Várostörténeti múzeum

1944. tavasz. A keleti front gyorsan közeledik Magyarország felé. A hátországon rémület és tehetetlenség lesz úrrá. Az ország német megszállását követően (1944. március 19.) a zsidóellenes törvények a sárga csillagosok deportálását rendelték el. Ezzel kapcsolatban a történelemkönyvek az alábbi eseményeket említik: 1944. április 5-én a zsidók megkülönböztetésére bevezették a sárga csillag kötelező viselését. 7-én elrendelték a "csillagos házakba", majd gettókba történő elszállításukat. Magyarországról 437 ezer zsidót vittek nagyrészt Auschwitz-Birkenauba, ahol negyedmilliót azonnal gázkamrába küldtek. (forrás: Révay Új Lexikona, 2006.) A halotti anyakönyvek utólagos bejegyzései szerint az Újszászról elhurcolt zsidók is Auschwitzban vesztették életüket. Elhalálozásuk dátuma minden esetben fiktív: többnyire 1944. június 30.

Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Újszász 5460 lakója közül 5126 római katolikus, 279 református, 35 zsidó, 20 pedig jehovista volt. Varga Károly Kiszáradt medrek (1991) című kézirata szerint Újszászon nyolc zsidó család lakott 1935-ben: "Hellér Mór, Korn Vilmos, Weiner Artúr, Weiner Jenő, Weisz Imre, Fischer Dávid, Breuer Miklós, és egy Rudi nevű." A közelmúltban megjelent, Bagi Gábor által írott Újszász története a honfoglalástól című tanulmányában kb. 40 újszászi zsidó elhurcolását említi.

Eltelt hatvannál is több esztendő. Az újszászi emberek csak nehezen nyílnak meg, amikor szóba kerül a zsidó ügy. Az egyes személyek életkorát eltérően említik, a rendelkezésre álló dokumentumok pedig hiányos adatokat közölnek. Az alábbiakban foglaljuk össze mindazt, amit az Újszászon élt zsidókról tudni lehet.

Az újszászi zsidó vállalkozók iparigazolványát 1944. márciusban bevonták. Az abonyi főszolgabíró április 14-én szólította fel az újszászi főjegyzőt, hogy írja össze a községben tartózkodó zsidó személyeket. A községi iratok között megtaláljuk az újszászi zsidó közösség elhurcolt tagjainak névsorát április 17-i keltezéssel. 23 név szerepel ezen a listán:

Weisz Imre, Újszász 272. 41 éves textilkereskedő. 1944-ben E361 tábori postaszámon munkaszolgálatos volt. Felesége Weisz Imréné, 36 éves háztartásbeli, gyermekeik, a 10 esztendős György és a 7 éves Mária. Szekeres Istvánné így emlékezik a Weisz családra: "Weisz Marikával együtt jártunk első osztályba, a harmadik padsorban ülve tanultuk a betűvetést. Nagyon szép, hosszú fekete hajú kislány volt, derékig érő piros kis kabátján virított a sárga csillag. Az óraközi szünetekben jókat játszottunk. Nem sokan csatlakoztak hozzánk, de akkor nem értettük meg ennek okait. Weiszék nem kerültek vissza Újszászra, deportálásukat követően soha nem hallottam róluk. Emlékeimben már csak az üres házat látom." A polgári halotti anyakönyvben 1952. július 30-i bejegyzéssel valamennyien 1944. június 30-án haltak meg. A Nagy úton lévő Weisz-boltot a háborús zűrzavarban kifosztották. Az épület szövetkezeti tulajdon lett, a népnyelvben csak dühöngőnek nevezett kocsma működött itt rövid ideig.

Fischer Dávid, Újszász 6. 1872-ben született Jánoshidán. Apja Fischer Ábrahám, anyja Simon Antónia. 72 évesen felesége segítőjeként dolgozott a korábban az ő nevén működtetett kereskedésben. (Fischer Dávidék üzlete a Fő téren volt.) Fischer Dávidné Frisch Sarolta szintén Jánoshidán született 1891-ben. Atyja Frisch Zsigmond, anyja Kohn Váli. Fischerné 53 évesen rőföskereskedői engedéllyel vezette az üzletet. Szintén Újszász 6. címen lakott lányuk, a 30 éves Karolina és a 34 éves(?), Fischerné első házasságából származó Kohn Margit is. Kitelepítésüket átmenetinek tekintették, hiszen a környékükön lakóknak textilanyagokat adtak át megőrzésre. 1944-ben az abonyi gyűjtőtáborba vitték a családot, senki nem tért vissza Újszászra. Szekeres Istvánné gyermekkorában a közelben lakott, így gyakran megfordult a Fischer-boltban. "A kövérkés, mosolygós Fischer néninél ruhaanyagot, harisnyát, sálat, kendőt vettünk. Két nagy lányára csak úgy emlékszem, hogy az ablakban láttam őket. Nagy ritkán jártak a faluban, mintha féltek volna kimozdulni a házból. Deportálásukat megelőző este Fischer néni átjött hozzánk, és két vég vásznat adott át anyámnak ezekkel a szavakkal: - Szomszédasszony, holnap el kell mennünk. Megőrzésre itt hagyom ezt a csomagot. Ha visszasegít a sors, addig vigyázzon rá. De ha nem jövünk vissza, használja fel a gyerekeknek. - Többet nem láttuk őket." A budapesti Holocaust Dokumentációs Központ adatai szerint Fischer Dávid és felesége 1944. június 29-én haltak meg Auschwitzban. A Fischer-féle épületben a háború után rövid ideig Kerekes Ernő lakott feleségével, Rózsika és Ernő nevű gyermekeikkel. 1950 körül átmenetileg rendőrőrs lett a házban, aztán terményraktár. 1954-től két évtizedig bölcsőde működött itt, majd helyére gyógyszertár épült. Az új ház ma a városi könyvtárnak ad otthont.

Korn Vilmos Újszász 323. látszer- és rövidáru kereskedő, piacozó, vásározó engedéllyel, és felesége. (42 és 41 évesek) Hallottam a Korn-féle vegyesboltról is a Bercsényi utcában, mely 1928-tól a deportálásig működött. Gyermekük a 16 éves tanuló György. Korn Vilmos nevelőapja Kaló István marhakupec volt.

Weiner Jenőné 43 éves háztartásbeli Újszász 890. számon lakott 18 éves tanuló fiával, Györggyel. (Ma üzlet van itt.)

Weiner Jenőt, aki kútfúrással és tejkereskedelemmel is foglalkozott, rövid ideig a Csányi gazdák malmának bérlője is volt, idős újszásziak szerint a jászberényi tanyagazdák bújtatták. (Szekeres Istvánné szerint Weinert a család egykori szolgálója, Csathó Mária bújtatta, akit a háború után feleségül vett. (Jenő és Éva nevű gyermekük született.) Weiner Jenő a hivatalos jelentés szerint 1945-ben visszatért Újszászra, és a Breuer-féle fatelepet vezette az államosításig. Később a szolnoki járműjavítóban vállalt munkát. 1964-ben az újszászi templom házkönyve sírkövesként említi. Ennek kapcsán egy rágalmazási konfliktusba keveredett Oláh Károly plébánossal, mert az atya nem fogadta el az elhagyott temetői emlékművek felhasználására tett ajánlatát. Weiner Jenő eladósodva lett öngyilkos 1966. januárban, ereit felvágva ugrott egy kútba. Az újszászi temető családi síremlékén az alábbi adatokat olvashatjuk: "Weiner Jenő 1896-1966 - Csathó Mária 1916-1994 - ifj. Weiner Jenő 1944-1997"

Breuer Miklós 1899-1944. 06. 30. (Halálát 1949. szeptember 13-án jegyezték a halotti anyakönyvbe. A dátum fiktív.) épületfa, cserép, cement és építési anyag kereskedő, engedélyét 1927. szeptember 4-én állították ki. Ezt 1944. március 1-jén az abonyi főszolgabíró visszavonta. Breuer Miklóst deportálták. Felesége Breuer Miklósné Grünbaum Róza 44 évet élt. Koncentrációs táborban halt meg. Szülei: Grünbaum Ármin és Altmann Ernesztina. Fiuk István visszajött Újszászra 1946-ban, aztán valahová Dél-Pestre költözött.

Újszász 1002. (Baross utca) címen hat személyt jelentettek be: özvegy Weisz Jenőné 71 éves épület-, tűzifa- és cementkereskedő; cégvezetője az 52 éves Weiner Áron volt. Felesége a 47 éves Weiner Áronné, velük lakott a 20 éves Weiner Éva, a 22 éves Weiner Katalin, mindhárman háztartásbeliek. Érdekes körülmény, hogy az üzletben kisegítőként dolgozó és itt is lakó két, nem zsidó személyt is a község által készített deportálási listán találjuk.

1944. május 31-én az elöljáróság már azt jelenti a járásnak, hogy az újszászi zsidók az abonyi gettóba lettek áttelepítve. (2004. májusban az Újszászi Híradóban megjelent 60 éve történt című kis megemlékezésben Varga János emlékei szerint arról írt, hogy a Szolnok környékéről és Újszászról összegyűjtött zsidókat a Nagy úton és az Ökörjáráson át Jászberény felé terelték.) Egy másik szemtanú nekem arról számolt be, hogy a zsidókat csendőrök kísérték a vasútállomásra, és vagonba zsúfolták őket. Így kerültek az abonyi gyűjtőtáborba. A zsidó családok tulajdonában volt ingatlanok többnyire állami tulajdonba kerültek. Ingóságaik sorsáról nem sikerült adatokat gyűjteni.

Jánoska Antal

Az újszászi 48-as kör a Főtéren (cikk: Újszászi Híradó, 2007. szeptember)

Fischer Dávid üzletének fotója egy levelezőlapon Fischer Dávid kiadása, 1920 körül

(Fotók: a szerző gyűjteménye)