A sportélet helyi krónikásai beleesnek abba a csapdába, hogy csak azt éneklik meg, amit a rendelkezésre álló dokumentumokban készen tálalnak. Íratlan törvény, hogy egy település sportját előbbre vinni csak az tudja, aki az ottani népet megismerte, múltjával és törekvéseivel, eredményeivel és emberi hibáival együtt megszerette.
Nos, az előbbiek figyelembevételével fogtam hozzá évtizedekkel ezelőtt Újszász sportembereinek felkutatásához, adattárba vételükhöz. Az adattárban – az UTE 1925. évi megalakulásától számítva – 400-nál több olyan sport személyiség van, aki Újszászon aktívan sportolt különböző szakosztályokban, vagy szakemberként, sportvezetőként, kiemelt mecénásként szerepelt.
A fenti gondolatok jegyében kutattam fel három labdarúgó fivért, Kovács Istvánt, Jánost és Gábort, akik Újszászon születtek.
A fivérek közül István volt a legidősebb. őt János és Gábor követték. Szüleik: Kovács István (1897-1971), MÁV pályamunkás és Zsigmond Borbála (1902-1990) háztartásbeli voltak. A Kovács szülők a három fiú mellett egy menhelyből kivett leánygyermek (Váradi Mária) felnevelését is vállalták, aki nagykorúvá válása után Budapestre, majd Svájcba költözött, s ott 1985-ben elhunyt.
A fivérek közül István volt az ismertebb labdarúgó, aki alkatánál fogva a „Tömzsi” becenevet kapta. 1923. 01. 01-jén született, és 1992. 05. 01-jén hunyt el újszászi otthonában. A szolnoki MÁV Állomáson elismert, megbecsült munkaerőként dolgozott 1938-tól 1983-ig váltókezelő, felvigyázó munkakörökben, miközben 1945-től 1947-ig hadifogoly volt. Viszontagságos hazatérése után kötött házasságot Újszászon 1948. 10. 23-án az ugyancsak újszászi születésű (1927. 06. 01.) Kovács Ilona háztartásbelivel. Kovács Ilona Szolnokon hunyt el 2000. 07. 01-jén.
Kovács István és Kovács Ilona életközösségéből két gyermek született: István (1950. 05. 20.), aki aktív labdarúgó volt, és „Jasin”néven becéztek, valamint Ilona (1952. 08. 31.). Családi kötelékben élnek. Két részről öt gyermek, nyolc unoka szélesíti a Kovács családfát. Az unokák közül Csaba és Tamás ígéretes labdarúgóként bontogatja szárnyait.
„Tömzsi” fiatalon, az Újszászi Testedzők Egyesületében (UTE) kezdte labdarúgó pályafutását. Futballozott a MOVE Társadalmi Sport Egyesületben, a Leventében, hadifogságból történő hazatérése után az újszászi MÁV-ban, illetve a MÁV jogutód csapataiban.
1955/56. bajnoki év a megyei I. osztályban. Álló sor: Király István, Juhász Péter, ? , Bakó József intéző. Térdelő sor, balról jobbra: Mihályi István (játékos-edző), Kovács Gábor (Kupak), Tóth István, Hőgye Mihály, Kovács István (Tömzsi), Katona Károly. Alul: Kelemen Pál (ölében a kisfia, Palkó)
Akik még látták játszani, vagy megadatott, hogy játékostársai lehettek, nem feledik szerénységét, labdarúgás iránti lelkesedését, fegyelmezettségét, elkötelezettségét, nem utolsósorban győzni akarását. Hihetetlenül akrobatikus mutatványokra volt képes a labda megszerzéséért, birtoklásáért, az ellenfél megelőző szereléséért. Nem volt labdazsonglőr, „csak” megbízható játékos, akire mindig lehetett számítani. Métereket röpködött a levegőben úgy, hogy a durvaságról szó sem lehetett. Tagadhatatlanul „beton” kemény volt. Nem emlékszem, hogy balhátvéd poszton kívül más szerepkörben játszott, vagy durvasága, fegyelmezetlensége miatt a mérkőzést hamarabb abba kellett volna hagynia. Szoros emberfogásáról volt híres, aki nem engedte lélegzethez jutni ellenfelét. Ugyanúgy féltek ellenfél csatárai tőle, mint a többszörös válogatott Dalnoki Jenőtől, akit a szurkolók kórusban: „Puha vagy Jenő!” – buzdítottak. Ez a biztatás akár Kovács Istvánra is ráillett.
A Kovács fivérek közül a következő labdarúgó János volt. Születésekor a naptár 1926. 05. 16-át mutatott. Budapesten hunyt el 1980 májusában. Újszászon kezdte a labdarúgást. Jó labdarúgó adottságokkal rendelkezett. Kitűnt rugalmasságával, jó reflexeivel és nyugodtságával. A Kertész István és Kelemen Pál közötti időben kapuba állították, és ott is rekedt. (Kelemen Pál kezdetben mezőnyjátékos volt!) Az újszászi sportszékház klubhelysége a legendás Mihályi István labdarúgóról, nevelőedzőről lett elnevezve (2013. 01. 12.). Az általa rám hagyott emlékirataiban többek között a következők olvashatók: „1945. utáni években iszonyatos volt a közlekedés. Újszászról, Törökszentmiklósra kellett utaznunk egy lekötött mérkőzésre. Tehervonattal utaztunk Szolnokig, ahonnan ugyancsak tehervonattal jutottunk el Pusztatenyőig. Onnan „toronyiránt”, szántóföldeken át, 10 kilométert gyalogolva érkeztünk Törökszentmiklósra, ahol azonnal kezdődött a mérkőzés. Kovács János, a csapat kapusa, „Tömzsi” fivére, lekéste a Szolnok felé induló tehervonatot. Egy másik tehervonattal ugyan eljutott Szolnokig, de ő sem tudott továbbmenni. Kánikulában, a vágány mellett futva tette meg Törökszentmiklósra az utat. Az első félidő szünetében érkezett. Miklós 2-0-ra vezetett a szükség kapussal kiálló Újszász ellen. Kovács János, lábában 22 km-rel, könyörgött, állítsam be csereként a kapuba. Kis habozás után engedélyt adtam. Mintegy varázsütésre, az újszászi csapat megtáltosodott, és 3-2 arányban győztünk.”
3+1 testvér: István (Tömzsi), Váradi Mária, Gábor (Kupak) és János
Mit mondhat erre a krónikás? Nyilván, Kovács János nagyon szerethette a labdarúgást, szülőhelyét, hogy ilyen példa nélküli vállalkozásra volt képes.
János viszonylag fiatalon Budapestre került. Ott kapott állást. Évtizedekig az AMFORG Nagykereskedelemben dolgozott, ahonnan többszöri Kiváló Dolgozó kitüntetéssel, művezetőként ment nyugállományba. Budapest amatőr labdarúgó bajnokságban, közel 40 éves koráig játszott, mint kapuvédő. 1956-ban találta meg élete párját a köröstarcsai származású Fehér Mária személyében, aki háztartásbeli volt. Életközösségükből egy gyermekük született Budapesten, 1957. 11. 13-án. Édesapja nevét örökölte. Aktívan futballozott, jelenleg is „kispályázik”. Felesége a budapesti születésű (1966. 07. 13.) Besenyei Marianna. Hazasságuk gyümölcse két gyermek.
Kovács Gábor, közismert becenevén „Kupak”, 1930. 11. 13-án látta meg a napvilágot. Szolnokon hunyt el 2009. 04. 15-én. Két „bátyus” után nem is választhatott más sportágat, mint a labdarúgást. Gyermekkorában nemegyszer szaladt mezítláb lovas stráfkocsi után, amikor a „nagyok” Abonyba, Zagyvarékasra, a környező falvakba utaztak mérkőzéseket játszani. Felcseperedve, jól ment neki a foci, átlagon felüli gyorsaságát jól érvényesítette jobbszélsőként. Labdarúgó pályafutásának kibontakozását megtörte, hogy 1951 novemberében katonaként szolgáltra kellett bevonulnia. A sátorújhelyi határőrségnél három kemény évet „húzott” le.
Leszerelése után is futballozott még egy ideig. Például az 1955/56. bajnoki évben többször egy csapatban küzdött István bátyjával a bajnoki pontokért. Az aktív labdarúgás befejezése után nem maradt el a labdarúgástól. A futball iránti szeretete élete végéig kísérte. Éveken át szívesen, ellenszolgáltatás nélkül vállalt rendezői feladatokat egy-egy mérkőzés alatt.
Közéleti emberként az újszászi népi színjátszó körnek tagja volt. Az 1940-es évek végén a Falu rossza, 3 felvonásos népi dalszínműben, illetve a János vitéz daljátékban szerepelt.
15 éves korától postai kézbesítőként dolgozott, majd konyhakerti munkás és traktorvezető volt a szászberki mezőgazdasági termelőszövetkezetben. Szorgalmas munkaerőként jutalom kiránduláson vett részt az egykori Szovjetunióban és Jugoszláviában. Egészségi állapota megromlott, 1979-ben leszázalékolták.
1951. 05. 05-én kötött házasságot az újszászi születésű (1933. 07. 27.) Joó Mária háztartásbelivel, aki özvegyen egyedül él, meggyengült egészséggel.
Kovács Gábor és Joó Mária életközösségükből két gyermek született. Mária (Újszász, 1952. 02. 05.) és Gábor (Újszász, 1956. 03. 13.). Mária férjezett, két leánygyermek édesanyja, 3 leány és 1 fiú unoka nagymamája. A fiú unoka az U12-es korcsoport labdarúgója. Gábor Kecskeméten él. Két gyermek édesapja.
Emlékező, méltató írásom befejezéseként bizakodom, hogy István, János és Gábor emlékét jó szívvel megőrizzük.
Varga Ferenc
Újszász díszpolgára