Szabó András született 1933. Meghalt 2011. – élt 78 évet – ez áll a gyászjelentésen.

Szabó Andrást gyerekkorától ismertem, osztálytársak, barátok, munkatársak voltunk.

Újszászon, a Nagy úton laktak, másodszomszédok voltak a szülei Kecskés nagyapámékkal, és én sokat játszottam vele.

Egy osztályba jártunk iskolába is, ahol elvégeztük az elemi nyolc osztályt. Mi voltunk a katolikus népiskola utolsó tanulói 1948-ban, neve ezután általános iskola lett.

Már iskolás korában is vonzódott a zenéhez, mivel az egyik bátyja, József, a Római Katolikus templomban templomszolga és az orgona fújtatója volt. Abban az időben szabad bejárás volt a templomba. ő sokat tartózkodott ott, esetenként játszott az orgonán, több esetben én magam is fújtattam neki, hogy játszhasson az orgonán. Már akkor is jó érzéke volt a zenéhez.

Az iskola befejezése után kapott egy harmonikát, és ezzel kezdődött zenészi tevékenysége. Az első időszakban saját és barátai szórakoztatására zenélt (éjjeli zene, baráti összejövetelek).

A későbbiekben zenekart, együttest alakított. Az ő idejében lett zenéz Piki (Kerekes József), Figi (Kovács Gyula), Tinta (Rácz Béla), Farkas Árpád, és még sokan mások, akik amatőr szinten zenéltek.

Szabó András és együttese zenélt lakodalmakban, rendezvényeken, tánccsoportoknak, színdarabokban, társadalmi esküvőkön.

Szabó András a 60 éves osztálytalálkozón 2008-ban
(Fotó: Fehér Judit)

Első szerződése az Áfész-nél volt 1960-ban, amikor megnyitottuk a cukrászdát. Zenész társa Piki és Farkas Árpi volt. Élete során több együttest is alakított, a leghíresebb a „Vidám együttes” volt. Az 1980-as évektől állandó kísérője volt a társadalmi esküvőknek, elektromos zongorán. Én magam is sok-sok társadalmi esküvőt tartottam, ahol ő szolgáltatta a zenét.

Második feleségével Szolnokra költözött, de még utána is kijárt Újszászra az esküvőkre zenélni. Szolnokon is folytatta a zenélést mindaddig, amíg beteg nem lett.

Én 2009 májusában találkoztam vele utoljára, amikor az 1948 évben végzett 8. osztályosok tartották 60. éves osztálytalálkozójukat. Nekem akkor azt mondta, hogy neki életében legfontosabb volt a zene, a családja, gyermekei, unokái, akik közül lett zenész is.

Ő volt az, aki az osztálytalálkozó után másnap felhívott telefonon, és javasolta, hogy évente kellene az osztálytalálkozót megtartani. Sajnos, ezt a kérését, különböző okok miatt már nem tudtam teljesíteni.

2011. március 3-án a szolnoki nagytemplomban a temetési búcsúztatáson is olyan volt, mint az élete: gépi zene, énekkar, élőzene, sok zenebarát.

Temetésén osztálytársai, barátai, zenésztársai, az újszászi polgármester; hozzátartozói; én magam is fájó szívvel búcsúztunk Szabó Andrástól. Ő volt az, aki Újszászon megszerettette a szalonzenét.

Varga János
barát, osztálytárs, munkatárs