2008. május 14-én délelőtt Szolnokon, a Verseghy Ferenc Megyei könyvtárban Philip Turner, az Európai Falvak és Kisvárosok Tanácsa, az ECOVAST elnöke, és Pam Moore, az ECOVAST főtitkára a "Civil együttműködés az európai vidék felzárkózásáért" program keretében "Kisvárosok, hátországuk és vidékük - Falvak, kisvárosok partnersége az európai vidék fejlődéséért" címmel az európai vidékfejlesztés tapasztalatairól tartottak előadást, valamint beszámoltak a 2004. évben Oxford-ban megrendezett Európai Vidékfejlesztő Egyetem tapasztalatairól.

A Nagy-Britanniából érkezett vendégek a délutánt Zagyvarékas, Tószeg és Tiszavárkony polgármestereinek, valamint Bali István, az APURE Közép-Kelet Európai Vidékfejlesztő Központ vezetőjének kíséretében Újszászon töltötték. Látogatásukat a városházán kezdték, ahol Molnár Péter polgármesterrel és Kaló Istvánné alpolgármesterrel az együttműködési lehetőségekről tárgyaltak. A megbeszélés után megtekintették az óvodát és az iskolát. Megnézték a Népi Díszítőművészeti Szakkör munkáit, meghallgatták a Százszorszép népdalkör próbáját. A tornacsarnokban lábtoll-labda bemutatón vettek részt, ki is próbálták a játékot. A nap a Szász Vendégházban magyaros ételek-italok megkóstolásával fejeződött be.

Fehér János

 

{vsig}nemzetkozi_kapcsolatok/hirek/2008_05_14_angol_vendegek|sets=1{/vsig}

Amerikai turistacsoport járt 2008. május 9-én Újszászon. Az előző tanévben a középiskolában tanító Jane és Guy Croyle hozott amerikai vendégeket kedves városukba. A csoport Újszász megismerése során több helyszínen járt. A művelődési házban nagy érdeklődéssel figyelték a Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjainak munkáját, akik erre az alkalomra felöltötték jász népviseletüket, illetve hímzett tűpárnákkal kedveskedtek a vendégeknek. Szívesen fényképezkedtek a viseletben lévő asszonyokkal, pici gyermekekkel. Ezután az óvodába látogattak el, ahol éppen véget ért az anyák napi ünnepség. Az amerikaiak a tornacsarnokba is ellátogatottak, mert Janeék elbeszélései alapján nagyon kíváncsiak voltak a lábtoll-labdára. A lábtoll-labda szakosztály tagjai látványos bemutatót tartottak a vendégeknek, akik közül - idős koruk ellenére - a többség kipróbálta a játékot. Közben a királyhelmeci lábtoll-labdázók is megérkeztek. Igazi lábtoll-labda kavalkád alakult ki a csarnokban, még Rózsa György, a középiskola igazgatója is rúgta a labdát.

 

{vsig}nemzetkozi_kapcsolatok/hirek/2008_05_09_amerikai_vendegek|sets=1{/vsig}

A NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma által támogatott magyar-magyar, határon átnyúló civil együttműködés keretében május 9-től május 12-ig Feke Gábor vezetésével tizenkét királyhelmeci fiatal vendégeskedett Újszászon.

Nem először jártak nálunk a Szlovákiából érkezett vendégek. A Magyar Lábtoll-labda Szövetség és a királyhelmeci "Slavoj" Sportegyesület négy éves együttműködése során a királyhelmeciek évente kétszer látogattak el városunkba. Állandó résztvevői a Hungarian Opennek és a Kárpát-medence Kupának. Újszászi lábtoll-labdázók is többször jártak már a Sátoraljaújhelyhez közeli szlovákiai kisvárosban.

 

 

 

Október hónapban nyitották meg Szolnokon az Európai Vidék Egyetemeiért Egyesület helyi központját. Ebből az alkalomból nemzetközi delegáció érkezett megyénkbe. Az egyesület tagországainak képviselői 2007. október 12-én Újszászra is ellátogattak, megtekintették városunkat, intézményeinket. Ezt követően a művelődési házban tartott esten a helyi ízelítőt kaphattak a magyar, ezen belül az újszászi népi hagyományokból. A nemzetközi közönség elismeréssel fogadta a Cuháré Néptáncegyüttes bemutatóját, az alsó tagozatosok néptáncát. Az augusztusban a csíkcsicsói tánctáborban járt csoport ezúttal Újszászon is bemutatkozott. Ezután a több mint harminc éves múltra visszatekintő Százszorszép Népdalkör népdalcsokra következett, akik meglepetésként egy lengyel dalt is elénekeltek. A műsorban érdekességként lábtoll-labda bemutató is helyet kapott, mely szintén elnyerte a résztvevők tetszését.

2007. Október 5-én az 5. Lábtoll-labda Világbajnokságon résztvevő országok csapatai közül Bulgária, Kína, Magyarország és Vietnam válogatottja tartott nyilvános edzést az újszászi tornacsarnokban. A szép számú érdeklődő közvetlen közelről láthatta a világ legjobbjait, megcsodálhatta a kínai és a vietnami játékosok különleges játéktudását, találkozhatott a lelkes bolgárokkal és az eredményes szereplésre készülő magyar válogatottakkal, köztük az újszászi kedvencekkel.

A csapatokkal együtt Újszászra látogatott Xiao Min asszony, kínai sportminiszter helyettes, a Kínai Olimpiai Bizottság alelnöke, a Nemzetközi Lábtoll-labda Szövetség elnöke, Su Jie, a Nemzetközi Lábtoll-labda Szövetség főtitkára, Tran Van Quynh, a vietnami sportminisztérium igazgatója, Nguyen Xuan Hanh, a Vietnami lábtoll-labda Szövetség főtitkára, akik tiszteletére a Szász vendégházban vacsorát adott Molnár Péter polgármester.

 

Képek a látogatás eseményeiről

Miből lesz a cserebogár, avagy a néptánc mégiscsak a vérünkben van?

Egyszer volt, hol nem volt, még az óperenciás tengeren is túl... Akár így is kezdhetnénk erdélyi történetünket. Ám most nem egy mesét, hanem egy megtörtént kirándulás eseményeit regéljük el néhány mondatban.

Egy nem túl szép, esős napon, hajnali fél hatkor indultunk útnak Erdélybe, hogy a tavaly nálunk megkezdett nemzetközi ifjúsági néptánctábor folytatásában részt vegyünk. A kissé álmoskás csapat története azonban egy-két héttel korábbra nyúlik vissza, amikor is Kelemen Dóra és Benke Márton, a semmiből építkezve tanítottak be nekünk egy néptánc koreográfiát. De térjünk vissza az indulás reggeléhez. Volt, aki már ekkor megkapta első feketepontját. Így van ez, az álom nagy úr. Mindezek ellenére, csöppnyi késéssel, de mégiscsak elindultunk. Szolnokon nemcsak kedvenc tánctanáraink csatlakoztak hozzánk, hanem állandó követőnk, a lengyel testvérvárosunk, Debica táncos lábú ifjait szállító busz is. A határig kis csapatunk tagjai leginkább még csak próbáltak ébredezni és nyitva tartani le-lecsukódó pilláikat. Ám amint átgurultunk Románia földjére, mindenki a busz ablakához nyomta orrát, és érdeklődéssel figyelt minden egyes házat, járművet, embert. Ekkorra már ismét eleredt az eső. Legközelebbi kiszállónk a Tordai hasadék volt. Ezernyi fotó készült már ekkor is, a táj fantasztikus szépségét mindenki meg akarta örökíteni. Ezután ismét egy hosszabb buszút következett, majd megérkeztünk Segesvárra, legismertebb költőnk, Petőfi Sándor feltételezett elestének helyére. Az emlékműnél elhelyeztük koszorúnkat. Bennem személy szerint érdekes érzések kavarogtak, hogy egy több mint 150 évvel ezelőtti esemény színhelyénél állhatok, amelyről eddig csak fényképeket láttam irodalom és történelem tankönyvekben.

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.