Egy választás margójára 

Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim! 

Köszönöm! 

Október 7-én rendbontás nélkül, méltósággal zajlott le az időközi polgármester- választás Újszászon. Kifejezetten magas volt a részvételi arány, a lakosság 48,5%- a adta le szavazatát. Összesen 2412 választópolgár járult az urnákhoz. 1701 választópolgár gondolta úgy, hogy engem tart legalkalmasabbnak erre a nemes feladatra, a város vezetésére. Ez 71%-os többséget jelent. Felemelő érzés volt az urnák felbontása után szembesülni ezzel az eredménnyel! Köszönöm minden újszászi szavazópolgárnak, aki élt demokratikus jogával, és elfáradt a szavazókörökhöz ezen a napon. Köszönöm a szavazóköri delegáltak, a Helyi Választási Bizottság, a Rendőrség munkáját is, valamint minden hivatali dolgozónak azt, hogy ezt az itt lakók számára olyan fontos eseményt ilyen professzionális módon bonyolították le. Úgy tapasztaltam, a Polgárőrség is alaposan kivette részét az esemény biztosításából- óvó tekintetüket mindenhol magamon éreztem vasárnapi körútjaimon. Azt ígérem, a jövőben kiemelt figyelmet fogok fordítani erre a szervezetre, hiszen a benne önkéntesen dolgozók helyismerete és tenni akarása az Egyesület szabályos működése és a civil szférával való zavartalan együttműködése esetén nagyban hozzá tud járulni a lakosság biztonságérzetének javulásához. 

Mindannyian tudjuk, hogy az időközi választás kiírását egy váratlan tragédia előzte meg. Ha visszanézzük az előző polgármester úr választási eredményeit (2002:1590, 2006:1659, 2010:1219, 2014:1202 szavazat), akkor azt látjuk, hogy elődöm nagyom magasra tette a bizonyos politikai lécet, hiszen 16 éven át töretlenül képes volt megőrizni a választók többségének bizalmát. 

Az október 7-i választási eredmény a lakosság irányából most óriási bizalmat közvetít felém, melynek súlyát átérezve azt ígérhetem: munkámat, tapasztalatomat, kapcsolataimat a település érdekében maximalizálom, hogy új lendülettel tudjuk visszaszerezni versenyképességünket, és virágzó kisvárost tudjunk teremteni Újszászból, mindannyiunk megelégedésére. Szerencsére terveim megvalósításában magam mögött tudhatom a képviselő-testület döntő többségét, hiszen egy képviselő kivételével mindenki biztosított már a támogatásáról. 

Tevékenységemet és a fontosabb információkat napra készen követheti a tisztelt lakosság facebook oldalamon, de itt, az Újszászi Híradó hasábjain is időről- időre hírt fogok adni a településünket érintő fontosabb kérdésekről. 

Még egyszer szeretném megköszönni azt a határtalan bizalmat, melyet a valaha volt legmagasabb újszászi szavazati arány személyem felé kifejezett, és arra biztatom Önöket, forduljanak hozzám ötleteikkel és javaslataikkal bizalommal: én az itt élő lakosságot kívánom szolgálni felekezeti, ideológiai, etnikai különbségektől függetlenül! 

Kora őszi programok Újszászon 

Kora ősszel több nagyszabású rendezvénynek is helyt adott településünk. Augusztus 25-én az I. Jászsági Lecsófőző Fesztivál az előzetes várakozásoknak megfelelően kiválóan sikerült. A gasztronómiai élmények mellett fantasztikus volt megtapasztalni azt a családias hangulatot, mely az egész programot végigkísérte. Az éjszakai tűzijáték után az est hivatalos része ugyan véget ért, ám a piactéren még órák múlva is családok, baráti társaságok üldögéltek beszélgetve, gyerekek futkároztak mindenhol. Úgy vélem, ez a fajta együttlét, ez a fajta közösségi élmény az, amire nagy szükségünk van mindannyiunknak. Gratulálok a szervező Újszászi Önvédelmi Sportegyesületnek, és külön gratulálok Péter Tamás ötletgazdának a kezdeményezésért. A jövőben is számíthat a támogatásomra minden olyan ügyben, mely a lakosság jólétéhez hozzá tud járulni. 

Szeptember 14-én, a városnap előtti pénteken zsúfolásig megtelt a művelődési ház színházterme. Közelről és távolról érkeztek népdalkörök az „Újszász Város Szép Helyen Van” elnevezésű dalos találkozóra. A szervezők (Az Újszászi 4H Egyesület és jómagam) ezt a címet adták dalos találkozónknak, amivel tisztelegni kívántunk Bartók Béla, a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzője előtt. 

Bartók pontosan 100 éve, 1918-ban nagyobb arányú népzenegyűjtést folytatott településünkön. Munkájának eredménye 155 lejegyzett népdal lett, melyek közül 5 dalt sorolt az A osztályba, 76-ot a B-be, 57-et a C-be és végül 17 dalra az „egyéb” jelölést alkalmazta. Több Újszászon gyűjtött népdal azóta az egyetemes magyar népdalkincs részévé vált: pl. a Megkötöm lovamat, az Egyszer egy királyfi és a „Virágéknál ég a világ” kezdetű népdal is, melynek szövegét Bartók kedves újszászi adatközlőjéről szerkesztette meg. 

Újszász büszke lehet erre a hagyatékra. 

A dalos találkozó fellépői után testvértelepüléseink gálaműsorát csodálhatták meg a jelenlévők, majd fergeteges táncház kerekedett, melyen az Antal Banda felcsíki népi zenekara muzsikált. 

Szeptember 15-én a városnapi események szervezéséből is kivettem a részem, mivel segítségemmel jó esély van arra, hogy a település egy pályázati forrásból tudja finanszírozni a délutáni programokat, így gyakorlatilag ingyen, anyagi ráfordítás nélkül meg tudjuk valósítani ezt a nagyszabású rendezvényt. A pályázat sikere esetén a városnapi kiadásokra félretett összeget, mintegy három millió forintot tudunk megtakarítani, melyet így rendkívüli fejlesztésekre tudunk fordítani.  A pályázat utófinanszírozású, így a támogatási döntés meghozataláig  valakinek ezt az összeget benne kell tartania ebben a projektben, hiszen a fellépők tiszteletdíját és az egyéb kapcsolódó költségeket ki kellett fizetni. A délutáni programok finanszírozását én vállaltam magamra, hogy a várostól erre az átmeneti időre se vonjunk el forrásokat. 

Sajnos a városnapot, és a dalos találkozót sem tudta teljes mértékben elkerülni a kampány. A választás előtti hetekben, a kiélezett küzdelemben voltak olyanok, akik puszta jelenlétemet is provokációnak érezték ezeken a programokon. Természetesen a munkavégzésnél, az előzetes egyeztetéseknél, a pályázatok összeállításánál, a rendezvény fizikai lebonyolításánál már nem lehetett találkozni velük.  Az igazság az, hogy minden dolgos kézre szükségünk lett volna ezeken a napokon. Újszászon sem most, sem a jövőben nem fogjuk visszautasítani a tevékeny segítséget, így arra biztatok minden elégedetlenkedőt, hogy bátran jelentkezzenek önkéntes munkára a jövőben, szívesen fogjuk fogadni a segítségüket! 

Régen volt olyan városnap Újszászon, ahol három országból négy népcsoportot is vendégül tudtunk látni, ráadásul ilyen magas színvonalon. Debicából a lengyel barátaink, Csíkcsicsóról a székely, míg Palicsról a vajdasági barátaink látogattak el hozzánk. A székely barátainkat Trunkról moldvai csángók is kísérték. Trunk település hagyományőrző csoportjával régi kulturális kapcsolatot ápol a településünk. A vendégek visszajelzése alapján maradandó élményekkel sikerült őket gazdagítanunk, egyben öregbítenünk Újszász hírnevét. Csíkcsicsó és Trunk küldöttsége személyesen engem kért meg arra, hogy adjam át köszönetüket és tolmácsoljam jókívánságaikat az újszászaiknak. Azt üzenték, hogy minden újszászit kiemelt figyelemmel és szeretettel várnak vendégségbe hozzájuk, akár szervezett, akár magánkezdeményezéssel utaznának arra. Biztatom Önöket, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel. A testvértelepüléseinkkel való kapcsolat is csak akkor tud erős és igazán élő maradni, ha az az ott lakó emberek barátságára épül. 

A Debicából érkezett lengyel, és a Palicsról érkezett bácskai barátainkat személyesen Kalóné Erzsike alpolgármester asszony fogadta és kalauzolta ezeken a napokon. Az eddigi gyakorlattól eltérve sajnos sokkal kevesebb ember bevonásával kellett biztosítani a delegációk kíséretét, melyet volt aki nehezményezett is. A vendégek fogadása és ellátása ennek ellenére méltó módon történt. A palicsi delegáció esetében félreértésekre adhat okot egy személyes sértettségből adódó félreértés, melyről én magam csak a delegáció elutazása után értesültem. Egyeztetve azonban Palics község polgármester asszonyával, Dobó Mártával (aki személyesen beszélt minden érintettel) ezt a félreértést sikerült orvosolnunk. Arra kérek minden újszászit, hogy őrizzük meg nyugalmunkat minden stresszes helyzetben, és ne csináljunk a bolhából elefántot ott, ahol értelmes párbeszéddel minden konfliktust meg lehet oldani. A jövőben Újszásznak békére és kiszámítható gyors fejlődésre van szüksége, nem ártalmas veszekedésekre és sehová nem vezető harcokra. 

Szeptember 26-án támogatásommal egy különleges rendezvény, a „Lépj Velünk!” mozgássérült információs nap következett a különleges események sorában. Az „Én is vagyok” Egyesület érzékenyítő tréninget, általános iskolásoknak előadást, mozgássérülteknek termékbemutatót és pályázati, gyakorlati tanácsadást nyújtott. 

Szeptember 29-én „Búcsút int az ősz a nyárnak”- címmel gálaműsoron vehettünk részt a szépkorúak tiszteletére. 

Külön öröm számomra, hogy az itt felsorolt színes programok nagyobb része civil szervezetek kezdeményezésére jött léte. Magam is alapítója, illetve tagja vagyok több újszászi civil szervezetnek. Nagyon sok rendezvényt és nagyon sok civil szervezetet támogattam már Újszászon. Mindezek mellett az Újszászi Civil Fórum elnökségének is tagja vagyok. Számomra nagyon fontos a civil élet és a civil szervezetek működése. Többször elmondtam már nyilvánosan, hogy az önkormányzat csak az anyagi és a tárgyi feltételek felett rendelkezik. A szellemi tőke a civileknél van. Ha megfelelően működnek a civil szervezetek egy településen, akkor azok nagyon nagy mértékben hozzá tudnak járulni az ott lakók jólétéhez. A jövőben ennek megfelelően kiváló kapcsolatban kívánok együttműködni valamennyi civil szervezettel. Arra biztatom őket, bátran forduljanak hozzám, ha ötleteik megvalósításához segítségre van szükségük! 

A kora őszi programokról egy kisfilmet is készíttettem, melyet megtekinthetnek facebook oldalamon, vagy az alábbi linken:

Döntsünk Közösen programom előkészítése. 

Választási kampányomban több, mint ezer emberrel beszélgetve alakítottam ki programomat. Úgy találtam, Újszászon hatalmas kiaknázatlan szellemi tőke van. Aktív és nyugdíjas építőipari, gépész, vasúti, rendészeti, mezőgazdasági, közigazgatási, pedagógus … stb. szakemberek szeretnék segíteni településünk fejlődését, mindannyiunk közös hasznára. A „DÖNTSÜNK KÖZÖSEN” programmal meg fogom teremteni annak a valódi lehetőségét, hogy minden újszászi lakos, aki tenni akar településünk jövőjéért, közvetlenül is bele tudjon szólni a források elosztásába, azaz közösen tudjuk meghatározni azt, hogy a rendelkezésre álló anyagi erőforrásokból milyen beruházásokat valósítsunk meg. 

A program beindításához most olyan szakemberekre van szükségem, akik tanácsadóként segíteni kívánják polgármesteri munkámat a jövőben. Várom ezért az alábbi területekről szakemberek jelentkezését a Döntsünk Közösen program alapját adó bizottságokba. A bizottságok tagjainak díjazás nem jár, feladatukat társadalmi munkában fogják ellátni. Költségtérítésre indokolt esetben igényt tarthatnak. Feladatuk egyes stratégiai döntések előkészítésében, illetve a „Döntsünk Közösen” program keretében beérkezett projektjavaslatok elbírálásában lesz. 

Az alábbi témakörökben tervezem bizottságok felállítását: 

  • oktatás 
  • sport 
  • építőipar (magas, mély, szakági) 
  • vasút (vasútépítés, automatizálás, vasúti közlekedés) 
  • kultúra 
  • rendészet, közbiztonság 
  • mezőgazdaság 
  • egészségügy 

Jelentkezni pár soros önéletrajzzal (benne a szakmai végzettség megnevezése), és pontos elérhetőségek feltüntetésével lehet, a  email címre küldött elektronikus levéllel, vagy zárt borítékban a nevemre címzett levéllel, melyet ügyfélfogadási időben a Városháza portáján lehet leadni a Szabadság tér 1. sz. alatt. 

Döntsünk Közösen program: A közvetlen beavatkozás valódi lehetősége. Fejlesszük a jövőben közösen Újszászt! 

Megköszönve megtisztelő figyelmüket, üdvözlettel: 

Dobozi Róbert
Újszász város megválasztott polgármestere 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.