Mi, emberek, akik benne élünk a világban, megéljük a történelemnek egy rövidke – ám nem elhanyagolható – szeletét, lépten-nyomon megtapasztalhatjuk az élet nagy problémáit: az élet egy-egy területének mostoha kezelését, anyagi nehézségeket, a nemzetek közötti feszültségeket, a gazdagok szegények iránti érzéketlenségét, a társadalmi igazságtalanság olykor vérlázító, változatos formáit.

Ilyen – nem ritka – helyzetekben az emberiséget, illetve annak egy kisebb vagy nagyobb csoportját megkísérti az a gondolat, hogy fel kell építeni itt a földön a tökéletes társadalmat. Ez a vágy egyidős az emberiséggel, de az utóbbi évszázadokban különösen előtérbe került.

A nagynak nevezett francia forradalom zászlajára tűzte a szabadság, egyenlőség, testvériség jelszavát, nyílván azzal a naiv vággyal, hogy amennyiben az addigi társadalmi struktúrákat lerombolják, máris megszületik egy olyan társadalom, amelynek alapja a szabadság, egyenlőség, testvériség. Mint tudjuk, ez „nem jött össze”: voltak – nem ritkán –az eszme hirdetői között is és a másik oldalon is, akiknek az életükkel kellett fizetni.

A XIX. században Marx és Engels kidolgozták az osztály nélküli társadalom vízióját, azzal kecsegtetve ember milliókat, hogy majd akkor megvalósul a tökéletes társadalom. Nem gondolom, hogy hosszas bizonyításba kellene kezdenem, hogy igazoljam: ez sem „jött össze”. A hitleri nemzeti szocialista eszmék ugyancsak – legalább egy nép számára – a boldog jövő ábrándját tűzték ki célul. Mindkét ideológiának sok millióan estek áldozatául, és – mondanom se kell – a tökéletes társadalomnak még csak az árnyéka sem született meg.

Vajon mi erre a magyarázat?

Az embernek soha sem szabad azt hinnie, hogy itt a földön fel tudja építeni a tökéletes társadalmat. Mivel az ember maga is törékeny, nem tökéletes, vagy mondjuk úgy: esendő, társadalmi szinten sem képes felülmúlni önmagát.

Alapvető tévedés az, hogy új struktúrák automatikusan tökéletes társadalmat képesek létrehozni.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy az embernek birka-mód bele kell törődnie a sorsába, anélkül, hogy megpróbálna bármit is segíteni rajta. Az ember igenis képes arra, hogy egy jobb társadalmi közösséget hozzon létre. Ennek azonban a legfőbb feltétele nem a társadalom szerkezetének, hanem az ember szívének átalakítása. Vannak bizonyos örök érvényű – egyetemesen elismert – morális törvények (lényegében a szeretet főparancsa és az azt kibontó tíz parancs), amelyek megtartása nélkül a legjobb szándékkal elindított reformok is mind dugába dőlnek.

Mondanom se kell, hogy a szeretet főparancsa és a tíz parancs a „levegőben lóg” Istenbe vetett hit nélkül. Csak ha Európa és benne hazánk visszatalál keresztény gyökereihez, akkor remélhető, nem egy tökéletes, de jobb ország, egy jobb Európa és egy jobb világ. Nekünk, keresztényeknek harmonikus családi életünkkel, lelkiismeretes munkánkkal, nem szégyellt hitünkkel, bátor öntudattal, a társadalmi életben való részvételünkkel tevékenyen építenünk kell ezt a jobb világot. Adja Isten, hogy ez sikerüljön!

Miklós János plébános

Újszászon augusztus végéig – a szombat esti és vasárnap esti szentmisét 7 órakor tartjuk.