Várostörténeti múzeum

A Városi Könyvtár hamarosan hivatalosan is új nevet kap. A javaslatok és a képviselő-testület döntése alapján névadónk 

Báró Orczy Lőrinc 

(Tarnaörs, 1718. augusztus 9. – Pest, 1789. július 28.) 

Életébe, munkásságába Jánoska Antal segítségével szeretnénk bepillantást nyújtani. 

Életrajz:

Báró Orczy István és Petrovay Zsuzsanna legidősebb gyermeke gondos nevelésben részesült. Pesten, Nyitrán, Gyöngyösön, majd Budán tanult. Mária Terézia trónra lépése után 1743-ban a királynő védelmére esküt tett nemes magyar ifjak sorába állt. 1756-ban jászkunsági és hajdú legényekből lovasezredet állított fel saját költségén, ezzel is kinyilvánítva hűségét Mária Terézia mellett. Részt vett a hétéves háborúban. Drezdánál kitüntetéssel harcolt, és ott volt Berlinnél gróf Hadik András mellett, amikor megsarcolták a várost. Katonai pályafutását tábornoki ranggal fejezte be. (Generalfeldwachtmeister – tkp. vezérőrnagy; 1758. 06. 15. – 1759. 03. 26. között.) 

Orczy Lőrinc 1764-1784 között polgári hivatalokat viselt: Abaúj vármegye adminisztrátora, majd főispánja lett (1767-1784) és királyi biztosként szorgalmazta és felügyelte a Tisza szabályozását (1774-1782) és ismerte fel az árvizek elleni védelem fontosságát. Kellő támogatottság hiányában tervei csak részben valósultak meg. 1769-ben a pestis elleni kormánybiztosként működött. Báró Orczy Lőrinc érdemeit elismerve 1782-ben kapta meg a Magyar Királyi Szent István-rend középkeresztjét. 

Báró Orczy Lőrinc 1740-ben házasságot kötött aszódi Podmaniczky Judittal (1716. július 12. -1758. augusztus 5.) Kilenc gyermekük közül öten érték meg a felnőttkort. Anna (1741–1805) gróf Haller Péter; Zsuzsanna (1744–1784) báró Splényi Gábor hitvese lett. József (1746–1804) feleségül vette karancsberényi gróf Berényi Borbálát; László (1750–1807) Abaúj vármegye főispáni címét viselte, hitvese Theresia von Abensberg-Traun grófnő volt; Mária (1750 után–1802) báró Vécsey Miklós felesége lett. 

Orczy Lőrinc feleségének halála után újra nősült. 1759. október 10-én az osztrák származású Anna Maria von Laffert (1729. április 9. – 1792. augusztus 12.) bárónőt vezette oltár elé. Második házasságból két gyermek született: Teréz (1760–1813) gróf Keglevich Ádám felesége lett; István (1761 körül) kisgyermekként hunyt el. 

A generális-költő Orczy irodalmi tevékenysége fontos része a magyar nyelvű verselés térhódításának. Első költeményeit 1857-ben vetette papírra, majd Barkóczy Ferenc egri püspök és Bessenyei György bíztatására újabbakat is írt. Orczy némely verse, mint maga írja „álgyúzengés közt” készült, így bizonyos, hogy már katonaként szívesen foglalkozott verseléssel. Költemények, cikkek, levelek és beszédek a Magyar Hírmondóban, az Orpheusban és az Új Magyar Múzeumban jelentek meg. Báró Orczy Lőrinc verseinek első füzérét Révai Miklós adta ki Költeményes holmi egy nagyságos elmétől (1787) címmel. 1789-ben Barcsay Ábrahámmal együtt írták a Két nagyságos elmének költeményes szüleményei című kötetet. A Magyar Országos Levéltár báró Orczy Lőrinc számos – közöttük kiadatlan – kéziratát és levelét őrzi. A főúr irodalom pártolását jelzi, hogy Kazinczy Ferencet 1784-ben vicenótáriussá nevezte ki Kassára. Batsányi Jánost nevelőként foglalkoztatta, majd a kassai kamaránál szerzett neki állást. 

Báró Orczy Lőrinc első az arisztokraták között, aki pesti házában szalont tartott fenn, mely egyik központja volt a város társasági életének. A felvilágosodott nemes ifjúság találkozott itt, akik tanúi lehettek a korai színházi kísérleteknek is. A báró Tarnaörsi kastélyában 8700 kötetes könyvtárat hozott létre. Emellett sikeresen gazdálkodott birtokain és gondja volt az Orczy vagyon gyarapítására is. A somogyi Orci falut visszavásárolta rokonaitól, kúriát építtetett, de csak nagy ritkán tartózkodott régi/új birtokán. 

A báró nem volt katona alkat. Hegedüs Géza így írt róla A magyar irodalom arcképcsarnokában: „Alacsony, kövérkés, nevetős ember, bölcsességét tréfákba burkolja, felszólalásai szellemesek, nagy eszem-iszomok közötti csevegésekben elámulva veszik tudomásul rendkívüli műveltségét. És aki véletlenül ismeri A szegény parasztnéphez című versét, a felvilágosodottak magyar tanítványának, a fennálló rend ellenségének hiszi. Holott valójában annak a fennálló rendnek éppen az Orczy-féle emberségesség volt a legésszerűbb fenntartója.” Hegedűs dicséri a költőt és az arisztokratát: „Az Orczyak a nevezetesen jó földesurak közé tartoztak. Orczy Lőrinc kezdettől fogva tudta és hirdette, hogy ők a parasztok munkájából élnek, tehát a parasztot meg kell becsülniük. Nem tartozott a jobbágyfelszabadítás előkészítőihez, sőt éppen a nemesi-jobbágyi rendszer ésszerűsége és morális indokolhatósága érdekében várta el magától és az egész nemességtől, hogy emberségesen bánjanak a parasztokkal, s adják meg a dolgozó népnek a nagyobb életlehetőség mellett az emberi méltóságot. Ez a szatmári béke utáni évtizedekben, a paraszti élet mélypontja idején, a nemesi akusztikában olykor forradalminak is hatott. Mindehhez Orczy hamar magába szívta a francia felvilágosodás racionalizmusát. A lelkesen szeretett Voltaire-ból nem a forradalom előkészítőjét hallotta ki, hanem a mondatok egyértelműségét, a jelenségek humoros megfogalmazását, az emberszeretetet, és a versek párrímelését…” Báró Orczy Lőrinc A fehér tatárok országa, annak törvényei, szokásai, csak címében ismert kézirata elveszett. Bessenyei vélhetően olvashatta és jó véleménnyel írt róla. Címe után ítélve, a korban divatos államregény vagy államelméleti munka lehetett. Kosznai Ágnes egy tanulmányában egyenesen az első magyar nyelvű utópisztikus alkotásnak tartja, melyben egy elképzelt ország társadalmáról, törvényeiről és szokásairól írt a szerző. És még egy fontos esemény Orczy Lőrinc életéből: hevesen tiltakozott az akkoriban a nyelvészek körében is vitákat kiváltó finn-ugor nyelvrokonság ellen. Orczy Lőrinc (és mások) a lapp-magyar kapcsolat felvetését magyarellenes tót ármánykodásnak ítélték. Ennek persze sajátos okai vannak, melyekkel nem tisztünk itt foglalkozni. Kollár Ádám szerint a szláv népek gyűrűbe fogják a magyarságot, és a magyar nyelv olyként enyészik el, ahogy a kunoké. Ez az egyik forrása Johann Gottfried von Herder (1744 - 1803) híres jóslatának a magyarok eltűnéséről, mely meghökkentette s egyben fölháborította a művelt magyar köröket. 

Folytatása következik... 

Jánoska Antal