A lábtoll-labda eredetileg Kínából származik, Magyarországon Fehér János segítségével vált népszerűvé a ’90-es évek elején. Nem sokkal később egy sportklubot is létrehoztak Újszászon, amelynek tagjait Európa legjobbjai között tartják számon.

A játékot egy speciális, tizenöt grammos labdával, háló felett játsszák. Rendkívüli odafigyelést és egyensúlyt igényel, valamint fejleszti a mozgáskoordinációt, ezért előszeretettel alkalmazták a katonák kiképzése során. A tizenhat éves mozgássérült sportoló, Sebők Roland is eme sport szerelmese lett.

 

Sebők Roland és Németh Barbara (Fotó: Fehér János)

 

– Az osztálytársaim rávettek, én pedig nem mondhattam nekik nemet – felelte Roland, amikor a sporttal való első találkozásáról kérdeztem. Azt is elárulta, hogy az első edzésen még nem ment minden úgy, ahogy szerette volna, de így is felejthetetlen élmény volt számára. A jó társaság és a sport iránti szeretete arra ösztönözte őt, hogy a következő edzésen is ott legyen. Mindez 2014-ben történt. Azóta rendszeresen, heti háromszor űzi ezt a sportot, aminek meg is van az eredménye, hiszen az ifjú sportoló mára a korosztálya legjobbjai között van, szinte minden versenyen felállhat a dobogó valamelyik fokára. Karjai rövidebbek az átlagnál, így néha problémát okoz neki az egyensúlyának megőrzése, főleg amikor a százhatvan centiméter magas háló fölé kell emelnie a lábát. Roland öt éve lábtoll-labdázik az újszászi egyesületben, ami alatt rengeteget fejlődött. Az ifjú sportoló hivatásként tekint a sportra, úgy gondolja, hogy nem csak fizikailag fejlesztette ez a játék.

– A lábtoll érzelmileg is hozzátesz az életemhez – mondta Roland, amikor gyakorlás közben félrehívtam őt. Fontos számára az egészséges életmód, a lábtoll-labda mellett még asztaliteniszezik, és társait is sportra biztatja.

Németh Barbara Éva
Széchenyi István Gimnázium 11.C

Forrás: szoljon.hu

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.