NB-II Karcag – Újszász 1-11

Az NB-II-es csapatbajnokság 6. fordulójában megyei rangadót játszottunk, hiszen Újszász együttese Karcagra látogatott. A karcagiak éljátékosai különböző okok miatt nem vállalták a játékot, míg Újszász csapatából Molnár hiányzott. Az értékszámok és erőviszonyok alapján a vendég együttes volt sokkal esélyesebb. A megnyitások után már több táblán jobb állást értek el a vendégek. Farkas ellenfele hibáit kihasználva magabiztosan győzött, míg Varga a középjáték elején döntetlenben egyezett meg. A későbbiek folyamán Takács, Gödöllei, Muhari, Simonyi és Pásztor tovább javította állását, és mindannyian győztesen állhattak fel az asztaltól. Simonyi és Váradi szép végjátékot nyert. A házigazdáknak nem volt szerencséjük, hiszen dr. Kozák és Kovács nyerő esélyes állásban vesztőt húzott, míg Mohácsi bonyolult partiban vereséget szenvedett. Összességében magabiztos nagyarányú győzelmet aratott a vendégcsapat, és egyúttal átvette a vezetést a tabellán.  

Győzött: Simonyi, Muhari, Takács, Szíjártó, Pásztor, Váradi, Farkas, Csízik, Gödöllei, Kovács
Döntetlenezett: Czeglédi, Varga

A bajnokság állása a 6. forduló után:

1. Újszász 10 pont (49), 2. Meritum SE Szeged 10 pont (41,5) 3. Tákisz SE Kecskemét 9 pont (39,5), 4. Makó II. 7 pont (39), 5. Kiskunfélegyháza 6 pont (36), 6. Orosháza 6 pont (34,5), 7. Karcag 6 pont (29,5), 8. Gyula 4 pont (35), 9. Békés 4 pont (34,5), 10. Maróczy SE III. 4 pont (33,5), 11. Tóth László SE II. Kecskemét 4 pont (30,5), 12. Szentes 2 pont (29,5)

Január 12-én Szolnokon hagyományteremtés céljából meghívásos sakkversenyt rendeztek. Az I. Hunyadi Kupa villámversenyen 12 sakkozó – közöttük 9 újszászi – körmérkőzés formájában versenyzett egymással. A jó hangulatú, ebéddel összekötött rendezvényen nagy meglepetésre az értékszám szerint 8. kiemelt újszászi játékos, Merena László győzött.

Végeredmény:

1. Merena László (Újszász) 9 pont
2. Molnár László (Újszász) 9 pont
3. Varga László (Újszász) 8,5 pont
4. Takács Lajos (Újszász) 8,5 pont
5. Gulyás Zoltán (Újszász) 6,5 pont
6. Pásztor Attila (Újszász) 6,5 pont
7. Dr. Purkald Mihály (Szolnok) 6 pont
8. Gömöri Zoltán (Újszász) 4,5 pont
9. K. Szabó József (Martfű) 3,5 pont
10. Ézsiás István (Abony) 3 pont
11. Tálas Gábor (Újszász) 1 pont
12. Orbán Bendegúz (Újszász) 0 pont

Szakosztályunk február havi programja:

2019.02.10. 10:00  NB II. 7. forduló Újszász – Gyula
2019.02.24. 10:00 NB II. 8. forduló Újszász – Meritum SE Szeged

Helyszín: művelődési ház

Varga László

 

Gödöllei Zsombor ifjúsági játékosunk nagyszerűen teljesít a bajnokságban

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.