Honlap Vallás Katolikus vallás Ó, Ó, VAKÁCIÓ!
Ó, Ó, VAKÁCIÓ! Nyomtat Email
Vallás - Teológia
2010 június 06. (vasárnap) 14:27

Milyen jó leírni azt a szót, hogy JÚNIUS. Ehhez a szóhoz nagyon sok fogalmat rendelhetünk hozzá, amelyek kifejezik a nyaralás, a pihenés és a napozás jó érzését. Nem olyan régen még boldog új évet kívántunk, majd jött a feltámadás ünnepe, és most már azt mondhatjuk, hogy: Jó nyaralást, szép élményeket!

Visszaemlékezve gyermekkoromra, annak idején én is vártam, hogy végre nyár legyen. El lehessen rakni a táskát, ki lehessen pihenni a tanév okozta fáradalmakat, és lehessen újabb nyári élményeket szerezni. Persze, akkor még más volt, hiszen éltek a szüleim, így igazán gyerek lehettem.

Ugyan a szüleim időközben elhunytak, belőlem pedig háromgyermekes anyuka lett, aki immár férjével együtt gondoskodik arról, hogy a gyermekeinknek kikapcsolódás legyen a nyár.

De a június közeledte a vizsgákat is jelzi, hiszen a közép- és felsőfokú iskolákban ilyenkor is vannak még megmérettetések, amelyek lezárják a félévet és a tanévet.

Nekem is abban az örömben van részem, hogy miközben ezeket a sorokat írom, a vizsgákra készülök. Azt írtam, hogy öröm, és ez így van, hiszen nagyon örülök annak, hogy a Pünkösdi Teológiai Főiskolán tanulhatok.

Akkoriban, amikor még döntés előtt álltam, hogy ezen a főiskolán, vagy másikon tanuljak, Isten vezetésére vártam, és kaptam is választ Tőle, ami megerősített abban, hogy ez az iskola az, amin látni akar. Innentől kezdve azzal a boldog tudattal adtam be a jelentkezési lapomat, és készültem a felvételire, hogy azon a helyen tanulhatok, ahol folyamatosan megtapasztalhatom Isten vezetését. Mondom, írom ezt most a vizsgák előtt, a felkészülés idején.

Albrecht Dürer- Nikodémus, részlet

Eszembe jut erről Nikodémus esete, akit a János evangélium háromszor említ. Először – főember lévén – az éj leple alatt megy Jézushoz. Nikodémus érdeklődik Jézus iránt (Jn 3,1-2). ő többet akar megtudni Jézusról, tanításairól. A második alkalom: akkor említi az evangélium, amikor ellentétes vélemények alakulnak ki Jézusról (Jn. 7,50). Harmadik esetben: Jézus halála után kenettel érkezik a sírhoz, hogy Jézust megkenje (Jn 19,39).

Tekintettel arra, hogy az evangélista többször megemlíti a nevét, ez jól mutatja, hogy Nikodémus folyamatosan növekedett a hitben. Megtapasztalta Isten vezetését, sőt nem a rangjára nézett, hanem hitére támaszkodott, amikor arimátiai Józseffel együtt Jézus testét előkészítették a temetésre.

Viszont érdemes azt is megfigyelni, hogy Nikodémus odament Jézushoz, tette ezt úgy, hogy akart is változtatni életén. Kész volt a változásra. A Biblia azt írja róla, hogy „a zsidók egyik vezető embere” volt (Jn 3,1). Mégis érdeklődött Jézustól az újjászületést illetően (amelyről bővebben a következő számban szeretnék írni).

Nikodémus példája jól mutatja, hogy ha valaki alázattal közeledik Jézushoz, akkor ő kész válaszolni nekünk a bennünk lévő kérdésekre.

Kedves Olvasók! Ezúton kívánok mindenkinek jó nyaralást, szép élményeket, és akik vizsgák előtt állnak, azoknak jeles eredményeket!

Szabóné Szabó Henrietta
Pünkösdi Teológiai Főiskola
lelkész szakos hallgatója

Utolsó frissítés: 2010 június 06. (vasárnap) 14:34
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal