Ez év június 5. és 26. között nyolc tanuló valamint Simon János művésztanár alkotásait tekinthették meg az érdeklődők a helyi középiskolában. A kiállított harminckét kép a 2008/2009-es tanév során készült annak a rajzszakkörnek a keretein belül, amelyet Simon János tanár úr vezet péntek délutánonként. A szakkör tagjai főként az újszászi középiskola diákjai. Bózsó Martina, mint leendő diák szerepel a kiállítók között, hiszen a jövő tanévben kezdi meg itt tanulmányait, Székely Melinda pedig az iskola tanárának, Székely Istvánnak gyermeke, így kapott arra lehetőséget, hogy ebbe a nagyszerű műhelymunkába bekapcsolódjon. A tanév során készült képek közül a terem mérete miatt válogatni kellett, így csak harminckét alkotás kerülhettek be a keretbe.

A megnyitó ünnepségen az iskola tanulói köszöntötték a kiállítókat verssel és prózával. Szeles Réka hegedűn játszott, Danajka Réka pedig Podnaniczky Szilárd kortárs prózaíró tárcanovelláját, A képkereskedőt olvasta fel. Vígh László, az iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg a rendezvényt, majd Simon tanár úr mutatta be "neveltjeit". Mindegyikük alkotói stílusáról, egyéniségéről mondott néhány szót, amely egyrészt az alkotások megértését szolgálta, másrészt bátorította a tanulókat. A terem jócskán megtelt érdeklődőkkel: osztálytársak, családtagok, tanárok, barátok szép számmal jöttek el a megnyitóra, s a három hét során is volt még lehetőség arra, hogy a képeket alaposan megnézzük, gyönyörködjünk bennük, elgondolkodjunk az ábrázolt világokon.

Mind a nyolc kiállítóról elmondható, hogy a rajzolás technikájából annyit már elsajátítottak, hogy műveik alkalmasak arra, hogy közönség elé kerüljenek. Pap Sándor 10. osztályos tanuló ebben a tanévben kezdett rajzolni, s két képet láthattunk tőle. Székely Linda is ebben a tanévben kezdett rajzolni a szakkörben. ő is két rajzzal jelentkezett. Az Amerikai lány című portréval, és a Váza drapériával című csendélettel. Bózsó Martina három rajzot állított ki: A vizsla, A torony és a Székelykapu címmel. Mindannyian precízen, szépen kidolgozott munkákat hoztak, s valamennyi alkotásuk megfelelő rajztechnikai jártasságról árulkodik.

A képek iskolás stílusúak, hiányzik még az egyéni hang, a képek mögött megragadható világkép, de ez alkotóik életkora és a szakkörben eltöltött idő miatt így természetes. Molnár Ágnes és Kánya Vivien három-három képpel vett részt a kiállításon. Rajzolói stílusuk érettebb, kiforrottabb, s a képek tematikája változatos. Ági képei közül a Futócipő talán a legalaposabban kidolgozott alkotás. Vivi a Viharlámpa és A nyúl mellett egy fekvő aktot választott témául, ami már nehezebb vállalkozás. Mindhárom kép alkotói gondosságról tanúskodik.

Magda Stefánia és Gecse Alexandra rajzain már felfedezhető egyfajta egyéni hang, amiről egy-egy alkotót fel szoktunk ismerni. Alexandra öt rajza közül három állatokat ábrázol, egy Renoir után készült vázlat, az Ünnepség után pedig egy kisfiút ábrázol. Különösen ez utóbbi árulkodik lényeglátásról, a hangulat ábrázolásának képességéről. Alexandra rajzai derűsek, kedvesek. Stefi láthatóan a portréfestészet irányában kötelezte el magát. Az öt kiállított kép közül négy iskolatársai arcképe, egy pedig egy hajléktalant ábrázol. Az osztálytársak jellemét, személyiségét már felfedezhetjük ezeken a rajzokon, az arcok mögött megsejthető az ember.

A legváltozatosabb tematika, a legkiforrottabb technika és a legelmélyültebb világlátás a kiállítók közül Kaizer Kata rajzain látszik. Ez a világ némiképp gyerekes és személyes, mint arra a Kotkoda is utal. Másrészt tragikus és titokzatos, amint az megragadható a Metamorfózis és az Áldozatok című rajzokon. Ezeken a képeken a fekete háttérből jelennek meg a világos alakok. Ebben a vonatkozásban is egyedi ez a két kép. Másrészt kiemelt jelentősége van a szemeknek, az arcnak. Az Áldozatok középpontjába a szemek ábrázolása került, míg a Metamorfózison éppen az eltakart arc kelt titokzatos hatást. A képek címadása is arról árulkodik, hogy alkotójuk birkózik a világgal.

Az iskolai műhelymunkának rendkívül fontos szerepe van a személyiségformálásban. Nem csak olyan módon, hogy a gyerekek megtanulnak csapatban együtt alkotni, egymástól a kritikát elfogadni, építő véleményt mondani, s a felnőttel partnerként, felelősséggel kommunikálni. Hanem azért is, mert az alkotás folyamatán keresztül akarva-akaratlanul önmagukhoz és a világhoz is közelebb férkőznek.

Simon János nemcsak mint tanár, hanem mint alkotó is jelen volt a kiállításon. Három képe közül egy csendélet, az őszi ágak fekete vázában, egy tájkép, az Eső után, a Reggeli vágta pedig két lovat ábrázol a napfényes reggeli tájon. Tematikai újítás nem olvasható ki a festmények láttán, de az őszi ágak. az alkotótól már megszokott csendélet-ábrázolásnak egyfajta elmozdulása. Az ablakon beáramló fénynek ezen a képen nagyobb szerep jut, s a fekete vázával kontrasztot képez, ezzel kicsit markánsabb csendélet-világot teremtve.

Szeretettel gratulálok minden kiállítónak, s várom a jövő tanév terméseit.

Tóth Péterné