Várostörténeti múzeum

Egy nemzet, egy település, egy városrész életében meghatározó szerep juthat a múlt eseményeinek. Utcák, terek, műemlékek, épületek, civil társulások emlékeznek az egykor itt élt emberek nevére, életére és tetteire. Bár a történelmi távlatok és az aktuális filozófiák gyakran szépítenek vagy csúfítanak a valós eseményeken, az egészséges lokálpatriotizmus biztosítéka lehet az értékek megőrzésének és újabbak teremtésének.

A XVII-XIX. században az Orczy nevet viselő személyek ott voltak a magyar történelem számos fejezetében: hadtörténetben, irodalomban, szépművészetben, színházi életben, politikában és gazdálkodásban. Az Orczy nevet a XXI. század embere is jól ismeri. A pesti polgár naponta autózik át a Józsefvárosi pályaudvar melletti közlekedési csomóponton, az Orczy téren. Útját folytatva az Orczy úton jut el az újabban ismét Orczy-kertnek nevezett parkhoz. Viszont a régi Pest egyik legnagyobb épületének, az Orczy-háznak, az ott működő árutőzsdének és kávéházainak híre az öregebbek emlékezetében sem él. A fővároson kívül más településeken is emlékeznek az Orczy család tagjaira, akik birtokosként éltek falvakban és a városokban. Kis Orczy-körképünkben ezekre vetünk néhány pillantást.

Fegyverneken működik az Orczy Anna Általános Iskola és Szakiskola. A község történetírói így emlékeznek a névadóra: „Báró Orczy Anna, iskolánk névadója 1810. június 30-án született. Férjével, Szapáry Józseffel, aki Szapáryak pusztataskonyi ágának leszármazottja volt, 1830. július 20-án keltek egybe. Fegyvernek ebben az időben (korábbi mezőváros) a törökdúlás után puszta volt. Szapáry József és Orczy Anna tudatosan vállalta, hogy a pusztából virágzó települést hoz létre. Így alakult ki 1880-ig a település hármas tagozódása: délen Szapárfalu, a magyarlakta Közép-Fegyvernek, melyet báró Orczy Anna után Annaházának neveztek el. Az 1852-ben – báró Orczy Anna által Annaházán – létrehozott német iskolában eleinte a magyar nyelvet idegen nyelvként tanították, majd fokozatosan egyre kevesebb lett a németül oktatott tantárgyak száma és óraszáma, és mind több a magyar oktatás.” (Orczy Anna 1879-ben halt meg.)

Szegeden (Kiskundorozsmán) van az Orczy István Általános Iskola. „A török másfél évszázados uralmának 1686-ban vége szakadt. Dorozsma a török hódoltság zivataraiban teljesen elpusztult. A területet eladták a német lovagrendnek, Szeged pedig saját céljára használta a dorozsmai pusztákat. A német lovagrend a Szeged körüli puszták teljhatalmú kezelésével Orczy Istvánt bízta meg. Orczy István 1716-ban levelében figyelmezteti Szegedet, hogy engedély nélkül ne használja a dorozsmaiak területét, III. Károly király azonban megengedte a szegedieknek a dorozsmai puszták használatát. A szegediek a szántóföldeken a gabona tizedrészét követelték, de Orczy huszárjai szétugrasztották őket. Herberstein, a szegedi vár parancsnoka sorkatonaságot küldött a szegediek védelmére. Orczy – huszárjai elkergetése miatt – haragra lobbant, és elhatározta, hogy újratelepíti Dorozsmát. 1719-ben 23 jász családot telepített a templom köré. Ők voltak Dorozsma őslakosai.” (Báró Orczy István 1669-1749 között élt.)

Soltvadkerten szoborral tisztelegnek báró Orczy Lőrinc emlékének: „Báró Orczy Lőrinc – 1718-1789 – generális, földbirtokos, a felvilágosodó magyar költészet előfutára, Vadkert újratelepítésének kiemelkedő alakja.” – tudjuk meg a feliratból. Az 1740-es évek elején báró Orczy Lőrinc német és szlovák, majd magyar családokat telepített soltvadkerti birtokára, akik kitartó munkával termékeny területté tették a napsütötte és szélhordta homokbuckákat.

Orczy Lőrinc (Rusz Károly metszet)

Gyöngyösön az Orczy-kastélyt említjük, mely ma a Mátra Múzeumnak ad otthont. Gyűjteményükben számos, a kastélyt építtető és birtokos család tagjainak portréja, bútora, használati tárgya szerepel az állandó kiállításon.

Újszász. Az Orczy család tagjai 1720-1944 között voltak jelen a település életében. Nevükhöz kötődik a török kor utáni néptelen puszta újratelepítése. A család báró Orczy György által alapított újszászi ágának tagjai építtették a Zagyva-parti és Abonyi úti kastélyokat, áldozatvállalásukkal készülhetett el a Szent István templom. Előbbiek neve Orczy-kastélyként már csak a turisztikai leírásokban szerepel. Újszászon az Orczy út nevét Dózsa Györgyre változtatták 1946-ban. Hogy az Orczyk nevét miként tüntette el a helyi politikai akarat és történetírás, ne bolygassuk. Néhány dolog azonban biztos: itt nincs Orczy út, – tér, – park, – otthon, – iskola, – gyűjtemény, – könyvtár, – szobor, stb. Az itt lakók nem kötődnek az Orczykhoz. Soha nem találkoztak velük, nevük és emlékük legfeljebb a nagyszülők anekdotáiban bukkan elő.

A világot járva-kelve, mint azt tapasztaljuk is, az idegenforgalom legfőbb vonzereje a történelmi értékű épületek, bennük múzeumok és kiállítások, a környezetükben kialakított és gondozott parkok és tavak varázsa, a szabadidős tevékenységek szolgálata. Máshol megtalálták és kihasználják a múlt értékeit és a földrajzi adottságokat. Idegenforgalomból származó bevételek gyarapítják a várost, és adnak biztos jövedelmet az ott lakóknak. Az Esterházy, Festetics, Károlyi, Grassalkovich, Andrássy, Wenckheim, Zichy, stb. nevek kapcsán az utazó családi kastélyokkal és parkokkal találkozik, és élvezi azok szépségeit, a környezet nyújtotta kikapcsolódás örömét.

Újszász történelmi épületei az Orczy-kastélyok, földrajzi adottsága a Zagyva közelsége és a parkerdő. Rendeltetésükről és állapotukról az olvasók többet tudnak, mint e sorok írója. A parkok és kastélyok a régió gyöngyszemei lehetnének. Az Orczyk is talán megérdemelnék, hogy kastélyaik – akár az itt működői intézmények nevében is – viselhessék nevüket. Meg aztán a költő-generális, báró Orczy Lőrinc költészetére sem lehetne méltóképpen emlékezni, mint a városi könyvtár nevével. Az egykori, ma névtelen Fő tér is elviselné a parkosítást, középpontjában egy Orczy István, Orczy Lőrinc, Orczy György domborművel – vállalva az újszászi Orczy-kultusz megalapozásának gyanúját is. (És miért ne?) A mulasztást nehéz pótolni, hiszen a kastélyok berendezését, könyvtárát, festményeit, kertészetét megsemmisítették a háborús körülmények. Felszámolták a Zagyva-parti angolparkot, a szarvashalmi arborétumot. Gyógyíthatatlan sebek, melyekre az idő sem bizonyult jótékony panaceának (csodaszer).

A múltat végkép eltörölni – zengett a nóta fél évszázadon át. Talán ideje lenni Újszászon is új dalokat tanulni, s tanítani az ifjúságnak. De legalább Vörösmarty Mihály egyik emléksorát a tananyagba csempészni: „A múltat tiszteld a jelenben s tartsd a jövőnek”.

Jánoska Antal