Várostörténeti múzeum

Régóta foglalkoztat a templom toronyórája titkának megfejtése. Az összegyűjtött információkat közreadom, és kérem a további helytörténeti kutatáshoz a segítségüket.

A Szent István templom 1807-ben épült, késő barokk stílusban. Mai formáját az újjáépítés során kapta. Az újonnan épült templom ünnepélyes benedikálását (felszentelését) 1885. 12. 23-án Tanács János, váci kanonok végezte, aki az 1853-1858 közötti időben Újszász plébánosa is volt. Másnap Lieszkovszky Pál, Újszász plébánosa (1872-1888) megtartotta első szentmiséjét.

Az új templom és templomtorony változatos története egyfajta lenyomata Újszász elmúlt 128 évének, hiszen sok fontos esemény érintette az épületegyüttes sorsát.

A templomtorony meghatározó látvány, fontos feladata van. Nemcsak utat jelöl az utazónak, eligazítást a településen belül, hanem az ég felé mutató formájával vallási érzelmeket is kelt.

Az újszászi római katolikus Szent István templom, a toronnyal és a kőtámfallal 1981-ben

A vándornak, bármerről közelíti is meg Újszászt, már messziről megakad a szeme a magas dombon álló, háromhajós, neoromán stílusban épült templomon, a hozzá simuló kecses templomtornyon. A templomhoz, a 41 méter magas toronyhoz úgy bújnak a település házai, épületei, mint a kotlóshoz a kiscsibéi.

Az utca embere szívesen tekintené meg a pontos időt a templomtorony óráján, ha lenne. Állítólag volt!

Jánoska Antal: „AZ ÚJSZÁSZI SZENT ISTVÁN TEMPLOM” felszentelésének 120. évfordulójára, 2005-ben írt, 24 oldalas emlékkönyvben az alábbiakat olvashatjuk: „Érdekes körülmény, hogy a templomtorony órájáról egyetlen forrás sem emlékezik meg. Nem ismerjük a felállítás idejét, az óramű gyártóját, és a szerkezet elpusztulásának körülményeit sem. Szemtanúk szerint 1944-ig a torony négy oldalán volt óralap, bár a háború éveiben az óramű már nem működött. Az óralapok helye be van falazva, ezen kívül semmi sem utal az egykori szerkezet létére.”

Több idős, újszászi születésű, ma is a településen élő személytől kapott információ szerint: volt templomtorony óra. A toronyórát az 1910-es évek első felében készíthették. Kollár Imre (1934) két óráról tud. Egyik a gyógyszertár, másik az egykori Iparos Kör felé mutatta az időt. Földi Imre (1926): két óráról tud, de hogy a templomtorony melyik oldalán voltak, arra nem emlékszik. Normann László (1920) úgy tudja, mintha mind a négy égtáj felé látta volna a nagy számtáblás órákat. Idős Szabó Lajos (1914) keletre néző két órára emlékszik. Az idő kerekét visszaforgatva, szüleim, akik az 1890-es években jöttek e világra, úgy mondták, mintha olvastak volna a templomtorony óráról, talán látták is.

A megkérdezettek közel egybehangzóan úgy emlékeznek, úgy hallották, a toronyóra az 1930-as évek derekáig működött. Ezt nem zárja ki, hogy az óralapok később is látszottak. (Kollár Imre életkorát figyelembe véve, valószínűnek tartom, már csak a működésképtelen órák számlapjait láthatta!)

Arra a kérdésre, hogy pontosan meddig működtek az órák, és hová kerültek leszerelés után, senki nem tudott érdemi információt adni.

Annyi bizonyos, a templomtorony óráinak helyei a fő égtájaknak megfelelően jelenleg is jó láthatóak.

Egyértelmű, hogy 1944 novemberében a toronyóra már hiányzott. A magas templomtorony fő égtájakra nyíló üres óráinak helyeit a visszavonuló német csapatok távoli megfigyelésre használták. Nem véletlen, hogy 1944. 11. 10-én felgyújtották, hogy az Újszászt másnap elfoglaló szovjet csaptok ne vehessék igénybe megfigyelés céljából. Elképzelhető, hogy a németek semmisítették meg a működésképtelen óralapokat, hogy az óranyílás helyeit ellenséges megfigyelésre használhassák.

Nem tudni, az óra magyar kezek munkáját dicséri-e. Egyesek tudni vélik, egy osztrák órásmester műve volt. Normann László szerint, az órák karbantartását újszászi személy végezte.

Hogy az óra kerekei, csapágyai miből készültek, nem tudjuk. Annyi bizonyosra vehető, ha valóban volt templomtorony óra, 100-nál jóval több alkatrészből állhatott. Az órát hetente kézzel kellett felhúzni és rendszeresen olajozni.

Kérdésként fogalmazódik meg, vajon az óra kézzel való felhúzása összefüggésbe hozható-e az 1877. 09. 30-án született, és 1949. 04. 13-án elhunyt Vágó Imre harangozó-sekrestyéssel, aki édesapjával együtt – a régi templomot is figyelembe véve – 100 éven keresztül töltötték be ezt a megtisztelő hivatást. (Vágó Imre, Pro Ecclesia et Pontifice, azaz „Egyházért és a Pápáért” pápai érdemrend kitüntetésben részesült.)

Több mint érdekes információhoz jutottam a TARSOLY 1913. 03. 10-én „Kegyes adományok” címszó alatt: az újszászi egyház, özv. Kőváriné Skrabát Katalin jótékonyságából tetemes összeget érő adományhoz jutott. A teljesen visszavonultan és szerény egyszerűségben élő jámbor özvegy – örökösök híján – összegyűjtött, megtakarított vagyonát jótékony célra, az egyház, a templom javára fordítani találta legcélszerűbbnek, úgy gondolkodván, hogy amit Isten adott, Istennek adja vissza. Hirdesse, és szolgáljon Isten dicsőségére.

A toronyóra ütése, a temetőharang csengése, a különféle egyházi ruhák és felszerelések hirdetni fogják a nemes adományozó emlékét, aki jótékonyságával megörökítette nevét, emelte szép templomunk külső és belső díszét, fényét. A toronyóra beállításával pedig egy rég óhajtott közszükség teljesedését valósította meg. Az Isten fizesse meg e nő jótéteményét, s tekintsen le szeretettel az égből jámbor szolgálójára.

A TARSOLY folyóiratokat tovább tanulmányozva, az 1913. 06. 22-i számhoz eljutva, „Keresztszentelés” cím alatt, ugyancsak nem szószerinti idézettel, akövetkezőket olvastam: Kővári(y) Sándorné születettSkrabát(h) Katalin, nemcsaktemplomtorony órárajótékonykodott, hanem vallásos kegyeletének mintegy betetőzéséül, az Újszász határában levő Abonyi és Sós út keresztezésénél, Isten dicsőségére, egy igen szép kőkeresztet is állíttatott.

Ennek 1913. 06. 16-án volt a felszentelése. Az egyházi szertartást Hirling János esperes-plébános végezte, aki 1900-tól 1919-ig szolgált Újszászon.

A TARSOLY mindkét számában a toronyóra elkészülte múlt időben íródott, tehát joggal feltételezhető, hogy megvalósult az adományozó nemes szándéka, mint az Újszász határában levő Abonyi- és Sós út keresztezésénél Isten dicsőségére állított és felszentelt igen szép kőkereszt.

Magyarországon a középkor óta terjedt el utak mentén, folyók partján, mezők kezdetén, falvak határában a keresztek állítása. Ezek a térképeken fontos tájékozódási pontok voltak. Többnyire hívek állíttatták hálából, szeretetből. A férfi kalapot emelt, az asszony keresztet vetett, ha elment mellette. Manapság kevesebben vannak, akik vallásos tisztelettel állnak meg, de ma is látunk kerékpárról leszálló vagy autóból kiszálló embert, aki térdre ereszkedik, és elmond egy imát.

Elképzelhető, hogy valamikor a templomtoronyban levő, 625 kg-os Szent Pál, vagy a népnyelvben Szegények harangja és a toronyóra újra és újra felhívta a település lakóinak figyelmét, hogy a végtelen időt véges életű emberek élik.

Bonyolítja az óra titkát, hogy egyetlen képeslapon sem láttam. Azaz mégis van egy kivétel. Jánoska Antal, az Újszászi Híradó XVII. évfolyam 9. számában (2007. szeptember hó) „Újszászi egyesületek” címmel közölt írásában egy levelezőlapról készített fotót tett közzé, amelyen az újszászi templom látható. A felvétel 1916-ban készült az egykori piactér felőli nézetből. Láss csodát! Az óra látszik. Az eredeti levelezőlapon talán még az is megállapítható a mutatók állásából, hány órakor készült a felvétel.

Egyre bizonyosabbá válik, hogy az 1930-as évek derekáig működött a toronyóra, az óralapok a 40-es évek elején még megvoltak, látszottak.

Úgy gondoltam, ha már a toronyórával kapcsolatban Nagy Kálmánné Klárika a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott érdemi információt adni, legalább a feledésbe merült Kőváriné Skrabáth Katalinról, a teljesen visszavonultan, és szerény egyszerűségben élő özvegyről, a plébániai hivatalnál levő matrikulából kapjunk hasznosítható információt, hátha Skrabát Katalin adatainak feltárásával előbbrejuthatunk a kutatómunkában.

Nos, a következő tájékoztatást kaptam: Kőváriné Skrabáth Katalin Modor városban (ma: közel 9 ezer lakosú, szlovák település) született 1842-ben. Szülei: Skrabát Samu és Szabó Katalin voltak. Az anyakönyv szerint Skrabáth Katalinnak, házasságon kívül két gyermeke született: Skrabát Mátyás (1880. 02. 25.) és Skrabát Mária (1882. 04. 19.). Skrabák Katalin 1887. 11. 20-án kötött házasságot Kővári Jánossal. Az életközösségből nem született utód. Kővári János 1835. 02. 22-én, Kővári István és Remecz Verona szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. Különös, hogy Skrabáth Katalin férje az a Kővári János volt, akinek édesanyja Remecz Veronika névre hallgatott. Tudomásom szerint ma is élnek Újszászon Remecz családok, igaz, csak névrokonok.

A Remecz családi névre visszatérve: a KATOLIKUS SZÓ 1940. évi 2. számában a következőket olvashatjuk: Remecz Jánosnak, a Nagy úton vegyeskereskedő üzlete volt.

A jótékonykodó özvegy esetében úgy vélem, a halotti anyakönyvi kivonat lehet a mérvadó, mert a bejegyzés szerint Skrabát Katalin az újszászi temető I. parcella I. sor, 27. sírhelyre lett eltemetve. Sajnos, a temetkezés idejét az anyakönyv nem tartalmazza. A sír már nem található, oda temetkezés történt.

Figyelemmel arra, hogy a plébániai hivatal anyakönyvéből hiányzik Skrabát Katalin elhalálozása helyének, idejének bejegyzése, Újszász Város Polgármesteri Hivatala volt segítségemre. Az 1919-es halotti anyakönyv szerint: Kővári Jánosné, született Skrabát Katalin 1919. 11. 02-án hunyt el, 80 éves korában. A szüleinek neve ismeretlenként van bejegyezve. Az anyakönyvi bejegyzést figyelembe véve, ha Skrabát Katalin valóban 80 éves korában hunyt el, a matematika szerint 1839-ben születhetett. Miután 1895-től van állami anyakönyvvezetés, a hivatal a legnagyobb igyekezete ellenére nem tudott Skrabát Katalin születési helyéről, idejéről adatokkal szolgálni. Így Skrabát Katalin 80 éves korában történő elhalálozása ellenőrizhetetlen, vagyis – logika szerint – ez esetben a plébániai hivatalnál fellelhető matrikulát kell figyelembe venni.

Az eltérő adatok összevetése alapján, nagy valószínűséggel: Skrabát Katalin Modor városban született 1842-ben, és Újszászon hunyt el 1919. 11. 02-án, 77 éves korában.

Kőváriné Skrabát Katalinnal, a toronyórával kapcsolatban számos kérdés merül fel. Így például: Ki volt valójában Kőváriné Skrabáth Katalin? Mivel foglalkozott? Hogyan, mikor került Újszászra? Miért nem voltak örökösei, amikor házasságon kívül két gyermeke született? Férjének, Kővári Jánosnak milyen kötődése volt Újszászhoz, akinek édesanyja Remecz Veronika volt? Honnan a jótékonyság céljára szánt tetemes összeg? Ha mégsem valósult meg a templomtorony óra, hová lett az összeg?

Az összegyűjtött információk alapos mérlegelésével, érvek, ellenérvek összevetésével úgy vélem, kevés okunk van kételkedni a toronyóra egykori meglétéről.

Eddig végzett kutatómunkát kiinduló pontnak tekintem. Nem kételkedem a megkérdezettek nyilatkozataiban, visszaemlékezéseiben. Mégis felteszem a kérdést, ha valóban volt templomtorony óra, mikor, miért szerelték le, szüntették meg, hová kerültek a nagyméretű számlapok, az alkatrészek? Ki lehetett az az újszászi személy, aki rendszeresen karbantartotta, aki hetenként az órákat felhúzta?

Tisztában vagyok azzal, hogy nem oldódik meg a templomtornyon óra hiánya, ha „megfejtjük” a titkot. Viszont a kutatás eredménye alapján kialakulhat Újszász lakóiban egy közös elhatározáson alapuló, erkölcsi, anyagi alapra épülő erős akarat, hogy közadakozásból, esetleg pályázati forrásokból, vagy egyházi központi pénzügyi támogatás segítségével, a harangokkal egy helyen „lakó” toronyóra ismét legyen. Milyen csodálatos látvány is lenne egy számítógépes vezérlésű, súrolófénnyel megvilágított óra állását látni, figyelni. A látvány éke lehetne a formálódó, fejlődő településnek.

A fantáziám szerint a négy égtájra néző templomtorony órája, a mai kornak megfelelően, törhetetlen üvegből készülne keramikus-művész által készített tűzzománc számlappal, kovácsoltvas szerkezettel ellátva. A toronyóra természetesen ütné a fél-, illetve az egész órákat.

Úgy vélem, az ország, a nemzet múltja, jelene nagy részben a helyi jelenségekből, folyamatokból tevődik össze. Ilyen folyamat lehet Újszász város életében a toronyóra titkának megfejtése is.

Tisztelt Olvasók!

Ahhoz, hogy a helytörténetileg igen fontos kérdést megfejtsük, figyelemmel arra, hogy a végtelen időt véges életű emberek élik, az alábbi javaslattal, kéréssel fordulok Önökhöz:

KUTASSUK EGYÜTT AZ ÚJSZÁSZI TEMPLOM TORONYÓRÁJÁNAK TITKÁT!

Meggyőződésem, hogy közös munkával, a lakosság gazdag helytörténeti ismeretével, esetleg előtalált dokumentumaival előbbre juthatunk. (E-mail címem: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.)

Tisztelettel:

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára