Lajos 1899-ben Zagyvarékason született, és 1985-ben hunyt el. Édesanyánk, Ignácz Rozália is Zagyvarékason született 1901-ben, és 1965-ben hunyta le a szemét. Édesapánk gyári betanított munkás, édesanyánk háztartásbeli volt. 1920-ban kötöttek házasságot Zagyvarékason. Öt gyermekük született, de az első három kistestvérünk gyermekbetegségben elhunyt. 1936 nyarán költöztünk Újszászra. Ebben jelentős szerepet játszott, hogy édesapánk forda szolgálatban dolgozott Budapesten. Zagyvarékason minden alkalommal 3-4 kilométert kellett gyalogolnia a vasútállomásra. Ettől a gyermekeiket is meg akarták kímélni. Így kerültünk Újszászra. Én Zagyvarékason láttam meg a napvilágot 1929. 11. 30-án negyedik gyermekként. Gábor öcsém is Zagyvarékason született 1934. 12. 29-én.

VF: Tanulmányaitokról hallhatnék valamit?

FI: Az elemi iskola első osztályát (1935-36) szülőhelyemen, a további osztályokat a Nagykerti, illetve a negyediket az Illés iskolában fejeztem be. A középiskola első osztályát (1939-40) Jászladányban kezdtem, majd második osztálytól (1940-44) a szolnoki Polgári iskolában folytattam. Szolnokon a Fa- és Fémipari Szakiskolában végeztem (1944-47). A szakiskola után (1951-52) a budapesti Bánki Donát Műszaki Főiskolán, munka mellett, műszaki érettségi-technikusi képesítést szereztem. A tanulást tovább folytattam.

Vasútforgalmi és járművezetői (1965), majd a MÁV Tisztképző Intézet által szervezett Építési és Pályafenntartási szak levelező tagozatán gépészeti ismeretekből (1969-71) eredményes vizsgát tettem.

FG: 1941-ben kezdtem Újszászon az elemit, és 1949-ben végeztem az általános iskolát. Még ebben az évben a szolnoki MÁV Járműjavító Üzemben géplakatos szakmát tanultam. A szakmunkás bizonyítványt 1951-ben kaptam kézhez. Mozdonyvezető szerettem volna lenni a Budapest Keleti Fűtőháznál. Végül is Budapesten, a MÁV Építési Géptelep Főnökségén helyezkedtem el, ahol nehézgépkezelő tanfolyamot végeztem, és a MÁV legkorszerűbb pályaépítő gépein dolgoztam.

VF: Ahhoz a korosztályhoz tartoztok, akik egészségesek lévén, a sorkatonaságot nem úszhatták meg. Hol, mikor szolgáltatok, milyen rangfokozattal szereltetek le?

FI: 1952. 04. 07-én Jászberénybe vonultam be. Onnan Budafokra vezényeltek. Kiképzés után Debrecen, Lillafüred voltak állomáshelyeim, majd ismét Budafokra kerületem. Itt a Légvédelmi Jelző és Figyelő ezredből őrvezetőként szereltem le 1953-ban.

FG: 1954-ben vonultam be sorkatonai szolgálatra, ahol a Belügyminisztérium kormányőrségi osztályához kerültem. Szolgálati helyem a Parlament volt az Elnöki Tanácsi Hivatalnál és egyéb helyeken az Országházban. 1956-ban, szüleim betegségére hivatkozva, szereltem le őrvezetői rendfokozattal.

VF: Hol, milyen munkakörben, beosztásban dolgoztatok, mikor mentetek nyugállományba?

FI: Első munkahelyemen (1947-1951), a Szolnok és Vidéke Ipartestülettől kapott segédlevél alapján, a MÁV Gépjavító Üzemben esztergályosként és TMK lakatosként dolgoztam. 1951-től katonai bevonulásomig, a forgácsoló műhely művezetője voltam. 1953. 01. 01-től ismét a MÁV Gépjavító Üzemben helyezkedtem el, ahol műszaki teendők ellátásával bíztak meg. A gyár főprofilja a vasúti pályaépítéséhez szükséges kis- és nagygépek gyártása volt. 1963-ban szolgálati érdekből áthelyeztek a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium Építési és Pályafenntartási Szakosztály Gépészeti Csoportjába gépügyi főelőadónak. Beosztásomból eredően többször jártam külföldön (Ausztria, Lengyelország, Németország, Szovjetunió) munkagép és szállítójármű vásárlásával kapcsolatos tárgyalásokra, az elkészült vontató, pályaépítő és zúzottkő szállítókocsik átvételére. Munkaterületemhez tartozott az üzemi célú és lakókocsik építésének felügyelete, selejtezése, pótlása, valamint hivatalvizsgálatok és ellenőrzések. 1970-től a MÁV Selejtezési Bizottság munkájában vettem részt. 1985-től, mint vizsgabiztos, a MÁV Közlekedési Főfelügyelet Szakirányú Bizottságában feladatomat képezte az Országos Közforgalmú Vasút tehervágány-gépkocsi és sajátgéperejű vasúti munkagép vezetőinek műszaki vizsgáztatása. A vizsgabiztosi feladat ellátásának feltétele volt a vasútforgalmi és járművezetői vizsgák megszerzése, amelynek eleget tettem. 1989-ben, 42 év 117 nap szolgálat után, a Közlekedési Minisztérium MÁV Vezérigazgatóságáról mentem nyugállományba. Munkámért többször kaptam dicséretet, „Kiváló Dolgozó” elismerést.

Egy igen érdekes történetet el kell, hogy mondjak a külföldi hivatalos útjaimmal kapcsolatban. A Kaluga nevű Nyugat-oroszországi városban lehetőségem adódott megnézni az űrhajós múzeumot. Itt láthatók egyes űrhajók és hordozórakéták másolatai, valamint egy három méter átmérőjű, földre visszatért űrhajós kabin, melyben Valerij Fjodorovics Bikovszkij űrhajós tért vissza a világűrből. Egyik kalugai utazásom alkalmával űrhajós találkozót tartottak a közel 325 ezer lakosú városban. Szerencsém volt. Tolmács segítségével személyesen megismerhettem Bikovszkij űrhajóst, aki a szállodában a mellettem levő szobában lakott. Egy nagyon barátságos és közvetlen embert ismertem meg személyében, aki több mint 20 napot töltött a világűrben. 1982-ben, 48 éves korában, mint repülőmérnök, kandidátus köszönt el az űrhajózástól.

FG: A katonaságot követően a MÁV Budapesti Géptelep Főnökségnél folytatódott a munkám, ahol a külföldről beszerzett modern pályaépítő gépeken voltam gépkezelő. Házasságkötésem után a szolnoki Pályafenntartási Főnökségnél ugyancsak gépkezelőként dolgoztam. 1969-ben, a Betonútépítő Vállalathoz kértem magam, ahol metró-alagutat építettünk. Közben a szolnoki vasútállomás vágányzata átépítés alatt állt, így megragadva az alkalmat, a szolnoki vasútépítéshez kértem áthelyezésemet. A sok zúzott kő és vágányzat, ami az állomás területén fekszik, nagy részben az általam vezetett vontatóval került oda. Az állomás és vágányzat elkészültével ismét a MÁV-hoz kerültem (Jászkisér), ahol minőségi ellenőrként, majd néhány hónap elteltével az üzemeltetési osztályon művezetőként dolgoztam.

Erről a helyről irányítottam negyedmagammal a MÁV összes vasútpályájának a nagy gépekkel történő karbantartását. 1990-ben, 40,5 év szolgálat után lehetőség nyílt a nyugdíjba vonulásra. Hosszas töprengés után éltem a lehetőséggel. Munkámat elismerték. Négy alkalommal Kiváló Dolgozó, egy esetben Igazgatói Dicséret kitüntetésben részesültem.

VF: Megnősültetek, családot alapítottatok. Mondanátok valami közelebbit a családi életetek alakulásáról?

FI: Feleségem, Medgyes Ilona Margit, az újszászi származású Medgyes László, ismert kertész és Vidra Mária, háztartásbeli szülők gyermekeként Budafokon született 1934-ben, és 2002-ben hunyt el. 1954-ben kötöttünk házasságot. Kezdetben háztartásbeli volt, majd 1970-től 1985-ig a Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat újszászi kirendeltségén dolgozott minőségellenőrként. Leányunk, Fodor Márta Éva (1961), családjával Újszászon él, és a helyi óvodában óvodapedagógusként dolgozik. Lányunk 1988-ban Szeremeta Ágnes Éva unokával ajándékozott meg bennünket, aki Budapesten egyetemi hallgató.

FG: Feleségem, Juhász Etelka, Juhász János mezőgazdasági termelőszövetkezeti tag és Veres Etel háztartásbeli szülők gyermekeként látta meg a napvilágot Újszászon 1938-ban, és 2011-ben hunyt el. Vezető óvónő volt szülőhelyén (1960-1985), 1986-tól pedig 1994-ig Szolnokon, a Liget úti óvoda óvónője volt. Az 1958-ban kötött házasságunkból egy gyermek született, Attila, 1961-ben. Családot alapított. Párjával egy fiú (Attila) és három lány (Fanni, Gréta, Bianka) unokával örvendeztettek meg bennünket. Nehezen viselem, hogy feleségem nem lehet részese unokáink fejlődésének, szerető ölelésüknek.

VF: A közmondás szerint „az élet a nyugdíj után kezdődik”. Mindketten nyugdíjasok vagytok. Mozgalmas, eredményes, aktív munkátok után hogyan sikerült az átállás?

FI: Nyugdíjas szabadidőmet igyekszem hasznosan, tartalmasan kitölteni. Nem unatkozom. Kertbarát vagyok. Mintegy 65 darab gyümölcsfám, 50 szőlőtőkém van. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, színházba járni. Szívesen nézem a televízió sport közvetítéseit. Kertészeti ismereteimet kezdetben apósomtól tanultam, majd autodidakta módon bővítettem. Az 1977-ben 48 taggal alakult helyi Fekete József Kertbarát Kör elnöke voltam 1992-től 1998-ig. Már 1991-ben megszereztem a feltételes forgalmú növényvédő-szerek használatára jogosító szakvizsgát, amit azóta többször megújítottam. Elnökségem alatt több kertbarát körrel (Rákóczifalva, Jászkisér, Jászárokszállás, Jászjákóhalma, Salgótarján, Abony, Jászberény, Besenyszög) alakítottunk ki, újítottunk fel munka- és baráti kapcsolatot. Közös tanulmányi kirándulást szerveztünk Grazba és Ebenfurtba. Rendszeressé tettük a kertbarát körök közötti találkozókat, szakmai tapasztalatcseréket, baráti együttléteket. Tartalommal töltöttük meg a kertbarátok jelszavát: „Kertészkedj, művelődj, barátkozz!” Gondoskodtunk a kertbarát kör tagjainak rendszeres szakmai továbbképzéséről. Gyakran hívtunk meg szakembereket, előadókat az éppen aktuális kerti munkákkal kapcsolatosan. Több esetben termékbemutatókat is szerveztünk.

Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testület tagjaként (1994-2002) elsősorban az oktatási és sport bizottságban tevékenykedtem. 2004-től az Újszász Városi Polgárőr Egyesület tagjaként igyekszem hasznosítani magam.

FG: Bátyámhoz hasonlóan, igyekszem nyugdíjas életemnek értelmet adni. Persze, nem tagadom, érzem a felségem múlt évi váratlan halálának nyomasztó hatását. Unokáim és a társadalmi megbízatásaim csöpögtetik belém a továbbélés értelmét. Társadalmi megbízatást szívesen végzek. A Kertbarát Körnek régóta tagja vagyok. Az 1998-ban alakult helyi Polgárőr Egyesületben 12 éve aktívan tevékenykedem. A 2011. évi záró közgyűlésen dicséretet kaptam a „házalók” elfogásában való közreműködésemért. Szeretem a citera muzsikát. Az 1974-ben alakult szolnoki Jászkun Citera Zenekarnak évek óta tagja vagyok. Többször részt vettünk országos minősítőn, ahol arany fokozatot kaptunk. Iskolákban, óvodákban, kórházakban, idősek otthonában, de az újszászi dalos találkozókon is gyakran lépünk fel. Legutóbb néhány hete Budapesten, a Vakok Állami Intézetében adtunk színes műsort.

VF: Köszönöm a beszélgetést. További sikereket, boldogulást, jó egészséget kívánok egyéni és családi életetekben!

Varga Ferenc
díszpolgár