2020. február második hétvégéjén az Only Dance négy tagja, kísérővel Bécsbe utazott, hogy először mérettesse meg magát egy nemzetközi táncversenyen.

A Nemzeti Tehetség Program „A hazai tehetséges fiatalok nemzetközi versenyeken való részvételének támogatása” pályázat nyerteseként volt lehetősége részt venni az Újszászi Önvédelmi SE szakosztályának a bécsi Fest Info Dance versenyen. A 2020. február 7-től 9-ig tartó verseny hatalmas előrelépés volt a szakosztály életében, nemcsak azért, mert először mutatták meg magukat nemzetközi szinten, hanem mert nagyon szép eredményekkel tértek haza.

 

 

„Pénteken hajnalban indultunk útnak vonattal Bécsbe, a verseny színhelyére. Az első napon az utazáson, a szállodai bejelentkezésen és a versenyre való becsekkoláson volt a hangsúly. Volt alkalmunk megnézni a színpadot, az öltözőket, a verseny helyszínét, azaz felmérni a "terepet". A versenykiírás szerint szombat volt a nagy nap. Mivel felnőtt korcsoportban indultunk, ezért nekünk elég volt a délutáni órákban megjelenni a helyszínen, így bőven volt időnk még reggel pihenni és nyugodtan készülődni, a versenyre hangolódni. Még a szállodában elkészítettük a sminkünket és a hajunkat, hogy a színpadon teljes legyen az összkép. Ezt követően érkeztünk csak meg a Pyramida Hotelbe, ahol két színpadon már javában zajlottak az események. Ahogyan minden verseny előtt szoktuk, alaposan bemelegítettünk, nyújtottunk és gyakoroltuk a koreográfiákat, emeléseket. A sok-sok jelentkezőnek köszönhetően viszont azzal nem számoltunk, hogy nagyon sokáig el fog húzódni a verseny. Összesen 571 produkciót láthattak a nézők. Emiatt már vasárnapra virradóan, először 00:30kor, majd hajnali 01:00 órakor léptünk fel. Nagyon hosszú és fárasztó volt így a várakozás, de úgy gondolom, a késői időpont ellenére is nagyon jól teljesített a csapat. Contemporary/Modern tánc kategóriában, felnőtt korcsoportban 5. helyezést, Open tánc kategóriában pedig az előkelő második helyezést sikerült elérnünk, nekünk az Only Dance táncosainak, Sipos Flórának, Rézsó Babettnek, Nagy Lizának és Vágó Csabának! Büszkén mondhatom, hogy ez egy csodaszép eredmény, főleg nemzetközi szinten!

Az utolsó napot városnézéssel töltöttük. Bár nem voltunk túl kipihentek, de reggeli után útnak indultunk, hogy felfedezzük Bécs központját. Kívülről és belülről is megnéztük a Károly- templomot, jártunk a Szent István székesegyháznál, de láttuk a bécsi Operaházat is. Ezt követően már csak a hazautazás várt ránk.

A Nemzeti Tehetségi Programnak köszönhetően egy nagyon szép, izgalmakkal teli és élményekben gazdag hétvégét tölthettünk el Bécsben.

És akik nélkül nem jöhetett volna létre ez az egész! Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem anyukámnak, Földi Henriettnek, hogy energiát nem kímélve, megteremtette nekünk ezt a lehetőséget! Az utunk ugyancsak nem jöhetett volna létre az Önvédelmi SE nélkül, Péter Tamásnak elnöknek köszönhetően, immáron két éve szakosztályként működünk, így alkalmunk nyílt az egyesület tagjaként ilyen lehetőségekre! Az utazásunk nem lett volna igazi Szikszai Anikó jelenléte nélkül, aki szintén folyamatosan biztat, támogat és ösztönöz minket mindig és mindenhol! A színpadi megjelenéshez hozzájárult Sipos Flóra a csodaszép sminkkel és Szajkóné Teréz a fellépő ruháinkkal! Köszönjük az állandó támogatóinknak is a folyamatos segítséget, főként Dobozi Róbert polgármesternek! A csoport nevében köszönjük mindenkinek, aki figyelemmel kíséri tevékenységeinket és szurkol nekünk."

Rézsó Babett
szakosztályvezető

 

Ismét szép sikereket értek el az újszásziak az országos nyugdíjas Ki-Mit-Tud? döntőjén.

A Harkányban megrendezett háromnapos megméretésre a fellépőket „szurkolóik” is elkísérték. A IX. Országos Népek Tánca–Népek Zenéje elnevezésű versenyen a Százszorszép Népdalkör Szatmári népdalokat adott elő, és ezzel arany minősítést szerzett. A Senora, valamint a Nosza Mami Tánccsoport pedig ezüst minősítéssel térhetett haza. Utóbbi csoport produkciójában görög, spanyol, ír és magyar tánc is szerepelt.

 

 

Forrás: szoljon.hu

 

Az Újszászi Önvédelmi Sport Egyesület Only Dance szakosztálya a 2020-as Fest Info Dance versenyen mérette meg magát először külföldön. A Bécsben megrendezett február 7-től 9-ig tartó versenyen, a nagy csoport négy táncosa: Rézsó Babett, Nagy Liza, Sipos Flóra és Vágó Csaba két koreográfiával vett részt. A versenyre sok országból érkeztek táncosok a legkisebbektől a legnagyobbakig. Összesen 571 produkciót neveztek be. Ugyan az újszászaik külföldön most mutatták meg magukat először, de máris nagyon szép eredményekkel tértek haza. Felnőtt korcsoportban a modern tánc kategóriában 5. helyezést, valamint szintén a felnőtt korcsoportban, open tánc kategóriában 2. helyezést értek el.

 

 

A múlt évben Baranyi Gábor Benő filmrendező elnyerte az Újszász Város Ifjú Tehetsége díjat. Az Együtt Újszászért Egyesület úgy gondolta, hogy jó lenne látni is valamit a sok-sok díjnyertes filmjei közül. A legtöbb hazai és külföldi díjjal elismert Bújócska című kisfilmre esett a választás. Meghívtuk a rendezőt és feleségét, Gyurin Zsuzsit, aki egyben a producere is volt ebben az alkotásban.

 

 

2020. január 30-án a könyvtárban két bemutatót is tartottak. Először 35 középiskolás diák lehetett részese a vetítéseknek és a beszélgetésnek, majd este a szép számmal megjelent lakosság pillanthatott be a filmeken kívül a kulisszák mögé is. A megrázó tartalmú Bújócskát követően az úgynevezett werk-filmeken keresztül megtudhattuk, milyen nehézségekkel jár amatőr szereplőkkel forgatni. A közönség körében számos kérdés merült fel, és kívánságra levetítették Benő legújabb filmjét, az Anját is, ami hasonlóan súlyos kérdéseket boncolgatott. Ugyancsak közkívánatra, a megrázó filmek után két másik rövidfilmjét is láthattuk a rendezőnek, a Tejcsarnokot és a Diszkókirályt.

A Bújócskát megkereshetik a net-en. Az est végén Bodnárné Szabó Gabriella, egyesületünk elnöke köszönt el vendégeinktől.

Köszönet minden közreműködőnek, de legfőképp Szaszkó Somának, aki biztosította a profi módon megoldott technikai feltételeket. Ez az este ismét példája volt annak, ami egyesületünk célja: együtt Újszászért.

F. Szekeres Zsuzsa

 

Fotók: Gyüre Rozália (álló) és Kovács Nándor (fekvők)

 

2020. január 25-én Újszász lakossága a művelődési házban ünnepelte a jeles napot. A rendezvényt Gonda Adrienn, a művelődési ház vezetője nyitotta meg a következő gondolatokkal:

A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos piros betűs ünnepek közé, de minden nemzet életében vannak jelentősebb események, ünnepnapok, amikor a mindennapi, szokásos sürgető dolgainkat hátrahagyva, felöltöztetjük lelkünket, elménket, szívünket, hogy fejet hajtsunk szóban, dalban, zeneműben, művészeti alkotásban azok előtt, akik voltak, akik valami igen őszintét alkottak, szóltak és mertek.

A Magyar Kultúra Napja Kölcsey Ferenc napja is, mert 1823. január 22-re keltezve írta meg a „Hymnus”-t. E költemény a költő legnagyobb hatású verse. Kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységben mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A Himnusz azóta minden magyar számára nemcsak egy vers, egy ünnepi dal, hanem olyan nemzeti ima, ami időtől és helytől függetlenül összetart bennünket.

 

Google Photos

 

Néhány fotó a kiállított művekről:

Google Photos

Fotó: Kovács Nándor 

 

2019. július 13-án a Fuzio Gospel Team formáció adott koncertet a művelődési házban.

 

Google Photos

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.