NB-II

Gyula – Újszász 6-6
Újszász – Makó II. 7,5- 4,5

Az NB-II es csapatbajnokság 9. fordulójában a középcsapatnak számító Gyula együtteséhez látogattunk. Sajnos tartalékosan ültünk asztalhoz, hiszen Molnár László munkahelyi elfoglaltság, Gödöllei Zsombor betegség miatt nem tudott játszani. Ennek megfelelően szoros küzdelmek alakultak ki, az éltáblákon Simonyi és Muhari gyors döntetlent játszott. Czeglédi és Varga szép győzelmet aratott, azonban a középtáblákon Szíjártó, Váradi és Csízik váratlan vereséget szenvedett. Ifjúsági táblákon egy győzelem, egy vereség lett a vége, Pásztor Attila szép végjátékot nyert meg, így összességében igazságos csapat döntetlen született.  

Győzött: Czeglédi, Varga, Pásztor, Kovács L
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Takács, Inges
Vesztett: Szíjártó, Váradi, Csízik, Nyerges L

A következő fordulóban igazi rangadóra került sor, hiszen a negyedik helyezet, erős csapatnak számító Makó együttesét fogadtuk. Ellenfelünk kissé tartalékosan ült asztalhoz, így reális volt a csapat győzelem. Szoros mérkőzések alakultak ki több táblán már a megnyitások után döntetlenek születtek. A végjáték jól sikerült, hiszen Simonyi, Molnár, Takács, Csízik és Pásztor is győzedelmeskedett. Összességében magabiztos csapat győzelem született, így továbbra is az élen várjuk az utolsó fordulót. Nagy rangadó lesz, hiszen májusban a második helyezett szegedi csapathoz látogatunk.  Már a szoros vereség is elegendő. A bajnoki címhez minimum 5 pontot kell szereznünk.

Győzött: Simonyi, Molnár, Takács, Csízik, Pásztor
Döntetlenezett: Muhari, Czeglédi, Szíjártó, Váradi, Kovács L
Veszett: Varga, Orbán

A bajnokság állása a 10. forduló után:

1. Újszász 17 pont (71,5), 2.  Maróczy SE II. (Szeged) 15 pont (69), 3. Meritum SE (Szeged) 15 pont (62,5), 4. Makó II. 12 pont (64), 5. Karcag 12 pont (62), 6. Orosháza 11 pont (61), 7. Tóth László SE II. (Kecskemét) 9 pont (59,5), 8. Gyula 9 pont (59) 9. Békés 8 pont (59,5), 10. TÁKISZ SE (Kecskemét) 8 pont (57), 11. Szentes 3 pont (48,5). 12. Kiskunfélegyháza 1 pont (46,5)

A megyei csapatbajnokságban tartalék együttesünk Szolnok csapatához látogatott. Ellenfelünk a bajnokság 2. helyén állt, ezért ő volt az esélyes. Ennek ellenére az újszásziak nagyon jól játszottak, küzdöttek és nagy meglepetésre a csapat győzelmet is megszerezték.   
Szolnok – Újszász II. 4,5 – 5,5
Győzött: Kovács I, Inges, Muhari G, Gömöri
Döntetlenezett: Pásztor, Gulyás, Orbán
Vesztett: Kaló, Merena, Babucs

A bajnokság állása a 8. forduló után:

1. Kisújszállás II. 11 pont (46,5), 2. Szolnok 10 pont (45,5), 3. Karcag II. 10 pont (39) 4. Újszász II. 6 pont (30,5), 5. Abony 6 pont (28,5), 6. Túrkeve 5 pont (29), 7. Törökszentmiklós 4 pont (24,5), 8. Martfű 3 pont (18), 9. Kunszentmárton 0 pont (8,5).
Varga László

 

Szíjártó Csaba szép győzelmet aratott

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.