2020. január 25-én Újszász lakossága a művelődési házban ünnepelte a jeles napot. A rendezvényt Gonda Adrienn, a művelődési ház vezetője nyitotta meg a következő gondolatokkal:

A Magyar Kultúra Napja nem tartozik a hivatalos piros betűs ünnepek közé, de minden nemzet életében vannak jelentősebb események, ünnepnapok, amikor a mindennapi, szokásos sürgető dolgainkat hátrahagyva, felöltöztetjük lelkünket, elménket, szívünket, hogy fejet hajtsunk szóban, dalban, zeneműben, művészeti alkotásban azok előtt, akik voltak, akik valami igen őszintét alkottak, szóltak és mertek.

A Magyar Kultúra Napja Kölcsey Ferenc napja is, mert 1823. január 22-re keltezve írta meg a „Hymnus”-t. E költemény a költő legnagyobb hatású verse. Kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységben mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A Himnusz azóta minden magyar számára nemcsak egy vers, egy ünnepi dal, hanem olyan nemzeti ima, ami időtől és helytől függetlenül összetart bennünket.

Google Photos

Néhány fotó a kiállított művekről:

Google Photos

Fotó: Kovács Nándor 

1844-ben a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdetett a Himnusz megzenésítésére, melyre Erkel Ferenc is benyújtotta pályaművét. Gárdonyi Géza szerint az idős Erkel így emlékezett vissza az alkotói folyamatra:

„Csend van. Ülők és gondolkodok: hát hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom. Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson először eszedbe.

És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok.

Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem, és hang-hang után olvad.

Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz, úgy, mint ma ismerik.”

De ez az ünnep nem csupán Kölcsey Ferenc és a Himnusz ünnepe, hanem a magyar kultúráé. Benne több mint ezeréves Kárpát-medencei múltjának kulturális értékei jelennek meg. Feltehetnénk magunknak azt a kérdést, mi a mi dolgunk, feladatunk, mit tehetünk ma 2020-ban a kultúránkért? Sokféle választ adhatnánk rá, de valószínűleg semmi újat nem tudnánk megfogalmazni. Ugyanaz a dolgunk, mint őseinknek: megőrizni, továbbadni az utánunk következő generációnak. Nagy kincs van a birtokunkban, szerencsére nem is kell túl messzire mennünk ahhoz, hogy erről meggyőződhessünk. Elég, ha csak a teremben lévő csodálatos alkotásokra pillantunk.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Városi Művelődési Ház képzőművészeti kiállítást rendezett Ulviczkiné Herceg Magdolna alkotásaiból. A kiállítást Baranyi Kálmán festő nyitotta meg.

„Pár héttel ezelőtt kaptam e kedves felkérést, és nagy öröm számomra, hogy megnyithatom a kiállítást, amely minden elemével az alkotásról és az alkotó emberről szól.

Ulviczki Józsefné Herczeg Magdolna nemcsak a művészet által érintette meg lelkemet: gimnazista korom óta ismerem és kedvelem; számomra nem más ő, mint Zsuzsa iskolatársam és jó barátom édesanyja, szívem Magdika nénije.

Gimnazista koromban gyakran látogattam el hozzájuk, és egyik látogatásom alkalmával lehetőségem nyílt látni Magdika néni régi rajzait, festményeit. Tehetsége már akkor megmutatkozott, de a gyermeknevelés, a család és a munka mellett nem igazán maradt ideje rajzolgatni, festegetni. Én azonban mindig tudtam, hogy a művészet, mely az ember szívében bimbózik, előbb-utóbb kivirágzik: nem szabad és nem is lehet visszatartani. Örülök, hogy ez Magdika néni esetében sem történt máshogyan. Munkássága példaértékű számomra és mindenki számára, aki őt ismeri. Magdika néni nyugdíjas korában kezdett újra festeni, amikor minden idejét a művészetnek szentelhette. Ekkor az alkotókedv azonban vulkánként tört fel belőle: egyik festmény a másik után született. Az alkotásokból egyre több és több lett, munkái egyre csak sokasodtak és egyre nagyobb sikereket érhetett el velük rövid időn belül. Festményeit több alkalommal is megtekinthettük városunkban, de nemcsak itt Újszászon, hisz a Verebes György festőművész által zsűrizett darabok bekerülhettek a martfűi, azaz a Szolnok Megyei Képzőművészeti Tárlatba is. Mindannyian tudjuk, hogy Magdika néni energiája, alkotókedve, művészi hajlama nem ért itt véget, tehetsége töretlenül szárnyal, és művészi pályája egyre magasabbra ível.

Az alkotó ember, így mi festők is az idő múlásával nem a megszerzett tudásra vagyunk büszkék, hanem a világ még általunk fel nem fedezett oldalára vagyunk mérhetetlenül kíváncsiak. Ha elindulunk ezen a felfedező úton, semmi sem állíthat meg bennünket, és csak végső leheletünkkel engedjük el az ecsetet. A festészet részévé válik életünknek!

Magdika néni képei minden alkalommal új és új élményt nyújtanak számomra: az a legmegkapóbb, ahogy az álmokat és a valóságot egyszerre tudja a képein megmutatni. A gyönyörű festmények mögött mély gondolatok és érzelmek rejtőznek. Magdika nénit elsősorban családja bátorítja és támogatja büszkén; és én is támogatom szívvel-lélekkel.

Kedves Magdika néni! A magam és Újszász Város lakossága nevében kívánok jó egészséget, a festészethez pedig sok sikert, töretlen alkotókedvet és gondtalan szárnyalást!”

A megnyitó után unokái, Juhász Dávid és Juhász Bálint gyönyörű hangszeres játékát hallgathattuk meg. Rab Hédi Lizett Aranyos Ervin versét adta elő. A műsor után Dobozi Róbert polgármester köszöntőjét hallgathattuk meg a kultúráról, és hogy mennyire fontos őriznünk és továbbadnunk e rengeteg kincset a következő generáció számára. Virágcsokorral köszöntötte az alkotót.

Az ünnepség látogatói megtekintették a festményeket, amelyek között találhattak olyat, amely csak az ő kedvére került vászonra, de vannak olyan festményei is, amelyek valamelyik családtagja kérésére készültek. Magdika megilletődve fejezte ki és köszönte meg a résztvevőknek a jelenlétüket, hisz ez a kiállítás számára is meglepetés volt.

Köszönjük lányának, Zsófinak, hogy e kiállítás létrejöhetett, külön köszönet a rengeteg segítségért. Köszönjük a karbantartó csoportnak, hogy segítséget nyújtottak a képek elhelyezésében, és a kollégáimnak azt a rengeteg munkát, amivel hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez.

Juhász András Nándorné