Tartalomjegyzék

Szász Étterem

Újszász legnagyobb vendéglátó helye a Szász Étterem, ahol az étkeztetés mellett különféle családi és társadalmi rendezvények megtartására is van lehetőség.

Fotó: Barta Imréné

 

Takarékszövetkezet

Az 1960-ban alapított, ma Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet néven működő takarékszövetkezet a központi kirendeltséggel együtt 11 kirendeltséggel rendelkezik (Újszászon, Zagyvarékason, Szászbereken, kettő Szolnokon, Tószegen, Tiszavárkonyban, Tiszajenőn, Abonyban és Cegléden). Mérlegfőösszege alapján a közepes méretű szövetkezetek közé tartozik, működési területe, hálózata szintén közepes méretű, vonzáskörzetében mintegy 100.000 fő él. A pénzintézet jelenleg a BOSS kisbanki rendszert használja.

Fotó: Illyés Csaba

 

Tárház

A vasút mellett lévő 600 vagonos tárházat 1962-ben építtette a Szolnok megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat, 6 millió forint beruházással. 1993-től az Alföldi Gabonaipari Rt. Keverőüzemeként működött. Tevékenységi köre a keveréktakarmány gyártás- és forgalmazás, felvásárlás és raktározás. Kapacitása 10 tonna/óra. Rendelkezésre áll 30 ezer tonna tárolókapacitás. Korszerű iparvágánnyal és nagy átvevő kapacitással működik. Jelenleg Bábolna Takarmányipari Kft néven a város egyik legtöbb embert foglalkoztató gazdasági egysége. Tárháza jellegzetes része az újszászi városképnek.

Fotó: Barta Imréné

 

Pékség

Friss kenyérrel és péksüteménnyel várja minden reggel a város korán kelő lakóit a pékség a piactéren. Az 1994-ben megnyílt üzem régi hiányt pótolt településünk életében.

Fotó: Barta Imréné

 

MILLagra Rt.

Újszászon 1948-ban alakult meg a "Szabadság Tsz" 1060 holddal és 84 családdal, ezt követi 1951-ben a "Bem Tsz". 1959-ben a két termelőszövetkezet "Szabadság Tsz" néven egyesült, összterülete ekkor 5812 hold, tagjainak száma 912. A termelőszövetkezet meghatározó tevékenységi területe a növénytermesztés. Főleg kukoricát, napraforgót, cukorrépát, repcét termeltek. Az állattenyésztésben a szarvasmarha-tenyésztés dominált. A termelőszövetkezet a melléktevékenység keretében maga állította elő az állattenyésztés számára a keveréktakarmányt. Ezen kívül építőipari, szállítási és kereskedelmi tevékenységet is folytatott. A taglétszám 327 fő volt. 1992-ben a termelőszövetkezet átalakult. Új neve "Szabadság" Mezőgazdasági Szövetkezet lett. 2001 februárjától, pedig MILLagra Rt (Millennium Agrár Részvénytársaság) néven folytatják tevékenységüket.

A Részvénytársaság központi irodája még az MGTSZ idejéből (Fotó: Nagy Béla)

 

Újszászi Vegyesipari Szövetkezet

Az Újszászi Vegyes Kisipari Termelőszövetkezet 1951. augusztus 20-án alakult 10 fővel. Kezdeti tevékenységi köre: cipész, asztalos, fodrász, szabó. Főleg lakossági szolgáltatásokat végeztek. 1959 márciusában alakult az építőrészleg. 1965-ben műszerész részleg alakult: tv szerelést, hűtőgépjavítást végeztek. 1967-ben alakult a Vasipari részleg, 1972-től tekercsüzemet alakítottak ki. Az 1980-as évek eleje óta végbement szakosodás eredményeként tisztán gépipari tevékenységet végeznek. A KTSZ elnevezése 1992-ben "Újszászi Vegyesipari Szövetkezet". 1991-től kereskedelmi tevékenységet is folytat.

Fotó: Barta Imréné

 

Vadászház

Az 1957-ben alakult Vadásztársaság 10636 hektár területen folytat vadgazdálkodást. Külföldi – olasz, német – vendégek részvételével évente többször rendeznek bérvadászatot. A társaság területéhez tartozik Újszász, Jászboldogháza, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy és Zagyvarékas közigazgatási területe. A város belterületén pihenésre és szórakozásra alkalmas vadászház áll a tagok rendelkezésére.

Fotó: Barta Imréné

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.