Várostörténeti múzeum

Becslések szerint 1,1 millió ember, túlnyomó többségükben különböző országokból deportált zsidók pusztultak el 1940 és 1945 között. A magyar áldozatok száma több százezerre tehető, őket 1944. május 15. és 1944. július 09. között deportálták Magyarországról.

1941-1945 között a magyar zsidóság közel kétharmadát elpusztították. Több mint félmillió ember esett áldozatul a munkaszolgálatnak, a német nácik és magyar cinkosaik által megszervezett deportálásoknak, a magyar hatóságok brutalitásának, a halálmeneteknek, az auschwitzi gázosításoknak, a tömegkivégzéseknek, a koncentrációs táborok szörnyű körülményeinek. Magyar zsidókat gyilkoltak az ukrajnai hómezőkön, a budapesti utcákon, a vidéki gettókban, német lágerek szögesdrót kerítése mögött, a birkenaui gázkamrákban, az országutakon. A holokauszt minden tizedik, a legnagyobb náci megsemmisítő tábor, Auschwitz-Birkenau minden harmadik áldozata magyar volt.

„Az elmúlt pár évtizedben újra fokozott figyelem fordult a holokauszt mártírjai felé. A még élő kevés szemtanú, túlélő beszámolói alapján rádöbbent az emberiség, hogy a történelem eme szégyenteljes időszakának feldolgozatlansága újra és újra feladatot jelent a kutatóknak. A legnagyobb probléma, amivel a kutató szembesül, hogy a módszeresen elpusztított embermilliók legnagyobb része szinte nyomtalanul tűnt el a Földről. A tárgyi- vagy írásos emlékek csekély száma miatt néha csak visszaemlékezők beszámolói alapján tudhatunk meg részleteket a múlt borzalmairól.”

Jánoska Antal tollából, „Újszászi zsidókról” címmel, az Újszászi Híradóban olvashattunk. Ebből többek között megtudhattuk, hogy „az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Újszász 5460 lakója közül 5126 római katolikus, 279 református, 35 zsidó, 20 pedig jehovista volt. Varga Károly Kiszáradt medrek (1991) című kézirata szerint Újszászon nyolc zsidó család lakott 1935-ben: “Hellér Mór, Korn Vilmos, Weiner Artúr, Weiner Jenő, Weisz Imre, Fischer Dávid, Breuer Miklós és egy Rudi nevű.” A közelmúltban megjelent, Bagi Gábor által írott Újszász története a honfoglalástól című tanulmányában kb. 40 újszászi zsidó elhurcolását említi.

Eltelt hatvannál is több esztendő. Az újszászi emberek csak nehezen nyílnak meg, amikor szóba kerül a zsidó ügy. Az egyes személyek életkorát eltérően említik, a rendelkezésre álló dokumentumok pedig hiányos adatokat közölnek.” „Az újszászi zsidó vállalkozók iparigazolványát 1944 márciusában bevonták. Az abonyi főszolgabíró április 14-én szólította fel az újszászi főjegyzőt, hogy írja össze a községben tartózkodó zsidó személyeket. A községi iratok között megtaláljuk az újszászi zsidó közösség elhurcolt tagjainak névsorát április 17-i keltezéssel. 23 név szerepel ezen a listán”.

Az Országgyűlés 2000-ben döntött, hogy 2001-től minden évben április 16-án tartják a holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapját. Pokorni Zoltán, akkori oktatási miniszter, a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben emlékezzenek meg a holokausztról.

A holokauszt áldozatainak ez évi magyarországi emléknapja a megbékélés, a józan ész felülkerekedése irányába mutat. Ezt példázzák a politikai pártok vezetőinek nyilatkozatai, nem utolsósorban Orbán Viktor kormányfőnek, a FIDESZ elnökének holokauszt áldozataira emlékező főhajtásos gyertyagyújtása a Budapesti Terror Háza Múzeumban, amely a múltnak és a jövőnek is üzenet.

Az újszászi zsidók kutatása során találtam rá Guttmann Jenőre, aki Újszászon, 1891. 02. 08-án látta meg a napvilágot. Szülei Guttmann Ignác és Kohn Katalin voltak.

Guttmann Jenő
(Fotó: Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) Emlékalbum)

Guttmann Jenő – meg nem erősített forrás szerint – 1914-ben a Debreceni Állami Főreáliskola tanulója volt. Gyakorlati éveit az ország több városában töltötte. Jászberényben szabadult fel. Női kalapkereskedőként működött a Jászság fővárosában. Üzletét, amelyet a felesége 1917-ben alapított, 1924-ben vette át. Szabó Erzsébettel kötött házasságából három gyermekük született: Vera, Katalin és György. Vera (1924-1925), a Budapesti Zsidó Hitközösség Központi Temetőjének tájékoztatása szerint, a Kozma utcai temetőben nyugszik. Katalin a Nagyváradi Ortodox Izraelita Hitközösség Gimnáziumában tanult az 1942-1943-as tanévben. További életútja azonban ismeretlen, csakúgy, mint Györgyé.

Guttmann Jenő az első világháború frontharcosa volt. 1914-ben bevonult katonának, az összes frontok öldöklő küzdelmeinek részese volt. Kitüntetései között található a Szolgálati Vaskereszt, valamint a Magyar Vitézségi Érem bronz fokozata. Mementóként (emlékeztetőként) olvasható neve az „Aranyalbum” Jászberény izraelita hadviseltjei között.

Életének végső alakulásában nem bizonyult elégségesnek a világháborúban szerzett vitézsége. Őt is deportálták többi zsidótársával, ahonnan nem tért haza. Halálának valószínűsített helye Auschwitz, 1944. június után.

Idézet Balogh Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, országgyűlési képviselő, egyik holokauszt ünnepi beszédéből: „Senkit nem szabad elítélni hite, vallása, faji vagy kisebbségi mivolta miatt.” „Senkinek nincs joga kétségébe vonni egy másik embertársa jogát az élethez, és mindenkinek meg kell adni az alapvető tiszteletet.” Balogh Zoltán szavaihoz nincs mit hozzátenni.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára