Tisztelt újszászi lakosok, kedves barátaim!

Sajnos egy tragikus hírrel kezdődött az Újév: januárban elhunyt városunk sokak által szeretett és tisztelt nyugdíjazott háziorvosa, Karácson doktor úr.
Dr. Karácson János 1936-ban született Gyulán. Szülővárosában végezte iskoláit, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát summa cum laude minősítéssel.
Két év debreceni klinikai gyakorlat után Karácson doktor bőrgyógyásznak, felesége pedig ortopéd szakorvosnak készült. Kőtelekre költöztek, mert felesége ott kapott körzeti orvosi állást, a doktor úr pedig Kőtelken praktizált. Harmincnégy évig volt Nagykörű egyedüli háziorvosa. A község közéletében is nagy szerepet játszott, többek között alpolgármester volt.
Eközben folyamatosan fejlesztette szakmai tudását. Általános orvostanból, foglalkozás- egészségügyből vizsgázott. A megyében az elsők között szervezett lakossági szűrővizsgálatokat.
A közéletben is szerepet vállalt. A megyei tanács, a végrehajtó bizottság, a közgyűlés, az áfész vezetőségében a köz javára dolgozott.
1996-ban nyugdíjba vonult, de egyéni vállalkozóként folytatja az orvoslást. 2002-ben átvette dr. Ördög Lajos körzetét Újszászon. Elvállalta a szociális otthon lakóinak egészségügyi ellátását. Foglalkozás-egészségügyi munkát is végez. Több helybeli vállalkozás és az önkormányzat üzemorvosa volt évtizedeken keresztül.
Szakmai tevékenységét végig betegeinek tisztelete övezte. Az elismerésre emberségével, szakmai tudásával szolgál rá.
Számos kitüntetés birtokosa, többek között az anya és gyermekvédelem, a véradás és a hosszú ideje tartó, a betegek érdekében végzett kitartó gyógyító munkájáért, de a közéleti tevékenységéért is.
Érdemeinek elismeréséért Újszász Város Önkormányzata 2018-ban Pro Urbe Újszász díjban részesítette.
Őszinte részvétem a gyászoló családnak. Isten nyugtassa Doktor Úr!

Befejeződött az energetikai felújítás első üteme a Zagyvaparti Idősek Otthonában.

A beruházás keretében két réteg (20cm) ISOVER UNIROL PROFI 100 mm üveggyapot hőszigetelő filc felhasználásával a Kastély épület födém hőszigetelését végezték el a szakemberek.
A most beépített hőszigetelés a hasonló hőszigetelő anyagokkal szemben közel 20%-kal magasabb, kiemelkedő hőszigetelő képességgel (λd=0,033 W/mK), teljes keresztmetszetében víztaszító képességgel és kiváló tűzgátló képességgel rendelkezik.
Az óév utolsó napjaiban már helyére kerültek a 190 m3 szigetelőanyag utolsó táblái, így idén, a komoly hidegek beálltakor már jelentős mennyiségű gázt képes megtakarítani az intézmény.
Az energetikai korszerűsítés hamarosan a Kastély épület elavult nyílászáróinak cseréjével és hőszivattyús fűtési rendszer kiépítésével folytatódik tovább.

Figyelem! Változtak a szelektív hulladékgyűjtés időpontjai Újszászon.

Január 22-én, az első januári szelektív-hulladékgyűjtési napon lakossági jelzések érkeztek felém, miszerint a hétfőre meghirdetett zöld fedelű hulladékgyűjtő edényzetek ürítését a szolgáltató nem végezte el teljeskörűen.
Többszöri egyeztetés után január 23-án késő este azt a megnyugtató választ kaptam az illetékesektől, hogy a szerdai és pénteki ürítési napok már a meghirdetettek szerint fognak történni. Fennakadást csak az okozhat, ha a kihelyezett edényzetbe a zöldhulladék esetlegesen belefagyott- annak tartalmát természetesen nem fogja tudni elszállítani a szolgáltató.
A hétfői napon elmaradt elszállításokat az NHSZ a pénteki napon pótolta, amennyiben az érintett ingatlan tulajdonosa legkésőbb csütörtökön délelőttig a szolgáltatónál bejelentette azt az igényét.
Ezzel együtt került pontosításra az is, hogy a korábban közzétett NHSZ-MOHU szelektív hulladékgyűjtési naptárban a szolgáltató (műszaki- logisztikai okok miatt) megváltoztatta a szelektív hulladékszállítás időpontjait Újszászon.
A változtatás nem érinti a januárban meghirdetett időpontokat.
Az új naptárat a hamarosan megjelenő Lakossági Tájékoztató is tartalmazni fogja.
Kérem a korábbi naptárban foglaltakat tekintsék semmisnek.

Közbiztonsági és kábítószerügyi lakossági fórumot tartottunk januárban a Városi Művelődési Házban.

A téma aktualitását mi sem mutatta jobban, minthogy zsúfolásig megtelt a nagyterem az érdeklődőkkel.
Hogyan jutottunk ide és most merre tovább? Sokan úgy érzik, hogy a környezetünkben folyamatosan növekszik az elkövetett bűncselekmények száma.
A hagyományosnak mondott bűnelkövetési formák mellett az új típusú designer-drogok terjedése, az online csalások garmadája vagy a közterületen elkövetett agresszió már szinte naponta borzolja fel a lakosság kedélyeit.
Példákat hallunk és látunk a médiából, de sokszor sajnos ismerősi körünkből vagy (ami talán a legrosszabb) a saját életünkből is. A különböző hatóságok és az eljárásrendek között ráadásul nem egyszerű eligazodnia az átlagembernek.
Mit tegyünk akkor, ha kábítószernek tűnő tudatmódosító anyagot fogyasztanak a házunk előtt?
Kihez fordulhatunk segítségért, ha saját családunkon belül merül fel a kábítószer fogyasztás gyanúja?
Hogyan lehet az, hogy az online térben elkövetett csalások mára már kifejezetten a középkorú korosztályt célozzák?
Mit tehetünk akkor, ha családtagunkat zaklatják az interneten keresztül?
Kihez fordulhatunk segítségért, ha családon belüli bántalmazás áldozatai vagyunk?
Létezik vagy nem létezik Magyarországon kényszergyógykezelés?
Igaz az, hogy a kábítószerek fogyasztása nem büntethető cselekmény? Mit jelent az, hogy „eltérítés” és mikor mondható sikeresnek egy kábítószerfogyasztó gyógykezelése?
Kinek a felelőssége az, ha egy erőszakos cselekmény után az elkövető hamarabb ér haza, mint az őt elszállító rendőr?
Mit tehet az Önkormányzat, vagy a lakosság egy biztonságosabb település érdekében?
Ilyen és ehhez hasonló fontos témákról volt szó a lakossági fórumon, ahol két gyakorló szakember izgalmas előadása után nyílt lakossági fórum keretében volt lehetőség kérdéseket feltenni és javaslatokat megfogalmazni a jelenlévő hivatalos személyek felé.
„Áldozatvédelem, sértetté válás elkerülése, online csalások elleni védelem” címmel lelőadást tartott Volter Ildikó c.r. őrnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója, valamint „A kábítószerhasználat napjainkban” címmel Róla Beatrix, az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Drogkonzultációs és Információs Központ szakmai egységvezetője.

A fórumot megtisztelte jelenlétével Hevér Enikő r. százados, megbízott őrsparancsnok is.
Tartalmas és sokak számára meglepő előadásokat hallhattunk, melyek reményeim szerint segítenek eligazodni a sokak számára ismeretlen, veszélyeket hordozó bűnözői világban.
Az előadások után lakossági kérdések és javaslatok hangzottak el, majd a fórum lezárását követően lehetőséget biztosítunk arra, hogy a résztvevők anonim módon, négyszemközt beszélgethessenek az előadókkal a Művelődési Ház kistermeiben.
Köszönöm mindenkinek, aki jelenlétével megtisztelte a rendkívüli városgyűlésnek is beillő lakossági fórumot. Külön köszönöm az elhangzott észrevételeket és javaslatokat, valamint az érdekes és informatív előadásokat!

Mammográfiás szűrőbusz érkezik Újszászra

Március 11-13 között (az eddigi két nappal szemben most három napos időtartamra) ismét mammográfiás szűrőbusz érkezik Újszászra.
Az új típusú, modern szűrűbusz paramétereinek ismeretében úgy döntöttünk, hogy azt a Főtéren, a szabadtéri színpad előtti területen telepítjük majd le, így a várakozók a Művelődési Ház klubtermeit és mosdóit is használni tudják majd a szűrővizsgálatok alatt.
A szűrővizsgálatra való jelentkezés feltételeit hamarosan közzé fogjuk tenni, kérem mindenki kövesse figyelemmel Önkormányzatunk facebook oldalát, vagy érdeklődjön háziorvosánál!
Köszönöm Ágotai Emese fáradhatatlan munkáját ez ügyben is, hiszen a szűrőbusz nem látogat ki minden településre, ráadásul (egy év kihagyás után) megyénkben elsőként Újszászon teljesít majd szolgálatot. Ez a szolgálat szó szerint életeket ment és egészségeket óv meg, így talán a legfontosabb tavaszi ajándék lesz településünk életében.

Szociális tüzelő program

Az előző években bevált gyakorlat szerint idén is folyamatosan lesz lehetőség szociálisan rászoruló lakosoknak ingyenes tüzelőt igényelniük Önkormányzatunktól.
A 2023/2024 fűtési szezonban is idén termelt tűzifát (lágy és kemény lombos vegyesen) tudunk a rászorulóknak biztosítani.
Arra kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy amennyiben környezetükben olyan családot, személyt észlelnek, akiknél felmerül a rászorultság gyanúja, bátran jelezzék azt felém, az Önkormányzat munkatársai, vagy együttműködő partnereink (az egészségügyi szolgáltatók, a történelmi egyházak képviselői) felé. Ne hagyjunk senkit fűtetlen lakásban élni! A tartósan 12 °C alatti hőmérsékletű helyiségben tartózkodó embereknél a kihűlés veszélye fennáll, azaz fűtött, de alulfűtött lakásban is veszélyben lehet bárki egészsége vagy élete.
Kérek mindenkit, hogy figyeljünk és vigyázzunk egymásra, különösen a hideg téli napokon!

Gondosóra ingyenes regisztrációval

A kezdeti nehézségek után idén februárban új lendületet kapott az ingyenes, állami GONDOSÓRA program.
A Gondosóra nem más, mint egy nyakba akasztható vagy csuklópántra rögzíthető egyszerű de sok funkciós eszköz, mely egy külső segítővel, ún. diszpécserrel köti össze a viselőjét a nap 24 órájában.
A Gondosóra alanyi jogon járó, minden 65 éven felüli állampolgárt megillető ingyenes jelzőeszköz.
Hogyan működik?
Amikor a használója bajt érzékel, nem kell mást tennie, mint megnyomni az órán található gombot, és ezáltal az eszköz azonnal jelzést küld a diszpécserközpont felé. A központ a jelzés beérkezte után felveszi a kapcsolatot a felhasználóval, majd kiértékeli a fennálló helyzetet, amiért az óra viselője megnyomta a gombot. Ezután a diszpécser értesíti a regisztrációnál megadott kontaktszemélyt, és kezdeményezi a segítségnyújtást; indokolt esetben pedig a sürgősségi segélyhívót is értesíti.
Hogyan lehet kérvényezni a Gondosórát?
A Gondosóra kérvényezéséhez regisztráció szükséges:

https://regisztracio.gondosora.hu/

A regisztrációhoz mindössze pár személyes adatra van szükség a kérvényezőtől, a használótól, illetve a kontaktszemélytől. A regisztráció megerősítését követően az eszközt díjmentesen házhoz szállítják a megadott címre.
További információ a www.gondosora.hu oldalon vagy a 06 1 445-0080 telefonszámon érhető el!
A regisztrációban minden Újszászi lakosnak térítésmentesen segítenek a Zagyvamenti Integrált Központ (ÖNO) munkatársai, Tolvaj József képviselő, valamint Kalóné Sajben Éva alpolgármester, illetve a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának munkatársai.

Üdvözlettel:
Dobozi Róbert Újszász város polgármestere

 

Dr. Karácson János pár évvel ezelőtt egyik kitüntetését mutatta meg hírportálunknak (Fotó: Kovács Berta szoljon.hu)

 

A kastély épület födém hőszigetelését végezték el a szakemberek

 

Volter Ildikó c.r. õrnagy, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója

 

Róla Beatrix, az SZKTT Humán Szolgáltató Központ Drogkonzultációs és Információs Központ szakmai egységvezetője

 

Dobozi Róbert polgármester, a lakossági fórum szervezője

 

Az előadások után lakossági kérdések és javaslatok hangzottak el

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.