2018. április 29. XXV. forduló
Jászkisér – Újszász 1-1 (1-0)
Jászkisér, 100 néző. vezette: Bodac Tamás
Újszász: Szaszkó Csaba – Jánosik Sándor (Farkas István), Szabó Attila, Szurmai Tibor, Pongrácz Martin, Balázs Mihály, Rézsó Péter (Szabó Gábor), Kocsis Bálint, Gazdag Gyula, Héja Dávid, Kovács Tamás
Góllövő: Farkas István (49. perc)
Kiállítva: Balázs Mihály (84. perc)
A hétvégén az utolsó helyezett Jászkisér otthonában léptünk pályára, és bíztunk benne, hogy három vesztes mérkőzés után végre sikerül visszatérni a helyes útra, és újra győzelmet ünnepelhetünk majd. Sajnos, az első félidő nem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztük, nem tudtunk gólt lőni a lelkes hazaiaknak, viszont kapni kaptunk egy, a már szokásosnak mondható óvodás gólt. Hátránnyal fordulhattunk, és a második félidőre adott volt a feladat, minél hamarabb gólt szerezni és megfordítani a mérkőzést. Az egyenlítés gyorsan össze is jött, miután a 49. percben Farkas István talált a házigazdák kapujába, a győztes gólt viszont nem sikerült megszerezni. Ezen a napon nem csak rajtunk múlott, hogy nem tudtuk begyűjteni a három pontot, a kihagyott helyzetek mellett két büntetőt sem kaptunk meg. Folytatás hazai pályán Besenyszög ellen.
Szurmai Tibor