Az Újszászi VVSE asztalitenisz szakosztálya 2019. augusztus 31-én Abony, Budapest, Cegléd, Ceglédbercel, Jászberény, Karcag, Kömlő, Szolnok, Újszász és Tápiógyörgye NB-II-ben, NB-III-ban és a megyei bajnokságokban játszó versenyzőinek részvételével rendezte meg a XIII. Asztalitenisz Újszász Kupát. Dobozi Róbert polgármester köszöntője után Kovács Szilárd ismertette verseny lebonyolításának szabályait, majd Katona Csaba, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Asztalitenisz Szövetség titkára adta át a megye csapatbajnokságban harmadik helyezett Újszászi VVSE versenyzőinek – Hortobágyiné Stejszkál Éva, Katona Csaba, Kovács Szilárd, Padányi Beáta, dr. Sütőné Árkosi Andrea – a bronzérmeket. Érdekesség, hogy a díjátadó is a harmadik helyezett csapat tagja volt.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

A rekordmezőny állt asztalhoz. Hat csoportban 25 csapat játszott selejtezőt. A selejtezők után a csoportok első és második helyezettjei (12 csapat) az Újszász Kupáért, a többiek az Újszászi VVSE Kupáért mérkőztek a három győzelemig tartó DC rendszerű (két egyéni, egy páros, két egyéni) mérkőzéseken. A jó hangulatú, este tizenegyig tartó tornát csak egy birkapörkölt elfogyasztására szakították meg a résztvevők.

Az Újszász Kupa döntőjében a tavalyelőtti győztes, az Ausmann Miklós, Matalin Bogdán (NGS Union ASE Jászberény), duó 3-0-ra nyert az Újszász Kupán először, amolyan „fekete lóként” induló, jó játékukkal sokaknak kellemetlen eredményt okozó Cseresznyés József, Szántó Gyula (MTK) páros ellen. Cseresznyésék ejtették ki többek között a négy közé jutásért 3-2-vel a Bene László, Katona Csaba első számú újszászi párost.

A Újszászi VVSE Kupában a Hortobágyiné Stejszkál Éva, Padányi Beáta, dr. Sütőné Árkosi Andrea újszászi csapat a döntőig jutott, ahol azonban 3-1-re vesztett a Bolyhos Ferenc, Kiss Roland abonyi páros ellen. Öröm az ürömben, hogy Kiss Roland gyerekkorában Újszászon tanulta a pingpongozást.

 

Eredmények

13. Újszász Kupa

1. Ausmann Miklós, Matalin Bogdán (NGS Union ASE Jászberény), 2. Cseresznyés József, Szántó Gyula (MTK), 3. Némedi Zalán, Németh Miklós (Tápiógyörgye ASK) és Gazdag Zsolt, Imrei Ferenc (Karcag), 5. Csajbók Tibor, Gyuris Tibor (Malév), 6. Baliczki András, Vágó Péter (Tápiógyörgye ASK), 7. Győr Róbert, (NGS Union ASE Jászberény), Kovács Szilárd (Újszászi VVSE), 8. Bene László, Katona Csaba (Újszászi VVSE), 9. Bukta Zoltán, Burai János (Kömlő), 10. Ferenczi Zoltán (Tápiógyörgye ASK), Taksz József (NGS Union ASE Jászberény), 11. Kaiser János, Patakfalvi István (Ceglédbercel), 12. Ivony Tamás, Molnár László, Németh Sándor (Tápiógyörgye ASK),

13. Újszászi VVSE Kupa

1. Bolyhos Ferenc, Kiss Roland (Abony), 2. Hortobágyiné Stejszkál Éva, Padányi Beáta, dr. Sütőné Árkosi Andrea (Újszászi VVSE), 3. Bánfi Balázs, Csór Laura, Csór Zoltán, (Jászkun Volán) és Nagy Péter, Móricz Zsombor (Jászkun Volán), 5. Borsos Ferenc, Lengyel Attila (Újszász), 6. Cinege Lajos (Cegléd), Fehér János (Újszász), dr. Pipicz Sándor (Cegléd), 7. Bana József, Drága Attila (Jászkun Volán), 8. Kovács Ferenc, Mohácsi Bence (Tápiógyörgye ASK), 9. Bata Károly, Molnár József (Abony), 10. Lakatos József, Varró Zsolt (Tápiógyörgye ASK), 11. Galvács András, Lovas Gábor (Tápiógyörgye ASK), 12. Bana Milán, Takács István (Jászkun Volán), 13. Steidl Attila, Tari János (Ceglédbercel)

A legfiatalabb versenyző különdíját a 12 éves Csór Laura (Szolnok Jászkun Volán), a legidősebb versenyző különdíját a 77 éves Tari János (Ceglédbercel) kapta.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.