A lábtoll-labdázás koronavirus-járvány utáni újjáélesztésének harmadik fordulójában a felnőttek és a szeniorok után végre pályára léphetett az utánpótlás is. Az Újszászon rendezett Utánpótlás Páros Országos bajnokságon hat egyesület 80 versenyzője rúgta három korcsoportban nagy lelkesedéssel a toll-labdát. Az Újszászi VVSE lábtoll-labda szakosztálya 28 versenyzőt indított. A vendégek közül – 22 fős csapattal – a dunaújvárosiak voltak a legtöbben.
A házigazda újszásziak és a Keszthely melletti Cserszegtomajról érkezők négy-négy bajnokságot nyertek. Az újszásziak az ifjúságiak között taroltak, a zalaiak a gyermek és a serdülő korcsoportban jeleskedtek. Gyermek leány párosuk révén a dunaújvárosiak első bajnokságukat nyerték.
Bemelegítés 1.
Bemelegítés 2.
Bemelegítés 3.
A Cserszegtomaji SK versenyzői
Dunaújváros 22 versenyzővel érkezett
Oláh Szabolcs és Mezei Gábor (Tápióbicske LSE)
Az Újszászi VVSE utánpótlás korú lábtoll-lábtoll-labdázói
Szederkény csapata
Balogh Márton és Kiss Bettina (Pusztaszer PISZE SE)
Újszász - Tápióbicske ifjúsági mérkőzéssel kezdődött a verseny
Varga-Nagy Bálint különleges megoldása
A gyermek lányok Újszász - Dunaújváros mérkőzése után: Kovács Noémi, Lénárt Liza, Oláh Barbara és Szőke Emma Krisztina
Ifjúsági elődöntő: Virág Attila, Kanalas Márió - Varga-Nagy Bálint, Czétényi Krisztián
Az Újszász - Cserszegtomaj serdülő döntő után: Palotás Dominik, Kulcsár Zalán, Román Sándor és Jónás Károly
Gyermek leány páros: 2. Olajos Napsugár, Orbán Lili (Szederkény), 1. Nagy Kitti, Kondor Anett (Dunaújváros Gárdonyi), 3. Lénárt Liza, Oláh Barbara (Újszászi VVSE) és Szőke Emma Krisztina, Kovács Noémi (Dunaújváros Gárdonyi)
Gyermek fiú páros: 2. Kanalas Renátó, Sörös László (Újszászi VVSE), 1. Farkas Bence, Berezvai Barbara (Cserszegtomaji SK), 3. Rumszauer Zalán, Zelenka Zsolt (Szederkény) és Rabi Marcell, Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi)
Serdülő leány páros: 2. Bálint Anna, Belovári Panna (Cserszegtomaji SK), 1. Pál Diána, Gumhert Noémi, 3. Marczi Maja, Troszt Fanni (Szederkény) és Oláh Lola, Breszkó Klaudia (Újszászi VVSE)
Serdülő fiú páros: 2. Román Sándor, Palotás Dominik (Cserszegtomaji SK), 1. Kulcsár Zalán, Jónás Károly (Újszászi VVSE), 3. Irowa Noel, Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi) és Trubics Gorán, Varga Balázs (Szederkény)
Ifjúsági lány páros: 2. Horváth Lili, Gyalog Csenge (Cserszegtomaji SK), 1. Szaszkó Dorka, Diós Letícia (Újszászi VVSE), 3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza (Dunaújváros Gárdonyi) és Bakó Lili, Bubori Hajnalka (Újszászi VVSE)
Ifjúsági fiú páros: 2. Varga-Nagy Bálint, Czétényi Krisztián, 1. Kovács Márton, Kökény Martin (mindkettő Újszászi VVSE)
A befejező szám a vegyes páros volt
Kovács Márton (Újszászi VVSE) talpalása
Gyermek vegyes páros: 2. Kanalas Renátó, Oláh Barbara (Újszászi VVSE), 1. Farkas Bence, Berezvai Barbara (Cserszegtomaji SK), 3. Rumszauer Zalán, Marczi Maja (Szederkény) és Kondor Anett, Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi)
Serdülő vegyes páros: 2. Oláh Lola, Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 1. Palotás Dominik, Belovári Panna (Cserszegtomaji SK), 3. Gumhert Noémi, Kattári Dávid (Cserszegtomaji SK, Dunaújváros Gárdonyi) és Román Sándor, Pál Diána (Cserszegtomaji SK)
Ifjúsági vegyes páros döntő
Diós Letícia (Újszászi VVSE) szervája
Kovács Márton (Újszászi VVSE) akcióban
Kökény Martin - Kovács Márton párharc
Szép talpalás
Kökény Martin a levegőben
Kökény Martin bravúros rúgása
Szaszkó Dorka talpalása
Fáradtság
Ifjúsági vegyes páros: 2. Szaszkó Dorka, Kökény Martin, 1. Kovács Márton, Diós Letícia, 3. Varga-Nagy Bálint, Bakó Lila és Breszkó Viktória, Rab Alexander (mind Újszászi VVSE)
Fotó: Fehér János
A gyermekeknél a Berezvai Barbara, Farkas Bence (Cserszegtomaji SK) duó duplázott. Könnyedén nyerték a fiú párost. (A szabályok megengedik, hogy lány a fiúk között játsszon.) A vegyes párosban nehezebb dolguk volt.
Az ifjúságiaknál mindhárom döntőben háromjátszmás mérkőzésen dőlt el a bajnoki cím sorsa.
Az ifiknél Kovács Márton és Diós Letícia (Újszászi VVSE) duplázott. Látványos, felnőtt színvonalú mérkőzéseken a győztes páros tagjai voltak a fiú, ill. a lány döntőben, majd fordulatos meccsen a vegyes párosban is nyerni tudtak.
Eredmények
Gyermek korcsoport
Fiú páros (8): 1. Berezvai Barbara, Farkas Bence (Cserszegtomaji SK), 2. Kanalas Renátó, Sörös László (Újszászi VVSE), döntő: 11-4, 11-4, 3. Rumszauer Zalán, Zelenka Zsolt (Szederkény) és Rabi Marcell, Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi)
Leány páros (4): 1. Kondor Anett, Nagy Kitti (Dunaújváros Gárdonyi), 2. Olajos Napsugár, Orbán Lili (Szederkény), döntő: 11-4, 11-4, 3. Lénárt Liza, Oláh Barbara (Újszászi VVSE) és Kovács Noémi, Szőke Emma Krisztina (Dunaújváros Gárdonyi)
Vegyes páros (10): 1. Berezvai Barbara, Farkas Bence (Cserszegtomaji SK), 2. Kanalas Renátó, Oláh Barbara (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 11-9, 3. Rumszauer Zalán, Marczi Maja (Szederkény) és Zudor Milán Csaba, Kondor Anett (Dunaújváros Gárdonyi)
Serdülők
Fiú páros (7): 1. Jónás Károly, Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 2. Palotás Dominik, Román Sándor (Cserszegtomaji SK), döntő: 15-9, 15-12, 3. Kattári Dávid, Irowa Noel (Dunaújváros Gárdonyi) és Trubics Gorán, Varga Balázs (Szederkény)
Leány páros (5): 1. Gumhert Noémi, Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 2. Bálint Anna, Belovári Panna (Cserszegtomaji SK), döntő: 15-13, 15-9, 3. Breszkó Klaudia, Oláh Lola (Újszászi VVSE) és Marczi Maja, Troszt Fanni (Szederkény)
Vegyes páros (9): 1. Belovári Panna, Palotás Dominik (Cserszegtomaji SK), 2. Kulcsár Zalán, Oláh Lola (Újszászi VVSE), döntő: 15-7, 15-12, 3. Kattári Dávid, Gumhert Noémi (Dunaújváros Gárdonyi, Cserszegtomaji SK) és Román Sándor, Pál Diána (Cserszegtomaji SK)
Ifjúságiak
Fiú páros (9): 1. Kovács Márton, Kökény Martin, 2. Czétényi Krisztián, Varga-Nagy Bálint, döntő: 15-21, 21-18, 21-17, 3. Rab Sándor, Sebők Roland és Kanalas Márió, Virág Attila (mind Újszászi VVSE)
Leány páros (6): 1. Diós Letícia, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), 2. Gyalog Csenge, Horváth Lili (Cserszegtomaji SK), döntő: 21-9, 20-22, 21-18, 3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza (Dunaújváros Gárdonyi) és Bakó Lili, Bubori Hajnalka (Újszászi VVSE)
Vegyes páros (12): 1. Kovács Márton, Diós Letícia (Újszászi VVSE), 2. Kökény Martin, Szaszkó Dorka, döntő: 13-21, 21-18, 21-18, 3. Rab Alexander, Breszkó Viktória és Varga-Nagy Bálint, Bakó Lili (mind Újszászi VVSE)
Egyesület | arany | ezüst | bronz | összesen |
Újszászi VVSE | 4 | 5 | 7 | 16 |
Cserszegtomaji SK | 4 | 3 | 1 | 8 |
Dunaújváros Gárdonyi | 1 | - | 5 | 6 |
Szederkény | - | 1 | 4 | 5 |
Cserszegtomaji SK+Dunaújváros Gárdonyi | – | - | 1 | 1 |
Gyermek korcsoport | ||
Fiú páros (8) | ||
1. | Berezvai Barbara, Farkas Bence | Cserszegtomaji SK |
2. | Kanalas Renátó, Sörös László | Újszászi VVSE |
3. | Rumszauer Zalán, Zelenka Zsolt | Szederkény |
4. | Rabi Marcell, Zudor Milán Csaba | Dunaújváros Gárdonyi |
5. | Kádár Barna, Szücs Tamás Eduard | Dunaújváros Gárdonyi |
6. | Nagy György, Vicsotka Martin Vince | Dunaújváros Gárdonyi |
7. | Hegedűs Levente, Tukacs Ákos | Szederkény |
Leány páros (4) | ||
1. | Kondor Anett, Nagy Kitti | Dunaújváros Gárdonyi |
2. | Olajos Napsugár, Orbán Lili | Szederkény |
3.. | Lénárt Liza, Oláh Barbara | Újszászi VVSE |
4. | Kovács Noémi, Szőke Emma Krisztina | Dunaújváros Gárdonyi |
Vegyes páros (10) | ||
1. | Berezvai Barbara, Farkas Bence | Cserszegtomaji SK |
2. | Kanalas Renátó, Oláh Barbara | Újszászi VVSE |
3. | Rumszauer Zalán, Marczi Maja | Szederkény |
4. | Zudor Milán Csaba, Kondor Anett | Dunaújváros Gárdonyi |
5. | Zelenka Zsolt, Olajos Napsugár | Szederkény |
6. | Rabi Marcell, Szőke Emma Krisztina | Dunaújváros Gárdonyi |
7. | Tukacs Ákos, Orbán Lili | Szederkény |
8. | Szücs Tamás Eduard, Kovács Noémi | Dunaújváros Gárdonyi |
9. | Sörös László, Steczina Nikol | Újszászi VVSE |
10. | Vicsotka Martin Vince, Nagy Kitti | Dunaújváros Gárdonyi |
Serdülők | ||
Fiú páros (7) | ||
1. | Jónás Károly, Kulcsár Zalán | Újszászi VVSE |
2. | Palotás Dominik, Román Sándor | Cserszegtomaji SK |
3 | Kattári Dávid, Irowa Noel | Dunaújváros Gárdonyi |
4. | Trubics Gorán, Varga Balázs | Szederkény |
5. | Kovács Krisztián, Nagy Dániel | Dunaújváros Gárdonyi |
6. | Deák Ferenc Flórián, Lednecki Patrik Balázs | Dunaújváros Gárdonyi |
7. | Oláh Levente, Sörös László | Újszászi VVSE |
Leány páros (5) | ||
1. | Gumhert Noémi, Pál Diána | Cserszegtomaji SK |
2.. | Bálint Anna, Belovári Panna | Cserszegtomaji SK |
3. | Breszkó Klaudia, Oláh Lola | Újszászi VVSE |
4. | Marczi Maja, Troszt Fanni | Szederkény |
5. | Csenki Sára, Zecher Zoé Mirjam | Dunaújváros Gárdonyi |
Vegyes páros (9) | ||
1. | Belovári Panna - Palotás Dominik | Cserszegtomaji SK |
2. | Kulcsár Zalán, Oláh Lola | Újszászi VVSE |
3. | Kattári Dávid, Gumhert Noémi | Dunaújváros Gárdonyi, Cserszegtomaji SK |
4. | Román Sándor, Pál Diána | Cserszegtomaji SK |
5. | Jónás Károly, Breszkó Klaudia | Újszászi VVSE |
6. | Trubics Gorán, Troszt Fanni | Szederkény |
7. | Oláh Levente, Bubori Hajnalka | Újszászi VVSE |
8. | Lednecki Patrik Balázs, Csenki Sára | Dunaújváros Gárdonyi |
9. | Deák Ferenc Flórián, Zecher Zoé Mirjam | Dunaújváros Gárdonyi |
Ifjúságiak | ||
Fiú páros (9) | ||
1. | Kovács Márton, Kökény Martin | Újszászi VVSE |
2. | Czétényi Krisztián, Varga-Nagy Bálint | Újszászi VVSE |
3. | Rab Sándor, Sebők Roland | Újszászi VVSE |
4. | Kanalas Márió, Virág Attila | Újszászi VVSE |
5. | Kenyeres Krisztián, Rab Alexander | Újszászi VVSE |
6. | Galambos László, Zsigmond Tamás | Újszászi VVSE |
7. | Mezei Gábor, Oláh Szabolcs | Tápióbicske LSE |
8. | Balogh Márton, Kiss Bettina | Pusztaszer PISZE |
9. | Tokodi Dániel, Gódány Bálint Milán | Dunaújváros Gárdonyi |
Leány páros (6) | ||
1. | Diós Letícia, Szaszkó Dorka | Újszászi VVSE |
2. | Gyalog Csenge, Horváth Lili | Cserszegtomaji SK |
3. | Sin Viktória, Szöllősi Vanessza | Dunaújváros Gárdonyi |
4. | Bakó Lili, Bubori Hajnalka | Újszászi VVSE |
5. | Lendvai Dalma, Tóth Réka | Szederkény |
6. | Breszkó Viktória, Kolmanics Bianka | Újszászi VVSE |
Vegyes páros (12) | ||
1. | Kovács Márton, Diós Letícia | Újszászi VVSE |
2. | Kökény Martin, Szaszkó Dorka | Újszászi VVSE |
3. | Rab Alexander, Breszkó Viktória | Újszászi VVSE |
4. | Varga-Nagy Bálint, Bakó Lili | Újszászi VVSE |
5. | Oláh Szabolcs, Horváth Lili | Tápióbicske LSE, Cserszegtomaji SK |
6. | Balogh Márton, Kiss Bettina | Pusztaszer PISZE SE |
7. | Tokodi Dániel, Sin Viktória | Dunaújváros Gárdonyi |
8. | Sebők Roland, Kolmanics Bianka | Újszászi VVSE |
9. | Mezei Gábor, Bálint Anna | Tápióbicske LSE, Cserszegtomaji SK |
10. | Varga Balázs, Tóth Réka | Szederkény |
11. | Kovács Krisztián, Lendvai Dalma | Dunaújváros Gárdonyi, Szederkény |
12. | Gódány Bálint Milán, Szöllősi Vanessza | Dunaújváros Gárdonyi |