NB-II TÁKISZ SE (Kecskemét) – Újszász 5,5-6,5

Újszász – Kiskunfélegyháza 10,5-1,5

Az NB-II es csapatbajnokság 9. fordulójában a TÁKISZ csapatához Kecskemétre látogattunk. Ellenfelünk erős középcsapatnak számított, így nem volt könnyű dolgunk. Ráadásul tartalékosan ültünk asztalhoz, hiszen Takács és Váradi nem tudta vállalni a játékot. Óvatos játék jellemezte az egész mérkőzést, több táblán a sakkozók nem kockáztattak, így hét esetben is döntetlenre végződött a parti. Sajnos, Simonyi és Pásztor kikapott, viszont Varga, Szíjártó és Farkas szép partiban győzött, így nagy küzdelemben minimális csapatgyőzelem született.

Győzött: Varga, Szíjártó, Farkas
Döntetlenezett: Muhari, Czeglédi, Molnár, Csízik, Gulyás, Gödöllei, Kovács
Vesztett: Simonyi, Pásztor

A következő fordulóban Kiskunfélegyháza együttesét fogadtuk. Mindkét csapat tartalékos összeállításban játszott, nálunk Muhari és Farkas hiányzott az alapemberek közül. Már a megnyitások után látszott, hogy nincs egy súlycsoportban a két együttes, s sorra arattuk a győzelmeket. Már a kiütéses 12-0-ás győzelem is benne volt a mérkőzésben, de Gulyás, Czeglédi és Csízik előnyösebb állását döntetlenre rontotta. Összességében magabiztos győzelmet arattunk, és az utolsó forduló előtt ezüstérmesnél rosszabbak már nem lehetünk.

Győzött: Simonyi, Molnár, Varga, Takács, Szíjártó, Pásztor, Váradi, Gödöllei, Kovács
Döntetlenezett: Czeglédi, Csízik, Gulyás

Ifjúsági játékosunk, Kovács Lilla az országos sakk diákolimpián nagyszerűen szerepelt. A Lehel Vezér Gimnázium (Jászberény) színeiben országos III. helyezést ért el a középiskolás lányok csapat kategóriájában.

A bajnokság állása a 10. forduló után:

1. Meritum SE (Szeged) 18 pont (76), 2. Újszász 16 pont (80) 3. Makó II. 12 pont (67), 4. Orosháza 12 pont (63,5), 5. Karcag 10 pont (51), 6. Kiskunfélegyháza, Maróczy Géza SE III. 9 pont (46,5), 8. TÁKISZ SE (Kecskemét) 9 pont (55,5) 9. Tóth László SE II. (Kecskemét) 7 pont (53,5), 10. Békés 6 pont (55,5), 11. Szentes, Gyula 6 pont (52,5)

Szakosztályunk április havi programja:

NB II 11. forduló 2019.04.28. 10.00  Békés – Újszász

 

Kovács Lilla országos bronzérmes, amely nagyszerű teljesítmény

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.