11 iskola 61 tanulója vett részt 2020. március 4-én az Újszászon rendezett V-VI. korcsoport Lábtoll-labda Diákolimpia® Jász-Nagykun-Szolnok megyei fordulóján. A verseny célja a megyei bajnoki címek eldöntése mellett az április 7-én a Csongrád megyei Kisteleken rendezendő országos döntőbe jutók kiválasztása volt. Legeredményesebben a Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szerepelt. Két diákolimpiai® bajnoki címmel, két ezüst és egy bronzéremmel zárták a versenyt. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium nyomult mögöttük két bajnoki címmel és két bronzéremmel. A VI. korcsoport fiú csapatversenyt két fiú – két lány vegyes csapattal nyerték. Az éremtáblázat harmadik helyén a csak leány versenyzőket indító Szolnoki Széchenyi István Gimnázium végzett egy arany, két ezüst és egy bronzéremmel. Egy-egy bajnoki címet nyert a Verseghy Ferenc Gimnázium és a Vásárhelyi Pál Közgazdasági. A versenyen színvonalát emelte a sok év szünet után visszatérő jászberényi Liska József Középiskola és az Örlős Zoltán vezetésével első alkalommal induló Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium lelkes csapata.
A színvonalas mérkőzéseket látva a Szolnok megyei iskolák versenyzői jó formában várják az országos döntőt.
Az Újszász Rózsa, a Szolnok Verseghy, a Karcag Nagykun és a Szolnok Vásárhelyi csapatai
Az Újszász Rózsa, a Jászberény Liska, az Újszász Rózsa, a Szolnok Verseghy és a Karcag Nagykun versenyzői
11 iskola 61 versenyzője sorakozott fel a megnyitón
A Szolnok Vásárhelyi csapata az első mérkőzésen
A fiúk két pályán játszottak
A Szolnok Pálfy csapata: Dajka József testnevelő, Kovács Brigitta, Szuróka Richárd, Kanálos Péter és Szabó Balázs
A Szolnok Széchenyi csapata
VI. korcsoport leány csapat: 2. Szolnok Vásárhelyi, 1. Szolnok Széchenyi, 3. Újszász Rózsa, 4. Karcag Nagykun
V. korcsoport fiú csapat: 2. Újszász Rózsa, 1. Szolnok ÉPFA, 3. Újszász Rózsa, 4. Karcag Nagykun
VI. korcsoport fiú csapat: 2. Szolnok ÉPFA, 1. Szolnok Varga, 3. Jászberény Liska, 4. Szolnok Verseghy
V. korcsoport leány egyéni: 2. Bakó Lili (Szolnok Széchenyi), 1. Diós Letícia (Szolnok Vásárhelyi), 3. Konka Tímea (Szolnok Varga) és Pócsi Bianka (Karcag Nagykun)
Karcagi fiúk
VI. korcsoport lány egyéni: 2. Szaszkó Dorka (Szolnok Széchenyi), 1. Vachal Krisztina (Szolnok Varga), 3. Kovács Brigitta (Szolnok Pálfy) és Németh Barbara (Szolnok Széchenyi)
Fehér János vezette a versenyt
VI. korcsoport fiú egyéni: 2. Árvai Milán (Jászberény Liska), 1. Kovács Márton (Szolnok Verseghy), 3. Molnár Dániel (Szolnok Varga)
V. korcsoport fiú egyéni: 2. Galambos László (Szolnok ÉPFA), 1. Kökény Martin (Szolnok ÉPFA), 3. Mezei Gábor (Jászberény Liska) és Sebők Roland (Újszász Rózsa)
Fotó: Dajka József és Fehér János
Lábtoll-labda az Aktív Rádióban:
|
Eredmények
V. korcsoport
Fiú csapat (4): 1. Czétényi Krisztián, Galambos László, Kökény Gábor Martin (Szolnok ÉPFA), 2. Bakos Dávid Márk, Rab Alexander, Vidák Armand, Virág Attila (Újszász Rózsa), döntő: 12-15, 15-7, 15-6, 3. Kaló Gábor, Kaló László, Fodor László, Sebők Tamás Roland (Újszász Rózsa), 4. Balajti Tamás, Farkas Sándor, Koczka György Sándor (Karcag Nagykun)
Fiú egyéni (15): 1. Kökény Gábor Martin (Szolnok ÉPFA), 2. Galambos László (Szolnok ÉPFA), döntő: 15-5, 18-16, 3. Mezei Gábor (Jászberény Liska) és Sebők Roland (Újszász Rózsa)
Leány egyéni (5): 1. Diós Letícia (Szolnok Vásárhelyi), 2. Bakó Lili (Szolnok Széchenyi), döntő: 15-11, 15-9, 3. Pócsi Bianka (Karcag Nagykun) és Konka Tímea (Szolnok Varga)
VI. korcsoport
Fiú csapat (8): 1. Dániel Márk, Konka Tímea, Molnár Dániel, Vachal Krisztina (Szolnok Varga), 2. Kanalas Márió, Rab Sándor István, Varga-Nagy Bálint (Szolnok ÉPFA), döntő: 15-12, 15-8, 3. Árvai Milán, Mezei Gábor, Szélig Máté Donát (Jászberény Liska), 4. Kovács Márton, Ollé László, Keresztfalvi Krisztián Soma (Szolnok Verseghy)
Fiú egyéni (11): 1. Kovács Márton (Szolnok Verseghy), 2. Árvai Milán (Jászberény Liska), döntő: 15-12, 15-12, 3. Kanalas Márió (Szolnok ÉPFA) és Molnár Dániel (Szolnok Varga)
Leány csapat (4): 1. Bakó Lili, Németh Barbara, Szaszkó Dorka (Szolnok Széchenyi), 2. Czétényi Klaudia Anna, Debiec Dorina, Diós Letícia, Kiss Virág (Szolnok Vásárhelyi), döntő: 15-11, 13-15, 15-13, 3. Barta Karolina, Kovács Viktória, Mohácsi Ramóna, Tóth Kitti Eszter (Újszász Rózsa), 4. Csanádi Zsuzsanna, Demeter Nóra, Papp Rebeka Virág, Pócsi Bianka, Vajó Andrea (Karcag Nagykun)
Leány egyéni (11): 1. Vachal Krisztina (Szolnok Varga), 2. SzaszkóDorka (Szolnok Széchenyi), döntő: 15-8, 15-9, 3. Kovács Brigitta (Szolnok Pálfy) és Németh Barbara (Szolnok Széchenyi)
Iskola | arany | ezüst | bronz | összesen |
Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája | 2 | 2 | 1 | 5 |
Varga Katalin Gimnázium Szolnok | 2 | - | 2 | 4 |
Szolnoki Széchenyi István Gimnázium | 1 | 2 | 1 | 4 |
Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája | 1 | 1 | - | 2 |
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok | 1 | - | - | 1 |
Szolnoki SZC Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász | - | 1 | 3 | 4 |
Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye | 1 | 1 | 2 | |
Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma | - | - | 1 | 1 |
Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma | - | - | 1 | 1 |
Karcag | - | 1 | 1 |
V. korcsoport | ||
Fiú csapat (4) | ||
1. | Czétényi Krisztián, Galambos László, Kökény Gábor Martin | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
2. | Bakos Dávid Márk, Rab Alexander, Vidák Armand, Virág Attila, | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
3. | Kaló Gábor, Kaló László, Fodor László, Sebők Tamás Roland | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
4. | Balajti Tamás, Farkas Sándor, Koczka György Sándor | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
Fiú egyéni (15) | ||
1. | Kökény Martin | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
2. | Galambos László | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
3. | Mezei Gábor | Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye |
3. | Sebők Roland | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
5. | Bakos Dávid | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
6. | Virág Attila | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
7. | Kenyeres Krisztián | Szolnoki SZC Jendrassik György Gépipari Szakgimnáziuma |
8. | Varga-Nagy Bálint | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
9. | Balajti Tamás | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
10. | Farkas Sándor | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
11. | Vidák Armand | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
12. | Kanalas Péter | Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma |
13. | Czétényi Krisztián | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
14. | Rab Alexander | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
15. | Kaló László | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
16. | Zsigmond Tamás | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
17. | Szuróka Richárd | Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma |
18. | Kanálos József | Szolnok Romaesély |
19. | Koczka György Sándor | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
Leány egyéni (5) | ||
1. | Diós Letícia | Szolnoki Szakképzési Centrum Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája |
2. | Bakó Lili | Szolnoki Széchenyi István Gimnázium |
3. | Pócsi Bianka | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
3. | Konka Tímea | Varga Katalin Gimnázium Szolnok |
5. | Kovács Viktória | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
VI. korcsoport | ||
Fiú csapat (4) | ||
1. | Dániel Márk, Konka Tímea, Molnár Dániel, Vachal Krisztina | Varga Katalin Gimnázium Szolnok |
2. | Kanalas Márió, Rab Sándor István, Varga-Nagy Bálint | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
3. | Árvai Milán, Mezei Gábor, Szélig Máté Donát | Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye |
4. | Kovács Márton, Ollé László, Keresztfalvi Krisztián Soma | Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok |
5. | Kanálos Péter, Kovács Brigitta, Szabó Balázs György, Szuróka Richárd | Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma |
6. | Gudics Richárd, Sütő Krisztofer, Tasi Gergő, Verseghi Dávid | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
7. | Balajti János, Baranyai Bence, Erdős Róbert Gedeon, Papp Bálint, Varga László | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
8. | Bernát Bence, Czétényi András, Lakatos Dániel | Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok |
Fiú egyéni (11) | ||
1. | Kovács Márton | Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok |
2. | Árvai Milán | Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye |
3. | Kanalas Márió | Szolnoki SZC Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája |
3. | Molnár Dániel | Varga Katalin Gimnázium Szolnok |
5. | Czétényi András | Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok |
6. | Balajti János | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
7. | Baranyai Bence | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
8. | Erdős Róbert Gedeon | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
9. | Szélig Máté Donát | Jászberényi Katolikus Óvoda, Általános Iskola Liska József Középiskola és Kollégium Tagintézménye |
10. | Varga László | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
11. | Papp Bálint | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
Leány csapat (4) | ||
1. | Bakó Lili, Németh Barbara, Szaszkó Dorka | Szolnoki Széchenyi István Gimnázium |
2. | Czétényi Klaudia Anna, Debiec Dorina, Diós Letícia, Kiss Virág | Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája |
3. | Barta Karolina, Kovács Viktória, Mohácsi Ramóna, Tóth Kitti Eszter | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
4. | Csanádi Zsuzsanna, Demeter Nóra, Papp Rebeka Virág, Pócsi Bianka, Vajó Andrea | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
Leány egyéni (13) | ||
1. | Vachal Krisztina | Varga Katalin Gimnázium Szolnok |
2. | Szaszkó Dorka | Szolnoki Széchenyi István Gimnázium |
3. | Kovács Brigitta | Szolnoki SZC Pálfy-Vízügyi Szakgimnáziuma |
3. | Németh Barbara | Szolnoki Széchenyi István Gimnázium |
5. | Kiss Virág | Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája |
6. | Debiec Dorina | Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája |
7. | Czétényi Klaudia Anna | Szolnoki SZC Vásárhelyi Pál Közgazdasági, Egészségügyi és Turisztikai Két Tanítási Nyelvű Szakképző Iskolája |
8. | Tóth Kitti Eszter | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |
9. | Vajó Andrea | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
10. | Csanádi Zsuzsanna | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
11. | Papp Rebeka | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
12. | Demeter Nóra | Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium |
13. | Mohácsi Ramóna | Szolnoki Szakképzési Centrum Rózsa Imre Középiskolája és Kollégiuma Újszász |