Várostörténeti múzeum

Újszászon született 1925. 03. 16-án, és türelemmel viselt, hosszantartó betegség után hunyt el Szolnokon, 2007. 05. 26-án. Az újszászi sírkertben helyezték örök nyugalomra. Halála őszinte együttérzést váltott ki volt munkatársaiban, mindazokban, akik ismerték, tisztelték és becsülték. Szinte egész életében a szülői házban (Lenin út, illetve Kolozsvári krt. 9.) lakott. Évtizedeken át vonattal "ingázott" Újszász és Szolnok között.

Szülei: Bradács István földműves és Bakó Etelka háztartásbeli voltak. (Bradács István az I. világháborúban orosz fogságba esett, 6 év után tért haza, 1938-ban katonai kiképzése alatt gerinc- és lábtörést szenvedett, 1950-ben 3 kh. vagyonváltsági-, 1 kh. örökölt- és 6 kh. juttatott földdel belépett a termelőszövetkezetbe, 1959-től haláláig rokkantnyugdíjasként élt.)

Bradács István és Bakó Etelka házasságából két gyermek született: István és Irén. István 1953-ban, 25 évesen súlyos betegségben elhunyt.

Irén az elemi iskolát Újszászon végezte. Azt követően a Magán Polgári Fiú- és Leányiskolában tanult Jászladányon, ahol 1941-ben végzett jeles bizonyítvánnyal. 1943-ban gép- és gyorsírási tanfolyamot végzett. 1944. 07. 15-én került az Újszász Községi Elöljárósághoz kisegítő munkakörbe. Ott 1949. 09. 30-ig dolgozott közellátási, pénzügyi, közigazgatási területen. Az 1945-öt követő évben a helyi Nemzeti Bizottság jegyzőkönyvvezetője is volt. Ebben az időben bekapcsolódott a község társadalmi életébe. Közismert, hogy a II. világháborúban a visszavonuló németek 1944. 10. 10-én felgyújtották a kilátóként, távoli megfigyelésre használt templomtornyot. Az égő toronysisak rádőlt a zsindelytetőre, amely tüzet fogott, s fél órán belül égett az egész templom. Az orgonát, a főoltárt a fölöttük levő boltív mentette meg. A helyreállítás költségei jelentős összegeket emésztettek fel. A kiadásokhoz való hozzájárulásra többek között műkedvelő színtársulatot hoztak létre, hogy az előadások bevételeiből is segítsék a templom helyreállítását. Jól emlékszem, hogy a Kakuk József kántortanító (aki 1947-ben szerencsésen hazatért nyugati hadifogságából) és Hegyaljai László római katolikus káplán (1946-1952) rendezésében előadott három felvonásos János Vitéz daljátékban Bradács Irén játszotta a francia királykisasszonyt. Az előadásnak hatalmas sikere volt, a környező falvakban is szívesen látták a műkedvelő színtársulatot.

Lajkó Lászlóné Bradács Irén Újszászon ismerte, szerette meg a közigazgatást. Itt döbbent rá, mit jelent köztisztviselőként a lakosság érdekeit, ügyes-bajos dolgait önzetlenül, alázattal szolgálni. Újszászról hasznos, egész életére kiható tapasztalatokkal indult a megtisztelő közigazgatási pályára. (Érdekes történet, hogy Újszászon töltött munkaviszonya alatt Varga István főjegyző volt az első "főnöke", akivel később a Megyei Tanács VB titkárságán munkatársak lettek.)

Mindenkori elöljárói felfigyeltek a tehetségére, szorgalmára. Sikeres szakmai pályafutása is eszerint alakult.

1949. 10. 01.: Alattyán Községi elöljáróságnál segédjegyző; 1949. 12. 01.: Jászfelsőszentgyörgy Községi Elöljáróságnál főjegyző, majd a tanácsok megalakulásától Községi Tanács VB titkár; 1952. 01. 16.: Jászberényi Városi Tanács VB titkár; 1954. 10. 01.: Szolnok Megyei Tanács VB igazgatási osztály főelőadó; 1977. 01. 01-től az MTVB igazgatási osztály irányítása alá tartozó központi iktató iroda vezetője csoportvezetői státuszban, közben 1974. 10. 01-től a megyei tanács tanácsosa. A megyei tanácsnál ügyrendi feladatát képezte többek között: a kisajátítással, a területátcsoportosítással, a hatósági bizonyítványok kiadásával, az országgyűlési képviselők és tanácstagok választásának előkészítésével, lebonyolításával összefüggő feladat.

Bővülő szakmai, vezetési ismeretei birtokában, az elvégzett különböző szaktanfolyamokkal, államigazgatási szakvizsgával, 1964-ben munka mellett szerzett gimnáziumi érettségivel, ML 3 éves Esti Egyetemen szerzett politikai végzettséggel (1977), közigazgatási, köztisztviselői pályája élete végéig töretlen volt. Munkahelyváltozásai is mindig áthelyezéssel, hivatali érdekből történtek.

Munkáját mindvégig a hivatásszeretet, kötelességtudat, pontosság, önállóság, felelősségvállalás, kezdeményezőkészség, a fiatalabb munkatársak feltétel nélküli segítése jellemezte. Munkája mellett szívesen vállalt társadalmi megbízatásokat. Az 1970-es években a megyei bíróságnál népi ülnökként kamatoztatta szakmai felkészültségét, élettapasztalatát, igazságos értékítéletét.

A megye államigazgatásában közel fél évszázadot, ebből a megyei tanácsnál megszakítás nélkül, néhány hónap híján 30 évig dolgozott. Onnan ment nyugállományba 1984. 04. 01-én úgy, hogy részfoglalkozású nyugdíjasként majd 10 évig foglalkoztatták a központi irattár kezelőjeként.

1951. 09. 15-én kötött házasságot Lajkó Lászlóval, aki 1954 őszétől 1956 októberéig Újszász Községi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke is volt. Budapesten hunyt el 1973-ban. Két gyermekük született. Irén Lívia (1952) és Szerénke (1959). Gyermekei három unokával (Tamás, Lilla és Enikő) ajándékozták meg. Lajkó Lászlóval kötött házassága 1962-ben felbomlott, egyedül nevelte, taníttatta gyermekeit.

Politikai hitvallását szüleitől, elsősorban édesapjától örökölte, aki mi tagadás, Szocialista Hazáért Emlékérem birtokosa volt. 1946-tól haláláig megalkuvás nélküli baloldali értékeket képviselt. A rendszerváltozást tudomásul vette, de elvhűségét megtartotta. Szókimondó volt, adott esetben felvállalta az értelmes, előremutató vitát is. Álláspontját sohasem az állása határozta meg, mint azt manapság sok embernél tapasztalhatjuk. Meggyőződéssel és hittel dolgozott a jó értelemben vett egyszerű kisemberek életének jobbítása érdekében.

Eredményes, hosszú időn keresztül végzett példaértékű, elsősorban szakmai munkáját számos erkölcsi, anyagi elismeréssel jutalmazták. 1965: Munka Érdemrend bronz fokozat; 1975: Munka Érdemrend ezüst fokozat; 1970: Államigazgatás Kiváló Dolgozó; 1970: Építőipar Kiváló Dolgozó; 1971: Megyei Tanács Elnöki Dicséret, 1974: Megyei Tanácsos cím. Talán nem véletlen, hogy elhalálozásakor a megyeháza aulájában fényképével ellátott gyászjelentés, illetve nekrológ (életét és munkásságát méltató cikk) jelent meg. Temetésén a megyei önkormányzat, mint a megyei tanács jogutódja, kegyeleti koszorúval búcsúzott.

Lajkó Lászlóné Bradács Irénről írt megemlékező soraimat Vörösmarty Mihály szavaival fejezem be, amely szerint: "A múltat tiszteld, s a jelent vele kösd a jövőhöz." Úgy gondolom, Lajkóné Bradács Irén munkássága, életvitele a múlt, amely hozzáköthető a jelenhez és a jövőhöz. Bizonyosra veszem, ha egyszer Újszász neves embereiről arcképcsarnok készül, abban méltán kap helyet.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára