„MOST BÚCSÚZUNK ÉS ELMEGYÜNK...” Ezt énekelte jó egy hónapja tanár, diák és még sokan mások országszerte. Magam is énekeltem és ennek most sajátos súlya volt. Hiszen - Újszász, Szászberek és Zagyvarékas plébánosaként - utoljára történt meg ez. Emberi számítás szerint 15 év eltelte után ez lesz utolsó cikkem a Remény Tanúiban.

Igen nagy ajándéknak tartom a gondviselő Istentől, hogy megadatott az a lehetőség, hogy 15 év alatt közel 1300 alkalom nyílt számomra arra, hogy így, vagy úgy megosszam a jézusi tanítás örömét, vigasztaló erejét a Kedves Olvasókkal. Ez a lehetőség persze, bármennyire értékes is volt, nem légüres térben történt.

Amikor az ember 57 év papi szolgálat után „nyugalomba vonul", hajlamos arra, hogy egyben lássa egész papi életét. És ez nagyon nagy ajándék! Visszagondolok arra, hogy immáron 57 éve annak, hogy különlegesen magával ragadott Szent János apostol első levele 4. fejezetének 16. verse és ebből is ez a rövid részlet: „Szeretet az Isten." - Ez a rövidke mondat számtalanszor jutott eszembe. Erő- és örömforrás volt - és hiszem, hogy lesz is - földi életem végéig. Ezt az örömhírt próbáltam továbbadni kicsiknek, nagyoknak, öregeknek, fiataloknak. Mindenképpen nagy hálával tartozom a jó Istennek azért, mert - szerény képességeim ellenére - meghívott erre a szolgálatra.

Csupa öröm arra gondolni: hány és hány gyermeket keresztelhettem meg 57 év alatt, hány és hány alkalommal mutathattam be a szentmisét, a Jézustól kapott hatalommal hányszor mondhattam ki botladozó embertársaimnak — mint magam is botladozó: - „én feloldozlak téged bűneidtől, az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében", hány esetben részesíthettem beteg embertársaimat a betegek szent kenetében. Leperegnek előttem a hittanórák óvodákban, iskolákban, a látogatások kórházakban, szociális otthonokban, magánházakban, de nem feledhetem a sok szép találkozást fiatalokkal, akik házasságkötésükre készültek, majd esküvel erősítették meg szövetségüket.

Visszagondolok azokra a hittanórákra, amelyeket a nagykőrösi református gimnázium katolikus tanulóinak tarthattam. Nagy ajándék volt számomra, hogy a gyáli templom és plébánia felépítése közben segítségére lehettem dr. Nagy Árpád plébánosnak, majd volt némi feladatom a felsőpakonyi, később a nyársapáti templom felépítésénél. Mindeközben számtalan kiváló pappal és elkötelezett - Egyházát szerető - hívővel, vagy nyitott szívű nemhívővel kerülhettem kapcsolatba.

Páratlan ajándékként tartom számon, hogy egy olyan történelmi korban élhettem, amikor Nagykőrösön elindult egy katolikus óvoda, majd egy katolikus általános iskola, az Újszászhoz tartozó Szászbereken pedig a Kolping Katolikus Általános iskola. Nagykőrösön még az is nagy öröm és ajándék volt, hogy testvéri szeretettel próbáltuk elősegíteni a katolikusok és reformátusok együttműködését. Végig kísérte életemet az is, hogy a legkülönbözőbb általános- és középiskolákban, óvodákban számtalan kiváló szakmai és emberi adottságokkal rendelkező pedagógussal találkozhattam.

A jó Isten után, szeretnék mindenkinek mindent megköszönni. Marton Zsolt megyéspüspök atya úgy rendelkezett, hogy 2023. augusztus 1-jével nyugdíjba vonulok. Senki ne higgye, hogy ezentúl pecázni és sakkozni fogok... Nagykátán kisegítő lelkipásztor leszek, ami azt jelenti, hogy - ha jó Isten megengedi - még éveken át segíthetem az ottani plébános atya, dr. Lengyel Zsolt szolgálatát.

Kérem a mindenható Istent, hogy Szent István király, Szent Imre herceg és nem utolsó sorban a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására áldja meg Újszász, Szászberek és Zagyvarékas minden lakóját, és az ezen helyeken dolgozó, tanuló, itt megforduló embertársaimat, különösen a szenvedőket, gyászolókat és azokat, akik hitüket, reményüket elvesztették. Istennek legyen hála minden ajándékáért. Végezetül mindenkinek mindent köszönök, akit megbántottam attól bocsánatot kérek.

Miklós János
plébános