Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim! 

November elején egyeztető kooperációt tartottunk a kivitelező Bolax Kft. képviselőivel az egészségház második ütemének befejező munkáiról, és megbeszélésre hívtam össze a Mikulás és karácsonyi rendezvényekben érintett civil szervezeteket, intézményeket, hogy a lehető legjobban szervezve, egymást segítve tudjuk idén is lebonyolítani a decemberi karitatív rendezvényeket. 

November 9-én abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy én nyithattam meg a XXVI. Dalos találkozót, mely nap a népdal és népzene méltó ünnepévé vált. Köszönöm a Százszorszép Népdalkörnek és a Városi Művelődési Ház dolgozóinak a remek szervezést és a színvonalas műsort. A rendezvény ismét öregbítette Újszász jó hírnevét. 

November 11-én a Zagyvaparti Idősek Otthonában köszönthettem 90. születésnapja alkalmából Sarkadi Lajosnét. Isten éltesse őt erőben, egészségben. 

November 12-én a Szociális Munka Napját, a szociális ágazatban dolgozó munkatársakat ünnepeltük. Ebből az alkalomból köszönthettem a Zagyvamenti Integrált Központ, a Zagyvaparti Idősek Otthona és a Kastély Otthon dolgozóit. A Kastély Otthonban egyben az intézmény fennállásának 25. évfordulóját is megünnepeltük. Újszászon városunk méretéhez képest kiemelkedően sokan, közel háromszázan dolgoznak a szociális szférában. Tisztelet és megbecsülés illeti őket, hiszen munkájukat minden nap szívvel-lélekkel, magas szakmai elhivatottsággal végzik, sokszor különösen nehéz munkakörülmények között. A város nevében köszönöm a munkájukat. 

November 12-én az Együtt Újszászért Egyesület hagyományteremtő szándékkal előadást szervezett a művelődési házban a mofetta (széndioxid-fürdő) előnyeiről. Köszönöm az egyesület aktivistáinak munkáját, és kíváncsian várom a folytatást! 

November 16-án városunk képviselője, Battyányi Józsefné Katika rangos elismerésben részesült. Több évtizedes áldozatos munkája elismeréseként Szent Erzsébet díjjal tüntette ki őt dr. Marton Zsolt váci megyéspüspök és Fieszl Csaba, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója. Gratulálok a megérdemelt kitüntetéshez! 

November 11-én hétfőn munkába lépett főállású alpolgármesterem, segítőm és helyettesem Kalóné Sajben Éva. Évi új munkahelyén természetesen azonnal a mély vízbe került. Az elmúlt napokban a napi munkán túl képviselnie kellett Újszászt a Martfűn megrendezett Paktumülésen, Szolnokon a Helyi Védelmi Bizottság ülésén és Szászbereken a mikro térségi rendvédelmi értekezleten. Köszönöm Évi városunk iránti elkötelezettségét és azt, hogy felkérésemet elvállalva, munkáját Újszász város lakosságának szolgálatába állította. Kérem önöket, hogy keressék bátran őt is problémáikkal, javaslataikkal és észrevételeikkel, hogy az elkövetkező években megkettőzött erőfeszítéssel tudjunk dolgozni településünk fejlődéséért! 

November 20-án képviseltem Újszászt a 18 települést tömörítő Szolnoki Kistérség Tanácsának alakuló ülésén, ahol a képviselők egyhangú szavazata mellett a szociális bizottság elnökének választottak. Elnöki tisztségemmel együtt járó munkámat természetesen díjazás nélkül végzem az elkövetkező öt évben. A hamarosan 700 szociális szakembert tömörítő Szolnoki Kistérség szakmai bizottságának elnökeként elsősorban a szociális szférában dolgozók általános megbecsülésének és munkabérük emelésének elérése érdekében fogok dolgozni, minden tudásomat és kapcsolatomat megmozgatva ezen cél érdekében. 

November 21-én megalakult a Szolnoki Hulladékgazdálkodási Társulás, ahol Újszász település idén az ügyvivői tanácsban is helyet kapott. 

November 23-án ismét szorgos önkéntesekből álló népes csapat gyűlt össze a templomdomb őszi nagytakarítására. A dolgos kezeknek hála, eltűntek az őszi falevelek, és a nemrég elültetett rózsatövek is gondos téli takarást kaptak. Ezúton is gratulálok a kezdeményezéshez! 

November 24-én izgalmas második félidőt szurkolhattak végig a hideg idő ellenére a sportpályára kilátogató drukkerek. Újszász győzelmét hozta az idei év utolsó mérkőzése Jászfényszaruval, így csapatunk az előkelő harmadik helyet tudhatja magáénak a ranglistán. A mérkőzést követő ünneplésen jó volt látni a csillogó szemeket, és hallani az önfeledt öröm hangjait. 2020-ban is így tovább fiúk! Hajrá Újszász! 

November 26-án ülésezett az általam összehívott Döntsünk Közösen bizottság. A 2019 évi pályázati felhívásra beérkezett javaslatok különválogatása után hamarosan megkezdődik a program következő szakaszának – a lakossági vélemények összegyűjtésének - időszaka. 

November 28-án együttműködési megállapodást írtam alá az „Én is vagyok” Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesületének elnökével, Fehérváry Tündével. A megállapodás aláírását követően rövidesen megkezdődhet egy sérült személyek érdekeit képviselő nappali ellátó intézmény kialakítása a jelenleg részben kihasználatlan volt nagykerti iskola épületében. 

November 29-én bizottsági és testületi ülést, valamint közmeghallgatással egybekötött városgyűlést tartott Újszász Város újonnan beiktatott képviselő-testülete. Köszönöm a résztvevőknek a figyelmet és az értékes hozzászólásokat! 

November 30-án színvonalas szervezés mellett a hagyományos középiskolai szalagavató rendezvény zárta a hónapot a RIKK szervezésében. Gratulálok a középiskolás diákoknak, felkészítőiknek és az intézmény vezetésének a színvonalas programhoz! 

Az utóbbi hetekben eljutottak hozzám is azok a lakossági panaszok, melyek a nagy tudású és köztiszteletben álló Karácson doktor urat váltó helyettesítő háziorvos, Hajdú doktor betegeitől indulnak, a jelenlegi négyes körzetben kialakult állapotok miatt. Utasításomra hivatalunk a kezdetektől valamennyi lakossági bejelentést és panaszt a lehető legnagyobb körültekintéssel és komolysággal kezel. Az egyes bejelentett esetek részletei, és a rendkívül rövid idő alatt fellépő esetek kiemelkedően nagy száma miatt meggyőződtem arról, hogy a háziorvosi munka ellátásához elengedhetetlen orvos és betege közötti bizalom általánosan nem tudott kialakulni az érintett körzetben, illetve sajnálatos és megengedhetetlen módon egyes esetekben az ellátottak méltatlannak érezték azt a bánásmódot, mely őket az ellátásuk során érte. Többek között ez idő alatt felmondással távozott a körzetből a köztiszteletnek örvendő, rendkívüli szakmai tapasztalattal rendelkező asszisztens is, kinek külön köszönöm, hogy elfogadva ajánlatomat, településünk időseinek ellátásáért dolgozik tovább a jövőben. 

Az egyes esetek és a kialakult helyzet tisztázása érdekében rendkívüli megbeszélésre hívtam össze településünk egészségügyi ellátásában érintett szakembereit, majd pénteken késő délután hosszas megbeszélést folytattam a körzet ellátásáért jelenleg felelős Hajdú doktorral is. A megbeszélésen egyértelművé tettem doktor úr előtt, hogy amennyiben december 31-ig nem történik hathatós javulás az ellátottak irányából tapasztalható panaszok területén, úgy készen állok akár az ellátási szerződés felbontásának kezdeményezésére, illetve szükség szerint annak jogi úton történő érvényesítésére is. Kérem ezért a tisztelt lakosságot, hogy amennyiben a háziorvosi szolgáltatás minőségével nem lennének megelégedve, úgy panaszaikat írásban tegyék meg a polgármesteri hivatalban Simon Anikó aljegyzőnél, vagy Udud Róza jegyzőnél. 

Településünk sportélete színes és eredményes. Sportegyesületünk 1925 óta, 94 éve szolgálja az itt élők testi és lelki egészségét. Városunkban a vizes sportokon kívül a sakktól a labdarúgáson át a lábtoll- labdáig szinte minden sportág elérhető. Újszász ebben is kiemelkedő lehetőségeket kínál a vidéki települések között. Sportéletünkről összefoglaló rövidfilm is készült, mely elérhető az alábbi linken:

 

 

Szociális tüzelő program

Újra elkezdődött a fűtési szezon, megérkezett az első tartós fagy is. Az előző években bevált gyakorlat szerint folyamatosan van lehetőség szociálisan rászoruló lakosoknak ingyenes tüzelőt igényelniük. 

Arra kérem a tisztelt lakosságot, hogy amennyiben környezetükben olyan családot, személyt észlelnek, akiknél felmerül a rászorultság gyanúja, bátran jelezzék azt felém, az önkormányzat munkatársai, vagy együttműködő partnereink (az egészségügyi szolgáltatók, a történelmi egyházak képviselői) felé. Ne hagyjunk senkit fűtetlen lakásban élni! A tartósan 12 fok alatti hőmérsékletű helyiségben tartózkodó embereknél a kihűlés veszélye fennáll, azaz fűtött, de alulfűtött lakásban is veszélyben lehet bárki egészsége vagy élete. 

Kérek mindenkit, hogy figyeljünk és vigyázzunk egymásra, különösen a hideg téli napokon! 

 

Polgármesteri pályázat: Advent 2019. 

Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim! 

Tegyük közösen szebbé egy újszászi rászoruló család és egy újszászi civil szervezet karácsonyát. Az önök segítségében bízva ezért két kategóriában (legnemesebb és leghasznosabb ügy), adventi pályázatot hirdetek, melynek finanszírozására saját jövedelmemből 2 x 125.000 Ft-ot, összesen 250.000 Ft-ot ajánlok föl. 

A legnemesebb ügy kategóriában keressük azt a rászoruló újszászi személyt vagy családot, akinek lakhatási körülményeit, gyógykezelését, öltözködését vagy mentális egészségét a pályázati összeg kiemelkedően tudná segíteni. Támogatási javaslatot bárki tehet, a felhívás végén megjelölt módon és határidőben. 

A támogatás elnyerésének feltétele kizárólag a méltányosság, azaz a kiválasztáskor nem csak jövedelmi helyzetet vizsgálunk. A legnemesebb, legnagyobb mértékben segítségre szoruló ügyet keressük, hogy a lehető legnagyobb segítséget tudjuk nyújtani karácsony előtt. 

A leghasznosabb ügy kategóriában olyan újszászi civil szervezetet kívánok támogatni, mely a legnagyobb taglétszámot megmozgató, vagy Újszász jó hírnevét legjobban növelő programot kíván végrehajtani. Lehet az szakmai kirándulás, Újszászon rendezett előadás, program, valamely versenyre való nevezés, tárgyi eszköz vásárlását stb. 

A támogatás elnyerésének feltétele kizárólag a jó ötlet és az, hogy a megpályázott cél a támogatás elnyerése nélkül ne tudjon megvalósulni, azaz a támogatásnak köszönhetően valami új, valami különleges program valósuljon meg. Ebben a kategóriában az idén elnyert támogatást 2020. szeptember 20-ig kell felhasználni, és az elköltött összeggel elszámolni. 

A pályázatokat, javaslatokat írásban kell benyújtani rövid érthető indoklással, a támogatni kívánt személy /család/, civil szervezet megnevezésével. A pályázatban röviden le kell írni, hogy a javaslatot tevő melyik kategóriában nyújt be javaslatot, és miért tartja nemesnek /hasznosnak javaslatát. 

A pályázatokat 2019. december 15-ig várom benyújtani személyesen a polgármesteri hivatal titkárságán, e-mail üzenetben a címen, vagy postai úton az 5052 Újszász, Szabadság tér 1. címen Dobozi Róbert polgármester nevére címezve. 

A pályázat egyetlen feltétele mindkét kategóriában az, hogy újszászi magánszemély, vagy Újszászon bejegyzett civil szervezet legyen annak kedvezményezettje. 

Segítsenek nekem, hogy közösen megtalálhassuk a 2019 év legnemesebb és leghasznosabb támogatási céljait, és varázsoljuk együtt szebbé az adventi ünnepeket Újszászon! 

Megköszönve megtisztelő figyelmüket áldott, szeretetteljes karácsonyt, és boldog új évet kívánva búcsúzom önöktől 2019-ben: 

Dobozi Róbert
Újszász város polgármester 

 

A dalos találkozón
(Fotó: Juhász András Nándorné)

 

Dobozi Róbert polgármester köszöntötte a dolgozókat a szociális munka napján
(Fotó: facebook)

 

A győztes mérkőzés után a futballcsapat öltözőjében
(Fotó: Fehér János)

 

Sarkadi Lajosné köszöntése
(Fotó: facebook)

 

Tanácskozás az egészségügyről
(Fotó: Fehér János)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.