Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim!

Március elején különleges farsangi műsorral kedveskedtünk az újszászi gyerekeknek. Rózsás Viki interaktív zenés műsorára a városi bölcsődéből, óvodából és az általános iskolából is érkeztek gyerekek, akik énekelve, táncolva fogadták az önkormányzat meglepetés ajándékát. Az apróságok zsúfolásig megtöltötték a művelődési ház nagytermét.

90. születésnapja alkalmából köszönthettem Pozsonyi Pálné Marika nénit. Isten éltesse még közöttünk sokáig erőben, egészségben!

A képviselő-testület elfogadta Újszász város 2019. évi költségvetését. Ezzel elindulhat végre a kampányomban már meghirdetett „Döntsünk Közösen” program is, hiszen a költségvetésben nevesítve, külön soron szerepel a programra elkülönített költségvetési összeg. Köszönöm a jelenlévő képviselők támogatását, amivel segítik elképzeléseim megvalósítását!

Településeink általános iskoláinak ügyében Újszászon fogadtam Jászalsószentgyörgy képviseletében Szarvák Imre polgármestert és Tarnai Mihályt, az ottani általános iskola igazgatóját. Városunkat Bogárné Simon Klára igazgató asszony és jómagam képviseltük a megbeszélésen. Egy közös, hosszú távú stratégia kidolgozásáról egyeztettünk a megbeszélésen.

Jól halad az egészségház kivitelezése - a kezdeti csúszást lassan ledolgozzák a kivitelezést végző szakemberek. Az új épületszárny kivitelezésének befejezése április-május hónapokban várható, míg a meglévő (jelenlegi) épületrész felújítása is elindulhat ebben az időben.

Még ebben a hónapban oktatási intézményeink jövőbeli fejlődési lehetőségeiről egyeztettem a Szolnoki Tankerület igazgatójával, Szutorisz-Szügyi Csongorral, és egy nagy érdeklődés övezte konferencián vehettem részt dr. Széphalmi Éva fő állatorvossal, melyet a NÉBIH a helyi lótartás szabályainak ismertetésére szervezett. Úgy gondolom, hogy a jelen lévő újszászi lótartók mindegyike elfogadta és megértette azt a segítő szándékot, melyet a szakemberek a településünkön lévő állatok szabályszerű tartásához nyújtottak. Ennek a segítő preventív hozzáállásnak és az elkerülhetetlen ellenőrzéseknek a hatásaként jelentősen javulnia kell a jövőben településünkön az állattartók iránti lakossági megítélésnek, valamint csökkennie kell a nem állattartó lakosok komfortérzetét zavaró hatásoknak!

Ott voltam a 20 éves Újszász Városi Polgárőr Egyesület ünnepi közgyűlésén, ahol kitüntetéseket és emléklapokat adhattam át a tagság részére. Az ugyanazon napon megrendezett polgárőr bál is nagyon jól sikerült - igazán kitettek magukért az esemény szervezői. Nagyon színvonalas, jó hangulatú rendezvény volt, köszönöm a meghívásukat!

 

A Polgárőr Egyesület díjazottjaival
(Fotó: Facebook)

 

Méltósággal, ünnepi megemlékezéssel telt el a március 15-e Újszászon. A Zagyvaparti Idősek Otthonában és a Kastély Otthonban március 14-én, míg a Városi Művelődési Házban 15-én emlékeztünk meg az 1848-as eseményekről. Köszönöm a felkészítőknek, a szereplőknek és az ünneplőknek, hogy velük együtt tölthettem ezeket az órákat!

A Vörösmarty Tanulmányi és Sport Alapítvány 25. Alapítványi Bálját rendezte meg ebben a hónapban. Színvonalas műsor, remek szervezés, kellemes zene, kiváló vacsora jellemezte az estét. Gratulálok a szervezőknek a színvonalas rendezvényhez! Az alapítványi bálon a szerencse kedvezett nekem: én nyertem meg tombolán az Eszta-Építő Kft. által felajánlott 30 000 Ft értékű Media Markt vásárlási utalványt. Az utalványt a városi óvodának ajándékoztam, hogy a csöppségeknek számítógépre csatlakoztatható hangszórókat tudjanak vásárolni a napi zenehallgatáshoz. A nyereményt Molnárné Hegedűs Krisztina intézményvezető vette át tőlem. Ezúton is köszönöm Eszes Tamás ügyvezető nagylelkű tombola- felajánlását!

Még egy szakmai megbeszélésen, a kutyatartásról és a kóbor/kóborló kutyák befogásáról tartott szakmai kerekasztal beszélgetésen vagyunk túl ezekben a hetekben. Tarpai Enikő, a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány vezetője, hivatalunk ebrendészetben érintett munkatársai és újszászi aktivisták, állatvédő szakemberek voltak a vendégeim ezen a megbeszélésen. Azt szerettem volna tudni, hogy önkormányzatunk kötelező feladatai ellátása közben hogyan tudna jobban megfelelni az állatvédelem, különösen a befogásra szánt kutyák igényeinek. Köszönöm a konstruktív együttműködést azoknak, akik nem sajnálva szabadidejüket, eljöttek erre a megbeszélésre. Sokat tanultam azon a napon. A megbeszélésről feljegyzés készül, amit nyilvánosságra fogunk hozni. Részemről az a törekvés, hogy 100%-ban betartsuk a megbeszélteket a lakosság és a kutyák minél szélesebb körű védelmében.
Márciusban „jól megfuttatta” városunk fiataljait Schirilla György, a „Nemzet Rozmárja”. Több mint száz óvodás és iskolás futotta körbe településünk utcáit azon a szép, kora tavaszi napon. Az egészséges életmódot népszerűsítő akciót így harangozta be a szervező:

"Tisztelt Dobozi Róbert Polgármester Úr!

Sikeresen megszerveztem a nagy újszászi közösségi futásomat a következők szerint: 2019. március 26-án 8.00 órakor indulok futva Újszászra a zagyvarékasi Polgármesteri Hivatal elől. Innen velem futnak Újszász kiválóságai Fehér János, Tóth Gábor és még nyolcan-tízen.

9.00. órakor ünnepi beszédet mondok az Újszászi Általános Iskolában. Ezt követően 40-50 tanulóval kifutunk a városba a támogatókhoz, akik megkínálják a gyerekeket: Fecske Vendéglő, Zöldséges a tüzép mellett, Szilvási Hús-Hentes, Benyus barkács üzlet, Goods Market, Szász vendéglő, Gumis műhely- Földi család üzeme a 32. sz. út mellett, Gerendás Vendégház a Fecske úton. Innen visszafutunk az iskolába.

11.00 órakor meglátogatom a Belvárosi óvodát.

11.45 órakor a Nagykerti óvodába látogatok el.

A gyerekeket megtornáztatom, játékos vetélkedőt tartok Nekik és minden ovis ajándékot kap.

Hajrá egészség! Hajrá Újszász!"

 

Schirilla Györggyel
(Fotó: Fehér János)

 

Idén 65 éves a városi Könyvtár!

A méltó megemlékezés jegyében az intézmény korábban megújult fűtési rendszert, új olvasószobát, majd önálló programok szervezésének lehetőségét, és lomtalanítással egybekötött nagytakarítást kapott. Technológiai lehetőségét is fejlesztettük: kereshető formátumban szkennelésre képes új multi funkciós nyomtatóval is bővült az intézmény eszközparkja. A fejlesztéseknek és az ott dolgozók elkötelezettségének hála, az Újszászi Híradó régi számai sorban felkerülnek a Városi Könyvtár honlapjának helytörténeti részére. (http://zounuk.hu/ujszasz/hu/helytortenet-0)

A közeljövőben a jelenleg szakfeladati státuszban lévő könyvtár önálló intézményesítését, a nyilvános könyvtári státusz visszaszerzését, illetve az intézmény névadását tervezem megvalósítani. Ezzel az évfordulóhoz méltón tudunk majd megemlékezni arról a nem mindennapi teljesítményről, melyet a Városi Könyvtár dolgozói nyújtanak és nyújtottak 65 éven keresztül településünk közművelődésének és helytörténeti értékeinek megőrzése érdekében.

 

Közlekedési rend változása várható áprilisban a belvárosban!

Az egészségház előrehaladott építési munkái és a hamarosan épülő Főtér munkálatai miatt jelentős változások várhatók a belváros közlekedésében. Szükségesnek látszik majd a forgalom ideiglenes elterelése a Dózsa-Kossuth-Kárpát utakon. A kialakult helyzetre való felkészülés jegyében összehívtam a közlekedési és közbiztonsági munkacsoport értekezletét. Szakemberek segítségét kérve próbáljuk megtalálni a lakosság életét legkevésbé zavaró, közlekedési tekintetben legbiztonságosabb megoldást a forgalom ideiglenes terelésére!

 

Házhoz menő szelektív zöldhulladék gyűjtés indul Újszászon!

A március áttörést hozott egy több évtizede megoldatlan probléma, a településen keletkezett zöldhulladék elszállításában is. Intenzív tárgyalások után az NHSZ ZRT. ügyvezetőivel, Lits Lászlóval és Papp Lászlóval aláírtuk azt a szerződést, mely áprilistól lehetővé teszi a szelektíven gyűjtött zöld hulladékok elszállítását városunkból.

A zöld hulladékok elszállítása a következők szerint fog történni:

A hulladéknaptárban meghatározott napokon (a sárga fedelű szelektív gyűjtőedényhez hasonlóan havonta 1 alkalommal) az ingatlanok előtti közterületre szabályosan kihelyezett zöldhulladékot a szolgáltató elszállítja, és komposztálás által ártalmatlanítja, így a keletkezett zöld hulladék elhelyezése környezetbarát módon fog megtörténni.

 

Szerződés aláírása a NHSZ Zrt. ügyvezetőivel
(Fotó: Facebook)

 

Az idegen (le nem bomló) anyagoktól mentes hulladékot három féle módon fogják majd hulladékgyűjtési napokon elszállítani:

1. maximum 50x50x100 centiméteres kévékbe kötött ágak kihelyezésével, mindenki számára ingyenesen.

2. NHSZ által forgalmazott, biológiailag lebomló, zöld színű zsákokban, melyből korlátlan számban ki lehet majd helyezni a zöldhulladékot.

3. Zöld fedelű hulladékgyűjtő edények használatával (a zöld fedelű edények kihelyezését önkormányzatunk koordinálja, az igénylés szabályozása jelenleg már kidolgozás alatt van. Terveink szerint egyszeri 5000 Ft-os hozzájárulás megfizetése mellett, az edények épségéért történő felelősségvállalással lehet majd azokhoz hozzájutni úgy, hogy a hulladékgyűjtő edények használata a továbbiakban költségmentes).

A zöld színű zsákok már megvásárolhatók az önkormányzat földszinti ügyfélszolgálatán, ügyfélfogadási időben. Áruk 320 Ft/db (április hónapban a kiharcolt bevezető kedvezménnyel 127 Ft/db)

Az első zöldhulladék szállítási napok: április 29., május 1., május 3.

Éljünk minél többen ezzel a kedvező lehetőséggel!

 

Szociális tüzelőprogram

A fűtési szezon lassan véget ér.

Mérleget vonva az elmúlt hónapok eseményeiből: az állami téli rezsicsökkentés keretei között kiosztott tüzelő mennyiségén felül 479 esetben hozott önkormányzatunk határozatot tüzelő szociális alapon történő kiutalásáról. Esetenként 200 kg barnakőszén, vagy 100 kg fa brikett került kiosztásra az azt igénylő rászorultak között. Ez 87 900 kg jó minőségű tüzelőanyag kiosztását jelentette. A rászorultak felkutatásában nagy segítséget jelentettek az önkormányzat munkatársai, az egészségügyi szolgáltatók, a szerződött civil szervezetek, valamint a történelmi egyházak képviselői.

Bátran kijelenthetjük, hogy ezen a télen sem fenyegetett senkit a kihűlés veszélye Újszászon.

 

Te Szedd!

Hatalmas sikerrel zárult márciusban a Te Szedd! program Újszászon!

Az általános iskola diákjai a belvárost és a nagyobb játszótereket tisztították meg, a középiskola növendékei a vásártéren, a vasútállomáson és a Nagykertben szedték a szemetet, míg az Újszászi Földtulajdonosi Közösség tagjai a régi homokbánya környékén számoltak fel egy nagyobb illegális lerakatot.

Március 23-án hívásomra nyolcvanan jöttek el a Parkerdőbe, ahol a volt 32-es út környezetét varázsoltuk tisztává - míg a polgárőrök a 32-es főút útcsatlakozásainak rendbetételén dolgoztak. Csak ezen a napon 600 zsák szemetet, és 15 m3 ömlesztett hulladékot sikerült összeszednünk!

Köszönöm az újszászi lakosok, oktatási intézmények és civil szervezetek áldozatos munkáját, amit településünk megtisztításának érdekében végeztek.

Sajnos az illegálisan kihelyezett hulladék még nem fogyott el teljesen, és egyesek máris azon mesterkednek, hogy pótolják a most összegyűjtött mennyiséget.

Minden rendelkezésemre álló eszközzel igyekezni fogok ezt meggátolni, hogy egy tiszta és egészséges Újszászt hagyhassunk utódainkra!

Településünk minden lakójának áldott húsvéti ünnepeket kívánok!

Megköszönve megtisztelő figyelmüket, üdvözlettel:

Dobozi Róbert
Újszász város polgármestere

 

600 zsák szemetet szedtünk össze
(Fotó: Facebook)

Szemétszedõ középiskolásokkal
(Fotó: Facebook)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.