Várostörténeti múzeum

Régóta foglalkoztat Kozák Antalnak, a kanadai British Columbia Egyetem professzor emeritusának életútja. Egy nyilatkozata szerint Újszászon töltötte életének legszebb éveit, 11 éves korától 18-ig.

Szétfutó vonalaink ellenére, tükörcserepekként őrzöm a messze ringó, sokszínű fiatalkori kapcsoltunk közös emlékeit.

Egy csapatban futballoztunk, az egykori szép emlékű vasutas- és iparos körben ádáz biliárd csatákat vívtunk, naponta füstös masinával ingáztunk középiskolába Újszász és Szolnok között.

Kozák Antal a Beloiannisz Gimnáziumban érettségizett. (Az iskola 1956-ban visszakapta Verseghy Ferenc nevét.) A középiskola elvégzése után (1954) szétváltak útjaink, messze kerültünk egymástól. A mindig eminens tanuló a soproni Erdőmérnöki Főiskolán folytatta tanulmányait, én pedig – népes családunk anyagi helyzetét figyelembe véve –, köztisztviselőként azonnal munkába álltam azzal a nem titkolt szándékkal, hogy továbbtanulásomat munka mellett folytatom.

Kozák Antal, akit baráti körben Toncsinak, később Tóninak becéztünk, diákéveinek legszebb időszakát Újszászon töltötte. Az 1950-es évek elején alig volt olyan nap, hogy ne találkoztunk volna, ha máshol nem, hát a jelenlegi középiskola helyén lévő futballpályán, ahol a halhatatlan Mihályi Pista bácsi oktatott, nevelt, edzett, ha kellett, nevelőapaként terelgetett bennünket. A jó ideig veretlen „arany” ifjúsági labdarúgócsapatban kergettük a labdát. Szakemberek, szurkolók, akik láttak még bennünket játszani, máig állítják: ha együtt maradhatott volna a csapat, sokra vihették volna.” Bizonyára sokan emlékeznek még a Varga Ferenc – Majorovits László, Varga János, Takács Lajos – Varga Róbert, Bakó László – Mucza András, Szegedi Gyula, Bakó Gáspár, Kozák Antal, Kis Károly leggyakrabb összeállítású csapatra. Persze Juhász Gergelyről, Farkas Miklósról, Molnár Károlyról és Nagy Andrásról sem szabad megfeledkezni, hiszen ők is erősségei voltak a csapatnak. A felnőtt csapatban is helyet kaptunk. Többen általános- és középiskolai, megyei ifjúsági-felnőtt válogatottban szerepeltünk.

Újszászi Vasutas Sport Egyesület "arany" ifjúsági csapatának egy része(1952. 06. 24.)
Első sorban: Szegedi Gyula, Varga Ferenc, ✝Nagy András.
Második sorban: Kozák Antal, ✝Forgó László, ✝Kovács Kálmán, Takács Lajos.
Harmadik sorban: ✝Mucza András, ✝Bakó László, Juhász Jenő, Kis Károly.
Hiányoznak: ✝Farkas Miklós, ✝Juhász Gergely, Molnár Károly, Varga János.

Kerek e hazában nem ismerek olyan vidéki labdarúgócsapatot, amely két nemzetközi hírű tudós professzort, tanárt, mérnököt, jól képzett szakembereket, magas beosztású, vezető személyeket adott volna. Nemzetközileg elismert tudós orvosprofesszor, emeritus Szegedi Gyula, Újszász első díszpolgára, aki elsőként öltött magára címeres mezt főiskolai labdarúgó válogatottként. Írásom fő alakja Kozák Antal, a kanadai British Columbia Egyetem kutató-professzor emeritusa, a soproni Erdőmérnöki Egyetem díszdoktora. (Az emeritus kifejezést nyugalmazott, fontos tisztséget betöltő személyek esetén alkalmazzák, hogy címét továbbra is használhassa.)

Mucza András, tanári képesítését megszerezve, Tiszaszentimrére került tanítani.

Ott futballozott, miközben kiváló testnevelőként, igazgatóhelyettesként legendává vált a településen. Nagy András több mint 10 évig kihagyhatatlan játékosa, csapatkapitánya volt az NB I/B-t is megjárt Jászberényi Lehelnek. Bakó Lászlót, aki ez év február 3-án hunyt el, úgy gondolom, nem kell bemutatni. Sorolhatnám tovább egykori játékostársaim eredményeit, de erre majd máskor kerül sor. Meggyőződésem, hogy egy ilyen összetételű labdarúgócsapat újbóli létrejöttéhez nagyon hosszú idő, szerencsés egybeesések kellenek. Egy biztos: nagyon sokat köszönhetünk Mihályi Istvánnak, aki aktív labdarúgóként, nevelőedzőként, sportszervezőként új alapokra helyezte Újszász labdarúgását. Keze alól mintegy 130 saját nevelésű játékos került ki. Az idő távlatából, ma már, Újszász labdarúgásának idolja (bálványa). Úgy gondolom, régen kiérdemelte, hogy mementóként (emlékeztető jelként) Újszászon egy sportlétesítmény névadója legyen. Ez évben születésének századik, halálának huszadik évfordulójára emlékezünk.

A Mihályi István által létrehozott újszászi „arany” ifjúsági labdarúgócsapat csatár játékosa Kozák Antal, Tiszapüspökiben látta meg a napvilágot 1936. 05. 22-én. Szülei: Kozák Antal adóügyi köztisztviselő és Czakó Etelka háztartásbeli voltak. 1935-ben kötött házasságukból született egyetlen gyermekük Antal.

Idős Kozák Antal, a polgári iskola elvégzése után (1929) több polgármesteri hivatalnál is dolgozott, ahová a családját magával vitte. Újszász Községi Elöljáróságnál 1946-ban adóügyi jegyzőként, később Szolnokon az Adófelügyelőségnél, majd 1957-től haláláig a Megyei Tanács VB Pénzügyi Osztályán elismert adóügyi szakemberként dolgozott.

Kozák Antal az elemi, illetve általános iskola öt osztályát szülőfalujában, hat-nyolc osztályt és a középiskolát Szolnokon végezte. Az Álmos utca 638. szám alatti (ma: Álmos utca 4.) lakásukról gyalogolt a vasútállomásra, hogy a kora reggel induló hatvani munkásvonattal időben érkezzen iskolájába.

Készült a Szász-étteremben 2002.09.20-án.
Jobbról balra: Kozák Antal, Vágó Béla, Kozákné Pál Edit, Szekeres István

A professzor úrral a baráti kapcsolatunk élő annak ellenére, hogy ritkán van lehetőségünk személyes találkozásra. Egymás pályafutását, életútját figyelemmel kísértük a rendszerváltozást megelőző időszakban is. Amikor már hazalátogathatott Kanadából, talált módot arra, hogy munkahelyemen megkeressen, közös ismerősökről, aktuális kérdésekről beszélgessünk. Nagy becsben őrzöm hozzám és feleségemhez írt levelét (1993. 11. 08.), amely imígyen kezdődik: „Kedves Ica és Feri! Először is szeretnénk nagyon szépen megköszönni azt a rendkívüli kedves fogadtatást, amelyben részesítettetek…” Utoljára feleségeink (Pál Edit és Bakó Ilona) 51 éves általános iskolai találkozóján, 2002. 09. 20-án találkoztunk. (A találkozó kapcsán Kozák Antal és Pál Edit újbóli egymásra találásáról, Balogh Regina tollából, az Újszászi Híradó 2002. októberi számában olvashattunk érdekes cikket „Mint a mesében…” címmel.)

Kozák Antal az anyaországgal, rokonaival, barátaival kapcsolatot tart. Szolnokon a szülei egykori házában lakó Baráth Sándorné unokahúgánál, Újszászon a Szekeres István és Tűri Mária házaspárnál többször is megfordult feleségével, Pál Edittel.

Az 1956. októberi események hatására a soproni Erdőmérnöki Főiskolán jelentős változások történtek. A főiskola hallgatóinak és tanárainak létszáma 455 fő volt (65 tanár, 390 hallgató). Nem kis megpróbáltatásokkal, göröngyös úton Ausztriába menekült 29 tanár és 330 hallgató. Mindössze 7 tanár és 60 hallgató tért vissza Sopronba. Kozák Antal szorongó érzésekkel az emigrációt választotta.

Az osztrákok nem vállalták a hallgatók Ausztriában való továbbtanulását attól való félelmükben, hogy a szovjet haderők nem állnak meg a magyar határnál.

Az emigráció történetének egy igen különös epizódja volt, hogy a soproni Erdőmérnöki Főiskola akkori dékánja húsz országba küldött levelet. Feltárta az új otthon keresésének okait, s kérte az országokat, tegyék lehetővé soproni diákjai számára tanulmányaik befejezését. A kanadai British Columbia Egyetem helyet és lehetőséget ajánlott a soproni hallgatóknak tanulmányaik befejezéséhez. Az eltávozott tanszékvezető és kisegítő tanárok, valamint a hallgatók nagy csoportja (214 fő) a kanadai Vancouverbe került, ahol 1957-ben 211 hallgató iratkozott be a British Columbia Egyetem I. – V. évfolyamokra, és létrehozták az egyetem erdőmérnöki karán a magyar divíziót (osztályt). Erdőmérnöki oklevelet 141-en, más diplomát 57-en szereztek, 13-an nem végeztek. A végzett, diplomás erdőmérnökök között volt Kozák Antal is.

Miután az erdőmérnöki diplomát megszerezte, nem kapott valami jó állást, ezért tovább tanult, de először, amilyen gyorsan csak lehetett, meg kellett tanulnia angolul és be kellett illeszkednie a nyugati kultúrába. 1961-ben megszerezte a mester, majd 1963-ban a doktori fokozatot. Az egyetem egyik kutatóintézetében statisztikusi állást kapott, majd meghívták tanítani a fakultásra. 1965-ben az egyetem átvette, és 36 évesen kinevezték professzornak, amelyre méltán büszke. Huszonegy évig volt dékán-helyettes, és amellett mindig tanított. Tantárgyai voltak: alkalmazott statisztika (biometria) alapjai, kísérletek tervezése és kiértékelése, többváltozós regresszió-számítások alapjai, FORTRAN programozás alapjai, amit elsősorban matematikai számítások megkönnyítésére fejlesztettek ki. Kutatómunkájának középpontjában az úgynevezett sudarlóssági egyenlet állt, ami a fának az alakját írja le, és amellyel ki lehet számítani a tömegét.

Nagy elismerés számára, hogy a kanadai British Columbia Egyetem professzor emeritusként továbbra is külön elhelyezést biztosított számára munkájának zavartalan ellátásához. Mindezekre figyelemmel érdekesnek tartom a VIVAT-ACADEMIA (Nyugat-Magyarországi Egyetem Lapja) 2003. novemberi számában adott interjújának egyik gondolatát, mely a következő: „Noha csodálatos és szabad ország Kanada, és a mai eszemmel is kimennék hasonló helyzetben, de szörnyű az, hogy az ember elfelejti az anyanyelvét, és angolul sosem tanul meg tökéletesen. Nincs az embernek saját nyelve, márpedig ez az, ami alapján azt érezhetjük, hogy valahova tartozunk. Nem vagyok sem magyar, sem kanadai.”

Majdnem tizenegy év után látogatott haza először. Első feleségével Bécsben béreltek autót, azzal jöttek magyar honba szorongató érzések közepette. Tudták, figyelik minden lépésüket. Amint megérkeztek Pécsre és Szolnokra, jelentkezniük kellett a hatóságnál. Akkor tapasztalták, hogy mindent tudtak róluk. A’70-es évek vége felé már egészen más volt. Három-négyévente hazalátogattak, és érezhetően mindig enyhült a feszültség.

Kozák Antal az első, akit kimagasló, segítő tevékenysége alapján az UBC Erdészeti Karának dékán-helyetteseként, az akkor még soproni Erdészeti és Faipari Egyetem (jelenleg: Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar) tiszteletbeli doktori címmel tüntetett ki (1989. 08. 18.).

A doctor honoris causa cím olyan magas fokú elismerés, amellyel az intézmény csak kivételesen él, megtisztelheti kimagasló professzorait, egykori kiváló tanítványait, felajánlhatja nemzetközileg elismert hazai és külföldi tudósoknak, akik tudományos eredményeiket közkinccsé téve gazdagítják a tudományt.

Meghívásos alapon, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen (1988, 1993), Nyugat-Magyarországi Egyetemen (2002, 2003, 2004), Kínában (2001) vendég professzorként tanított.

A kivándoroltak közül többen nemzetközi elismerést vívtak ki maguknak az USA-ban, Németországban, Svájcban és Ausztriában. Az 1956-os események ötvenedik évfordulóján tartott soproni ünnepségsorozat résztvevőiként büszkén vállalták soproni gyökereiket, és elismerő szavakkal illették az itt kapott képzést és jellemformáló nevelést. A Vancouveri British Columbia Egyetem és a soproni Nyugat-Magyarországi Egyetem a legmagasabb szinten képviseltette magát. Az évfordulón, tudományos-szakmai rendezvényeken, kiváló előadások hangzottak el a kanadai-soproni öregdiákok részéről. Kozák Antal tudományos előadását nagy figyelem kísérte.

Kozák Antal és a Szekeres házaspár

A kanadai és a soproni egyetem közötti érdemi együttműködés valójában csak az 1970-es évek második felében kezdődött. Ennek mozgatója elsősorban Kozák Antal professzor volt. Máig folyamatos szervezője, segítője az együttműködésnek.

Az 1980-as évek közepétől rendszeres, szoros oktatási-kutatási kapcsolatot tartott és tart fenn a soproni alma materrel. Iskolateremtő tevékenységet végzett a korszerű erdészeti-faipari statisztika oktatásának soproni megteremtésében. E tevékenysége során kurzusokat vezetett graduális és posztgraduális hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak. A soproni PhD képzéshez kidolgozta a „Tudományos munka tervezése és értékelése” c. tárgyat. Ezzel jelentősen hozzájárult a soproni doktorképzés megszervezéséhez.

Kozák Antal rendszeres és aktív oktatási-kutatási munkát végzett és végez ma is az Erdőmérnöki Karon. Neki köszönhető az erdészeti és faipari matematikai statisztika oktatás kiteljesítése az alapképzésben és a doktori képzésben egyaránt. Anyagi felajánlásaiból az Erdőmérnöki Kar Tanácsa 2005 októberében Kozák Antal Ösztöndíjat alapított, melyben a statisztika tantárgyból kiemelkedő teljesítményt nyújtó egy-egy erdőmérnök és faipari mérnök-hallgató részesül.

Kozák Antal 62 tudományos cikket, 54 szakmai jelentést és egy könyvet jelentetett meg „Erdészeti Statisztika” címmel. Legfontosabb publikációiban három (1969, 1977 és 1988) új sudarlóssági egyenletet vezetett le. Az 1988-as egyenlet még napjainkban is ismert, használatban van Kanadában és világszerte. A soproni egyetem díszdoktori címén kívül több ösztöndíjban, magas erkölcsi elismerésben részesült. A Magyar Tudományos Akadémia külhoni tagja (2003).

Kozák Antal 1963-ban kötött házasságot a pécsi származású Bató Máriával. Életközösségükből két gyermek született: Marietta és Robert. Első házassága zátonyra futott, 1982-ben elváltak. Édesanyjától tudta meg, hogy ifjúkori szerelme, Pál Edit is elvált. Nem kellett sok idő, hogy egymásra találjanak, és örömükben összeölelkezve, 1983-ban frigyre lépjenek. Pál Edit (1937. 01. 04.), gyógypedagógiai főiskolát végzett. Gyógypedagógusként dolgozott 1959-től 1984-ig, majd Kanadába költözött, és 60 éves korában kérvényezte nyugdíjazását.

Kozák Antal munkája mellett, szabadidejében szívesen teniszezik. Amatőr szinten figyelemreméltó eredményeket ért el. Szeret ultizni, bridzsezni, tarokkozni.

Sokan valljuk: az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Kozák Antal Újszászon jó közegben nőtt fel, a településen töltötte ifjúságának legszebb, legemlékezetesebb éveit, melyek tanyát ütöttek szívében. Megnyilvánulásaiban sosem rejtette véka alá lokálpatriotizmusát.

Kozák Antalnak és kedves családjának, az emberi kor végső határáig kívánunk nagyon jó egészséget, további sikereket.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára