Az újszászi temetőben 2014. január 8-án került végső nyugvóhelyére Csiki Pál nótaénekes - előadóművész. Miklós János plébános és Nagy Kálmánné kántornő a katolikus egyházi szertartás szerint vett búcsút a halottól.

Ezután a pályatárs, Almási Klára búcsúzott el tőle a művésztársak és az önkormányzat nevében.

„Van dalos madárja minden ágnak:
A rigófütty, gerlicék búgása,
S csattogány-dal szépen összevágnak.” (Petőfi S.)

... és van dalosa minden falunak, városnak.

Kedves Művésztársam!

Gazdag, dolgos éveket hagytál magad mögött. A kör bezárult.

Nagy énekes egyéniség voltál, szép hanggal, kiváló énektechnikai tudással, széles, sokszínű repertoárral. Mindezekhez páratlan szorgalom, precizitás társult, és előadásmódodhoz tartozó őszinte, tiszta érzelmek, szenvedély és muzikalitás ötvöződött.

Kiváló adottságaid és képzettséged révén a színpad és éneklés alázatos szolgájaként több ezer embert ajándékoztál meg művészeteddel, nyújtottál vigaszt, javítottad kedélyállapotukat évtizedeken át, hozzájárulva ezzel az ünnepek szépségéhez, az emberek lelkének emelkedettségéhez.

Egy igaz hű katolikus voltál, aki a karácsonyi éjféli szentmiséről soha nem maradt volna el. Művészeted bölcsője a katolikus hitből alkotódott. Minden színpadi fellépésnél egy kis csodát kell teremteni, amely fényt hoz az emberek életébe.

Az Országos Filharmóniától kapott művészeti működési engedéllyel jól sáfárkodtál. Fáradhatatlanul szervezted a műsorokat, és nagyszerű művészcsoportokat hoztál létre. Segítetted a kezdő művészek kibontakozását. Színpadi külsődet mindig pedáns, rendkívül dekoratív megjelenés jellemezte. Külföldön is nagy sikerrel mutattad be és vitted hírül a magyar zene szépségét, gyöngyszemeit. Kifogástalan, hiteles tolmácsolásban szólaltattad meg a magyar nóták, operett részletek, népdalok, virágénekek legszebbjeit.

Húsz évig vezetted a Százszorszép Népdalkört, amely eredményes fellépések hosszú sorát adta, és országos arany minősítéseket szerzett.

Kitüntetéseid jelzik életutad elismerését: a 2005 szeptemberében kapott Pro Urbe Újszász díj és a 2007 márciusában adományozott Magyar Köztársaság Érdemkeresztjének bronz fokozata.

Elhivatottságod példa értékű volt. Ezernél is többször szólt a vastaps és a Vissza! Vissza! - kiáltás, amely ismétlésre hívott. A függöny most végleg legördült.

Tisztelettel és nagy kegyelettel búcsúzom minden művész kollégád és zenésztársad nevében, akik közül sokan eljöttek ebben a korai órában, hogy elkísérjenek utolsó utadra. Búcsúzom a Százszorszép Népdalkör hűséges tagjai és a művelődési ház igazgatónője nevében, akikkel oly sok órát töltöttél. Tisztelettel és megbecsüléssel búcsúzom polgármester úr és Újszász Város Önkormányzata nevében. Elbúcsúzom valamennyi itt megjelent művészetpártoló és kegyeletét leróni kívánó polgár nevében.

A szabad művészet különlegesen szép pályáját jártad végig, amelyhez komoly elkötelezettség, önkontroll és kitartás szükségeltetett. Méltó társad és segítőd volt ebben töretlen hittel Margó, akinek gondoskodása mesébe illő. Csak ritka feleségek képesek a hitvesi szeretet önfeláldozó, mindenre kiterjedő segítő figyelmére, amely nagyban hozzájárult előadóművészeted kiteljesedéséhez és folytonosságához. Csiki Pálné Margitka igazi művészfeleség volt. Most tőle kíván köszönettel elbúcsúzni az együtt töltött évekért férje, Csiki Pál, utolsó dalával: „...mert akinek bánata van, minden reggel könnyes szemmel ébred...”

Búcsúbeszéde közben Almási Klára két dalt énekelt el: az Ave Mariát, és a Megkötöm lovamat… címűeket.

Ezután a sírhoz Csiki Pál hamvait a jászladányi népi zenekar Rácz Aladár vezetésével kedvenc nótáját („Száz szál piros rózsát küldöttem tenéked…) játszva kísérte el. A sírnál elhangzott a Székely himnusz, hisz Csiki Pál Székelyföldön született, és a János vitézből az Egy rózsaszál szebben beszél… kezdetű dal, melynek utolsó sora: „nyugszik a csöndes temetőben, szemét lezárta a halál”.

A Százszorszép Népdalkör Kodály Esti dalával vett búcsút vezetőjétől: „adjon Isten jó éjszakát”.

F. Sz. Zs.

 

Csiki Pál és Szalai András prímás
(Fotó: Fehér Judit)

 

Sok településen szokás, hogy valamilyen módon megemlékeznek a karácsonyvárásról, az adventről. Újszászon több éve a Kvint Kör templomi hangversenyt szervez eme alkalomból.

Az idén december 15-én, advent harmadik vasárnapján hallhattuk őket az esti mise után a katolikus templomban. A jelenlevőket Miklós János plébános köszöntötte, és jó szívvel ajánlotta a hallgatóságnak az ünnepvárásra, a lelki felkészülésre való hangversenyt.

 

Karácsonyi dallamok szálltak a katolikus templomban
(Fotó: Fehér Judit)

 

A kórus – betegségek miatt – kicsit hiányosan állt fel, a karvezető Bakó Jánosné pedig eltört csuklóval vezényelt, mégis meghitt, a karácsony eljövetelét idéző hangulatot árasztó kórusművekkel örvendeztette meg a hallgatóságot. A műsort az egyik kórustag, Barta Imréné vezette, ismertetve az egyes művek történetét, tartalmát is.

„Az adventi koncert gondolata abból indult ki, hogy tudatosan keressük a jót, a szépet, megtalálva pedig adjuk tovább azt.” (BI-né)

A műsorban régi századok szerzőinek gyönyörű dallamai szólaltak meg, de helyet kaptak 20. századi művek is. Adeste Fideles (Jöjjetek hívek) – egy 17. századi ír dallam. Lassus: Domine Deus (Te vagy az áldás) Németalföldről származik, a 16. századból. Ó, te boldogító címmel egy szicíliai dalt Bárdos Lajos: Az angyal énekel követte. Adventi hírnök volt a következő műsorszám címe, mely után Charpentier, 17. századi híres francia szerző Te Deum-át énekelte a kórus.

A kórusművek elhangzása után Bárdosné Ulviczki Györgyi szólóénekei hangzottak el orgonakísérettel. Egy francia karácsonyi éneket és egy Händel művet szólaltatott meg.

A második részben egy ismeretlen szerző által írt Dona nobis pacem, Mengáli (18. sz.) Jesu, Salvator mundi című kórusműveit énekelték. Ezután ismét Bárdos Lajos egyik egyházi kórusműve, az Angyalok királynéja hangzott el, majd Wolf Péter Ave Mariáját és Dvorák: Égi szent béke jöjj című művét adták elő Bárdosné Ulviczki Györgyi zongorakíséretével.

A koncertet a közismert Csendes éj zárta, melyet a kórus gyertyával a kézben, zongorakísérettel adott elő, ezzel kívánva a szép számú közönségnek szeretteik körében eltöltendő áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt.

F. Sz. Zs.

 

Ebben az évben 15. alkalommal került megrendezésre ez a 10-18 év közötti fiataloknak szervezett bemutatkozási lehetőség népzene, hangszeres zene, ének, modern-, és néptánc, vers és próza, valamint egyéb kategóriákban. A megyei döntőbe a területi megmérettetéseken át vezetett az út.

A mi területi döntőnk az újszászi Művelődési Házban volt október 5-én. Nagyon örültünk, amikor megtudtuk, hogy továbbjutottunk, és ugyanilyen nagy volt az öröme a „Bohóc-párosnak” – Dóka Henriettnek, és Tóth Csenge Napsugárnak – valamint felkészítőjüknek Székelyfalvi Gábornénak, akik velünk együtt képviselhették iskolánkat és településünket Martfűn.

A verseny izgalmas, és színvonalas volt. Lemérhettük, hol tartunk, és hová kell még fejlődnünk.

A citerások és a „bohócok” is derekasan helytálltak. Mindkét csoport emléklapot kapott. Az egyéb kategóriában induló lányok a zsűri külön dicséretében részesültek.

A citera együttes felkészítésében segítségemre volt Vindeisen Éva. Neki is, és a fellépőknek is gratulálok, és köszönöm a munkájukat.

Bakó Jánosné

 

 

 

„Néha vereséget szenvedünk. De a vereséget úgysem kerülhetjük el. Ezért aztán még mindig sokkal jobb, ha az álmainkért vívott harcban veszítünk el néhány csatát, mint ha úgy szenvedünk vereséget, hogy azt sem tudjuk miért harcoltunk” (Paulo Coelho)

Az EMMI támogatásával a SZIME pályázati kiírása Az idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedője (Ki Mit Tud?) szeptember elején a megyei, területi és határon túli állomásokkal vette kezdetét. Egyrészt képző- és iparművészeti, másrészt előadó-művészeti, az utóbbin belül énekes, táncos, hangszeres előadás mellett színpadi jelenettel, vers és prózai műsorszámban, valamint egyéb kategóriában is jelentkezhettek a 60 év feletti egyéni illetve ezt az átlagkorhatárt elérő csoportos érdeklődők.

Újszászról több egyéni pályamunka érkezett a területi döntőre, ami azon a szinten meg is rekedt, hiába voltak tetszetős, egyedi és remek alkotások. Az értékeléskor elhangzott: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”, ugyanis a zsűri ceglédi keramikust pártfogolt. A pécsi megmérettetésre a ceglédi bemutatkozásukkal tánc kategóriában Jász–Nagykun–Szolnok megye Pest-megye képviseletében, pedig a Nosza Mami csoport jutott tovább.

A táncosok komolyan vették a versenyt. A felkészülés a tánc látványfinomításával, intenzív, minden esti próba időbeni és energia ráfordításával, sok-sok gyakorlással folyt, hiszen nagy volt a tét. Az álom pedig szép. Öt nappal előbb megkaptuk az országos elődöntőre szóló meghívást. A gálaműsoron való szereplésre is felkérték a csoportot.

2013. október 21-22-én a Pécsett a Zsolnay Kulturális Negyed E78 épületében került sor az előadásokra. A pályázati kiírás tízezer embert mozgatott meg, vont be a versenybe. A 2 nap alatt közel 100 produkció került bemutatásra. Ezen a megmérettetésen dőlt el, hogy kik léphetnek színpadra az országos fináléban, amelyre november 22-én, a budapesti Operettszínházban kerül sor.

A Nosza Mamik tették a dolgukat. Adtuk magunkat. Küzdöttünk. Remek előadásunkkal a több százfős nézőközönséget magunkkal ragadtuk. A szűnni nem akaró tapsvihar, gratulációk, a csoporttal kapcsolatkeresők mind-mind a jó szereplést igazolták. Mégis. Kevés volt.

A szomszédos, világhírű Kodály Központban megtartott eredményhirdetésen, díjkiosztón és gálaműsoron mi, és mindazok, akik egyedi, értékes, szórakoztató és kimagaslóan teljesítők voltak, valahogy, valami különleges elbírálás, szubjektív megítélés, zsűrizés alapján, mind alulmaradtunk. Valamiért nem jól teljesítettünk.

„Határokon átívelő”. Rejtély. Vagy mégsem? A gálaműsoron való szereplésünket a szervezők visszamondták. A Vajdaságból olyan csoport szerepelt, amely a pécsi megmérettetésig sem jutott el. Viszont van jó hír. Testvérvárosunk, Palics Szederinda Népdalköre a budapesti finálén részt vesz! Gratuláltunk nekik és osztoztunk örömükben.

Vereség-e avagy győzelem? Döntse el mindenki maga. Mi, akik részt vettünk az előadássorozaton, az anyagi áldozaton túl mindent megtettünk, hogy méltóan képviseljük városunkat. Jól éreztük magunkat bőrünkben, sokat láttunk és tapasztaltunk. Azok az e-mailek, amelyek az ország számtalan helyéről érkeznek „Ti egész biztosan ott lesztek a döntőben, annyira ötletes, szép és eredeti a produkciótok. Gratulálok Neked és a társaid minden tagjának és remélem, hogy találkozunk Budapesten...” vagy „Ti olyan jók vagytok, olyan magyaros, mutatós a táncotok lehetetlen, hogy ti ne kerüljetek be a döntőbe” vagy „igazságtalanság, hogy ti…” – erősítenek. Az eredménytelenség nem egyenlő a vereséggel! Győzelemként éljük meg azt a sok új barátot, öntevékeny művészeti csoportot, akik megismertek minket, akik hívnak és várnak rendezvényeikre. Kedvünket nem szegve megújult erővel készülünk az új kihívásokra.

Itt köszönjük meg vezetőnknek, Dr. Szóró Magdolna háziorvos, képviselő, csoportvezető, koreográfus, szervező, egyszóval „mindenesünk” anyagi támogatását és munkáját, amelyet a csoport fennmaradásáért végez. Köszönjük esetenkénti támogatóknak a finanszírozást, ez esetben Molnár Péter polgármester úrnak, hiszen a szállás és utazás is pénzbe kerül. Külön köszönjük a Városi Könyvtár vezetőjének, Nemes Zsuzsannának és munkatársának, Szaszkóné Borsányi Annának, hogy szívügyüknek tekintették a pályázati kiírás adta lehetőségek kihasználását és készséggel segítették a szervezési munkát.

Krassóiné Gyüre Rozália Margit

 

Kabán is kedvenc volt az ír tánc a Nosza Mamik előadásában, amelyet 2013. október 26-án az "Idősek napi rendezvény" keretében adtak elő

 

A Nosza Mami tánccsoport a pécsi színpadon

 

Október 19-én ünnepelte a Százszorszép Népdalkör megalakulásának 20. évfordulóját. A kerek évfordulót a hagyományos, évente megrendezésre kerülő Dalostalálkozó keretében ünnepeltük meg. A találkozón 25 csoport mintegy 250 fővel vett részt. A műsorban a szokottól eltérően nemcsak a népdal gyöngyszemei hangzottak el, hanem szólóénekesek, tánccsoportok tették még színesebbé a műsort.

Nagy volt a készülődés, minden öltözőből énekszó, citeraszó, lábak dobogása hallatszott.

Fél tízkor megérkezett a finom meleg pogácsa a Zagyvaparti Idősek Otthona dolgozói jóvoltából, akik már hajnalban elkezdték a pogácsa sütését. Hálás köszönet érte. Segítőink vitték minden öltözőbe, hogy még a kezdés előtt mindenki kedvére falatozzon belőle.

10 órakor Molnár Péter polgármester megnyitó beszéde után a Százszorszép Népdalkör lépett a színpadra egy Nógrád megyei és Heves megyei népdalcsokorral, citerán kísért Vindeizen Éva zenetanárnő.

Ez után az Abonyi Kéknefelejcs Dalkör következett, majd a Tápiószelei Nyugdíjas Klub énekkara volt soron, akik nemcsak éneklésben jeleskedtek, hanem táncban is. A palotást táncolták Péter Szidónia koreográfiájára. Ezután a Farmosi Rózsa Nyugdíjas Egyesület tagjai léptek a színpadra nagy sikert aratva. Következett a Margaréta Hagyományőrző Kör Tiszaszentimréről erdélyi és Szolnok megyei dalcsokrot, majd sárközi néptáncot mutattak be. Öcsöd saját gyűjtésű csokorral vívta ki a nézők elismerését. Az Újszilvási Nyugdíjas Klub dunántúli népdalokat hozott. Tiszaszentimréről Újfalusi Jánosné bihari szerelmes dalokat, Nagy Pálné summás dalokat énekelt. A Kunmadarasi Népdalkör alföldi csokorral kedveskedett a nézőknek.

A műsor első részét a Jászkun Citerazenekar zárta. Céljuk a magyar népzene interpretálása, hagyományainak megőrzése és közkinccsé tétele. Vezetőjük Varga Viktor. Tagjaik közt tudhatjuk az újszászi Fodor Gábort is.

A szünetben az ebéd következett, ami mindenkinek nagyon ízlett. A finom ebédért Bálint Ferencet, Farkas Attilát és a konyha dolgozóit illeti a dicséret.

Ebéd után a tombolatárgyak kihúzására került sor, ugyanis nagyon sok értékes ajándék várt gazdára. A tombolahúzás levezetésére Szóró doktornőt kértük fel, ment is minden, mint a karikacsapás.

A második rész délután 3 órakor kezdődött. Elsőként a Búzavirág Népdalkör Jászkisérről Galga menti dalcsokrot, majd karikázó táncot mutatott be. Őket követte a Jászjákóhalmai Népdalkör, majd a Jászszentandrási Gyöngy Nyugdíjas Klub két tagja: Csoszor Sándorné és Sas Lajosné. Gyönyörű dalokat énekeltek hazánkról és a hazaszeretetről. A Madarász Károly Népdalkör Túrkevéről érkezett, helyi gyűjtésű dalcsokrot hoztak. A Jászberényi Zrt. Portelki Pávakör hatszoros Arany Páva díj büszke tulajdonosai. Műsorukon Tisza parti és szerelmes dalcsokor szerepelt. A Jászszentandrási Kunráth Sándor Pávakör katonadalokkal kedveskedett a nézőknek. A műsort a Jászapáti Muskátli Népdalkör zárta Fodor Dénes karnagy vezetésével, summás dalokat énekeltek. Befejezésképpen közösen elénekeltük a Szeressük egymást gyerekek c. dalt. Teltházzal fejeződött be délután 4 órakor a 20 éves Dalostalálkozó.

Az egész műsort összefogta és levezette Gazdag Gabriella műsorvezető. Köszönjük a belefektetett időt és munkát.

A Százszorszép Népdalkör nevében megköszönöm mindenkinek, akik tombolatárgyaikkal és munkájukkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Köszönjük a művelődési háznak, főként Némethné Editkének, aki sokat fáradozott azon, hogy minden rendben legyen.

Támogatóink:

Újszász Város Önkormányzata, Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet, Művelődési Ház és Könyvtár, Dr. Szóró Magdolna, Korpácsi Ferenc TÜZÉP, Zagyvaparti Idősek Otthona, Kolozsvári Sándorné, Nagy Jánosné, Mérész Zoltán, Szabó Ferenc, Kelemen Mihályné.

Csikiné Árpád Margit
népdalkör vezető

 

A közönség a 20. születésnapon
(Fotó: Fehér János)

 

Színpadon az ünnepeltek
(Fotó: Fehér Judit)

 

Augusztus 9-én a Nosza Mamik a Gólya és Liliom napok keretében Zagyvarékas közönségének mutatkoztak be. A szomszéd község kulturális életében sikeres szereplésükkel megalapozták jövőbeni fellépésüket.

Szeptember 1-jén az Alföldi Mézesnap részeként szórakoztatták a jelenlévőket táncukkal, amelynek Szolnok város Tiszai hajósok tere adott helyet. A rendezvény sikeréhez Harsányi Judit műsorközlő, az Újszászi Liliom Néptáncegyüttes, valamint a Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjai is hozzájárultak.

Szeptember 6-7-8-án ismét megrendezték Szolnokon a nagy sikerű gasztro-kulturális rendezvényt, immár 15. alkalommal a Szolnoki Gulyásfesztivált. A  Tiszaliget hűs fái alatt adtak helyet a kézműves bemutató csoportoknak, így az Újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjainak is.

Szeptember 11-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete (SZIME) által kiírt Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti vetélkedőjén (Ki Mit Tud?) vettek részt a „Huszárosan, fiatalosan” táncukkal. A Cegléden megrendezett területi elődöntőn I. helyezést értek el. A díjjal járó értékes ajándékkosarat, valamint Pécs városában október hónap végén rendezendő középdöntőbe jutást jogosító oklevelet személyesen Asztalosné Zupcsán Erika EMMI helyettes államtitkár asszonyától vehette át a csoport. Batta Sándor és Turza Ferenc alkotómunkái különdíjat, a díszítőcsoportból kiállított munkáikkal Gara Istvánné, Oszlányi Józsefné, Szabó Pál Antalné és Veres Józsefné emléklapot és ajándékot kapott.

Szeptember 14-én a Nosza Mamik a II. Tengeri Kavalkád és Hagyományőrző Sokadalom délutáni rendezvényén is jókedvre derítették hangulatos táncukkal a résztvevő hallgatóságot.

 

Batta Sándor és Turza Ferenc különdíjas alkotásai a kiállításon
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Díszítőművészek pályázati munkái
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Huszárosan fiatalos tánc a Nosza Mamik előadásában
(Fotó: Mészáros Gyuláné)

 

Gömöri Ferencné, Gara Istvánné és Szabó Pál Antalné a Gulyásfesztiválon
(Fotó: Balogh Erzsébet)

 

Liliom néptáncosok a színpadon
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Ádám Róberték méhészeti bemutatója
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Bizet: Carmen Habanera tánc
(Fotó: Mészáros Gyuláné)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.