Várostörténeti múzeum

Régi újságokat lapozgatva érdekes históriákra bukkanhat az olvasó. 80-120 esztendő távlatából rácsodálkozunk a korabeli szenzációkra. Az Újszászon élők emlékezetében feledésbe merültek az események, bár a keletkezés korában szóbeszéd tárgyai voltak a községen kívül is. Megőrizte viszont a zsurnalisztika, nem ritkán torzított, hamisított is a hírérték növelése érdekében. Azt hiszem, ma sincs ez másként. 

„Medvevadászat Újszászon. újszászi levelezőnk írja, hogy a község lakosságát szombaton az esteli órákban rémes hírek zavarták meg. A szántóvető munkások, a hazatérő juhászbojtárok egytől-egyig megesküdtek rá, hogy a községbe vezető országúton hatalmas, félelmes fenevadat láttak, amely tajtékozó szájjal, őrülten szaladgált fel s alá. Az újszászi polgárok büszkék hagyományos jász bátorságukra, most sem haboztak egy percig sem, hanem rögtön szabad csapatba szerveződött a sok puskatulajdonos és lelkesítő kuruc dalokat dalolva indult meg az országút felé. De a régi rozsdás flintákra nem volt szükség. A város végén egyszerre előttük állott a halálra ítélt bestia, csakhogy éppen nem félelmes állapotban. Karikával az orrában, lánccal a nyakán, lomhán ballagott bocskoros gazdája után és amikor a nagy sokaságot meglátta, kötelességéhez híven, rögtön két lábra emelkedett és szomorú rezignációval aprózta a legkecsesebb medve-csárdást. A jász vitézek harcias hangulata hamar lehűlt, de a krajcárok nem igen hullottak a kompromittáló állat tányérjára. Csak félfüllel hallgatták, amikor a gazdája elmesélte, hogy délben elszökött a mackó és alig pár perccel ezelőtt érte utól a faluvégi kőkeresztnél. A nem sikerült expedíció csöndesen, némán, szinte lopva sietett haza.” (Pesti Napló, 1893.) 

„A fertő. Aki eladta a leányát egy zsák búzáért. Hegedűs Pál újszászi bérlő közös háztartásban élt Tóth Pálnéval. Tóthnénak volt egy 13 esztendős szép leánya, akinek Hegedűs udvarolni kezdett. Az asszony erre féltékenységében a leányt eladta egy mázsa búzáért Turóczi Balázs jómódú gazdalegénynek. Amikor ennek azután következményei mutatkoztak, az anya maga hajtott végre operációt a leányán, amibe aztán a 13 esztendős leány belehalt. Az ügy még a nyáron történt és névtelen följelentés alapján nyomozta ki az ügyet most az újszászi csendőrség. Mindhárman beismerő vallomást tettek, ami után letartóztatták őket.” (Népszava, 1929. Az ítéletről nem találtunk híradást.) 

Sauerteig bűvész a XX. század első felének népszerű cirkuszi alakja volt. Egyik mulatságos esetét újszászi helyszínnel mesélte az újságíró: 

„Az újszászi hetipiacon történteket sokszor felelevenítik az alföldiek, ha Sauerteigről esik szó. Pénteken - hetipiackor - érkezett meg a bűvész Újszászra és rögtön a Piactérre sietett. Ott válogatni kezdett az egyik asszony tojásai között. Végül is kiválasztott egyet és fizetett érte. Egy hatost, öt tojás árát. Az asszony azt hitte, megbolondult. Sauerteig pedig nyugodt arccal feltörte a kosár szélén a tojást és kihúzott belőle egy 10 koronás aranyat. 

– Látja, – magyarázta – ez Luca-napkor kelt tojás, azokban mind arany van. 

Nem is volt rossz üzlet. Nem kapott több tojást Sauerteig, pedig - mint mondta - szeretne még tíz-tizenötöt vásárolni, mert szűkében van a pénznek. Viszont negyedóra múlva más sem vásárolhatott, mert az asszonyok mind eltörték tojásaikat. Aranyat persze egyikük sem talált. El is kellett nyomban sietnie űjszászról Sauerteignek, különben megverték volna az asszonyok a csúfságért. De csínyje jobb reklám volt minden plakátnál és csak növelte a bűvész népszerűségét.” (Magyar Hírlap, 1929.) 

„Különös természeti tünemény az Alföldön. Érdekes és ritka szép természeti tünemény szemtanúi voltak kedden éjszaka az Alföld néhány városának és községének későn nyugovóra térő polgárai." Éjféltájban megjelent az égen egy vakítóan erős, egy méter szélesnek látszó kék fény, amely vörösbe ment át, majd egészen eltűnt. A különös tünemény Gyulán hat percig volt látható és oly erős volt, hogy az egyik nagy kávéház villanyfénnyel kivilágított helyiségéből riadtan futottak ki az emberek az utcára. A pestmegyei Ujszász község fölött ugyanebben az időben izzó meteorkő hasította végig az égboltot és nyomában láthatták a falubeliek az érdekes tüneményt. Négy másodpercen keresztül nappali világosság volt Ujszászon.” (Kis Újság, 1933. augusztus 18.) 

„A MÁVAG” vadászai január 31-én búcsúztak el újszászi területükön az idei vadászévadtól. A nagysikerű körvadászaton részt vettek…” és itt sorolja a vadászok nevét, végül olvashatjuk a MÁVAG-vadászok indulóját is: 

„Röhög a nyúl az újszászi határba,
Nem akadt még egy igazi vadászra,
Aki nem fél elsütni a duplacsövű puskáját,
Ha nyulat lát nem tátja el a száját.” 
(Magyar Vadász, 1949) 

„58 kilós sütőtök termett Újszászon. A szolnok megyei Újszász községben Kónyár László dolgozó paraszt apró parcellákon régóta kísérletezik különböző növények termesztésével. A nemrég megtartott helyi mezőgazdasági kiállításon Kónyár egy 58 kilós sütőtököt mutatott be. A növény magját vizenyős területen vetette, gondosan ápolta és az 58 kilós példányon kívül a bokron még három 30-35 kilós tök is nőtt.” (Szabad Föld, 1954.) 

„Pászol a lábnyom. A tolvajok is „modernizálták” már magukat - biciklit, órát lopnak, így egészen feltűnő egy 58 éves tyúktolvaj tárgyalása. Elég hányatott volt az élete, de most már jó munkát kapott Budapesten havi 1200 forintért. Vonaton járt haza hetenként s Újszászon jó két órát várakozni kellett a csatlakozásra. Úgy látszik, nagyon unalmas lehet Újsáaszon is a várakozás, mert egyszerűen unalmában rákapott a tyúklopásra. Sötét esték, a tyúkok szunnyadnak az ólak mélyén, s olyan puha, olyan selymes a toll! Nem is beszélve a tyúkhúsleves ízéről, ami leginkább megkörnyékezi a várakozó embert. A végén úgy belejött az izgalomba és a tyúkhúsleves ízébe, hogy rendszeresen lopta a tyúkot. Egy alkalommal 8 tyúkot szerzett, s menten ki is csavarta a nyakukat, hármat pedig csak közönségesen beledugott a zsákjába. 

A faluban ekkor már nagy volt a nyugtalanság a nyomtalanul eltűnt tyúkok miatt, úgy látszik a tyúkok is izgultak, mert mocorogtak a zsákban. Úgy húzták le a vasutasok zsákostól, s az élő tyúkok szétrebbentek. Vasutasok, utasok, várakozók nagy ricsajjal kergették a „bűnjelet”. Hiába ismerik meg a károsultak a tyúkjaikat, hiába vall a falujabeli éjjeliőr: – Addig rendes embernek ismertem, de egyszer… Állt a kapuban, az akkorig „rendes ember” elhalad előtte, köszönt valamit vissza szokás szerint, s egyszer csak kirepül a kabátja alól egy rántanivaló csirke. De hiába, az öreg tagad. Egyezik a lábnyom, a kicsavart nyakú tyúkoktól körülvéve fénykép is készült, de tagad a vádlott. 

– Azt mondja meg hát, honnan kerültek a lábnyomai a kertbe! Nem tudja letagadni, hogy a magáé! – mondja a bíró. 

Az öreg csak próbálkozik a védekezéssel. 

– Hát pászolni pászol, de én azt nem tudhatom, kérem, hogy került a lábnyom a kertbe. Sok minden történik az emberrel...” (Szabad Föld, 1958.) 

Jánoska Antal