2019. december 7-én Újszászon a 2008-ban vagy később született újoncok – közöttük sok 2011-ben és 2012-ben született – és néhány idősebb kezdő lábtoll-labdázó részére a hazaiak, a dunaújvárosiak, a szederkényiek és az úriak részvételével Mikulás Kupát rendeztek. Legnagyobb létszámmal, 26 versenyzővel az újszásziak neveztek. Ebből 18-an Rajka Attila kezdő csoportjának első alkalommal versenyző lelkes újoncai voltak. Vidékről legnagyobb csapattal (16 fő) a Dunaújváros Gárdonyi DSE érkezett. A megnyitóra felsorakozott versenyzők a Hull a pelyhes fehér hó című dallal csalogatták a Mikulást a terembe. Az éneklés eredményes volt. A Mikulás egy zsák szaloncukorral megérkezett, és a Hull a pelyhes fehér hó dal sajátos előadásával egy kicsit megmozgatta, megtáncoltatta a résztvevőket. A hagyományos, csapat és egyéni versenyszámokon kívül a Mikulás Kupán volt indián játék és dekázó verseny is. Az indián játékban legtovább Marczi Maja (Szederkény) maradt a pályán. A dekázásban a gyermek korcsoportos Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE) volt a legjobb 291 érintéssel. Rajta kívül még a dunaújvárosi Kattári Dávid és az úri Bálint Ádám Dávid jutott 100 fölé. A lányok szerényebb eredményeket értek el. A legjobb Marczi Maja (Szederkény) volt 38 érintéssel.

 

Dobozi Róbert polgármester köszöntötte a Mikulás Kupa résztvevőit

 

A Mikulás Kupa résztvevői. Pirosban az újszásziak

 

Az újszászi csapat

 

Megérkezett a Mikulás

 

Csoportkép a Mikulással

 

Játék a Mikulással

 

A legkisebbek a pályán

 

Újszásziak a pályán

 

Szűcs Dominik a verseny napján volt kilenc éves

 

Nagy Gabriella, Dániel Petra és Ézsiás Lotti

 

Konka Zsombor

 

Kanalas Richárd, Breszkó Sándor, Breszkó Dominik, Konka Zsombor

 

Dániel Patrik, Bonnyai Botond és Bíró Patrik

 

A 7-11. helyezett csapatok

 

Vincze Kristóf, Kanalas Renátó és Rab Dávid

 

Újonc leány dekázó verseny: 2. Dániel Petra

 

Újonc fiú dekázó verseny: 2. Kanalas Renátó

 

Gyermek leány dekázó verseny: 2. Szabó Orsolya, 1. Bubori Hajnalka, 3. Breszkó Klaudia

 

Bubori Hajnalka a Szolnok TV-nek nyilatkozott

 

Az újszászi gyermek leány csapat: Bubori Hajnalka, Breszkó Klaudia, Szabó Szilvia

 

Gyermek fiú csapat: 2. Dunaújváros Gárdonyi, 1. Újszászi VVSE, 3. Úri Szent Imre

 

Újonc leány egyéni: 3. Dániel Petra és Ézsiás Lotti

 

Újonc fiú egyéni: 2. Kanalas Renátó

 

Újonc fiú egyéni: 2. Kanalas Renátó

 

Gyermek leány egyéni: 2. Bubori Hajnalka, 1. Oláh Lola, 3. Breszkó Klaudia és Szabó Szilvia

 

Tóth Gábor és segítői

 

Gyermek fiú egyéni: 2. Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi), 1. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 3. Irowa Noel (Dunaújváros Gárdonyi) és Konka Dániel (Újszászi VVSE)

 

Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE) és Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi)

 

Google Photos

Fotó: Fehér János, Szurmai Tibor és Tóth Gábor

 

Forrás: szolnoktv.hu

 

Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:

 

A dekázás eredményei:

Gyermek fiúk: 1. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE) 291, 2. Kattári Dávid (Danaújváros Gárdonyi) 232, 3. Bálint Ádám Dávid (Úri Szent Imre Általános Iskola) 117

Gyermek lányok: 1. Bubori Hajnalka 18, 2. Breszkó Klaudia 9, 3. Szabó Orsolya 4 (mind Újszászi VVSE)

2008-2012-ben született újonc fiúk: 1. Rumszauer Zalán (Szederkény) 70, 2. Rabi Marcell (Dunaújváros Gárdonyi) és Kanalas Renátó (Újszászi VVSE) 58-58, 3. Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi) 46

2008-2012-ben született újonc leányok: 1. Marczi Maja (Szederkény) 38, 2. Dániel Petra (Újszászi VVSE) 24, 3. Kondor Anett (Dunaújváros Gárdonyi) 22

A csapat és egyéni verseny eredményei:

Újoncok

Fiú csapat (11): 1. Rabi Marcell, Rédli István Márk, Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi DSE), 2. Budai Tamás Szebasztián, Kondor Anett, Sziver Patrik Péter (Dunaújváros Gárdonyi DSE), döntő: 11-5, 11-5, 3. Hegedűs Levente, Rumszauer Zalán, Toldi Botond, Tukacs Ákos (Szederkény)

Fiú egyéni (29): 1. Rédli István Márk (Dunaújváros Gárdonyi DSE), 2. Kanalas Renátó (Újszászi VVSE), döntő: 11-9, 11-2, 3. Zudor Milán Csaba (Dunaújváros Gárdonyi DSE) és Rabi Marcell (Dunaújváros Gárdonyi DSE)

Leány csapat (1): 1. Ézsiás Lotti, Dániel Petra, Nagy Gabriella (Újszászi VVSE). A fiú csapatok között versenyezve 9. helyezést értek el.

Leány egyéni (7): 1. Marczi Maja (Szederkény), 2. Kondor Anett (Dunaújváros Gárdonyi DSE), döntő: 11-3, 11-8, 3. Ézsiás Lotti (Újszászi VVSE) és Dániel Petra (Újszászi VVSE)

Gyermekek

Fiú csapat (3): 1. Jónás Károly, Konka Dániel, Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 2. Irowa Noel, Kattári Dávid, Kovács Krisztián, Lednecki Patrik Balázs (Dunaújváros Gárdonyi DSE), döntő: 14-16, 15-13, 15-5, 3. Bálint Ádám Dávid, Islai Ferenc, Kovács Dominik, Vajda Botond Levente (Úri Szent Imre Általános Iskola)

Fiú egyéni (12): 1. Kulcsár Zalán (Újszászi VVSE), 2. Kattári Dávid (Dunaújváros Gárdonyi DSE), döntő: 11-5, 11-8 3. Irowa Noel (Dunaújváros Gárdonyi DSE) és Konka Dániel (Újszászi VVSE)

Leány csapat: (1): 1. Breszkó Klaudia, Bubori Hajnalka, Szabó Orsolya, Szabó Szilvia (Újszászi VVSE)

Leány egyéni (4): 1. Oláh Lola, 2. Bubori Hajnalka, döntő: 12-10, 11-4, 3. Breszkó Klaudia és Szabó Szilvia (mind Újszászi VVSE)

Az újszászi gyermek versenyzők a tőlük megszokott jó teljesítményt nyújtották. Az újoncok közül Kanalas Renátó és Dániel Petra volt a legeredményesebb. Ők a dekázásban és az egyéniben is dobogós helyezést értek el. Az egyéniben ügyesen játszott, mérkőzést nyert Vincze Kristóf, Konka Zsombor, Sörös László, Dániel Patrik, Rab Dávid és Ézsiás Lotti.

Az eredményhirdetésen a Mikulás és a rendezők jóvoltából a résztvevők mikulásos oklevelet és hűtőmágnest kaptak. Szaloncukor és csokimikulás is jutott mindenkinek.

Folytatás 2020-ban a gyermek korcsoport versenyein.

 

Eredménytáblázat
Egyesület 1. hely 2. hely 3. hely összesen
Újszászi VVSE 5 2 5 12
Dunaújváros Gárdonyi 2 4 3 9
Szederkény 1 - 1 2
Úri Szent Imre Általános Iskola - - 1 1

 

5. Mikulás Kupa
Újszász, 2019. december 7.
4 egyesület, 53 versenyző
Újoncok
  Fiú csapat (11)  
1. Rabi Marcell, Rédli István Márk, Zudor Milán Csaba Dunaújváros Gárdonyi DSE
2. Budai Tamás Szebasztián, Kondor Anett, Sziver Patrik Péter Dunaújváros Gárdonyi DSE
3. Hegedűs Levente, Rumszauer Zalán, Toldi Botond, Tukacs Ákos Szederkény
4. Kanalas Renátó, Rab Dávid, Vincze Kristóf Újszászi VVSE
5 Kádár Barna, Sebők Martin, Szücs Tamás Eduard Dunaújváros Gárdonyi DSE
6. Marczi Maja, Orbán Lili, Pongó Dávid Szederkény
7. Rézműves Alex, Sebők Dávid, Sörös László Újszászi VVSE
8. Bíró Bálint, Bonnyai Botond, Dániel Patrik Újszászi VVSE
9. Breszkó Dominik, Breszkó Sándor, Kanalas Richárd Újszászi VVSE
10. Konka Zsombor, Molnár Dominik, Szűcs Dominik Újszászi VVSE
11. Gál Vivien Anna, Nagy György, Vicsotka Martin Vince Dunaújváros Gárdonyi DSE
  Fiú egyéni (29)  
1. Rédli István Márk Dunaújváros Gárdonyi DSE
2. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
3. Zudor MilánCsaba Dunaújváros Gárdonyi DSE
4. Rabi Marcell Dunaújváros Gárdonyi DSE
5. Vincze Kristóf Újszászi VVSE
6. Rumszauer Zalán Szederkény
7. Tukacs Ákos Szederkény
8. Szűcs Tamás Eduard Dunaújváros Gárdonyi DSE
9. Konka Zsombor Újszászi VVSE
10. Sörös László Újszászi VVSE
11. Pongó Dávid Szederkény
12. Dániel Patrik Újszászi VVSE
13. Rab Dávid Újszászi VVSE
14. Budai Tamás Szebasztián Dunaújváros Gárdonyi DSE
15. Kádár Barna Dunaújváros Gárdonyi DSE
16. Hegedűs Levente Szederkény
17. Nagy György Dunaújváros Gárdonyi DSE
18. Toldi Botond Szederkény
19. Rézműves Alex Újszászi VVSE
20. Sebők Dávid Újszászi VVSE
21. Szűcs Dominik Újszászi VVSE
22. Sebők Martin Dunaújváros Gárdonyi DSE
23. Breszkó Sándor Újszászi VVSE
24. Bíró Bálint Újszászi VVSE
25 Molnár Dominik Újszászi VVSE
26. Breszkó Dominik Újszászi VVSE
27. Vicsotka Martin Vince Dunaújváros Gárdonyi DSE
28. Kanalas Richárd Újszászi VVSE
29. Bonnyai Botond Újszászi VVSE
  Leány csapat (1)  
1. Ézsiás Lotti, Dániel Petra, Nagy Gabriella Újszászi VVSE
  Leány egyéni (7)  
1. Marczi Maja Szederkény
2. Kondor Anett Dunaújváros Gárdonyi DSE
3. Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
3. Dániel Petra Újszászi VVSE
5. Nagy Gabriella Újszászi VVSE
6. Gál Vivien Dunaújváros Gárdonyi DSE
7. Orbán Lili Szederkény
  Gyermekek  
  Fiú csapat (3)  
1. Jónás Károly, Konka Dániel, Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
2. Irowa Noel, Kattári Dávid, Kovács Krisztián, Lednecki Patrik Balázs Dunaújváros Gárdonyi DSE
3. Bálint Ádám Dávid, Islai Ferenc, Kovács Dominik, Vajda Botond Levente Úri Szent Imre Általános Iskola
  Fiú egyéni (12)  
1. Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
2. Kattári Dávid Dunaújváros Gárdonyi DSE
3. Irowa Noel Dunaújváros Gárdonyi DSE
4. Konka Dániel Újszászi VVSE
5. Kovács Krisztián Dunaújváros Gárdonyi DSE
6. Vajda Botond Levente Úri Szent Imre Általános Iskola
7. Jónás Károly Újszászi VVSE
8. Lednecki Patrik Balázs Dunaújváros Gárdonyi DSE
9. Bálint Ádám Dávid Úri Szent Imre Általános Iskola
10. Sziver Patrik Péter Dunaújváros Gárdonyi DSE
11. Islai Ferenc Úri Szent Imre Általános Iskola
12. Kovács Dominik Úri Szent Imre Általános Iskola
  Leány csapat (1)  
1. Breszkó Klaudia, Bubori Hajnalka, Szabó Orsolya, Szabó Szilvia Újszászi VVSE
  Leány egyéni (4)  
1. Oláh Lola Újszászi VVSE
2. Bubori Hajnalka Újszászi VVSE
3. Breszkó Klaudia Újszászi VVSE
4. Szabó Szilvia Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.