2018. május 12. Akasztó
2018. május 12-én a Ritmika Közhasznú Sportegyesület szervezésében hetedik alkalommal rendezték meg Akasztón az Egy nap az egészségért sportnapot, amelynek programjában különböző távú futások, gerinctorna, „kerek fenék, lapos has” torna, spinning, bosu, nippon zengo, walk energie, jumping, pilates, táplálkozási tanácsadás, gyümölcskínálás és italkóstolás szerepelt. (Az céklás-almalé egészen kiváló volt.) Első alkalommal került a műsorba a lábtoll-labdázás, amely úgy került Akasztóra, hogy a főszervező, Turúné Lehota Bernadett fia, Turú Dániel a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziumának csapatában játszott és csapatban második, egyéniben pedig harmadik helyezést ért el a Bács-Kiskun megyei Diákolimpián, majd az országos döntőn is szerepelt. Az ő javaslatára került a programba a lábtoll-labdázás, amelyet az Újszászi VVSE bemutató csapata: Bábosik Ádám, Farkas Lilla és Kovács Evelin ismertetett meg az akasztóiakkal. Fehér János rövid ismertetője után Farkas Lilla a különböző rúgásokat, labdaérintéseket mutatta meg, majd párban és hármasban időnként két labdával folytatódott a játék. A háló feletti játékban már a helyiek is részt vettek. Három csapat is volt, amelyik hosszú időt töltött a pályán.
Játék mezítláb
Farkas Lilla bemutatója
Farkas Lilla és Bábosik Ádám játéka
Kovács Evelin és Farkas Lilla egyénije
Páros játék
A piros csapat Farkas Lilla ellen
Játék a helyiekkel
Játék segítséggel
Minden korosztály játszott
Akasztóiak és újszásziak együtt a pályán
Játék a főszervezővel
Plakát
Fotó: Farkasné Vágó Ilona