Már többször leírtam: nem az számít, ki hová születik, hanem az, hogy mit tud ott alkotni, ahol él. Nos, Szabó Pál Antalné Rigó Éva, ugyan a népi táncairól híres Pest megyei Ecseren született (1940. 10. 22.), de Újszászon alkot, Újszászra született. Hétéves korában került szüleivel Újszászra. Nem lepett meg, amikor kérdésemre habozás nélkül kinyilvánította: szívével, eszével, egész lényével újszászinak vallja magát.

Úgy gondolom, illik néhány gondolatot ejteni a szélesebb értelemben vett Rigó családról. A családfő, Rigó Imre 99 évvel ezelőtt Jászfényszarun, 1910. 09. 29-én született. Mint legtöbb MÁV dolgozó, különösen az ő idejében, több helyen is szolgált. 1947-ben került Újszász MÁV állomásra. Aktív pályafutása alatt lakókörzetében és az újszászi labdarúgócsapat segítésében hasznosította magát. 71 évvel ezelőtt Ecseren, 1938. 02. 05-én kötött házasságot az újszászi születésű (1921. 08. 21.) Nagy Ilonával, aki kezdetben háztartásbeli volt, de végül ő is a Magyar Államvasutaknál kötött ki. Mindketten (évtizede) az újszászi Időskorúak Szociális Otthonának lakói. Házasságuk olyan, mint egy inga, amely elindításától kezdve szépen, egyenletesen, örökké ketyeg. Nos, ennek az életközösségnek gyümölcse ifjú Rigó Imre és Éva. Imre, húgához hasonlóan Ecseren született, 1939. 10. 17-én, és Veszprémben hunyt el 2008 augusztusában. Csinos, jóképű fiú volt. Újszászon, Szolnokon, Budapesten tanult. Tehetséges futballistaként, az újszászi ifjúsági csapatban kergette mezőnyjátékosként a labdát. Gyermekei: Péter Pál és Zsolt. Péter Pál nőtlen, beteg édesanyjával Budapesten lakik. Zsolt családi kötelékben él. Felesége Finta Anikó, gyermekeik: Anikó és Márió – Abdán élnek.

Szabó Pál Antalné a Rigó család motorja, „zászlóvivője”. Újszászon végezte az általános iskolát. A középiskolát Szolnokon kezdte, és Mezőtúron érettségizett. Óvónőképző Intézetben (Szarvas) szerzett óvónői képesítést. Harminchat éves szolgálati idejéből több mint 25 évet (1960. 05. 01. – 1995. 10. 22.) dolgozott újszászi óvónőként. Már akkor kiemelt figyelmet fordít a kismesterségek tanítására, a néphagyományok és népszokások ápolására. Óvónői munkásságát Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel (1995) és Pedagógus Szakszervezet Oklevéllel (1995) ismerték el. Kérdésként merülhet fel, honnan eredeztethető a népi iparművészet szeretete, az iránta való elkötelezettség? Nos, kisgyermek éveit Jászfényszarun, a Vasút tanyán töltötte. Óvoda ott nem volt, a kalákába járó asszonyok magukkal vitték apróságaikat. őt is vitte az édesanyja. Gyermekfejjel tanult meg kötni, hímezni és kártolni (gyapjút szálazni). Ezt tette az újszászi általános iskola szakkörében, az óvónőképző intézetben, majd a jászberényi Tanítóképzőben is. Megszerzett szakismeretei birtokában szakkörvezetői vizsgát tett. Mindig tisztelettel gondol vissza Nagy Gergelyné Polónyi Margit hozzáértő iránymutatásával szerzett szakmai ismeretekre. Nem véletlen, hogy a Polónyi Margit tanítónő által átadott tárgyi népművészeti hagyatékot nagy beccsel gondozza, ápolja, szellemiségének értékeit továbbítja.

Szakmai ismereteit, kedvező személyes jegyeit figyelembe véve, 25 évvel ezelőtt, 1984-ben, az újszászi művelődési ház művészeti szakkörének vezetésére kérték fel. Ma is ezt a posztot tölti be. Minden bizonnyal jó választás volt, amit az is bizonyít, hogy munkásságát Újszász város Pro Urbe díjjal (2000.) ismerte el, 2002-ben pedig népi iparművész cím kitüntetésben részesült. Folyamatosan képezte/képzi magát. Megismerkedett többek között a gyermekjátékok vezetésével, a gyöngyfűzéssel, a csipkeveréssel is. Kitartó szorgalommal igyekezett/igyekszik a Magyarországon fellelhető hímzéseket és mintakincseket felkutatni, és azokat a szakkörben megvalósítani. Gondosan ügyel, hogy az elkészült munkák igényesek legyenek, motívumaikban, anyagaikban, színeikben az eredetit kövessék. Számtalan kiállítás bizonyítja, hogy fáradozása sikeres, érdeklődésre mindig számot tartó.

Neki magának és több szakköri tagnak szép számmal vannak zsűrizett hímzései. Megyénk művészeti egyesülete mellett a Békés megyeinek is tagja. Békésben további mintakinccsel és hímzéstechnikával ismerkedett meg, amit ugyancsak jól hasznosít a szakkörvezetői munkájában. Ma már a békéscsabai Kézműves Szakiskola Népi Játék és Kismesterség (hímzés, csipkekészítő) oktatója, illetve okleveles felsőfokú oktatója. Békéscsabán, az országos zsűri kihelyezett ülést tartott a közelmúltban. 370 db alkotást értékeltek, melyek közül Szabó Pál Antalné csipkével díszített szoknyája „SZA” kategóriás lett, ami a legmagasabb szakmai kitüntetést jelenti.

Szabó Pál Antalné nemcsak hímez, tanít, ír, hanem mintákat is tervez. A Jászberényi Népművészeti Stúdió tagja. A jászsági hagyományok felkutatásában férjével együtt, tevékenyen részt vett. Évekig kutatta a Jász Múzeum segítségével a jász hímzés eredetét, a jászsági subák, és suba-minták feldolgozását. Egy kiadvány is megjelent erről: „Jászsági szűcsminták textíliákon” címmel, amelynek társszerzője. (Mint megtudtam, a kiadvány második, azaz bővített kötete is megjelent 2009-ben.)

Az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjai már sok helyen szerepeltek. Pesthidegkúton például 15 asszonyt tanítottak meg csipkét verni. A hagyományok őrzését és továbbadását szolgálják az újszászi szakkör bemutatkozásai is. Ilyen alkalmakkor ugyanis nemcsak bemutatják művészi munkáikat, hanem azok elkészítésére is tanítják az érdeklődőket – fiatalokat, időseket egyaránt. A bemutatókon minden szakköri tagnak megvan a konkrét feladata (szövés, hímzés, kötés), az érdeklődők kívánságának megfelelően.

Az újszászi népi iparművészeti alkotásokat látva, az irántuk megnyilvánuló érdeklődést tapasztalva őszintén remélem, hogy az általa vezetett Népi Díszítőművészeti Szakkör még hosszú ideig gyarapítja városunk jó hírnevét. A bizakodásra minden okunk megvan. Az újszászi művelődési ház két szakköre is jubileumát ünnepelte 2009. 10. 10-én. A Népi Díszítőművészeti Szakkör 25, a Százszorszép Népdalkör (illetve elődje) 35 éve alakult.

A díszítőművészeti szakkör nagyszabású kiállítással összekötve ünnepelte fennállásának negyedszázados jubileumát. A kiállítást Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatónője nyitotta meg ékesszólással. Gara Istvánné (25 éve tag), Feke Istvánné, Kaló Hajnalka, Kelemen Istvánné, Krassóiné Gyüre Rozália, Oszlányi Istvánné, Oszlányi Zsuzsanna, Szabó Pál Antalné szakkörvezető, Szöllősi Józsefné, Zrupkó Antalné szemet gyönyörködtető munkái az érdeklődők egyöntetű elismerését váltották ki, ez pedig a jó úton járó folytonosságot példázta. Fehérné Szekeres Zsuzsa, a Városi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatónője a Népi Díszítőművészeti Szakkörnek Emléklappal, a szakkört 25 éve vezető Szabó Pál Antalnénak értékes könyvajándékkal köszönte meg tevékenységét.

Rigó Éva szakkörvezető gazdag életútjának méltatása során – úgy gondolom – illik férjéről, Szabó Pál Antalról emlékező gondolatokat írni. A nagyszerű ember, férj, családapa, nagyapa és helytörténeti kutató, Szabó Dávid (1910 – 1988) MÁV dolgozó és Herkules Mária (1911–1973) háztartásbeli szülők első gyermekeként Újszászon, 1935. 01. 25-én látta meg a napvilágot. Szolnokon hunyt el 2003. 11. 17–én. Népes családba született. A hat testvér közül már csak Mihály és Dávid él.

Szabó Pál Antal Újszászon végezte az általános iskolát. A szolnoki Gépipari Technikumban érettségizett, majd 1993-ban felsőfokú szaktechnikusi képesítést szerzett Kecskeméten. Jászberényben, a Fémnyomó- és Lemezáru-gyárban, illetve a jogutód (Hűtőgépgyár, Elektrolux) üzemekben dolgozott. Elismert, megbecsült technikusként, beruházási osztályvezetőként tevékenykedett betegsége, leszázalékolása beálltáig. Kecskeméten és Szolnokon volt katona (1955-1957), ahol rádióműszerész kiképzést kapott. Több kitüntetés birtokosa: Honvédelmi Emlékérem (1976, 1986), Kiváló Dolgozó (1965, 1966, 1969, 1973), Kohó- és Gépipari Minisztérium (KGM) Kiváló Dolgozó (1970, 1973). Felesége segítőjeként aktívan részt vett, mint szövő és fotós az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör munkájában.

Tagja volt a szolnoki Damjanich János Múzeum helytörténeti csoportjának, a szolnoki Bélyeggyűjtők Klubjának. Bélyeggyűjteményével kiállításon is szerepelt.

Szabó Pál Antal felbecsülhetetlen eszmei értékű munkát hagyott örökségül ránk, amikor kitartó, szorgos, hozzáértő munkával felkutatta, megírta „Újszász Vallási Életének Emlékei”-t. A Fehérné Szekeres Zsuzsanna által szerkesztett és az Együtt Újszászért Egyesület anyagi áldozatvállalásával, 2001-ben megjelent kutatómunka eredményét a Helytörténeti Füzetek 1. számában olvashatjuk. A 40 oldalas, 5 fejezetből álló, képmellékletekkel ellátott tanulmányban Újszász templomait, temetőit, keresztjeit, szobrait és a hazafias érzelmeket kifejező műalkotásokat ismerhetjük meg, amelyek nagymértékben gazdagíthatják helytörténeti ismereteinket, erősíthetik bennünk településünk önazonosságát.

Szabó Pál Antal és Rigó Éva 1960. 06. 04-én kötöttek életre szóló házasságot. Egy gyermekük született, aki édesapja nevét örökölte. Nős, felesége Szamosfalvi Rózsa. Három gyermekük van: Gabriella, Viktória és Antal Bence. Mindhárman tanulók. A család Szolnokon telepedett le.

A Szabó Pál Antalné Rigó Évával való többszöri beszélgetést felidézve, életrajzi vázlatát megírva, felvetődött bennem: jó kedélyű, kiegyensúlyozott életvitele, mély emberi humánuma, elhunyt férjével 6 év után is megmutatkozó mindennapi azonosulása mivel magyarázható? Feltettem hát a kérdést: Miben látja sikeres életútjának titkát? Váratlan, talpraesett választ kaptam: „Abban, hogy az embernek legyenek sikerei, amelyekre büszke lehet, és legyenek határozott, megvalósítható céljai, amelyek hajtják. Mindehhez szükséges az egészséges test és a lélek nyugalma, amelyre kellő figyelmet fordítok. Az élet értelmét nem keresni kell, hanem nekem kell értelmet adni az életnek. Így igyekszem élni.”

Bölcs mondataihoz sem hozzátenni, sem elvenni nem tudok. Kívánok egyéni és családi életében az emberi kor végső határáig erőt, egészséget, további sikereket!

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára