Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2016. február 05. (péntek) 00:03

Találat: 1509

Edvi Illés Károly (1842-1919) büntetőjogász, akadémikus, gróf Ráday Gedeon királyi biztos mellett ügyészként az alföldi rablóbandák felszámolásában vállalt szerepet. 1890-ben a Budapesti Hírlapban írt cikket a betyárvilág közismert alakjairól és tetteiről. Itt említi meg – vélhetően saját jegyzeteire hivatkozva – a legismertebb betyár, Rózsa Sándor és társainak Újszászi látogatását. 

Rózsa Sándor portréja

„A bűn lejtőjen is vannak fokozatok, de megállapodás nincs. A szegény legény még nem betyár, a betyár még nem rabló, a rabló pedig még nem haramia. De a csavargóból könnyen betyár lesz, a betyár hajlandó az erőszakra, s aki az első erőszakot, bár csak egy kínálkozó véletlen folytán elkövette, az innen túl maga keresi fel áldozatát, sötét lelkű cimborákkal szövetkezik s bemázolja, vagy álarc alá rejti ábrázatát, mikor a védetlen polgár hajlékába erőszakosan betör. Aki ennyire süllyedt, az haramia.” – írta cikkének első mondataiban a szerző. Aztán leírja az Újszászon megesett rablás történetét: 

„Szolnok alá érve – így adta elő Rózsa Sándor, – tanácskozni kezdettünk; s minthogy arra már sok ember járt s minden pillanatban gőzkocsival találkoztunk, attól tartottunk, hírünket viszik, s még ránk uszítják a megyét. Útközben visszafelé két lovat fogtak fel s elvették egy utas ember szűrét. 

De nemsokára újra meglátogatták e vidéket, ezúttal Vonnák Károly ujszászi plébános kirablását tűzvén ki célul. 1852. október 5-én délután nyolc lovas ember vágtatott be a községbe. A falu népe künn volt a kukoricaföldön s maga a plébános is kukoricáját hordatta be. Már együtt is volt vagy harminc fosztó az istállóban, mikor a váratlan vendégek megjelentek. Kettő nyomban az istálló ajtó előtt termett. 

– Aki megmoccan, halál fia! – rivallt az egyik rabló a fosztókra mindketten feléjük szegezve pisztolyaikat. 

A többiek a házi cselédséggel s a plébánossal bántak el. Egyik a kocsist, a másik a szakácsnőt szorította egy sarokba, míg néhányan a kilépő plébánost tuszkolták be a szobába. Ez rémülten engedelmeskedett, kinyitotta saját és a templom pénztárát, melyekből a rablók több ezer forintot raktak tarisznyába. Ezalatt a nép összecsődült s a vész jelzésére félreverték a harangokat. A nép azonban ekkor le volt fegyverezve, s minthogy e mellett a férfilakosság nagy része a kukoricaföldeken volt, a rablók nyugodtan néztek farkasszemet a sokasággal. Lovaikra felpattanva, káromkodás és lövöldözés között vágtattak ki a faluból. Csak a jegyző intézett utánok egy elkésett lövést. 

A banda tagjai Rózsa Sándor, Fazekas Dávid, Veszelka, Osznovits, Kis bácsi, Rózsa József, Gacsi és Móró János voltak. Az osztozkodás Jákóhalmán egy telelő puszta-istállóban történt. Mindegyikre 502 forint jutott…” (Budapesti Hírlap, 1890. április 9.) Érdekes körülmény, hogy a betyáréletről írók figyelmét mindeddig elkerülte Edvi Illés Károly cikke. 

Vonnák Károly plébános úrról csak annyit tudunk, hogy 1824-1853 között volt Újszász lelkipásztora. A zsiványok nevét és elhíresült tetteit ismerjük más dokumentumokból. Rózsa Sándor (1813-1873) neve legenda lett, viselt dolgairól ponyvakiadványok jelentek meg, regényeket írtak és filmet forgattak. Fazekas Dávid (1824-1853) jászjákóhalmi születésű betyárt Gyöngyösön rögtönítélő bíróság ítéletére lőtték főbe. (Elfogásának helyén 2003-ban emléktáblát állított a hálás utókor.) Veszelka Imre „a legszöbb paraszt” 1853-ban „visszalépett a betyárságtól”, végül rablás miatt 15 év fogságra ítélték. A „ragyás képű” Osznovits István, Kis bácsi (Pataki Mihály gúnyneve), Rózsa József (Sándor rokona?), Gacsi Jóska kisteleki rabló, a szegedi származású Móró János neve kevésbé ismert alakjai a betyárvilágnak. Elgondolkodtató a történet utolsó mondata, miszerint minden rabló 502 forint haszonnal zárta a kirándulást, azaz 4016 forint volt a zsákmány. Hogyan lehetett ekkora vagyon a plébános úr birtokában, amikor a templom házkönyvének bejegyzései filléres gondokról szólnak, nem tudni. A kor értékrendjét sejteti 1860-ban, amikor a jegyző felmérésében az újszászi községházát 315 forintra becsülte. 

A szerző így fejezi be cikkét: „Kétségkívül mindnyájan legsötétebb alakjai ama sötét időknek. Emléküket csupán a borzalom s a bűnügyek poros aktái tartják fenn. Amint ezek elenyésznek, kivesz e szomorú hősök neve is a múltak emlékéből. Maguk az események, a megtörtént dolgok azonban hozzá tartoznak az ötvenes évek történetéhez s a krónikásnak, ha teljes képet akar nyújtani, meg kell írnia, hogy nálunk ez az idő, melynek zordonságát egyetlen szelídebb vonás sem enyhíti, a népszabadság elnyomásának s a rablószenvedély felszabadulásának, az abszolutizmus és a haramiák virágzásának korszaka volt.” 

Edvi Illés Károly tévedett. A betyárlegendák ápolásáról gondoskodott az életkép festészet, majd a ponyva-, később a szépirodalom és a filmipar. Azt is megérthetjük, hogy miként és miért formálták romantikus történetek pozitív hősévé a betyár személyét. Így él ez a köztudatban ma is. 

Jánoska Antal 

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2016. február 05. (péntek) 00:01

Találat: 1387

Legenda nyomába eredtünk: a 100 évig álló újszászi kocsma történetének emlékeit kutattuk. Ma már nyomait sem találjuk meg, helye viszont korabeli térképek alapján behatárolható. A 32-es útról leágazó jászladányi útnál, közvetlenül a Zagyva holtági hídja közelében lehetett. 1794-ben „Újszászi csárda”, 1796-ban „Külső csárda” néven szerepel. „Malomszögi csárda” a neve az 1900 körül készült kataszteri térképen, de szerepel az 1890, 1910, sőt 1937-es katonai térképeken is. Viszont újszásziak az 1930-as években már csak falainak maradványaira emlékeztek. Erről a csárdáról írt legendát a jászjákóhalmi Holla János 1960-ban, a Szolnok Megyei Néplapban Az újszászi csárda mondája címmel: 

„Orczy csárda, rongyos csárda, Tetejét a szél elhordta,
Lóg rajta az ablakráma, Nem jár abba betyár soha. (Pocaj András) 

Emlékeimben kutatva felidézem 1914 februárjának egyik estéjét. Farkasordító hideg volt akkor télen, de akkor este is. A bandázók a kemencepatkára húzódtak. Mi gyerekek a kuckó szájában hallgattuk szájtátva Pocaj András bácsit, mert hát övé volt a szó. A rongyos csárdáról mesélt történeteket. Pocaj András bácsi fiatal korában a Boros Sándor bandájához tartozott. A banda szétszórása után két évi börtönt kapott, amit a „birinyi kapitányságnál” töltött le, utána került a mi falunkba. 

„Mint fiatal betyár ember Boros Sándorral sokat megfordultam az ujszászi rongyos csárdában. Az Orczy báróé volt ez a csárda. Bevitt bennünket a csaplárosné kökény szeme. A Csaplárosné híres szépség volt. A szeme jobban perzselt, mint a júliusi napsugár. Azért szól a rávaló nóta így: „Savanyú a bora bora, de édes a szemének sugara” (Pocaj András) 

Baj csak az vót, hogy ez a híres szépség a pénzt is nagyon szerette és a becsületes szegény legények mellett igen sűrűn látogatták, gyakori vendégei voltak a csárdának az afféle kapcabetyárok is. De ezek nemcsak vendégei, hanem cinkostársai is voltak a szép csárdásnénak. Jaj vót annak a gazdag marhakereskedőknek, vagy gyócsos tótnak, akit éjszakai szállásra fogadtak be a csárdába. Sok gazdag utast temetett el a pince homokja. Csinálták pedig ezt azért, sokáig büntetlenül, mert Bőti Zsigmond uram a báró kasznárja, aki agglegény vót, is ludas volt a dologba, akinek a szép csaplárosné ágyasa is vót. 

Betyárok a kocsmában és a börtönben. T. Valério metszetei, 1853

Egyszer azonban nagy fogást akart a banda. „Nemes Jászbiriny” őszön beszedett adóját vitték Szolnok megye város adóhivatalába. A pénzt társzekéren vasládában kilenc zsandár kísérete mellett szállították. Négy óra tájt értek a rongyos csárdához. A téli szürkület már beborította a határt. A zsandárkáplár megállást parancsolt és befordultak a csárda udvarába. A káplár benyitott az ivóba. A jól befűtött búbos igen kellemes meleget árasztott. De a káplárnak talán még ennél melegebbje is lett a szép asszony tüzes szemétől, ki igen sokat mondón kacsingatott a káplár szemébe. A káplár hát megkérdezte, nem lehetne-e éjjeli szállást kapni, neki és embereinek pedig vacsorát? 

– Minden becsületes ember részére nyitva az ajtóm, pláne meg ilyen szép bajuszú embernek, mint kend is. 

A káplár szívét elöntötte a melegség, bort és vacsorát rendelt magának és társai részére. A birkapörköltös kásás vacsora elkészült. A szép asszony csak akkor tálalt fel, mikor rávette őket, hogy a vasládákat ötezer körmöci arannyal bevigyék a szobájába, mert hát a csárdásné szerint soh-se lehet tudni… az ördög nem alszik. A kíséretben lévő percektor (adóbeszedő) szabadkozott, de a csárdásné édes szava legyőzte. 

– Fogyassza csak galambom percektor uram a vacsorát, itt a szoba kulcsa, legyen magánál. 

A jó illatú vacsora és az aranyló bor láttára engedett a gyanakvó percektor és jó étvaggyal láttak a vacsorához. A jó vacsora mondani sem kell, jól esett, az aranyló bor is. Igen ám, de ezt a bort erős mákhaj főzettel keverték és így a negyedik pohár után már a percektor uram ütemesen hortyogott. A káplár, ki különben édes pásztorórára vágyott, de biz percek múlva álom országban végezte pásztor óráját. Erre várt a szép csárdásné. Szólt Fazekas Dávidnak és öt emberének. – No gyűjjön kend gyorsan, el kell bánni ezekkel a fajankókkal. 

Behozták a vasládát, a percektor zsebében megtalálták a kulcsát es kinyitották. A rengeteg arany láttán mindben megakadt a szó. 

– Mit bámulnak annyit kendtek, gyorsan hajítsa szét a mindenkinek járót, szólt Fazekasnak. Fele az enyém, a másik fele a kenteké! Nekem még Bőti urammal is kell osztoznom. Utána pucolják ki ezeket a csárdából! Kocsira kell rakni őket az üres vasládával együtt és a rékasi kanyarnál megállítani a lovakat. A hideg szél kifújja a szemükből az álmot. Ha pedig észhezgyünnek, hogy mi történt... meg ami utána történne... úgy el kell inalniok, hogy soha se mernek Birinybe menni. 

Az agyafúrt csárdásné jól kigondolta a hatalmas pénzrablást. A hideg szél észre térítette a káplárt. Látta az út közepén állnak, társai meg nagyobbrészt alszanak. Igen megdöbbent. Oda ugrott és úgy isten igazában megrázta az alvó percektort, odaordított a fülébe, hogy oda az adó arany. Az hirtelen felébredt, ugrott a vasládához. Rémülten vette tudomásul, hogy üres a láda. 

– Jaj végem van! Elevenen nyúzat meg a birinyi kapitány – nyöszörögte a szerencsétlen. De hát mi is történt valóban... gondolkoztak... agyuk a főzött mák hajától még mindig kábult volt. 

Gyorsan vissza a csárdába. A legnagyobb rendben találtak ott mindent. A csárdásnét az ágyából verték fel, s álmosan esküdözött minden mennybeli szentre, hogy tőle bizony tele vitték el a ládát. Már hogy gondolnak olyat, az ő becsülete többet ér. A káplár és társai nem igen hitték el mindezt, felforgatták a házat, de az aranyból még egy csipetnyit sem találtak. Hogy találtak volna, mikor azzal Fazekas Dávid már a harmadik megyében járt, a fele pedig a köztiszteletben álló Bőti uram szekrényébe zárva. A káplár nagyot káromkodott, s elszeleltek a csárdából. De még erről a vidékről is. 

Lett nagy riadalom. Futár futárt ért Birinyből Szolnokig, Szolnokról Birinybe. De sem a pénz, sem a kíséret nem lett meg. Beletelt két - három hét, mikor megindult a hajsza az eltűnt aranyak és kísérőik után. Birinytől minden falut és csárdát átkutattak. Hasztalan minden. Míg végre az Orczy erdőkerülője azt mondta, ő látott ilyen fajta kocsit zsandár kísérettel a rongyos csárdába betérni, de ő azt jóval éjfél előtt látta is elmenni onnan. 

Megszállták hát a csárdát, elővették a szép csárdásnét. El is vállalta, hogy az ő vendégei voltak. Megvacsoráztak, továbbmentek, de azt nem tudja, hogy hova. Meg meg is sértődött, hogy mit is csinált volna egy gyámoltalan fehércseléd féltucat zsandárral. Keresni kezdték az eltűnteket, meg az ötezer arany se kutya. Országos botrány lett abból. Maga gróf Rádai Gedeon vette át az ügyet. Kitavaszodott, mikorra összeszedték a zsandárokat és a percektort vallatás alá vették. Elmondták a csárdabeli történteket. Rádai kezében érezte az aranyat. Igen ám, de ahogy Ujszászra értek, beesteledett. A vezető a faluházára parancsolta a tizenkét emberből álló pandúr csapatot. Vezetője Rádai legügyesebb hadnagya volt. Bőti uram, meghallotta, kik szálltak meg a faluban, küldte rögtön Pistát, a kocsisát üzenettel. Tisztelteti a vitéz hadnagy urat a kasznár úr, szívesen latja estebédre őt es társait. 

A hadnagy előbb szabadkozott, de Orczy báró kasznárja meghívását elutasítani tiszteletlenség volna. Elmentek a vacsorára. Vacsora után aztán megköszönték a szíves vendéglátást, folytatták útjukat Biriny felé. Bőti uram ezt várta erősen. Felült hátas lovára, ki a rongyos csárdába. A szép csárdásné már mélyen aludt. Bekocogott a csárdásné ablakán. 

– Zsófi! Zsófi, kelj már fel, nyiss ajtót. 

Zsófi megismerte Bőti uram hangját, gyorsan csak úgy egy szál pendelyben nyitotta az ajtót. 

– Siessen Bőti uram, vetve az ágy. 

Bőti uram csak a fejét rázta. 

– Nem azért jöttem Zsófi. Siess, öltözz azonnal, el kell hagyni ezt a vidéket. Szedd össze minden pénzed, aztán ülj fel a lovamra mellém, mert még éjjel el kell innen menekülnünk messzire. Nyakunkon Rádai emberei, ez pedig nem ismeri a tréfát. 

El is tűntek. Hova, azt senki sem tudta. A kasznár és a csárdásné eltűntek. Bebizonyította az adópénz kísérőinek vallomását, de biz a pénz nincs sehol. Arra, hogy az Orczy birtokon kutassanak, ahhoz magának a császárnak az engedélye szükséges. Annál is inkább, mert báró Orczy György arany kulcsos lovag. Betelt egy év, mikorra ez az engedély Rádai kezébe került. Közben nagy dolgok történtek. Egyik országgyűlésen Rádai Orczy báró szemére vetette - ami az uraknak igen kellemetlen volt - hogy a kellemetlenkedő betyárok megfékezését is hátráltatja, az ő csárdájában is büntetlenül garázdálkodhatnak. Gróf Ráday és Orczy báró között majdnem párbaj vetett véget a vitának. 

De hisz ilyen ügyet párbajjal nem lehet elintézni. Orczy megígérte, még a csárda földjét is elhordatja. A gazda nélkül maradt csárdát, ekkor mindenki rongálta és így született meg: Orczy csárda, rongyos csárda... nótája. Maga Orczy és Rádai Gedeon személyesen keresték fel a csárdát és bizony Rádainak lett igaza. A pince homokjában több mint tizenöt csontvázat találtak. Az elrabolt pénzt sem a csárdásnénál, sem Bőti uramnál nem találták meg soha, így a sok ember élete büntetlenül veszett el. Orczy báró ígéretét beváltotta. A csárdát elhordatta. Annak gödrében idővel kis erdő nőtt, ami az útépítésig ott tátogott. Csak a pincének egyik falából maradt meg valami beszélni a múltról. Az arra járó még ma is talál néhány téglát belőle. 

Pocay András emlékezeteiből feljegyezte Halla János.*” 

Mi pedig 2015-ben nem tudjuk elmesélni, hogy mi is történhetett valójában a rongyos csárdában. Egy idős újszászi csak annyira emlékezett, hogy nagyapjától hallott a történet szereplőiről: élt Újszászon egy híresen szép csárdásné, aki betyárokat bújtatott. A mesélő Pocay/j (talán Pocsai, Pocsaj) Andrásról, Bőti Zsigmond kasznárról és a Zsófi nevű szépséges csaplárosnéról nem sikerült megtudnunk semmit. A leírt rablásnak nincs nyoma a korabeli sajtóban. Az elbeszélésben feltűnő az időzavar. Éppen ezért időben sem tudjuk elhelyezni az elmondott történetet. Ugyanis Fazekas Dávid „betyárt” 1853-ban kivégezték, Ráday viszont csak másfél évtizeddel később lett a bűnözés felszámolására kirendelt kormánybiztos Szegeden. Más szereplők néhány tettét megtaláltuk korabeli hírlapi tudósításokban, levéltári dokumentumokban. 

Czuczor-Fogarasi szótára 1870-ben így fogalmaz: „Csárda, azaz lármás hely, vagy szálloda azaz szálló hely… Közönséges parlagi kocsmaház, és beszálló, a helységek végén, vagy közelében, továbbá a pusztákon és utak mentében. A magyar köznép kedves mulatóhelye és állomása, ha utazik.” Továbbá rongyos csárda: „Mondják a tépett fedelű épületekről. Rongyos kunyhó, rongyos ház. Különösen a népnyelv a csárdákat szereti e gúnynévvel illetni.” Az életképfestészetben gyakran tűnnek fel csárdában mulató szegénylegények. 

Borsos Sándor (Halla János szövegében Boros) az utolsó jászsági betyárként maradt meg a nép emlékezetében. 1849-ben született. A Fővárosi Lapok szerint 1875-ben 20 éves börtönbüntetést kapott. Fél év múlva megszökött, novemberben Hevesen fogták el. Egy év múlva az egri börtönben halt meg. (Az utolsó jászsági betyár történetét Győri János (2001) és Bagi Gábor (2008) írta meg.) 1874-ben Bartalits Imre pesti nyomdájának ponyvafüzetében Gara József nevével jelent meg a „Jászkiséri Borsos Sándor és elvetemedett cinkostársainak borzasztó tetteinek leírása”. 

Gróf Ráday Gedeont (1829-1901) 1869-ben királyi biztosnak nevezték ki a Dél-Alföldre, hogy felszámolja az útonállást, tanyafosztogatást, kézre kerítse az ott működő rablóbandákat. Rádaynak ezt két év alatt sikerült végrehajtania. Báró Orczy György (1788-1871) szerepét nem sikerült tisztázni. A csárda tulajdonlásán kívül aligha lehetett szerepe az eseményekben. Az sem valószínű, hogy bármilyen párbaj ügye lehetett az életének 70-80. évében járó bárónak Ráday gróffal. 

Jánoska Antal

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2016. január 04. (hétfő) 14:37

Találat: 1482

Volt egyszer egy tornyos iskola 

A Szent István római katolikus templom építésének idején (1884-1885) az újszászi hívőknek nem volt temploma. Vasár- és ünnepnapokon istentiszteleteiket, társas összejöveteleiket többnyire a tornyos iskolában tartották, amely a templom északi oldalánál, a millenáris hosszú iskola mellett állt. Az épület tetején fa szerkezetű torony emelkedett, ezért köznyelven fatornyos iskola néven volt ismertebb. Ebben kapott helyet egy kis harang. Ez szólította, hívta istentiszteletre a hívőket, hétköznapokon pedig a gyerekeknek jelezte, ideje iskolába indulniuk. Ma már sajnos, semmi jel nem mutat arra, hogy ott valamikor szükség templom, hat ablakos, két tantermes iskola és a népi színjátszás indításának bölcsője volt. 

A tornyos iskola megépítésének lelkes szorgalmazója, az építés aktív részese volt Szoó László kántortanító, aki a Heves megyei Tarnaerk községből, Isten adta szorgalommal és tehetséggel került Újszászra. (Elöljáróságában képviselőtestületi tagként is szerepelt 1873-1889 között.) 

Bizonyára sokan jártak eleink a tornyos iskolába. Nővéreim, fivéreim is koptatták a bejáratát. Kallivoda Andor erdőmérnök, szakíró, az Alföld fásításának egyik szervezője, aki Újszászon született 1866-ban, nagy valószínűséggel a tornyos iskolában kezdte a betűvetést. (Munkásságát, emberi nagyságát máig nagy tiszteletben tartják Kecskeméten.) 

1940-ben Újszászon korábban soha nem látott árvíz volt. Az árvíz következtében a tornyos iskola életveszélyessé vált, 1941-ben lebontották. Sok faanyag tűnt el az árvíz elleni védekezés során. Valószínű a tornyos iskola faanyagának egy része is áldozatul esett. 

Nagy Gergelyné Polónyi Margit tanítónő visszaemlékezése szerint: a magas talajvíz olyannyira megrongálta a tornyos iskola alapjait, hogy hatalmas robajjal, közvetlen életveszélyt jelentő repedés keletkezett az egyik falon. Ekkor, azaz 1941 májusában 80 elsős és 128 második osztályos gyermek tartózkodott az épületben. ő éppen a másodikosokkal foglalkozott, amikor az eset történt. Riadtan kirohantak az utcára. Sérülés nem történt. Viszont a félelem nem volt alaptalan, 9 nap múlva az iskolaépülete összedőlt. Nagy Gergelyné visszaemlékezéseiből azt is tudjuk, a tornyos iskolát 1914-ben hadikórháznak rendezték be, 1919-ben pedig a Magyar Vörös Hadsereg tiszai offenzívájakor, Újszász környékén jelentős csapatmozgások voltak. A románok itt rendeztek be hadifogolytábort, ahol 6000 embert őriztek. 

1942-ben a hosszú iskolába jártam. A millenáris iskola ablakán láttam a tornyos iskola „haldoklását”. Nem tudom, mikor került lebontásra, de arra határozottan emlékszem, összedűlése után még egy-két évig árválkodott. 

Bizonyára a kedves olvasók hallottak róla, vagy éppen az Újszászi Híradóban olvasták, Jánoska Antal barátommal Újszász népi színjátszás történetén dolgozunk. Ki hinné, a tornyos iskolában mutatták be az újszászi népi színjátszók az első színdarabot, amelyet még kettő követett. 

Néhány gondolat a népi színjátszás történetének kutatása eddigi eredményéről: 

Aprólékos, sok gyűjtő, egyeztető munka eredményeként érdekes, olykor meghökkentő dologra bukkantunk a munkánkat segítő közreműködők jóvoltából. Megállapítottuk, hogy ez ideig 56 színmű került bemutatásra. Mintegy 30 fotóval rendelkezünk. Sajnos, a fotókon levő személyeket kevésbé tudtuk azonosítani. Viszont, közel 270 népi színjátszót, rendezőt sikerült névtárunkban úgy azonosítanunk, hogy a személyi adataik mellett megjelöltük, mikor, melyik színdarabban játszott. 

Tornyos iskolában játszott színművek: 

Első előadás: 

1890. 09. 25: Tündérlak Magyarhonban. Három felvonásos, rokkant huszárról szóló népszínművet, Újszász műkedvelői, az 1859-ben épült, két tantermes tornyos iskola nagytermében mutatták be. Budapesti Hírlap, 1890. 10. 03-i számában olvasható: „Ujszászon 1890. szept. 25-én sikerült műkedvelői előadás volt. A Tündérlak Magyarhonban került színre, melyben különösen Rózsahegyi Rózsa k. a., Krausz Elemér és Molnár Sándor tűntek ki. A mulatság, melyet tánc követett, oly jól sikerült, hogy a társaság azonnal elhatározta egy állandó műkedvelő-egyesület megalakítását.” 

Második előadás: 

1911. 12. 03: Perlés ellen való orvosság. Három felvonásos színmű, amely az egykori, tornyos iskola nagytermében került bemutatásra. Műkedvelő gyermek előadást Chwosztik József tanító rendezte. A „kacagtató színdarabocskának” nem sikerült a nyomára bukkanni. A jegyárak (10 és 20 fillér/db), illetve a közönség önkéntes adományai jótékony célt szolgáltak. 

Harmadik előadás: 

1932. 02. 07. 08: A legnagyobb hatalom. Írta: Illyésné Ferenczy Emma. Három felvonásos, vidám, énekes népszínmű ugyancsak a tornyos iskolában került bemutatásra. 

A „Tornyos” Iskola helyét emlékhelyként javasolom megjelölni. A viharos történelmi időszakot megért iskola helyét legalább egy kőoszlop jelezze a jelen és az utókor számára a következő feliratozással: „EMLÉKEZZÉL RÁM! „TORNYOS” ISKOLAKÉNT ITT ÁLLTAM 1859-től 1942-ig. 

Reménykedem, a templomtorony órájának megvalósításához hasonlóan a „Tornyos” Iskola emlékeztetőjére is sor kerülhet a közeli jövőben. 

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára 

Tanyák az árvízben

Árvíz

1932. 02. 07-08. Legnagyobb hatalom színmű
(Fotó: Joó Mihálytól került Varga Ferenchez)

Tanyák az árvízben

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. augusztus 05. (szerda) 12:25

Találat: 1542

Barta Joachim személye régóta foglalkoztat. Kutató munkám eredményeként most jutottam oda, hogy a tükörcserepenként összegyűjtött információkat „csokorba kötve” közreadjam. Tettem ezt azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az emlékezés olvasásakor a késői utókort is emlékeztessem Barta Joachimra, aki nem mehet ki nyomtalanul életünkből. 

Mi, a Barta Joachim ismeretségi köréhez tartozók az idők folyamán megfogyatkoztunk. Az idősebbek talán már nem is emlékeznek rá, a fiatalabbak pedig nemigen hallottak róla. Pedig sokoldalúságára, kiemelkedő közéleti tevékenységére a jelen és az utókornak emlékeznie kell. Barta Joachim úgy maradt meg emlékezetemben, akit túlságosan fűtött a helyi érdekű tenni akarás – nem eredménytelenül. 

Barta Joachim nagyszülei: Barta Ágoston és Krizsán Jolán, szülei pedig: Barta Joachim (1881-1956) és Herczeg Borbála (1885-1952) voltak. A szülők 1906. 01. 29.-i házasságából két gyermek született: Joachim és Rozália. 

Barta Joachim Újszászon látta meg a napvilágot 1914. 05. 25-én. Tősgyökeres Újszászinak vallotta magát annak ellenére, hogy elei abonyi, illetve tápiószelei gyökerűek. Hajdúszoboszlón hunyt el 1997 júniusában. 

Az elemi iskolát Újszászon végezte. Asztalos szakmát tanult. Ebbéli ismereteit leginkább akkor hasznosította, amikor Egyed Ferenccel, Kiss Mihállyal és másokkal, az újszászi leégett római katolikus templom palatetőzetéhez szükséges tartóléceket, a templomtorony lépcsőkhöz és ülőpadokhoz szükséges faanyagokat díjtalanul előmunkálták. 

Huszonkét éves korában, 1936. 04. 13-án kötött házasságot Kaló Imre és Szabó Eszter gyermekével, Kaló Eszterrel. Az életközösségükből egy gyermek született, aki a Magdolna nevet kapta. Magdolna Újszászon látta meg a napvilágot 1937-ben, és Hajdúszoboszlón hunyt el. A Jászberényi Tanítóképző Intézetben diplomázott, és Hajdúszoboszló egyik általános iskolájában megbecsült pedagógusként tanított. Juhász Gergellyel férjezett 1960. 07. 23-án. Házasságukból két gyermek született: Zsolt (1961. 08. 19.) és Tibor (1967. 12. 07.) Zsolt Hajdúszoboszlón vállalkozó. Tibor rendőr alezredes, 2009. 01. 01-től Újszász Rendőrőrs parancsnoka. Édesapjukkal, aki 1936. 01. 11-én Újszászon született, általános iskolai osztálytársak voltunk. Az iskolai labdarúgó válogatottban együtt rúgtuk a labdát. Gergely néhányszor az újszászi ifjúsági csapatban is reménykeltően játszott, de tanulmányai miatt hamar elkerült szülőhelyéről. Agrármérnöki diplomájával Hajdúszoboszlón kamatoztatta felkészültségét. Hajdúszoboszlón telepedett le családjával és felesége szüleivel. Felesége 1998. 10. 09-én fejezte be földi pályafutását Hajdúszoboszlón, Gergely nem sokkal később, 1999. 05. 26-án követte. 

Újszász első Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 1924-ben alakult. Az egyesület első parancsnoka Bakó Ede Sándor tűzi-kovács mester volt. őt követte ötödikként a sorban Barta Joachim, aki az 1950-es évek végétől társadalmi megbízatásban, két évtizedig volt Újszász önkéntes tűzoltóparancsnoka. 

Parancsnoksága alatt az újszászi önkéntes tűzoltóság virágkorát élte. Nagy figyelmet fordított az utánpótlás nevelésre. Sok fiatalember lépett az önkéntes tűzoltóság soraiba. Önkéntes tűzoltó versenyeken, hosszú időn át 1-3. helyezettek voltak. Ritka volt, mikor a dobogó mellett álltak. Király Ferencné Kiss Erzsébet, az újszászi önkéntes tűzoltóság egykori gazdasági vezetőjétől, az Újszászi Híradó egyik számában, „Flórián napi megemlékezés” címmel az alábbiakat olvashatjuk: „Sajnos a parancsnokok közül már senki sem él, a helyi tűzoltó testület is (a rendszerváltozás óta) megszűnt. Kár érte, mivel a helybéli ifjúságot hosszú időn át összetartotta. Klubszobájukban az oktatás és gyakorlat után lehetett szórakozni, biliárdozni, volt asztali futball, kártya, pingpong játék és sakkozás, hetenként kétszer. Helyben is volt járási, ill. megyei verseny a futballpályán, mely ünnepségeken a község apraja-nagyja kint volt. Szép látvány volt az utcákon haladó központi fúvószenekar, majd a pályára érve az ütemes zenére felsorakoztak a csapatok, s kezdődött a több órán keresztül tartó verseny. Egy-egy verseny felért egy majálisi rendezvénnyel.” Hát, igen! Több településen éledeznek, működnek az önkéntes tűzoltóságok. Bizonyára nem alaptalanul. 

Barta Joachim, az Újszászi Vegyes Kisipari Termelő Szövetkezet alapító tagjaként (1951. 08. 20.) kivette részét a lakossági szolgáltatások (cipész, asztalos, fodrász, szabó, stb.) kielégítésében. 

Viszonylag hosszú ideig volt temetkezési vállalkozó. Emlékszem, milyen figyelmességgel, méltósággal és empátiával végezte ebbéli munkáját. Édesapám temetését is Barta Joachim intézte 1954. 06. 09-én. Abban az időben még háztól történt a temetés gyászkocsi igénybevételével. Megszervezése, lebonyolítása sok figyelmet igényelt. 

A sok apró, de munka- és időigényes közéleti tevékenysége mellett nem tudom, hogy volt ideje az Újszászi Népi Színjátszó Kör tagjaként is aktívan működnie. Én is szerepeltem néhány színdarabban. Tudom, mit jelentett próbákra járni, a színművet bemutatni. Bizonyára már kevesen tudják, Barta Joachim, az alábbi színművekben játszott: „Abbé” vagy „Gyónási titok áldozata” (1940), „Búzakalász” (1941), „Lámpafény a Szajna felett” (1947). Az 1940-1943 közötti időben, máig nem azonosított, de fotókkal bizonyított színdarabokban is játszott. 

Írásommal igyekeztem Barta Joachim emlékét feleleveníteni. Úgy gondolom, sokat ad az emberi léleknek, ha valaki ismeri településének kiválóságait, és igyekszik azt megőrizni, örökségül továbbadni a jelen és az utókornak. 

Ezúttal is megköszönöm Nagy Kálmánné Klárikának, Mérész Józsefné Juhász Erzsikének, Juhász Tibornak és mindazoknak, akik Barta Joachimról írt emlékező írásomhoz segítségemre voltak. 

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára 

1930/40-es években készült fotó. A bemutatott színdarab ismeretlen. Ülő sorban, balról jobbra a második Kulcsár Ilona, hozzá második Egyed Ferenc, aki 1930-as évek derekától, az Iparos Kör vezetőségi tagja, kultúrfelelőse volt. Álló sorban, balról jobbra az ötödik Barta Joachim, mellette Vastag Gábor. Vastag Gáborhoz második Földi Imre, mellette Kulcsár Imre és Kapusi Márton
(Fotó tulajdonosa: Balogh Regina)

1940: Abbé („Gyónási titok áldozata” című könyv színpadi változata) színművet az Iparos-körben játszották. A mű címe alapján Paul Anthelme (1851 – 1914) darabjáról lehet szó, melyet 1934.09.22-én a fővárosi Kamara Színház mutatott be szép sikerrel. A bűnügyi drámában egy ártatlan ember kerül bíróság elé, akiről a guillotine árnyékában érzékeny jelenetek során kiderül ártatlansága. A vádlott egy nemes lelkű öreg pap, akinek az igazi gyilkos felesége meggyónta férje bűnét, tehát a kezeit megköti a gyónási titok szentsége. Halász plébános úr nem mulasztja el megjegyezni: „…a színdarabok rendezésével legyünk óvatosabbak ebben a katolikus községben, nehogy ünneprontást kövessünk el velük a lelkekben.”Alsó sorban, jobbról az első Polónyi Margit tanítónő. Jobbról a második sorban Sólyom Sándor atya. Felső sorban balról jobbra a második Varga János, a negyedik Barta Joachim, az ötödik Kovács Béla

1940 eleje: ismeretlen színmű. Katolikus Lányok és Asszonyok Szövetsége (KALÁSZ), Katolikus Legény Egylet (KLE), vagy Katolikus Legények Országos Testülete (KALOT) színjátszó köre előadásában. Felső sorban, balról jobbra: Nagy József, Terék József, Terékné Lévai Margit, Rimóczi Ilona, Horváth Gábor, Terék Franciska, Nagy Pál. Felülről a második sorban, balról jobbra az első Barta Joachim, továbbá: Csontos István, Bálint Ilona, Vágóné Görőcs Erzsébet, Czétényi József, Turzáné Nagy Julianna, Müllerné Lukács Rozália, Kiss Gábor, Bálint Gábor. Alulról a második sorban, balról jobbra: Medgyes Medárd, Téglás Ilona, Szilvási Béla tanító, Halász József plébános, Márk Lajos lelkész, Vágó Dezső. Ülnek, balról jobbra: Konka István, Nagy Béla, Lukács Béla, Kovács Gábor, Battyányi Albert, Bóta József

1947: Lámpafény a Szajna felett. A Vasutas-körben került bemutatásra. Balról jobbra, a harmadik sorban, a második: Barta Joachim, mellette Földi Imre. Felső sorban, balról jobbra az első: Barta István (Fotó: Földi Imre tulajdona)

Barta Joachim és neje

Barta Joachim, tűzoltóparancsnokként

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. június 05. (péntek) 00:00

Találat: 1234

Ahhoz, hogy Bálint Kálmánt, Újszász neves szülöttei sorába jobban lehessen illeszteni, célszerűnek tartom ősei rövid bemutatását.

Szülei: Bálint Sándor (1881. 04. 05. - 1979.) földbirtokos és Zérczi Emerencia (Újszász, 1886. 12. 29. Újszász, 1952. 07. 22.) háztartásbeli. Újszászon kötöttek házasságot 1905. 05. 29-én. Gyermekeik Erzsébet, Kálmán és Mária Újszászon születtek.

Bálint Kálmán 1910. 12. 14-én született és Szolnokon hunyt el 1992. 01. 23-án. 1934. 09. 08-án kötött házasságot Újszászon az újszászi születésű Kelemen Erzsébettel (1918. 02. 19.) Gyermekeik: Sándor (1943. 05. 23.) és Erzsébet (1948. 10. 16.). Sándor Kiss Máriával, Erzsébet Molnár Istvánnal kötötte össze életét. A két testvér házasságkötése egy napon (1969. 08. 16.) volt. Sándor Újszászon, Erzsébet Zagyvarékason él özvegyen.

Bálint Kálmán szülőfalujában végezte az elemi és az általános iskolát, majd szakmunkás bizonyítványt szerzett a Jászberényi Mezőgazdasági Szakiskolában öntözéses növénytermelő szakmában (1963. 01. 19.). A Szolnok Megyei Tanács V. B. Mezőgazdasági Osztálya által szervezett „Erdészek Szolgálati Szabályzatából” és „Erdőgazdasági Alapismeretekből” tartott tanfolyamot eredményen elvégezte (1965. 07. 22.).

Logikus, természetes észjárása már az elemi iskolában megmutatkozott. Egyénileg is folyamatosan képezte magát.

Nem volt katona, viszont fiatal korában jegyzett versenyzőként (lövészként) szerepelt. Ezt máig őrzött oklevelek igazolják. Bizonyára a sportnak is köze volt nagy munkabírásához. Szerény ember volt annak ellenére, hogy ismert közéleti személyiségként tartottuk számon.

Számos területen bizonyította felkészültségét, szervezőkészségét, szülőhelyének közösségét érintő törekvéseit. Jó ideig önálló gazdálkodó volt.

1947/48-as gazdasági év termelési versenyében elért kiváló eredményei és mintaszerű gazdálkodása elismeréséül az Országos Munkaverseny Bizottsága „MINTAGAZDA” oklevelet és jelvényt adományozott részére. Az átadó ünnepséget a Vasas Székházban tartották „MINTAGAZDA” kitüntetési ünnepséggel egybekötött Mezőgazdasági Termelési Értekezlet keretében (Budapest, 1948. 09. 08-09).

1947.03.15: Nánai bíró lánya. Illésné Ferenczy Emma 3 felvonásos népi színműve. Bemutatásra került: Nemzeti Paraszt Párt (NPP) helyiségében, 1946-ban, Szilvási Elek NPP elnöke által megalakított Újszászi Népi Ifjúsági Kör műkedvelő színészei által. A színművet Bálint Kálmán rendezte. Zenei kíséretet Seres Antal (Tóni) cigányprímás és zenekara biztosította. Az előadás egykoron falújságon is megjelent, amely a rendezőt és a népes szereplőket ismertette. Pozsonyi Pál játszotta a főszerepet, Nánai bíró lánya szerepét pedig Vidra Mária. Olyan jól sikerült a darabbeli szerelmespárt alakítaniuk, hogy férj-feleség lett belőlük. 1999-ben ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját. Fotón: Bálint Kálmán a második sorban balról a harmadik

A II. világháborút is elveszítettük. Magyarország romokban, kifosztottan hevert. A nép éhezett, ellátási gondokkal küzdöttünk. Emellett a győztes hatalmak, az 1947. évi párizsi döntés alapján, a háborúban okozott károkért a vesztes államnak kártérítést, azaz jóvátételt kellett fizetnünk. A II. világháborúnak 21 győztes állama volt, és valamennyi ország élt a kártérítési igénnyel. Még a háború idején nem létezett Csehszlovákia is 4 millió dollárt követelt. Eddigi írásaimban nem foglalkoztam ezzel a témával. Most sem akarok belegabalyodni. Lényeg: 1956 októberéig, a begyűjtés magában foglalta a kötelező beadást, amely kötelezte a termelőket, hogy a mezőgazdasági termékek meghatározott mennyiségét a szabad felvásárlási árnál alacsonyabb, megszabott áron bocsássák az állam rendelkezésére. Bálint Kálmán (Erzsébet Krt. 800. házszám) gazdálkodó, az Alkotmány törvénybeiktatásának egyéves évfordulójára 200 %-on felül teljesítette az 1950. évi gabonabeadási kötelezettségét. Ezért a minisztertanács díszoklevéllel tüntette ki. Ez megismétlődött 1953-ban, amikor elismerő oklevelet vett át a beadási kötelezettség gyors és példamutató teljesítéséért.

Bálint Kálmán, növénytermesztő szakemberként, több oklevél, elismerés birtokosa. Az átlagot messze meghaladó mezőgazdasági termelvényeivel sikeresen szerepelt. Szolnok Járási, Megyei Mezőgazdasági és Szakköri Kiállításon bemutatott árpa, kukorica-termelési eredménye elismeréséül több oklevéllel, díszoklevéllel, I. fokú kiállítási díjjal tüntették ki (1954, 1956). Főleg kukorica, de búza, árpa, napraforgó és cukorrépa termesztésben jeleskedett. Nem egyszer tartott mezőgazdasági gabonatermesztési értekezletet. Több alkalommal vett részt Szolnok megye küldöttjeként Országos Mintagazda Értekezleten. Egy alkalommal még a magyar parlamentbe is meghívást kapott, ahol figyelmet keltő felszólalása volt. A médiában többször nyilatkoztatták, interjúvolták. A Szolnok megyei Néplap: „Újszászi csendes napok” címmel, P. Tóth Pál tollából, folytatásos cikksorozatban (1956. szeptember 25-től, szeptember 30-ig) többször szerepel a neve. Például: „Ha Bálint Kálmán belépne a szövetkezetbe, sokan mennének utána”. „Bálint elvtárs hozzátartozik a falu arculatárhoz”.

Bálint Kálmán szívesen segített másokon. Szülőhelyén, a helyhatóságban, valamint társadalmi és civil szervezetekben eredményesen tevékenykedett. Újszász 2. számú községi tanács választókerületében nagy fölénnyel, a község tanácsának tagjává választották (1958. 11. 16.). A Tanács Végrehajtó Bizottság tagjaként, a Mezőgazdasági Állandó Bizottság és a Legeltetési Bizottság elnöke volt ciklusokon át. (A Legeltetési Bizottság demokratikus elvek alapján működött. Tagjait a legeltetésben érdekelt gazdaságok, termelőszövetkezetek, a volt legelőbirtokosságok és társulatok delegálták, így megbízatása különösen felértékelődött.)

Megyei Tanács, a tanácsok 10 éves fennállásának évfordulóján, az államhatalom helyi szervezetében végzett eredményes tanácstagi munkája elismeréseként oklevéllel tüntette ki (1960. 08. 20.), amelyet Oláh György, megyei VB-elnök és dr. Kuti György, megyei VB-titkár adott át. Négy éves eredményes tanácstagi munkáját, Újszász első embere Gál János, VB-elnök is oklevéllel ismerte el (1966).

Bálint Kálmán tagja volt a helyi Hazafias Népfrontnak. Ennek keretében jelentős társadalmi munkát végzett, amely elsősorban a községfejlesztésben, a községpolitikai munkák végrehajtásában nyilvánult meg. Szervező, mozgósító munkáját a Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága oklevéllel és kitüntető jelvény arany fokozat adományozásával ismerte el (1961, 1964, 1967).

A Szabadság Mezőgazdasági Termelőszövetkezet dolgozójaként oklevéllel (1969), az Újszász és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet az FMSZ megalakulásának 25 és 30 éves érfordulója alkalmából jubileumi emléklappal köszönte meg tagsági munkáját (1971, 1975).

A régi időben szokás volt a lakodalomba vőfélyt hívni. Sőt, nem volt ritka, hogy a lakodalomba nem egy, hanem több vőfélyt is hívtak. Bármennyire hihetetlen, Bálint Kálmán közel 80 lakodalomban volt vőfély. Erzsike lánya máig őrzi kis füzetecskében azokat a vőfély rigmusokat, amelyeket édesapja hibátlanul tudott. A rigmusoknak idősorrendi rendszere van. Az érdekesség kedvéért: vőlegény/menyasszony búcsúja a szülőktől (külön az édesanyától, külön az édesapától), az elhalt apától/anyától, a testvérektől, a nagyszülőktől, stb. Vacsora előtti leves felszolgálásáról egy rigmus:

„Érdemes vendégek! Nem üresen jöttem,
Étellel terhelve vagyon mindkét kezem,
De mielőtt hozzányúlnának a kanálnak,
Buzgó szívvel hálát adjanak az Úrnak!
De hogy én itt most már tovább ne papoljak,
És a forró táltól sebeket ne kapjak,
Vegyék el kezemből e forró tálat,
Melyet az ujjaim tovább már nem állnak.
A hátam mögött is még vagy húsz legény vagyon,
Azoknak a kezét is süti igen nagyon.
Ne tántorogjon hát most előttem senki,
Mert a nyakát hamar leforrázom neki!
Itt van tehát a leves, melyet adott a jó hús,
Azért most senki szíve ne legyen bús!
nosza, muzsikusok, szóljon hát a víg tus!
Ezzel dicsértessék az Úr Jézus Krisztus!”

Nos, ilyen, és ehhez hasonló rigmusok olvashatók Bálint Kálmán egy sárguló kis vőfély könyvecskéjében.

Bálint Kálmán erkölcsileg, anyagilag támogatta a népi színjátszást, sőt maga is rendezett színi előadást. Névéhez fűződik a „Nánai bíró lánya” három felvonásos népi színmű (1947) és a „A falu rossza” (1949) színmű bemutatása.

Meggyőződésem, addig emlékezünk „Bálint Kálmánokra”, amíg van, aki beszél róluk. Hát én beszélek, írok róluk szívemmel, eszemmel.

Úgy vélem, Bálint Kálmánt megilleti e rövid kis emlékezés. Olyan ember volt ő, aki sokat tett szülőhelyének felemelkedése érdekében. Beletartozik Újszász történelmi tarsolyába.

Itt köszönöm meg Molnár Istvánné Bálint Erzsébet és Nagy Kálmánné Klárika önzetlen segítségét. Nagyban hozzájárultak, hogy Bálint Kálmánról meglevő személyes ismereteimet kiegészítve, gazdagabban adhatom közre a jelen és az utókor számára.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára