Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:20

Találat: 1438

Ismereteim szerint már csak négyen-öten élünk, akik még együtt tréningezhettünk, futballozhattunk Király Istvánnal, Újszász legidősebb élő labdarúgó mohikánjával.

Király István születési éve megegyezik az 1925-ben alakult Újszászi Testedzők Egyesületével (UTE). A két időpont egybeesése kínálja az alkalmat, hogy az idős labdarúgóról írt arckép mellett, az Újszászi Városi Vasutas Sport Egyesület (ÚVVSE) létrejöttének, labdarúgásának helytörténetéről egy kis bevezetőt írjak.

A versenysport általában sportegyesületekben zajlik. Újszász szervezett sportélete az UTE megalakulásával vette kezdetét. A ma már relikviaként őrzött UTE zászlaját 1925-ben avatták fel, amelyet hazánk egyik legnagyobb nemesi famíliájának tagja, Orczy Zsuzsanna bárónő (1898-1958) szalagja díszit. (A bárónő az újszászi római katolikus templom kriptájában nyugszik.)

Újszászon már 1919-től volt futballcsapat. Az UTE megalakulása azonban új fejezetet nyitott a település testkultúra történetében. A szervezett labdarúgás az UTE keretében vívta ki polgárjogát. A helyi társadalmi élet új színfoltjaként, a labda varázsa olyan tömegeket vonzott a Nagy út végében, a régi temető közelségében levő kezdetleges sportpálya nézőterére, amelyekkel korábban csak az augusztus 20-i búcsún, vagy országos kirakodó vásáron lehetett találkozni.

Király István polgári iskolásként bocskai ruhában

Az UTE megalakulása egy hosszú társadalmi, művelődési és testkultúra fejlődés eredménye. Az UTE megalakulásától napjainkig hivatalosan 9 (kutatásom szerint 10) névváltozáson ment át. A stafétabotot egymásnak adó sportegyesületekben a labdarúgás mindig meghatározó volt, noha a település labdarúgócsapata először csak az 1945/1946. bajnoki évtől szerepel szervezett bajnokságban.

Évtizedek óta kutatom Újszász sportembereit, elsősorban labdarúgóit. Névtáramban több mint 350 labdarúgó szerepel. Közöttük van Király István is.

Király István Solymáron él családja körében. Szerettem volna vele beszélgetni, de megromlott egészségi állapota ezt sajnos nem tette lehetővé. Hozzátartozói viszont örömmel fogadták a megkeresésemet, készségesen válaszoltak kérdéseimre. Itt köszönöm meg elsősorban Király Zsuzsannának, Király István lányának minden kérdésre kiterjedő válaszát.

Király István – származása szerint – tősgyökeres abonyi. Ott látta meg a napvilágot 1925. 06. 27-én. Szülei: Király Ferenc (1895-1965) és Kiss Eszter (1899-1965) Újszászon (Göbölyjárás) tanyasi gazdálkodók voltak. Házasságukból két gyermekük született, de István öccse kisgyermekként elhunyt.

Hőgye Irma és Király István esküvői képe

Király István szülőhelyén végezte az elemi és polgári iskolát. Ez alatt nagyszüleinél élt Abonyban. Szatmárnémetiben érettségizett (1944) a Magyar Királyi Felső Kereskedelmi Középiskolában. (Szatmárnémeti Erdély észak-nyugati részén fekvő város, amely 1919-ig, illetve 1940-1944 között Magyarországhoz tartozott. Ma Romániához tartozik, Satu Mare néven.) Újabb középiskolai érettségit szerzett a szolnoki Közgazdasági Technikum Ipari Tagozatán (1952-1956), ahol képesített könyvelő, vállalati tervező, statisztikus oklevél birtokába jutott.

A Szatmárnémetiben szerzett érettségi után szüleivel tanyasi gazdálkodást folytatott, mígnem 1950-ben Tápiószelén, a hengermalomban helyezkedett el, mint vezető könyvelő. Nyugdíjazásáig (1988) több munkahelye volt. Igyekezett szüleihez, Újszászhoz közeli vállalatoknál, gazdasági szervezeteknél elhelyezkedni. Kiváló Dolgozó kitüntetésekkel, elismert pénzügyi-számviteli szakemberként dolgozott. A Vas- és Fémipari Szövetkezetnél, a GANZ Villamossági Művek Hegesztett Gépszerkezetek Gyárában is működött (Szolnok) mint gazdasági vezető, főkönyvelő. Az újszászi „Szabadság” Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben munkavédelmi felelős munkakört látott el (1960-1961). Nyugdíjba vonulása után vállalkozóként tovább dolgozott. Feleségével, azonos szakmai képesítéssel, cégek, kisvállalkozások könyvviteli feladatait végezték 1995-ig.

Újszászon kötött házasságot (1949. 08. 20.) a kor egyik legszebb hölgyével, Hőgye Irmával. Az életközösségükből: István (Újszász, 1952. 03. 01.) és Zsuzsanna (Újszász, 1957. 09. 15.) született. István jeles, aktív zenész, az East együttes alapító tagja, Zsuzsanna pedig grafikával foglalkozik. Családi kötelékben élnek. Ifjú Király István Újszászon az ifjúsági csapatban futballozott. Labdarúgó körökben „Csikar” becenéven vált ismerté.

Király István és Hőgye Irma még együtt ünnepelhették aranylakodalmukat, unokákkal körbevéve, családi körben. Hőgye Irma azonban 2002-ben, 74 éves korában örökre megpihent. Király István azóta betegen, közel 90 évvel a háta mögött, Zsuzsa lányának figyelmes gondoskodása mellett él. Már nem tudtam feleleveníteni Újszász régmúlt labdarúgó történéseit. Pedig lettek volna kérdéseim, közös emlékeinket is felidézhettük volna nemcsak a labdarúgásról, hanem arról is, milyen szépen, átéléssel hegedült Kovács (Rózsa) Géza, Dózsa György úti kocsmájában egy-egy sportbaráti összejövetelen. Műkedvelő zenészként, máig megkísérli kézbe venni szeretett hangszerét.

A 87 éves Király István

Király István labdarúgó tehetsége, eminens tanulmányi eredményei mellett már iskolás korában kitűnt. Iskolaválogatottként szerepelt. Jó testi felépítése mellett az átlagosnál gyorsabb, rugalmasabb, labdaérzékenyebb volt. A fejjátéka, labdatechnikája, periférikus látása, helyzetfelismerése alkalmassá tette, hogy a kapus kivételével szinte minden poszton megfeleljen. Aktív labdarúgóként, legtöbb esetben középhátvédként (centerhalfként), illetve védekező középpályásként (fedezetként) szeretett futballozni. A vele született ruganyosságát fokozta, amikor a kb. 6-7 km-re levő göbölyjárási tanyáról labdarúgó edzésekre járt. Legtöbb esetben futva, apró sprintekkel tette meg az utat, miközben az úton belógó faágakat fejelgette. Mindig magasabban levő faágakat célzott meg.

Az Újszászi Híradó 1995. februári számában: „Töredékek az Újszászi Vasutas Sportegyesület (ÚVSE) felszabadulás utáni megalakulásáról, az első lépésekről” címmel több fejezetben írtam. Az első részben olvasható többek között, hogy 1944 decemberében, a felső-szászberki futballpályán a településen állomásozó szovjet páncélos egységből létrehozott válogatott labdarúgók ellen Újszásznak labdarúgócsapatot kellett kiállítania. Elsősorban Mihályi István szervezői munkájának eredményeként sikerült a kor legütőképesebb csapatát “összehozni”, amely 2-1 arányú győzelmet aratott. A vesztes csapat játékosai, vezetői tudomásul vették, hogy az ellenfél jobb volt. A páncélos egység vezetői még 3 kg chicagói húskonzervvel is megajándékozták a győztes (Kertész István – Vágó Dezső, Király István, Mihályi István – Kelemen Pál, Hájos Endre – Szegedi Kálmán, Katona Károly, Nagy Imre, Hőgye Mihály, Földesi Ferenc) csapatot. A játékosok közül már csak Király István él legendaként.

1953: Ifjúsági labdarúgók mérkőzést jó kedvvel szemlélők egy csoportja. Ülnek, balról jobbra: Molnár Lajos, Frikker Márton, Bakó József, Tóth Vilmos, Király István, Krutila József. Háttérben: Király István és Krutila József mögött, Kelemen Pál, legendás labdarúgó kapus

Király István a MOVE Újszászi Társadalmi és Sport Egyesület, az Újszászi MÁV, a Vasutas SE, az MTE, a Lokomotív SK és a Törekvés labdarúgójaként több nagy csata részese volt.

Újszász az 1945/1946 bajnoki idénytől 1950 őszéig a Közép-magyarországi Labdarúgó Alszövetség (KÖLASZ) Szolnok-vidéki I, a KÖLASZ Rákos-vidéki I/A-B, 1951-től Szolnok megyei I. osztályában szerepelt.

Az emlékezés margójára tartozik, hogy a Vasutas Sport Központ elnöksége Országos Vasutas Labdarúgó Kupát írt ki 1947-ben. A benevezett 68 csapat kötött volt az Újszászi Vasutas SE is. Emlékezetem szerint a selejtező első fordulója Újszászon került lejátszásra, a jó játékerőt képviselő Kecskeméti MÁV csapata ellen. Az újszásziak gólzáporos mérkőzésen 6-4 arányban diadalmaskodtak. Király István is hozzájárult a sikerhez. A második fordulót a Váci MÁV otthonában kellett játszani. Közlekedési és munkahelyi nehézségek miatt, a tartalékosan felállt újszászi csapat 4-1-es vereséggel búcsúzott a Vasutas Kupától.

Hiányérzetem lenne, ha azokról a legendás újszászi labdarúgókról megfeledkeznék, akik Király István korosztályához tartoztak, évekig együtt futballoztak, és már csak a feledhetetlen emlékük él bennünk. Ezek az újszászi kötődésű játékosok a szovjet páncélos egység elleni labdarúgókon túl a következők voltak: Holczer Ferenc, Kovács István (Tömzsi), Kovács János, Majorovits József, Mucza Endre, Nagy János, Pataki Jenő, Tóth István, Tóth Vilmos és Vágó Dezső.

A bevezetőben írom: „…már csak négyen-öten élünk, akik még együtt tréningezhettünk, futballozhattunk Király Istvánnal...” A négy-öt élő labdarúgó közül kiemelem a szélvész gyors, energikus, gólerős Kővári József egykori balszélsőt, aki viszonylag jó egészségben, 83. életévében jár, és Újszászon él.

Király István az 1950-es évek derekán hagyta abba az aktív labdarúgást Újszászon. Utána szurkolóként, illetve „öreg” fiúk mérkőzésein láthattuk. Jól emlékszem: egy „öreg” fiúk mérkőzésen bizarr testhelyzetbe került. Fejpárbajban magasra ugorva, még mielőtt talajt ért volna, lecsúszott a nadrágja. (Abban az időben még ismeretlen volt a biztonságot nyújtó lovaglónadrág!) A játékosok hamar körbefogták, amíg másik nadrágot nem kapott.

Király István Újszászon befejezett labdarúgása után még „futballozgatott” Vecsésen, illetve városi bajnokágban (Szolnok), ahol munkahelyi csapatait erősítette.

Az Újszászi VVSE elnöksége a sportegyesület megalakulásának 80 éves jubileuma alkalmából, emlékplakettet alapított a kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók, sportvezetők munkájának elismerésére. Az emlékplakett ünnepélyes átadására 2005. 09. 16-án került sor nagyszabású sportkiállítással és sportvetélkedővel. A plakettet megkapók között volt Király István is, akit az ünnepi megnyitón, mint a sportegyesülettel egyidős veterán labdarúgót megkülönböztetett tisztelettel köszöntött Bálint Ferenc és Fehér János sportvezető.

Reménykedjünk, bizakodjunk, hogy Király Istvánnal, Újszász legidősebb élő labdarúgó képviselőjével, megtestesítőjével, valamint a több névváltozást magába foglaló 90 éves jubileumi évfordulóját ünneplő Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület családi közösségével 2015-ben találkozhatunk.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:20

Találat: 1226

Drága Zsuzsika néni!

Végérvényesen és visszavonhatatlanul, könyörtelenül, soha újra nem kövezhetően megszűnt a sétatér. Tudtuk, hogy így lesz. Tudtuk, hogy egyszer majd. Egyszer. Majd… És most itt állunk, és küzdünk a fájdalommal, a leltár már nem odázható. Lázadunk, tiltakozunk, nehéz szembe nézni az elmúlással. Vannak az emberi életnek olyan helyzetei, amikor feleslegessé válnak a szavak, mert fájdalmat okoznak annak is, aki mondja, és annak is, aki hallgatja. Azért feleslegesek a szavak, mert a fájdalmat okozó valóság megváltoztathatatlan: az útnak vége, nincs tovább.

Tisztelt Végtisztességet adó Gyászoló Gyülekezet! Kedves Mindenki, aki szerette és tisztelte őt. őt, aki nemcsak tudást adott át, hanem emberségre, szeretetre nevelt. Arra, hogy jónak, türelmesnek, megértőnek kell lenni.

Nász Imréné, Gyürky Zsuzsanna Szegeden született, 1934. július 18-án.

Édesapja szíjgyártó, édesanyja varrónő volt. Gyermekkorát Kiskunfélegyházán töltötte, majd az Állami Tanítónőképző Intézet elvégzése után a Szegedi Tanárképző Főiskolán vehette át matematika-kémia szakos tanári diplomáját, 1954-ben. Itt ismerkedett meg élete párjával, akivel 60 évig tartottak ki egymás mellett örömben, bánatban, egymás kezét fogva. Amikor nyáron utoljára találkoztunk, amikor meglátogattuk, - a szörnyű kórral való viaskodás közben is szeretett férjéért aggódott:

– Mondjátok, meddig lehet bírni ezt a sok munkát körülöttem? – kérdezte titokban, amíg Imre bácsi – a FŐNÖK- a málnaszörpöt készítette, a fagyit szervírozta, és szolgált odaadó szeretettel. És hát a gyerekek! Imi és Mónika! Hogy milyen büszke volt rátok édesanyátok! Kisimultak a vonásai, amikor meleg szeretettel beszélt rólatok, a családotokról, a pályátokról, az imádott unokákról!

Alkalom nyílt arra is, hogy meséljen a pályájáról, ami 60 évvel ezelőtt a Kenderesi Általános Iskolában kezdődött, majd Tószegen folytatódott, ahol hét évig tanított. Ez utóbbiban kezdte úttörővezetői tevékenységét, amelyet kisebb-nagyobb megszakításokkal Újszászon folytatott.

Minden évben táboroztatott: a Parkerdőben és az ország legszebb tájain. Úttörő Csapatotthont alakított ki a mozi épületében. Létre hozta az iskolai könyvtárat, ami a nap nagyobb részében nyitva volt, szolgálta az olvasni, búvárkodni vágyó gyerekeket.

Szakmai tevékenységét több alkalommal megyei, minisztériumi és egyéb elismerésekkel, kitüntetésekkel díjazták.

A pontosság és alapos felkészültség jellemezte. A pedagógus hivatás minden tudományával felvértezve nevelte és oktatta diákjait. A szakmai felügyelet nem véletlenül értékelte nagyra mindenkor pedagógiai és szakmai munkáját.

Tehetséggondozó tevékenysége eredményeként tanítványai számos megyei első helyezést értek el matematikából, kémiából, és állt tanítványa a dobogó legmagasabb fokán a kémia országos tanulmányi versenyen. Egykori tanítványai még most is ragaszkodtak hozzá, szeretettel keresték, érdeklődtek, látogatták.

Mindig jó kapcsolatot tartott a szülőkkel és pedagógus társaival.

Sokat segített a kezdő nevelőknek. Szakmai és pedagógiai tanácsokkal látta el a helyét kereső fiatalokat. Ha kellett korrekt bírálatokkal, ha kellett barátságos emberi szóval. Mindenben precíz és igényes volt; önmagával és másokkal szemben is. Szaktanterme kémia szertára példaértékű volt. Pedagógus szakmai közösségeknek többször tartott bemutató foglalkozást megyei, ill. járási szinten. Sokan és sokat tanultak-tanultunk – tőle. Szakmai alázatot, pedagógiai hitet, következetességet. Szigora, felkészültsége rendkívüli humánummal párosulva valódi tekintélyt és tiszteletet vívott ki a gyermekek, a kollégák és a szülők körében egyaránt.

És amikor nyugdíjba vonult, jöttek a segélykiáltások: baj van, nem megy a matek. Az utolsó időkig nyitogatták a kaput egy kis tudományért a valamikori tanítványok gyermekei, unokái.

Egykori kedvenc, dédelgetett kollégája a minap azt mondta nekem: tudod, ha ő nem lett volna én biztos elhagytam volna a pályát, de nekem ő volt a mágnesem.

És most ő hagyta el a pályát. A mágnes nincs többé, a küzdelem véget ért. A pusztító idő elvégezte dolgát.

Emlékét örökké őrizzük és hálát adunk, hogy ismerhettük, hogy a tanítványai lehettünk, hogy kollégái voltunk, hogy ismerhettük, hogy szerethettük, és hálát adunk mindazért, amit kaphattunk tőle.

Újszász, 2014. szeptember 19.

Bogárné Simon Klára

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:15

Találat: 2907

Felhívás Újszász népi színjátszás történetének kutatására!

Tisztelt újszászi és Újszászról elszármazott Barátaim!

A közelmúltban adtam közre az újszászi artézi kutak történetét az Újszászi Híradóban. A visszajelzések kedvezőek, további hasonló munkára bátorítanak.

Most az újszászi népi színjátszás történetén dolgozom. A népi színjátszás az utóbbi években kezd „magához térni”. Elég, ha megyénkből csak a jászapáti, jászárokszállási, kenderesi és rákóczifalvai amatőr színjátszók „hangos” sikereit említem.

Nem lehet vitás, hogy Újszász népi színjátszása a település jelentős szegmense, helytörténetileg megkerülhetetlen.

Újszászon több mint 100 évvel ezelőtt mutatták be az első színdarabot a helyi népi színjátszók. Az egykori szereplők időről-időre felelevenítették az emlékeket, gondoskodtak a hagyományok ápolásáról, maradandó színi előadások bemutatásáról. Sajnálatos, hogy a sikeres, nagy múltú újszászi színjátszás megszakadt, a stafétabot valahol elveszett.

Újszászon is fel kell eleveníteni a népi színjátszást. Az előadott színművek, előadások és szereplők, a nosztalgikus elemek felelevenítése, újrakezdése a ma élő nemzedék feladata. „A múltat a jelenben kell tisztelni és megtartani a jövőnek.” Ezt kívánom teljesíteni a helyi színjátszás történetének feldolgozásával.

Újszász népi színjátszásának eddigi történeti feldolgozásában nem fukarkodtam a személyes elbeszélgetésekkel, meghallgatásokkal. Már sokan segítettek. Publikált anyagokat is tanulmányoztam. Hasznosítottam többek között Borzák Lajos: „Az újszászi emberek” (Szolnok megyei Néplap 1956. 04. 04.), Nagy Elemér: „Pillantás a múltba!” (Újszászi Híradó 1992. március), Fehérné Szekeres Zsuzsa: „Újszászon történt – Ötven éves évfordulóját ünnepelte az Újszászi Művelődési Ház és Könyvtár” (HÍRMONDÓ 2008. szeptember) és Jánoska Antal: „Újszászi műkedvelők” (Újszászi Híradó 2010. július) írásait is.

Néhány színdarabban még én is játszottam. Jól emlékszem a színjátszás összetartó erejére, a felkészülés, az előadás izgalmaira, a szórakoztatás nem anyagiakkal, hanem tapssal jutalmazott örömére, nem utolsósorban egy-egy színdarab láttán, a nézők érzéki felszabadultságára, az előadás után véget nem érő „szakmai” értékelésekre.

Nos, azzal a nem titkolt szándékkal és reménnyel adom közre az újszászi amatőr színjátszók által bemutatott színdarabokat, előadásokat, és a színjátszók névtárát, hogy az Újszászi Híradó kedves olvasói segítségemre lesznek a további kutatómunkában, pontosításában.

Amennyire lehetett, idősorrendben összegyűjtöttem a színi előadásokat. Felkutattam a színjátszókról készült közel 20 db fényképet, melyeket az Újszászi Híradóban szeretnék közreadni. Sajnos, kevés sikerrel tudtam a régmúlt idők szereplőit azonosítani.

Bizakodom, segítségemre lesznek az éppen érintett szereplők, a családtagok, a távolabbi hozzátartozók, és mindazok, akik érdeklődést tanúsítanak a további kutatómunkához.

Bemutatott színművek, előadások

1) 1912: A bor (Bemutatva: ?)

2) 1914: A kísértet és csizmadia, más néven: Csizmadia, mint kísértet (Bemutatva: Millenniumi Hosszú Iskola)

1914 után, a háború és a Trianon okozta tragédia sokkolta a nemzetet. A gazdasági válságot kísérő megélhetési zavarok hosszú időre elvonták a figyelmet az újszászi amatőr színjátszásról. Változást csak a harmincas évek hoztak, amikor a lelkes pedagógusok ismét színpadra csalták a tehetséges, új generáció műkedvelő művészeit. Az időközben felépült Iparos- és Vasutas-körben bemutatott előadásokról meséltek a szemtanúk és az előadások szereplői.

3) 1935. 12. 25-26. és 1936. 01. 05: Harangok, más néven: A magyar feltámadás (Bemutatva: Iparos Kör)

4) 1940: Egy ismeretlen színmű (Bemutatatva: ?)

Az Egyházközségi Munkásszakosztály (EMSZO) a Katolikus Ifjúsági Egyesületből alakult 1939-ben. Az egyesület rendszeresen tartott népművelési előadásokat. A 30 tagból álló színjátszó csoportot az egyesület főtitkára, Szilvási Béla tanító tanította be, és a szereplők maguk által készített díszletekkel és jelmezekkel tartották előadásaikat. A Millenniumi Hosszú Iskolában kultúrtermet létesítettek. Az előadások bevételét a Szent István római katolikus templom renoválására fordították.

5) 1940. július: Iglói diákok (Bemutatva: ?)

6) 1940: Abbé. (Bemutatva: Iparos Kör)

7) 1941: Az eleven holt házaspár (Bemutatva: Jászkisér. Valószínű Újszászon is bemutatásra került a Leánykör színjátszói által)

8) 1941. Pünkösd: Kadétszerelem (Bemutatva: Iparos Kör)

9) 1941. Húsvét: Búzakalász (Bemutatva: ?)

10) 1941. 12. 08: Tokaji aszú (Bemutatva: Vasutas Kör)

11) 1943. 12. 26: Vén diófa (Bemutatva: Vasutas Kör)

(A II. világháború idején kiürültek az újszászi színpadok. 1946-ban ismét „összeverődik” a Színjátszó Kör, hogy 1965 végéig műsoros estekkel örvendeztesse meg nézőit.)

12) 1946. 12. 25: Diákszerelem (Bemutatva: ?)

13) 1947: Mária főhadnagy (Bemutatva: Iparos Kör)

14) 1947: Lámpafény a Szajna felett (Bemutatva: Vasutas Kör)

15) 1947: Népi est (Bemutatva: Iparos Kör) KALÁSZ lányok rendeztek népi estet, majd Felső-Szászberken és Pokoltanyán vendégszerepeltek a műsorral.

16) 1947: Falu rossza (Bemutatva: ?)

17) 1947. 06. 07-08: Újszászi Szent István római katolikus templom leégésének története. (Bemutatva: Hatvan, Eucharisztikus Napok keretében, Göbölyjárás és Felső-Szászberek.)

18) 1947. 08. 20: János vitéz (Bemutatva: Millenniumi Hosszú Iskola udvara)

19) 1947. 02. 25-26: Gül Baba (Előadva: Vasutas Kör)

20) 1948. 02. 21: Mária Kongregáció megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából nagyszabású műsoros est (Bemutatva: Millenniumi Hosszú Iskola.)

21) 1948: Lili bárónő (Bemutatva: Vasutas Kör)

22) 1949? Sybill (Bemutatva: Vasutas Kör)

23) 1952: Mézeskalács (Bemutatva: Millenniumi Hosszú Iskola.)

24) 1952: Leányvásár (Előadva: Kompárt)

25) 1952: Csínom Palkó (Bemutatva: Millenniumi Hosszú Iskola.)

26) 1954: Aranycsillag (Bemutatva: Iparos Kör.)

27) 1955: Tűvé tevők. (Bemutatva: Kompárt.)

28) 1955: Csárdáskirálynő. (Bemutatva: Vasutas Kör.)

29) 1955: Sári Bíró (Bemutatva: Kompárt.)

30) 1957: Szelistyei asszonyok (Bemutatva: Kompárt)

31) 1957: Zsuzsi kisasszony (Bemutatva: Kompárt)

32) 1957: Dankó Pista (Bemutatva: Kompárt)

33) 1958: Bástyasétány 77 (Bemutatva: Iparos Kör.)

34) 1960: Fehér akácok (Bemutatva: ?)

35) 1964: Szabadszél (Bemutatva: Iparos Kör.)

36) 1965: Carrar asszony puskái. (Bemutatva: Művelődési Ház)

37) 1965: Újszászi amatőr színjátszók szórakoztató műsorral járták Szolnok megyét.

38) ? Úri muri (Bemutatva: ?)

39) ? Obsitos (Bemutatva: ?)

A névtár a népi színjátszókról a következő számban jelenik meg. (a szerk.)

Köszönöm, akik önzetlenül segítették eddigi gyűjtő-kutatómunkámat!

Almási Erzsébet Kovács Kálmánné, Almási Klára, Babos János, Balogh Regina, Bálint Mária Kaló Gáborné, Dévai Krisztina, Fehér István, Földi Imre, Jánoska Antal, Joó Mihály, Kaló Ferenc, Kertész Erzsébet Serfőző Flóriánné, Kovács Aranka Bakó Sándorné, Mihály István, Szaszkó Gyula, Tűri Mária Szekeres Istvánné, Vágó Mária Kelemen Béláné, Varga János.

Ha valaki segíteni kívánja kutatómunkámat, kérem, jelezze részemre ez év november végéig. A kapott információkat hasznosítva, 2015. januárban szeretném az újszászi népi színjátszás történetét feldolgozva megjelentetni. A közreműködést előre is köszönöm.

Varga Ferenc
5000 Szolnok, Városmajor út 62. II/9.
E-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.;
Telefon: 06 (56) 426-130.

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:14

Találat: 1771

Történetünknek három szereplője van. Az első Ágai Adolf (1836-1916) orvostudor, lapszerkesztő és író, aki Porzó, Csicseri Bors (és más) álneveken írta cikkeit korának élc- és hírlapjaiba. Humora és anekdotázó kedve okán legendás alakja lett a pesti újságírásnak. ő vetette papírra azt a feledésbe merült románcot, mely maradandó nyomot hagyott emlékezetében.

Ágai Adolf

Ágai gyermekkorának néhány esztendejét Abonyban élte. Sok-sok évvel az események után is fel tudta idézni Orczy Terézia báró kisasszony és a később nádori címet viselő István főherceg tragikus végű történetét, melyet Új hantok című könyvének Palatinus Pista című fejezetében írt le:

„Sürűn fordult ő meg a mi városunkban; de nem, hogy ott megszálljon. Még a vasut előtti korban hozta őt oda a könnyü cséza, melybe négy vidám pej volt befogva. Reggel indultak Budáról, estenden már oda értek Abonyba, még pedig egy hajtásra. Egy hajtásra azon az istenverte, gyalázatos országuton, mely csak hetek után volt megint valamelyest járható, midőn t. i. a vármegyei inzsellér urak kiigazitó munkáját kiheverte. Ilyenkor a szíjas csapáson vigan szaladt a jármű, repült különösen a cséza, mert sokszor már a délutáni órákon is ott ficzánkoltak azok a gyönyörű lovak a Kautz uram vasas boltja előtt. Csülökig – annál is följebb: hasig ért az a rettentő keverék, melyet mintha kőmivesnek vakoló keze suhintotta volna oda. A négy pejkó fakóra vált a rá tapadt mocsártól. Mekkora sarakban is dagaszthattak, mikor bizony már inkább uszvást huzták a kátyukon át azt a kocsit, amelyben ült egy fiatal, deli huszártiszt bő fehér köpönyegben. A tarsolyos hajdu egy perczre ha leszökkent, lefaragni a kerekek agyáról, küllői közül a nyúlós, fekete sarat, melyet ott a czeglédi csárda táján szedtek föl. S aztán: tovább!

Mert se maradás, se tartomány – szapora ügetésben folytatta utját a fogat, Ujszászig meg sem állt. Hát hogy ott lakott egy nagy kastélyban egy édes, szőke leányzó, az Orczy bárókisasszony, a Teréz. Azt szerette meg a fenséges fiatal ur, és hajh! – a szép hajadon is de nagyon szerette. S hogy mégse lehetett a hitvese – oh jaj, azok az udvari regulák! – utána halt a szerelmének. Ott porlad az ujszászi templomka kriptájában, ott él egész drága valója az oltár felett azon a képen, mely szent Teréziát ábrázolja.

Mindnyájan a vidékbeliek ismertük ezt a bánatosan szép románczot, és lestük-vártuk, hogy e fiatal lelkek boldog szövetségét megáldja a pap. Az országban nem is igen tudtak felőle, nem lévén akkor még annyi pletyka ujságlap, hogy dobra verje; meg aki volt, dehogy merte volna kiírni két fiatal teremtésnek ezt a legsajátabb szivbeli ügyét.”

Orczy Terézia életéről alig tudunk valamit. Az ifjú korában elhunyt báró kisasszony neve nem szerepel például a Kempelen Béla által írt Magyar nemes családok névsorában sem. A családi emlékezet nevének ismeretén túl nem segíti az életrajzi vázlat megírását. Portréját nem sikerült megtalálni, mint ahogy az Ágai által említett újszászi oltárképet sem.

István Ferenc Magyarország utolsó nádora

Terézia a kor elvárásainak megfelelően kiváló nevelésben részesült. Atyja, báró Orczy György gondoskodott róla, hogy gyermekei művelt, több nyelvet beszélő, a művészetek világában is jártas felnőttek legyenek. A báró kisasszony iskoláit elvégezve a szép nyári hónapokat az újszászi birtokon, ott is a Zagyva közelében éppen befejezett kastélyban töltötte. A téli napok Pest Uri utcájának palotájában teltek. Muzsika, színház és festegetés töltötte ki napjait. A Művészet című folyóirat 1914. évi 7. számában említik meg, hogy 1841-ben a pesti Vígadóban (a Pollack Mihály által tervezett Redoute, melyet a budai osztrák véderő rommá lőtt 1849 tavaszán) rendezett kiállításon „Orczy Tekla báróné, aki az O… T…brnő betűk alá rejtőzött, az Üdvözlégy sepia-festvényét állította ki.” A szerző tévesen fejtette meg a betűrejtvényt, hiszen Orczy Tekla ekkor 10 esztendős volt. Vélhetően a 24 éves Orczy Terézia festményét láthatta a közönség.

A fiatal korában elhunyt bárónőt örök nyugalomra helyezték Újszászon a Szent István templom Orczy-síremlékében. Azt pedig a Historia Domusból tudjuk, hogy koporsóját a régi, elbontott „templomkából” helyezték át a mai templom sírkamrájába. Életére egyetlen kőbe vésett felirat emlékeztet: „Orczy Terézia bárónő - sz. 1817. 24/II. - † 1843. 6/II.”

Az Ágai által Palatinus Pistának nevezett fenséges fiatal úr valójában Habsburg-Lotharingiai István Ferenc Viktor főherceg (1817-1867) volt, aki atyja, József nádor halála után 1847-1848-ban Magyarország utolsó nádoraként szerepel a történelemkönyvekben. Istvánt 1839-ben Pestről Bécsbe rendelte a kamarilla, majd három évet töltött polgári kormányzóként Csehországban. Az Orczy Teréziához kötődő románc tehát az 1830-as évek végén zajlott. Ágai leírását olvasva felmerülhet a gyanú, hogy közrejátszhatott a főherceg eltávolításában a rangon aluli viszony. Mint ahogy az is, hogy a báró kisasszony önkezével vetett véget életének. István nádor rendkívüli népszerűségre tett szert Magyarországon, ám az 1848. év eseményeiben elbukva, családjától és országától kegyvesztetten, szinte száműzetésben fejezte be életét a kiegyezés évében – azt már nem érve meg.

Mindenesetre István nádor emlékezetében mélyen megőrizte kedvesének emlékét, Ágai cikkének egy mondata utal erre, amikor sok-sok évvel az események után Giessenben, személyes találkozásuk alkalmával élt meg:

„– Melyik Abonyba való? (kérdezte a főherceg)

Azt akartam felelni, hogy abba az Abonyba, amely Újszászhoz van közel. De visszatartott a kímélő tartózkodásnak hirtelen feltörekedett érzete s így szóltam:

– Úgy is nevezik, hogy Szolnok-Abony.

Hosszan nézett rám. Jól tudhattam én, mi nyilalt át e pillanatban az ő lelkén.”

István főherceg nem nősült meg. Magányosan élt németországi birtokán, 50 évesen tüdőbajban hunyt el. Budán helyezték végső nyugalomra, a nádori síremlékben, atyja és rokonai közelségében. Rézkoporsóján latin nyelvű feliratot olvashatunk: „István Ferenc Viktor Ausztria főhercege, Magyarország nádora és királyi helytartója. Született 1817. szeptember 14-én, Meghalt 1867. február 19-én.”

Ui.: Hogy mi az igaz Ágai Adolf meséjéből, soha nem tudjuk meg. Az apró részletek ismerete azonban hitelesíthetik Orczy Terézia és István főherceg románcát. Közreadtuk a legendát, mely immár Újszász történetének is része lett.

Jánoska Antal

Részletek

Írta: Főadminisztrátor

Kategória: Várostörténeti múzeum

Publikálva: 2015. március 04. (szerda) 00:13

Találat: 1467

Almási Klára sokoldalú művészi, tanári tevékenységét régóta figyelem. A vele kapcsolatos információkat elsősorban a média jóvoltából gyűjtöttem, tanulmányoztam. Bátran mondhatjuk: Újszász első énekesnője, az ének- és zenekultúra szolgálója. Olyan jeles személyiség, egyben reklámhordozója szülővárosának, aki eljutott az „Értől az Óceánig”. Méltán lehetünk rá büszkék.

Már évekkel korábban terveztem vele beszélgetést, de kérte: „Várjunk még néhány évet”. Több évi várakozás után elérkezettnek láttam az időt, hogy a népdal- és operett művésznőt, ének-zene tanárt, énekkarvezetőt emlékeztessem ígéretére. Örülök, hogy megkeresésem elől nem zárkózott el.

Ezek előrebocsátásával ültünk le beszélgetésre, miközben elárultam, hogy kisgyermekkora óta ismerem. Elmondtam, hogy Erzsébet nővérével (Kovács Kálmánné) együtt végeztünk koedukált általános iskolában 64-65 évvel ezelőtt, így néhányszor megfordultam az Almási család otthonában.

Gyarmati István, Almási Klára, Nagyné dr. Szelmák Erika és dr. Kara Pál a városavatón

VF: Ez ideig minden beszélgető partnertől megkérdeztem születési adatait. Szabad legyen megkérdeznem hol, mikor születtél?

AK: Újszászon születtem 1948. 02. 15-én. Világrajövetelemet az a Bátor Mihályné Varga Borbála neves szülésznő segítette, aki Bartók Bélának is énekelt.

VF: Érdeklődhetek szüleidről, testvéreidről, családodról?

AK: Édesapám Almási Pál, asztalosmester, majd MÁV dolgozó, édesanyám Blaskovics Borbála, háztartásbeli volt. Házasságukból ötödik leánygyermekként születtem. Nővéreim: Aranka, Erzsébet, Terézia és Mária. Majdnem mindannyian pedagógusok.

1973. karácsonyán kötöttem házasságot Rákóczy Lászlóval, akitől hat év után elváltam. Házasságunkból Krisztina és Gábor nevű gyermekünk született. Családfenntartóként, egyedül neveltem fel gyermekeinket. Öt unokával (Robin, Zsanka, Nikolett, Dorián és Eszter) büszkélkedhetem.

VF: Tanulmányaidról hallhatnék?

AK: Az általános iskolát Újszászon végeztem, majd Mezőtúron a Teleki Blanka Gimnázium reál tagozatán érettségiztem. Jászberényben, a Zirzen Janka Tanítóképző Főiskolát 1969-ben fejeztem be. Ének-zene szakból a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán diplomáztam 1975-ben. Közben öt alkalommal énekeltem a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián különféle országos megmérettetéseken. 1971-ben egy hónapig tanultam a chicagói konzervatóriumban, ahová felvételt nyertem, Maria d’Albert operaénekesnőtől.

VF: Honnan az énekesi, muzikalitási tehetségedet?

AK: Édesapámtól a kifinomult vertikális hallását, édesanyámtól pedig szoprán hangját örököltem.

VF: Már kisgyermekként imádtál énekelni. Kibontakozó tehetségedet több esetben általános iskolásként és gimnazistaként, jegyzett énekversenyeken bizonyítottad. Felnőttként is sikeresen vettél részt több országos versenyen, vetélkedőn. Hallhatnánk ezekről?

AK: Életem első énekversenyén, általános iskola ötödik osztályos koromban vettem részt, gimnazistaként pedig Gyulán (1963) népdaléneklésből aranyérmes lettem. Felnőttként is több országos versenyen indultam: „Nyílik a rózsa”, „Röpülj páva”, és a „Ki mit tudok?” (1967, 1968, 1972). Az Országos Rendező Irodánál népdal énekesi (1978), majd operett énekesi (1979) vizsgát tettem.

VF: Énekesként, belföldi fellépéseid mellett, több országba is eljutottál. Mely országokban léptél fel?

AK: Felléptem:Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Észtországban, Angliában, Franciaországban, az Amerikai Egyesült Államokban. 2013 júliusában: Csehországban, ugyanezen év szeptemberében ismét Franciaországban énekeltem, ahol Kozma József, magyar származású zeneszerzőnek, Yves Montand által világsikerre vitt „Hulló falevél” (Les feuilles mortes) című sanzonját is énekeltem francia nyelven, a magyar operett részletek mellett.

VF: Úgy tudom, páratlan tehetséged rendkívül nagy szorgalommal párosult. Sokat gyakoroltál?

AK: Igen. Volt idő, amikor hét éven át napi hat órát. Minden munka, hivatás csak akkor hozza meg az eredményt, ha kellő önismerettel, alázattal és szorgalommal végzik.

VF: Megemlítenél a művészi világból néhány állócsillagot, akikkel megadatott, hogy a rivalda fényében együtt léphettél fel, vagy éppen karnagyi dirigálása, zongorakísérete mellett énekelhettél?

AK: Több olyan művésszel léptem fel, akik örökre beírták nevüket a zeneirodalomba. Ki ne emlékezne Béres Ferenc énekművészre, a magyar dal fejedelmére, aki hangjával, énekével egybekötötte a világ különböző tájaira szakadt magyarságot, megszólaltatta a teljes magyar történelmet. Egy színpadon szerepelhettem többek között Kalmár Magda és Berkes János operaénekesekkel, a Magyar Operaház örökös tagjaival. Buday Péter és Nádor László kiváló karnagyok dirigálásával is bizonyíthattam énekesi felkészültségemet. Gazdag a tárházam azokról a jeles énekesekről, színészekről, művésztanárokról, akikről illene megemlékezni, de az messze meghaladná az Újszászi Híradó terjedelmi lehetőségét, csupán Gaálné Kiss Hajnalka művésztanárnőmet emelem ki, akitől énektechnikámat tanultam, és Gyarmati István zongoraművész-zeneszerzőt, aki több mint 30 évig volt korrepetitorom.

VF: A közelmúltban Bálint Erika, újszászi származású opera-és hangverseny énekessel készítettem a mostanihoz hasonló beszélgetést. Tőle egy idézet: „Az általános iskolában egy nagyszerű énektanárom volt, aki gyönyörű hangjával és az opera iránti szeretetével elbűvölt. ő volt Almási Klára, akitől nagyon sokat tanultam, aki egyengette a továbbtanulásomat. A lakásán énekelni, zongorázni is tanított. A legnagyobb élmény volt, amikor már közösen léphettem fel vele.” További tanítványaidról érdeklődhetek?

AK: Bizonyára nem ismeretlen Farkas Attila nótaénekes, aki a Szolnok Városi Televízió által szervezett többfordulós nótaversenyen hatalmas sikert aratott. Neves tanítványaim között tartom számon: Almási Auróra táncdalénekest, Rokolyáné Pataki Anikó népdal és táncdalénekest, Dóka Zsuzsanna énektanárt és Bárdosné Ulviczki Györgyi zongoratanárt. Természetesen kiemelten emlékezem Bálint Erika operaénekesnő tehetségére, szép hangjára. Nagyon jó dolog, amikor egy tanítvány beváltja tanára reményeit.

VF: Művészi teljesítménnyel, azonos szinten mérhető az ének-zenetanári pályád. Mondanál néhány gondolatot ez utóbbi munkásságodról?

AK: 16 évig ének-zenét tanítottam az újszászi általános- és középiskolában. Oktattam Szolnokon, a Varga Katalin Gimnáziumban, Kisújszálláson, az Arany János Általános Iskolában, kispesti és óbudai középiskolákban. 29 évig egyszerre két iskolában tanítottam, ahol kórusokat is vezettem. Összesen 20 ezernél több tanítványom volt életpályám folyamán.

VF: Tevékenységed rendkívül sokszínű, alig követhető. Hogyan tudtad a művészi, az ének-zenetanári tevékenységedet összeilleszteni?

AK: Sok szorgalommal, kitartással, jó szervezéssel lehet egyensúlyban tartani. Néha magam sem hiszem, hogy a tanítás mellett öt évig a szolnoki Kodály Kórus tagja és szólistája voltam. Ének szólistaként működtem a Tisza Táncegyüttes és a nagykátai Tápiómente Táncegyüttesnél. A Szigligeti Színház kórusában, nagyoperettekben statisztáltam (Luxemburg grófja, Sybill). Az 1990-es évek elején hangképző tanárként dolgoztam a színházban. Az újszászi művelődési házban 1969-től ifjúsági klubot és pávakört, később Rozmaring nevű roma dalkört, valamint népdalkört vezettem. Szolfézs és zongora előképző, valamint zenedráma oktatást tartottam. 2006-ban megalapítottam és öt évig vezettem az Operabarátok Kamarakórusát. A gyermekeknek rendszeresen túrát, nyári tábort és franciaországi utat szerveztem. El-elmentem Újszászról, de mindig tarsolyomat feltöltve tértem vissza. A szerzett tapasztalatokat igyekeztem hasznosítani szülővárosom művészi, zenei életének javára.

VF: Mikor mentél nyugállományba? Milyen kitüntetések birtokosa vagy?

AK: 2005-ben, mint énektanár és 14 általános iskola szaktanácsadó tanára mentem nyugdíjba. Utána még másfél évig tanítottam Budapesten. Gyakran fizetés nélküli társadalmi munkát is végeztem, így megkaptam a Társadalmi Munkáért ezüst fokozatot. Kimondom őszintén, a tanítványaim, művész barátaim, családom elismerését tartom a legfontosabbnak, és azt a szeretetet, amelyet a mindenkori közönségtől kaptam.

VF: Nyugdíjas éveidet mivel töltöd? Van valami különös hobbyd? Nagy ívű énekesi, tanári pályafutásodról tervezel-e egyszer érték-történeteket tükröző életrajzot írni?

AK: Az „Újszászi Énekszó Alapítványt” 60 éves koromban hoztam létre azzal a szándékkal, hogy szeressenek énekelni a gyerekek, kiemelten a népdalokat, és támogatást nyújtson a tehetséges tanulóknak. Hobbym a frissítőmasszázs, amelyből ez év májusában jeles eredménnyel vizsgáztam. Állandó örömteli feladat az unokáimmal való foglalkozás, törődés.

Van elképzelésem, mit szeretnék megvalósítani, de céljaimról, terveimről – egészen fiatalon megtanultam – soha, senkinek nem szabad mesélni. Úgy gondolom: jobb cselekedni, mint előre beszélni.

VF: Lehet egy kérésem Almási Klára művésznőtől? Szeretném, ha mihamarabb lehetőséget biztosítanál, hogy Franz Schubert: Ave Maria c. dalát egyszer meghallgathassam előadásodban.

AK: Nem zárkózom el. Elképzelhetőnek tartom, hogy szülővárosom egy koncertjén erre sor kerülhet.

VF: Kívánom, hogy titkos céljaid, terveid megvalósuljanak. Köszönöm a beszélgetést.

AK: Megtisztelőnek tartom, egyben én is köszönöm, hogy a beszélgetésnek választottja lehettem.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára