Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim! 

Július elsején az egészségügyi dolgozókat köszöntöttük a Magyar Egészségügy Napján, a Semmelweis- napon. Ebből az alkalomból a városháza dísztermében fogadtam az Újszászon szolgálatot teljesítő aktív és nyugdíjas egészségügyi szakembereket. Munkájukkal, szakértelmükkel és elkötelezettségükkel legdrágább és pótolhatatlan kincsünket, magunk és szeretteink egészségének megőrzését szolgálják minden nap. Egy rövid ünnepi műsorral, valamint egy állófogadással köszöntem meg az újszászi közösség érdekében végzett pótolhatatlan munkájukat. Köszönet azonban nem csak nekik járt ezen a napon- ne feledkezzünk meg az ország többi településén szolgáló egészségügyi dolgozókról sem. Köszönjük munkájukat és elhivatottságukat! Háláljuk meg ezt a mindennapokban feléjük tanúsított türelemmel és hangosan kimondott köszönömmel, hiszen ők is érző emberek, akiknek lelki egészségére minden betegnek minden napon vigyázni kellene. 

Júliusban meglátogattam a táborozó óvodásokat a hagyományos jászboldogházi strandtáborban. Szűcs Lajos barátommal, Jászboldogháza polgármesterével jégkrémmel ajándékoztuk meg az apróságokat. Fantasztikusnak találom azt az odaadást, amivel óvodai dolgozóink ezt a tábort évről- évre megszervezik, a csöppségek és szüleik legnagyobb örömére. 

A Zagyvaparti Idősek Otthona lakóinak meghívására táncos és humoros műsorszámot, míg a Kastély Otthonban zenés nyári estet tekinthettem meg. Gratulálok mindkét Otthon dolgozói közösségének kiemelkedő munkájához, és különösen büszke vagyok a Zagyvaparti Otthon lakóinak Jászárokszálláson elért kiváló eredményeire! A megyei kulturális és sportversenyen tánc kategóriában 3. helyezést ért el az intézmény lakóiból és munkatársaiból álló csapat, illetve 4 egyéni díjat is kaptak a lakók az ügyességi részben. Gratulálok az ötlethez és megvalósításhoz Kerepesiné Bajor Zsuzsannának, és mindenkinek, ki a csapatokat sikerre segítette! 

A civil szervezetek sem tétlenkedtek ebben a hónapban. Ott lehettem az Aranyifjak nyugdíjas klub és a Vasutas Szakszervezet Újszászi Alapszervezetének ünnepi ülésén, az Újszászi Önvédelmi Sportegyesület nyári táborának záró rendezvényén, valamint a Fúzió Gospel Team evangelizáló koncertjén. Köszönöm civil szervezeteink közösségépítő munkáját! Azon fogok dolgozni, hogy a legnagyobb taglétszámú alapítványok és egyesületek régi vágyát teljesítve, lehetőleg még ebben az évben önálló állandó irodát, klubhelyiséget tudjunk biztosítani számukra a közeljövőben létrehozandó „Civilek Házában”. 

Sikeres tárgyalásokon vagyunk túl a Jász Expo szervezőivel is. Idén Újszász városa nyerte el a megtisztelő lehetőséget, hogy a rendezvény díszvendége legyen. Kiváló lehetőség ez településünk értékeinek bemutatására, esetleges befektetők érdeklődésének felkeltésére. 

Mozgalmasra sikerült ez a hónap a lábtoll- labdázó sportolóink számára is. A hónap elején a Kárpát- medence Kupa megnyitóján köszöntöttem a határainkon belülről és túlról érkezett magyar csapatokat, majd 20-án a 24. Hungarian Open nemzetközi Lábtoll-labda bajnokság megnyitóján a világ számos részéről érkezetteket. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Révész Máriusz, a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztéséért és népszerűsítéséért felelős kormánybiztos. Vele a lábtoll-labda sportág jövőbeli lehetőségeiről és Újszász sportlétesítményeinek fejlesztési elképzeléseiről beszélgethettünk. 

 

Felszólítások a gyomos, gondozatlan területek tulajdonosainak: 

Önkormányzatunk elkezdte az Újszászon található gyomos, gondozatlan területek tulajdonosainak felszólítását, az általuk tulajdonolt ingatlanok megfelelően rendezett állapotának kialakítására. A felszólított tulajdonosok 3 napot kaptak arra, hogy területüket a gyomoktól megtisztítsák. Ellenkező esetben a terület kényszerkaszálását önkormányzatunk végzi el, majd annak költségeit az ingatlan tulajdonosával megfizetteti, vagy azt az ingatlanra ráterheli. Amennyiben az érintett ingatlanokon parlagfüvet találunk, úgy az ingatlan tulajdonosa jelentős bírságra is számíthat majd a hatósági eljárás során. 

 

Lakossági igények vizsgálatának eredménye 

Lakossági igény alapján, a Nap úton és a Lehel úton kértük ki a közelmúltban az ott lakók véleményét. 

A Nap úton fekvőrendőr telepítését, míg a Lehel úton a zsákutcában végződő lezárás újbóli megnyitását kérték tőlem az utcában lakók. 

Tekintettel arra, hogy a rendőrség illetékesei egyik esetben sem jelezték önkormányzatunk felé a kialakult forgalmi rend megváltoztatásának szükségességét, a legilletékesebbek, az érintett utcában lakó családok véleményét kértük ki az ügyben. Levélben fordultunk a lakosokhoz, amiben kértük, nyilatkozzanak, hogy támogatják-e a fekvőrendőr, illetve a zsákutca feloldásának megvalósítását. 

Tájékoztattuk az érintett lakosságot, hogy az érintett családok megnyugtató többségének, azaz legalább 60 %-ának támogatása szükséges a megvalósításhoz, valamint arról is, ha valaki nem küldi vissza a nyilatkozatot, azt NEMLEGES válasznak kell tekintenünk, hiszen feltételezhető, hogy ők a kialakult helyzettel elégedettek, ezért nem nyilatkoznak külön. 

A nyilatkozatokat elektronikusan, hagyományos postai úton, vagy az önkormányzat aulájában kihelyezett gyűjtőládába történő bedobással lehetett visszajuttatni. 

A Nap út esetében 87 ingatlanba juttattuk el a kérdőívünket. 

A megvalósítást támogató lakók két külön levelet is írtak részemre. Az elsőben 9 ingatlant jelöltek meg, ahol – tájékoztatásuk szerint – életvitelszerűen nem laknak, így nyilatkozni sem tudnak. A levélben leírtak ellenőrzésére helyszíni bejárást rendeltem el, és lekérettem az érintett ingatlanok tulajdoni lapjait. 1 ingatlannak (Nap út 7.) valóban a tulajdonosa a Magyar Állam, ahol a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Vagyonkezelő gyakorolja, a többi ingatlan tulajdonosai azonban természetes személyek, fellelhetőek, így nyilatkozattételre is jogosultak. 

A másik levél tartalma szerint: nem az utcában élő, de az iskolabuszra a Nap úti megállóban felszálló, gyerekeikért aggódó 7 szülő aláírását tartalmazó, a megvalósítást támogató levél volt. 

A Nap úton lakó családok részéről 36 db nyilatkozat érkezett, amelyből 1 db érvénytelen volt, mivel arról a házszámról már korábban érkezett nyilatkozat. A félreértés lehetséges oka, hogy az ingatlan tulajdonosa és az azt bérlők is tettek nyilatkozatot egymás megkérdezése nélkül. 3 db ingatlan tulajdonosa nemleges választ adott. Így összesítve 32 ingatlan (36 %) támogató nyilatkozata érkezett a megadott határidőre az önkormányzathoz. 

A lefolytatott eljárás során megállapítottuk, hogy a visszaérkezett nyilatkozatok száma nem elegendő a megvalósításhoz, így a Nap úti sebességcsökkentő küszöb (fekvőrendőr) telepítését – a támogató nyilatkozatok kellő számának, százalékarányának hiányában most nem tudjuk megvalósítani. 

A Lehel úti forgalmi rend megváltoztatásának lehetőségével (zsákutca feloldása) az érintett útszakaszon található 15 ingatlan tulajdonosát kerestük meg levélben. 

Itt szintén az ingatlanok megnyugtató többségének, azaz legalább 60 %-ának támogatása volt szükséges annak megvizsgálásához, hogy a jelenleg fennálló állapot megváltoztatása milyen módon lehetséges (közlekedési mérnök bevonásával került volna sor az útszakasz egyirányú vagy kétirányú megnyitásának kijelölésére). 

Az ügyben 6 db nyilatkozat érkezett, mind érvényes. 3 - 3 ingatlan tulajdonosa nyilatkozott a változtatás és a jelenlegi állapot fenntartása mellett egyaránt, ami 20-20 %-os támogató és ellenző nyilatkozatot jelent. A lefolytatott eljárás során megállapítottuk, hogy a nyilatkozatok száma itt sem elegendő a Lehel út 1-13 közötti útszakasz forgalmi rendjének (zsákutca megszüntetése) megváltoztatásához. 

A most lezárult vizsgálatok természetesen nem jelentik a jelenleg kialakult helyzet örök időkre való konzerválását. Közlekedési, és közlekedésbiztonsági kérdésekben azonban kizárólag szakhatóságok (Állami Közútkezelő, Rendőrség, stb), megbízott szakemberek, vagy az érintett lakosság megnyugtató többségének véleményére alapozva tudunk változásokat végrehajtani a jövőben. 

Arra biztatom az érintett utcák lakosságát, hogy elképzeléseiket a jövőben egymással egyeztetve, ismételten terjesszék be. Kéréseiket, véleményüket minden esetben figyelembe fogom venni döntéseimnél. 

 

Döntsünk közösen!

Az idei városi költségvetésben már külön tételként szerepeltettük a „Döntsünk Közösen” program anyagi fedezetét. Ezzel a programmal szándékozom megteremteni annak a valódi lehetőségét, hogy minden újszászi lakos, aki tenni akar településünk jövőjéért, közvetlenül is bele tudjon szólni a források elosztásába, azaz közösen tudjuk meghatározni azt, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokból milyen beruházásokat valósítsunk meg. 

Újszász adóerő képessége, azaz önálló bevétele kifejezetten alacsony. Ebből az alacsony saját bevételből sosem jut azonnal mindenre elegendő pénz. A program lényege, hogy bárki, aki Újszászon él, javaslatokat nyújthat be, amelyekkel - meglátása szerint - hasznossá, élhetőbbé, szebbé teheti környezetét. A megvalósíthatónak minősített ötleteket szavazásra bocsátjuk a lakosság körében, és a szavazatok aránya dönti majd el azok megvalósításának szükségességét és sorrendjét. 

Már elindult a program webes felülete, melynek létrehozásában és adminisztratív kezelésében jelentős szerepet vállalt magára Molnár Tibor, akinek munkáját és segítségét ezúton is köszönöm! 

Segítse Újszász fejlődését Ön is építő javaslataival, ötleteivel! 

 

Utcafórum

Az elmúlt tíz hónapban sokan megszólítottak azzal a kérdéssel, hogy tervezem-e utcafórumaim folytatását ebben az évben. Számomra fontos a lakosság véleményének hiteles ismerete, és ennek egyik legjobban bevált eszköze az utcafórumokon való találkozás, információcsere. Sokat tanultam Önöktől a tavaly nyári találkozások alatt, és ezeket az információkat jól tudtam kamatoztatni a mindennapi munkám során. Munkámat meggyőződésem szerint csak a lakosság problémáinak, gondjainak, gondolatainak, javaslatainak ismeretében tudom jól és hitelesen végezni. 

Mindezek érdekében tehát hamarosan eljuttatom minden újszászi háztartásba idei utcafórumaim helyszíneit és pontos időpontjait. Jöjjön el, értékeljük együtt az elmúlt tíz hónap eredményeit, ossza meg velem javaslatait, ismertesse véleményét! 

Dolgozzunk együtt egy élhetőbb városért! 

Utcafórumok tervezett helyszíne és időpontja: 

08.13.    17:00-18:30    Deák F. és Kárpát úti sarkon 

08.14.    17:00-18:30    Szigetvári és Esze T. úti sarkon 

08.15.    17:00-18:30    Báthori és Akácfa úti sarkon 

08.21.    17:00-18:30    Bethlen és Batthyány úti sarkon 

08.22.    17:00-18:30    Sas és Sólyom úti sarkon 

08.27.    17:00-18:30    Nagykerti óvoda előtt 

08.28.    17:00-18:30    Könyvtár előtt 

08.29.    17:00-18:30    Béke krt. és Orgona úti sarkon 

08.30.    17:00-18:30    Csillag és Tavasz úti Sarkon 

10.10.    16:00-17:30    Mező út és Tambura köz-i sarkon 

10.11.    16:00-17:30    Rákóczi és Zagyva úti sarkon 

10.12.    16:00-17:30    Széchenyi és Erzsébet krt-i sarkon 

Számítok a jelenlétére, számítok a véleményére! 

 

Lecsófőző fesztivál Újszászon

Augusztus 25-én vasárnap újra lesz (a 2018-ban nagy sikerrel zárult) Lecsófőző Fesztivál Újszászon. A nevezés elindult, a szervezők várják főzőcsapatok, baráti társaságok jelentkezését a rendezvényre. Szakmai zsűri, értékes díjak várják a győzteseket! 

A látogatóknak egész nap színes programokkal, gyermekműsorokkal, ingyenes koncertekkel kedveskednek a szervezők. Az eredményhirdetés után a 3+2 együttes mulatós koncertje, majd a Cozombolis együttes nyáresti mulatsága várja az érdeklődőket. 

Biztatok mindenkit, hogy vegyünk minél többen részt ezen a különleges eseményen. 

 

200 millió Ft rendkívüli kormánytámogatás 

Magyarország Kormányának döntése alapján Újszász Város 200 millió Ft rendkívüli fejlesztési támogatásban részesült. 

Én és munkatársaim sokat dolgoztunk ezen a projekten az elmúlt év novembere óta, mikor ezt a fejlesztést kitaláltam. 

Lakossági igények alapján most a József Attila út és a temető környezete kerül átépítésre. Terveim szerint az úttest szélesítése, parkolók építése, akadálymentes járda és új kerítés építése valósul meg a programon belül. 

A kormánytámogatás fedezetet biztosít még az Erkel Ferenc út 3.sz alatti volt védőnői épületben Civilek Házának, valamint a vasútállomás előtti téren biztonsági kamerával megfigyelt kerékpártároló kialakítására is. 

Újszász városának lakói nevében köszönöm Pócs János országgyűlési képviselő úr közbenjárását a támogatás megítélésének ügyében! 

Megköszönve megtisztelő figyelmüket, üdvözlettel: 

Dobozi Róbert
Újszász város polgármestere 

 

Gratuláció Tóth Gábor húszszoros Hungarian Open bajnoknak
(Fotó: Kovács Nándor)

 

Révész Máriusz kormánybiztossal a nemzetközi lábtoll-labda verseny nézőterén
(Fotó: Kovács Nándor)

 

A jászboldogházi strandtáborban

 

A nyugdíjas vasutasok ünnepségén

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.