Versenynaptár

A lábtoll-labdázók hivatalos versenyszezonja már december elején befejeződött, de Újszászon tovább folytatódik a sportélet és a helyi sportolók játékos versenyekkel búcsúztatják a 2023-as évet. Az újszásziak, mint minden esztendőben, így idén is az év utolsó napjaiban a rokon sportágak versenyeivel zárják az évet.

DECEMBER 28. (CSÜTÖRTÖK)

10 órától 15. alkalommal rendezik a háromlabda versenyt, amely asztaliteniszezéssel kezdődik, tollaslabdázással folytatódik és lábtoll-labdázással fejeződik be. Mindhárom sportágban egy-egy 21 pontos szettet játszanak a résztvevők. Aki több pontot gyűjt a három sportágban, az jut tovább a következő fordulóba. A gyermekek és a serdülők délelőtt 10 órától, az ifjúságiak, felnőttek és szeniorok délután 14 órától mérkőznek.

Az örök ranglistát Tóth Gábor vezeti hét győzelemmel, Herczeg Gábor öt győzelemmel a második, Kleics Dávid (Borjád SE) két győzelemmel a harmadik.

A női örökranglista: Kapás Ágnes 3, Tánczos Krisztina 3, Farkas Lilla 2, Fehér Valéria 1, Hornyák Erzsébet 1, Lőrincz Bettina (Tápióbicske LSE) 1, Szaszkó Dorka 1, Tóth Virág 1, Vágó Henriett 1 győzelem.

DECEMBER 29. (PÉNTEK)

10 órától a 6. Shuttleball Verseny, a tajvani lábtoll-labda torna következik. Az ökölnyi gumilabdába szúrt lila tollból álló labdát könnyebb eltalálni, de nehezebb irányítani, mint a mindössze 15 grammos lábtoll-labdát. A lábtoll-labdázók technikájának javítására, az ollózások gyakorlására kiváló segédeszköz. Újszászon 2018-ban rendeztek már nemzetközi versenyt, 2019 júliusában pedig 22 fős újszászi küldöttség járt Tajvanon, ahol verseny körülmények között a labda megalkotóival játszották Taipeiben, az ott nemzeti játéknak számító sportágat. A Nagy Sportágválasztókon, a lábtoll-labda bemutatókon sokan kipróbálták már a lábtoll-labdánál nehezebben irányítható ázsiai sportszert.

DECEMBER 30. (SZOMBAT)

10 órától a lábtoll-labdázás thaiföldi, malajziai rokon sportága, a 16. Sepak Takraw Bajnokság mérkőzései következnek, amelynek rúgásai és szabályai nagyon hasonlítanak a lábtoll-labdázáshoz. A különbség a labdában van. A sepak takraw-t 17-18 dekás labdával játsszák. Az első labdák még bambuszból készültek, a versenylabdák bambuszt utánzó műanyagból. A lábtoll-labdánál jóval nehezebb labda rossz kezelés, rossz levétel esetén nagy piros és kék foltokat hagyhat a testen. A Magyarországon csak Újszászon játszott, a Malajziából, Thaiföldről származó sportágban korábban az ÚVVSE játékosai többször indultak Ausztriában, Franciaországban, Németországban nemzetközi versenyeken. Egyszer még Malajziában is jártak. Idén Lengyelországban jártak és gyűjtöttek be egy ezüstérmet és egy bronzérmet. Az Eurosporton viszonylag sokszor látható attraktív sepak takraw hasznos kiegészítő sport a lábtoll-labdázók részére: kiválóan fejleszti a gyorsaságot, és a látványos ollózások megtanulásában is nagyon jó segédeszköz.

DECEMBER 31. (VASÁRNAP)

10 órától a 16. Lábtoll-labda Szilveszter Kupával zárul az év, amelynek műsorán a hagyományos versenyszámoktól eltérő játékok szerepelnek. Lesz kézen fogós páros, nagy indián játék, sorsolásos csapat és páros, amelyben minden forduló után sorsolják a csapatok összeállítását. Egy rokon sportágat itt is becsempészünk a lábtoll-labda mellé, hiszen az amerikai eredetű footbag two squares versenyszámában is összemérheti az ügyességüket a jelentkezők. Pezsgő bontással zárul a nap.

A versenyek nyíltak. Mindenki bekapcsolódhat a különböző labdák rúgásába. Nevezési díj karácsonyról maradt vagy frissen készített közösen elfogyasztható enni és innivaló.

Fotó: Fehér János

 

Háromlabda verseny (Herczeg Gábor)

 

Shuttleball (Farkas Lilla)

 

Sepak Takraw (Tóth Gábor)

 

Szilveszter Kupa (Czétényi Krisztián)

 

Az évzáró, vagyis a 27. felnőtt országos lábtoll-labda bajnokság után kialakult a 2023-as ranglisták végeredménye. A férfiaknál két számban is a nagykanizsaiak domináltak, egyéniben viszont az újszászi Rab Alexander diadalmaskodott. A hölgyeknél az újszásziak kiválósága, Farkas Lilla vitte a prímet.

 

Az újszászi Farkas Lilla (fehérben, elől) négy számban is ranglistagyőztes
Fotó: Kovács Nándor

 

Férfi csapat: 1. Nagykanizsa ZSE (Baranyai Benett, Lukács Benedek, Lukács Márton, Horváth Gergő, Takács Endre) 62 pont, 2. Újszászi VVSE I. (Berkó Sándor, Ifj. Fehér János, Kézér Zsolt, Ráski Lajos, Sipos Péter, Tóth Gábor ) 57, 3. Újszászi VVSE (Czétényi Krisztián, Nagy László, Németh Márk, Rab Alexander, Szaszkó Dorka) 53 pont

A Nagykanizsa ZSE rutinos csapata három tornagyőzelemmel és egy bronzéremmel zárta a szezont, így jelentős előnnyel végzett az élen.

Férfi páros: 1. Lukács Benedek–Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE) 46 pont, 2. Kökény Martin–Rab Alexander (Újszászi VVSE), 3. Fehér Zsolt–Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE) 41 pont.

Két tornagyőzelemmel és egy bronzéremmel magabiztosan zártak az első helyen Lukács-testvérek, akik az újszászi Herczeg Gábor–Tóth Gábor duó nyolcéves egyeduralkodását múlták felül. Legutóbb egyébként 2008-ban nyert nagykanizsai páros, akkor a Hartai Attila–Takács Endre kettős révén.

Férfi egyéni: 1. Rab Alexander (Újszászi VVSE) 48 pont, 2. Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 45, 3. Palotás Dominik (Cserszegtomaji SK) 40 pont.

Rab Alexander hibátlan teljesítménnyel először lett ranglistagyőztes, megelőzve a korábbi évek ,,örökös bajnokát” Tóth Gábort.

Női csapat: 1. Újszászi VVSE (Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Kovács Brigitta, Kovács Evelin) 63 pont, 2. Cserszegtomaji SK (Berezvai Barbara, Belovári Panna, Gyalog Csenge, Horváth Lili, Pál Diána, Udvari Boglárka) 57, 3. Pusztaszer PISZE SE (Galai Bianka, Hegedűs Petra, Kiss Bettina, Szabó Luca) 38 pont.

Az idénynyitón elvesztett döntő után veretlenül lett ranglistagyőztes. az Újszászi VVSE együttese.

Női páros: 1. Farkas Lilla–Kovács Evelin 47 pont, 2. Gyalog Csenge–Udvari Boglárka 37, 3. Diós Letícia,–Szaszkó Dorka 31 pont.

Tekintélyes előnnyel védte meg a tavalyi elsőségét a Farkas Lilla–Kovács Evelin páros. Szorosabb lehetett volna talán a végeredmény, ha Szaszkó Dorka ugyanazon társsal viszi végig az évet, így viszont „csak” a harmadik helyet foglalhatja el.

Női egyéni: 1. Farkas Lilla 48 pont, 2. Udvari Boglárka 44, 3. Szaszkó Dorka 33 pont

Farkas Lilla veretlenül, három tornagyőzelemmel 2021 után lett ismét ranglistagyőztes.

Vegyes páros: 1. Tóth Gábor–Farkas Lilla 32 pont, 2. Rab Alexander–Kovács Brigitta 30, 3. Fehér Zsolt–Szabó Luca (Pusztaszer PISZE SE) 26 pont

Farkas Lilla zsinórban harmadjára lett ranglista első, idén új párral, Tóth Gáborral.

Forrás: szoljon.hu

 

2023. december 10-én a Mikulás Kupa után gyors váltás következett a versenyző korcsoportokat tekintve, hiszen délután Ifjúsági Kupával folytattuk a napot, melyet ezúttal a harmadik alkalommal rendeztünk meg. Négy egyesület 53 játékosa érkezett a csapat, páros és vegyes páros versenyszámokban megrendezett versenyre.

A kilenc fiú csapat közül az Ifjúsági Országos Bajnokságon győzedelmeskedő Béki Norbert, Kulcsár Zalán, Rab Alexander és Zsigmond Tamás összeállítású team-nek sikerült ismét bajnokságot nyernie. A fináléban Cserszegtomaj csapatát 21-16, 21-12 arányban győzték le Rab Alexander és Kulcsár Zalán pontosan helyezett támadó rúgásaival, talpalásaival és Béki Norbert kiváló sáncolásával. A harmadik helyet az Újszász Szentpéteri csapat szerezte meg, a bronzmérkőzésen az Újszász Sörös csapatot három játszmában sikerült felülmúlniuk.

 

 

2023. december 9-én a legkisebb lábtoll-labdázóknak rendeztünk Mikulás Kupát ezúttal nyolcadik alkalommal. A versenybíróság segítségére sietett a Mikulás és segédei, két manó, egy grincs, egy rénszarvas, egy télanyó és egy hómanó is, így könnyűszerrel sikerült abszolválnunk a versenyrendezéssel kapcsolatos teendőket. A gyerekek nagy örömére pedig az ilyenkor szokásos csokimikulás és szaloncukor sem maradt otthon a Mikulás puttonyából.

A Mikulás Kupán 28 újszászi újonc és gyermek korcsoportos versenyző rúgta a labdát. A versenyt csapat versenyszámmal kezdtük, ahol az újoncok között Fajkó Norina, Nagy Gabriella és Zentay Zoé már rutinosnak mondható játékosok alkotta csapatként magabiztos győzelmet szereztek. A gyermek korcsoportban Dániel Petra, Debrei Alexandra és Molnár-Németi Arina állhattak a dobogó tetejére. A fiúknál is kiélezett presztízscsatáknak lehettünk szemtanúi. Az újoncoknál Breszkó Dominik, Kanalas Ferenc Valentino és Kiss Vendel szerezték meg a bajnoki címet, míg az Újszász Lakatos csapat ezüstérmet szerzett. A gyermek korcsoportban Kanalas Richárd, Rézműves Alex és Vidák Nikolasz gyors és labdabiztos játékkal győzték le a második helyezett Dániel Patrik, Kanalas Richárd, Molnár-Németi Botond és Rab Bence alkotta csapatot.

 

 

Fehér mezesek-Fekete mezesek
2181-1993

A Keszthely melletti Cserszegtomajon 2023. december 2-án számos helyi, valamint nagykanizsai és újszászi lábtoll-labdázó gyűlt össze, hogy egészen másnap hajnalig rúgják a lábtoll-labdát ezzel ünnepelve a Cserszegtomaji SK lábtoll-labda szakosztálya 23. születésnapját.

Cserszegtomajon Takács Tamás honosította meg a lábtoll-labdázást, aki miután 1996-tól 2000-ig lerakta a mai napig működő nagykanizsai lábtoll-labdázás alapjait, 2000-ben Keszthelyre költözött és kezdett tanítani a Cserszegtomaji Szabó István Általános Iskolában. Kezdetekben az Antal Szilveszter vezette Keszthelyi NAKE színeiben versenyzett, miközben elkezdte a cserszegi tanulókkal a lábtoll-labdázást.

2016-ban jött az ötlet, hogy a maratoni játékkal emlékezzenek a kezdetekre. A tervek szerint 24 óráig szeretnének eljutni. Takács Tamás beszámolója szerint a 2024-es 24 órás játékra minden egykori és jelenlegi cserszegtomaji lábtoll-labdázó hivatalos lesz.

 

 

Az évzáró 27. Felnőtt Országos Bajnokság után kialakult a 2023-as év versenyszámonkénti ranglisták végeredménye.

A végeredmény

Férfi csapat

  1. Baranyai Benett, Lukács Benedek, Lukács Márton, Horváth Gergő, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) 62 pont
  2. Berkó Sándor, Ifj. Fehér János, Kézér Zsolt, Ráski Lajos, Sipos Péter, Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 57 pont
  3. Czétényi Krisztián, Nagy László, Németh Márk, Rab Alexander, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE) 53pont

A Nagykanizsa ZSE rutinos csapata három tornagyőzelemmel és egy bronzéremmel zárták a szezont, így jelentős előnnyel végeztek az élen.

Női csapat

  1. Diós Letícia, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Kovács Brigitta, Kovács Evelin (Újszászi VVSE) 63 pont
  2. Berezvai Barbara, Belovári Panna, Gyalog Csenge, Horváth Lili, Pál Diána, Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) 57 pont
  3. Galai Bianka, Hegedűs Petra, Kiss Bettina, Szabó Luca (Pusztaszer PISZE SE) 38 pont

Az idénnyitón elvesztett döntő után végig veretlenül lett ranglistagyőztes az Újszászi VVSE csapata.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.