Várostörténeti múzeum

2013. október 30-án az Újszászi Híradóban olvashattuk: az újszászi temetőben elhunyt dr. Szegedi Gyula István, nemzetközi hírű orvosprofesszor, Újszász város első díszpolgára. A professzor úr gyászkeretes fényképe, életpályája, munkássága, díjai és elismerései bemutatásra kerültek. Akkor még nem tudtuk temetésének helyét, idejét.

Újszász első emberével együtt sokan szerettük volna, ha Újszász nagy halottját szülőhelyén, az újszászi temetőben helyezzük örök nyugalomra szülei mellé. Ezt írásban is kértük a professzor úr lányától. Prof. dr. Szegedi Andrea kérésünkre az alábbi levelet küldte: „Kedves Varga Ferenc! Nagyon megtisztelő az a szeretet, amivel édesapám és családunk felé fordulnak. A felajánlott nyughelyet nem tudjuk elfogadni, mivel édesapámat a debreceni temetőben levő professzori síroknak fenntartott területen temetjük el, de nagyon-nagyon köszönjük a szép gondolatot. A temetés időpontjáról tájékoztatni fogom Önöket. Tisztelettel: Szegedi Andrea”

Dr. Szegedi Gyula családja és a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum részéről küldött gyászkeretes tájékoztatást többen is megkaptuk. A gyászjelentés nem szó szerinti ismertetése: Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Dr. Szegedi Gyula, a Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrumának professor emeritusa, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Széchenyi-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemrend tiszti keresztjével kitüntetett orvosprofesszora, Újszász díszpolgára, 2013. október 30-án váratlanul elhunyt.

Hamvasztás utáni búcsúztatására 2013. november 11-én 13 órától kerül sor a debreceni Nagyerdei Köztemető 2. sz. ravatalozójában. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal róják le, a koszorúra szánt összeget az immunológiai betegségben szenvedő betegek javára ajánlják fel. Autoimmun Betegek Kutatása és Gyógykezelése Alapítvány számlaszáma: 11738008-20186942-00000000.

Az elhunyt kérésére, a búcsúbeszédek elhangzása után hamvait szűk családi körben helyezik végső nyughelyére.

Dr. Szegedi Gyula professzor urat a Magyar Tudományos Akadémia, a Debreceni Egyetem és a Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrum saját halottjának tekinti.

A Nagyerdei Köztemető 2. számú ravatalozójában, a Kegyeleti Bizottság felkérésére búcsúbeszédet mondott:

Varga Ferenc, Újszász Város képviseletében, régi iskolai- és labdarúgótársa, barátja, Újszász Díszpolgára.

Dr. Muszbek László, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében barátja, professzortársa és kutatótársa.

Dr. Fülesdi Béla centrumelnök, a Debreceni Egyetem Orvos – és Egészségtudományi Centrum nevében professzortársa és tanítványa.

Dr. Zeher Margit, a 3. számú Belgyógyászati Klinika, az Immunológiai laboratórium és a tanítványok nevében, a klinika vezetésében Szegedi Gyula István professzort követő professzornő.

Varga Ferenc búcsúbeszéde:

Tisztelt Gyászolók! Mélyen tisztelt Professzor Úr! Kedves Szegedi Gyula Barátom!

Születésed helyéről, Újszászról, többen is eljöttünk végtiszteletet adni városunk nagy halottjának. Itt van városunk első embere, itt vannak az egykori iskola- és sporttársaid, tisztelőid.

Tudatában vagyok, egy kiemelkedő ember életét nem lehet pár gondolattal „összefogni”. Emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen.

Búcsúzáshoz Bánódi Szolner Sándor gondolatát hívtam segítségül, mely szerint: „Van az emberi szívnek egy halk szavú és előkelő vendége, az emlékezés.”

Emlékezésként arra vállalkoztam, hogy Szegedi professzor úr Újszászon eltöltött fiatal éveiről szóljak, emlékképeket idézzek fel.

1936. 02. 21-én ragyogó üstökös jelent meg Újszász fölött. Nagy volt az öröm a Kossuth út 20. szám alatti családi házban. Szegedi Kálmán kisiparos cipészmester felesége, Dalmadi Mária háztartásbeli, egészséges fiúgyermeknek adott életet, akit Gyula István névre kereszteltek.

Sokan valljuk: az ember jellemi gazdagságának egyik legfontosabb meghatározója az a nevelő közeg – család, utca, lakóhelyi közösség –, amelyben felnő. Szegedi professzor születésétől 18 éves koráig Újszászon élt. Később is, ha tehette, hazalátogatott.

A professzor urat ezer szál kötötte szülőhelyéhez. Újszász olyan örökség, emlék volt számára, amelynek elfelejtésére rövid egy emberélet.

Október 30-án feleségemmel az újszászi temetőbe mentünk szeretteink sírjához. Már a bejárati kapuban megállítottak: hallottuk-e a megdöbbentő hírt: itt, a temetőben, váratlanul elhunyt Szegedi Gyula, Újszász város első, nemzetközi hírű tudós orvosprofesszora, Újszász első díszpolgára, a település egyetlen olyan kiemelkedő személyisége, akinek még életében emléktáblát állítottunk szülőháza megjelöléséül.

Mielőtt a megdöbbenéstől felocsúdtunk volna, mindjárt megjegyezték: hazajött meghalni! Bizonyára Szegedi professzor nem így gondolta pályafutásának végét. ő csak gyermeki szívvel, szülei sírjánál akarta, mint annyiszor, szeretetét leróni.

Mégis úgy gondolom, hogy a hazajött meghalni kijelentésnek van némi alapja, ugyanis professzor urat Újszász egész lakossága magáénak vallja, mindig olyan mérhetetlen szeretet, megbecsülés lengte körül, ami szavakban alig megfogalmazható, ez már a lelkiség kategóriájába tartozik.

Szegedi professzor úr 1942-ben Újszászon kezdte az elemi, illetve az általános iskolát. Az iskola legkitűnőbb tanulója; az iskola labdarúgó-válogatottjának meghatározó játékosa; az 1946-ban alakult „Magvető” cserkészcsapat kiscserkésze, majd az általános iskola úttörőcsapatának tagja, elsőszámú vezetője. Kivételes tehetsége, szorgalma, a közösség iránti érzékenysége jól párosult intelligenciájával, kitűnő személyes jegyeivel. Már általános iskolában „professzornak” becéztük. Mindenkor készséggel, kellő szerénységgel segítette gyengébben tanuló társait.

Az általános iskolai rendezvényeken szívesen, példamutatóan vett részt. Tagja volt az egyházi, illetve általános iskolai énekkarnak.

1947-ben részese volt a Hatvanban rendezett Eucharisztikus Napokon dicséretesen szereplő egyházi ifjúsági énekkarnak; Radnóti Mária tanítónő által, az újszászi római katolikus Szent István templom leégéséről írt 3 felvonásos drámai erejű színdarab bemutatójának.

1948-ban, Jézus születésének történetét bemutató, ma is élő, egyházi eredetű népi játéknak, a betlehemezésnek aktív közreműködője volt. Házilag, közösen készített betlehemi kistemplommal, jászollal, benne a kisdeddel jártuk Újszász havas utcáit házról-házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítettük fel Jézus születésének eseményeit. A betlehemet mindig párosával, felváltva vittük. Sosem felejtem el, amikor egyik társunk vonakodott a betlehem vitele alól, Szegedi Gyula javaslatára, kizártuk a kis csoportból. Az is igaz, kérésére visszafogadtuk. A professzor úr közösségi ember volt. A betlehemezésből befolyt pénzből futball-labdát vettünk. A vásárlást Gonzales Béla tanár úr és Szegedi Gyula bonyolították le Szolnokon. A labdát az általános iskolának ajándékoztuk.

1949-ben a Budapesten megrendezett Demokratikus Ifjúsági Világszövetség II. találkozójának Rákóczifalva térségében volt az egyik főpróbája. Kaszab Sándor, sokoldalú, szakmailag jól felkészült tanárunk vezetésével iskolánk énekkara többszólamú kórusművel szerepelt. Osztatlan sikerünknek Szegedi Gyula is részese volt.

Szegedi Gyula szívéhez mindig nagyon közel állt a sport. Kitűnő testi felépítéssel, ragyogó fejjátékkal, kombinatív játékkészséggel rendelkezett.

Jól atletizált, asztaliteniszezett, sakkozott, biliárdozott, futballozott. Ez utóbbi állt hozzá legközelebb. Családi házuk előtt, az úgynevezett „Epresben”, a mai piactér, a Szász-étterem és az új általános iskola térségében levő szabad területen szűnni nem akaró grundfoci meccseket játszottunk többnyire rongy, illetve jobb esetben szivacslabdával. Gátszegi Zsuzsanna tanítónő, nem egy esetben állt ki a világháború áldozatául esett Illés tanítóról elnevezett iskola kapujába, és Fiúk! - kérlelő szóval, ütemes tapssal jelezte: fejezzük be a focit, menjünk az órájára. A válaszunk mindig ugyanaz volt: tanító néni! Még csak egy gólig! Már 2-3 gól is esett, de az az egy gól sosem akart megszületni.

Szegedi Gyula kiemelkedő jobb összekötő játékosa volt a Mihályi István nevelőedző nevével fémjelzett, hosszú ideig verhetetlen újszászi „arany” ifjúsági labdarúgócsapatnak. Már 16 éves korában a megyei I. osztályú felnőtt csapatban szerepelt nem akármilyen játékosok között. Volt idő, amikor a Szolnok megyei ifjúsági válogatottnak Újszászról többen is kerettagjai voltunk! Szegedi Gyula volt közöttünk a legjobb.

Újszászról naponta ingázva, füstös masinával jártunk középiskolába Szolnokra. A professzor úr a jó nevű Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett. Kitűnő tanuló, sportoló, közéleti diák volt. Tanulmányi versenyeket nyert, iskolájának futball-válogatottjaként rúgta a gólokat, rendre a jók között szerepelt.

Jól emlékszem: érettségi után, valamilyen – máig ismeretlen – oknál fogva, vegyészmérnöknek jelentkezett Budapestre, de végül eredeti tervéhez visszatért. Talán ebben az is közrejátszhatott, hogy mi, iskolástársai, barátai emlékeztettük, mindig orvosnak készültél.

Mondanom sem kell, a Debreceni Orvostudományi Egyetemen tárt karokkal fogadták a mindig eminens tanulót, a kiváló labdarúgót.

A Debreceni Egyetem Atlétikai Club (DEAC) NB II-es csapatához, ahol éveken át csapatkapitány és házi gólkirály volt.

Tizenhatszor szerepelt Hajdú-Bihar megye válogatottjában. Többször beválogatták az NB II legjobbjai közé. DVSC-be is csábítgatták – eredménytelenül. Főiskolai válogatottként a magyar címeres mezt is magára ölthette. Egykori iskolait és futballista társait jól eső érzéssel, nem kis büszkeséggel töltötte el: Szegedi professzor Újszász Város sporttörténetében az első válogatott játékos volt! 1965-ben hagyta abba az aktív labdarúgást.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1962-ben, kitüntetéssel avatták orvosdoktorrá. Az aranygyűrűt Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának egykor elnöke adta át. Szegedi professzor, az elemi iskola első osztályától az orvosi diploma megszerzéséig mindig kitűnő tanuló volt.

A népköztársasági ösztöndíjas kiváló tanulót és sportolót, magyar főiskolai labdarúgó válogatottat, Barcs Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség egykori elnöke, nyílt levélben méltatta, köszöntötte, mint az egész magyar labdarúgás büszkeségét, az egész sportoló magyar fiatalság példaképét. A Népsportban pedig egy egész oldalas cikk jelen meg róla.

Szegedi professzor mögött hosszú, eredményes, példa értékű út áll. 1960-tól napjainkig terjedő pályafutásának tárháza rendkívül gazdag. Szakmai önéletrajzának idő- és eseményszerű bemutatása, iskolateremtő munkája, orvos szakmai tevékenységével összefüggő, különböző orvosi szervezetekben betöltött tisztségei kiapadhatatlanok. Annyi bizonyos, viszonylag korán olyan feladatokkal bízták meg, amelyek évtizedekre meghatározták további munkáját, életét.

Szegedi Gyula, Újszász első tudós orvosprofesszora számos magas kitüntetés birtokosa. Méltán érdemelte ki elsőként az Újszász Város által adományozott díszpolgári címet, amelyet 2000-ben, a Város Napja alkalmából vett át.

Nem tudjuk, nem is akarjuk elfeledni azt a 2012 szeptemberi napot, amikor Újszász Város Napja alkalmából emléktáblát állítottunk szülőházára. Az emléktábla szövege: „1936. február 21-én ebben az épületben született és itt élt 18 éves koráig prof. dr. Szegedi Gyula István nemzetközi hírű orvosprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, Újszász elő díszpolgára. Az emléktáblát állíttatta, a település fennállása óta első kimagasló személyisége iránt érzett tisztelet és megbecsülés jeleként: Újszász Város Önkormányzat Képviselő-testülete és Újszász város lakossága 2012. 09. 25.”

Nem tagadom. Érzelemmel telített vagyok, ha Szegedi Gyula egykori iskolás- és futballista társamról kell szólnom. A Szegedi professzor által 2012. 09. 27-én hozzám írt levelével békítgetem magamat. A levél: „Kedves Barátom! Nagyon köszönöm az egész eseményszervezést, a szakmai vonatkozásokban is korrekt méltató beszédet. Meghatón kedves volt számomra és családom számára is az a belső baráti családias légkör, amit nem lehet „megszervezni”. Szeretettel: Dr. Szegedi Gyula akadémikus, egyetemi tanár”.

Tisztelt Gyászolók!

Jó tudni, hogy tudós orvosprofesszorunk érzelmileg soha sem szakadt el attól az újszászi gyökértől és talajtól, amely haláláig táplálta.

Tisztelt Professzor Úr! Kedves Gyula!

Büszkék vagyunk rád! Nem feledünk! Mindig közöttünk élsz! Vigyázzuk, őrizzük emlékedet! Tudjuk, csak az hal meg, akit elfelednek! Nyugodj békében!

***

A temetést követő napon az alábbi levél érkezett prof. dr. Szegedi Andreától: „Kedves Varga Ferenc Úr! Köszönök Önnek mindent, azt, hogy eljöttek és hogy olyan megható beszédet mondott. Kérem, a polgármester úrnak és a búcsúztatáson részt vetteknek adja át köszönetemet. A búcsúbeszédet elteszem emlékbe, mindig fogok Újszászra emlékezni, ahol én is szép éveket töltöttem gyermekként nagymamámnál.”

A professzor úr temetésén Újszász képviseletében megjelentek: Balogh Regina, Joó Mihály, Király Ferencné Kiss Erzsébet, Konka Csaba, Kovács György, Molnár Péter és Varga Ferenc. Szép példája a professzor úr megbecsülésének, az iránta érzett tiszteletnek, hogy a temetés napján, a szülőházon elhelyezett emléktáblán fekete gyászszalag lengett, alatta mécses égett és virág díszelgett Horváth Pálné Csibrány Magdolna jóvoltából. Tóth Jánosné Perjési Mária pedig féltően gondoskodik az emléktábla őrzéséről, az emlékező virágcsokor frissítéséről.

Varga Ferenc

Gyászszalag, mécses és virág a szülőházon elhelyezett emléktáblánál
(Fotó: Fehér János)