Várostörténeti múzeum

Amikor „elsőbbségi” postával a levelet kézbe vettem, és budapesti címmel, ifjú Bakó László feladó nevét olvastam, rögtön éreztem, valami baj van. Nem tévedtem. A borítékban gyászjelentés volt, amelyet azonnal több újszászi sportbaráttal ismertettem. Ezúton köszönjük az ÚVVSE elnökségének, s mindazoknak, akik kifejezték együttérzésüket az elhunyt hozzátartozóinak.

Tudtuk, hogy Bakó László, a mindenki által szeretett, tisztelt legendás labdarúgó súlyos betegségben szenved. Már az általános iskola 50 éves osztálytalálkozóján is láttuk, baj van az egészségével, amit nem is titkolt. Súlyosbította állapotát feleségének 2007-ben történő elvesztése. Amikor pedig 2010-ben a 60 éves iskolai osztálytalálkozóra hívtuk, bármennyire is szeretett volna velünk tartani, már nem tudott megjelenni. Pedig Újszász még névre szóló, ÚVVSE emblémával ellátott sportmezzel is kedveskedni kívánt neki Bálint Ferenc, az SE elnöke és Molnár Péter polgármester. Sajnos, a sportmez most már mindörökre várat a „gazdájára”, hacsak kedves gyermeke a kegytárgyat édesapja örökségéül magához nem veszi.

Az 1964-1965. évi bajnokság egyik mérkőzése előtt.
Álló sor: Nagy Ferenc (Dudus), Mérész József, Kovács László, Bakó László (Pofa), Farkas János (Pipi).
Középső sor: Kovács György, Lévai Sándor, Boros András, Lévai Albert.
Alsósor: Simon János, Kálózi Károly, Takács György

Bakó László kiérdemelte, hogy eredményes labdarúgó pályafutását méltassuk. Könnyű helyzetben vagyok, mert a TÖREDÉK V. fejezetében, amely az Újszászi Híradó 1995. májusi számában: „Volt Újszászon 1950-1954. között egy „arany” ifjúsági labdarúgócsapat” címmel, Bakó Lászlóról a következőket írtam: „Bakó László (Pofa) Újszászon született 1935-ben. Humorban kiapadhatatlan volt. Nyugodtsága a legkritikusabb helyzetekben sem hagyta el. Ha belerúgtak, nem törlesztett, kicsinylően lenézte az ellenfelét. Fejjátéka, játékintelligenciája szenzációs volt. Idősebb játékos korában, személyes varázsával vonzotta a fiatal labdarúgókat. Sokáig, legalább két évtizedig játszott Újszászon. A balszélen kezdett, később a pálya bal oldali hossztengelyében, mindenütt megbízhatóan szerepelt, de középhátvédként is megállta a helyét. Szeretett a közönségnek focizni. A játék hevében is ügyelt a drukkerekkel való kontaktusra. Élt-halt a fociért, csakúgy, mint édesapja, Bakó József, aki az UTE játékosaként, később intézőként, rendezőként sokat tett Újszász labdarúgó-sportjának meggyökeresedéséért. Ne feledjük el, amikor 1964. december 6-án, a szolnoki MÁV Véső úti sporttelepén, Újszász megyei II. osztály bajnokaként osztályozó mérkőzést játszott, Bakó László (Pofa), a szó igaz értelmében visszafutballozta a megyei I. osztályba a csapatot. A mezőny egyik legjobb játékosaként, két góljával alakult ki az Újszász – Kenderes 4:2-es végeredmény.”

Úgy gondolom, a közel 17 évvel ezelőtt írtak nem igényelnek sok kiegészítést. Talán annyit még érdemes Bakó László labdarúgó pályafutásáról megemlíteni, hogy már az általános iskola labdarúgó válogatottjában felhívta magára a figyelmet. A Mihályi István teremtette labdarúgó iskola neveltjeként, hamar az „arany” ifjúsági csapat erőssége lett. Onnan továbblépve, a felnőtt (első) csapatban folytatta eredményes futballpályafutását. Nagyobb, magasabb osztályban játszó labdarúgó klubok csábították kedvező ajánlatokkal – eredménytelenül.

Alsó sor: Kálózi Gábor, Szurmai István, Horváth László (Szikkadt), Gulyás András, Zérczi János.
Felső (álló) sor: Boros Antal, Tóth Vilmos, Mihályi István, Tóth István, Varga Ferenc, Bakó László (Pofa)

Akik látták játszani, vagy netán labdarúgó társai lehettek, mint én is, szomorú szívvel vesszük tudomásul, hogy örökre itt hagyott bennünket.

Az Újszászi Városi Vasutas Sport Egyesület Labdarúgó Szakosztálya egy legendás, volt labdarúgójával lett szegényebb. Bakó László (Pofa) neve kitörölhetetlenül, örökre beíródott Újszász labdarúgásának történetébe.

Emlékét őrizzük és tápláljuk szívünkben. Nyugodjon békében!

Varga Ferenc