Az elmúlt napokban mindannyian megtapasztalhattuk a nyári meleg gyötrő erejét. A hírekből hallhatjuk, esetleg az országot járva láthatjuk, hogy bizony, amit mi viselünk a nyár hevéből, az csekélység ahhoz képest, amit el kell viselniük azoknak, akik az aratás emberpróbáló munkáját végzik, annak érdekében, hogy mindannyiunk asztalán ott lehessen az ízletes, mindennapi kenyér.

Mindez kell, hogy felébressze bennünk a hálát az ételt ajándékozó Isten iránt, de egyben a szolidaritás érzését is azokkal, akik értünk a nap terhét és hevét viselik. Ez a hála persze nem merülhet ki egy-két „köszönöm szépen” kijelentésben, hanem meg kell, hogy nyilvánuljon a mindennapi kenyér és egyáltalán az étel megbecsülésében. A szemétbe dobott kenyér nem a hála és köszönet kifejezése... Különösen fontos, hogy már a családban, a gyermekek nevelésében helyt kapjon a hálára nevelés. Emlékszem, gyermekkoromban, a földre esett kenyérdarabot fel kellett venni és megcsókolni. Az isteni ajándék és az emberi munka megbecsülése fejeződött ki ebben.

Az aratás kapcsán eszünkbe jut a közmondás: „Ki mint vet, úgy arat.” – Igaz ez a mezőgazdasági munkákra, de még inkább a nevelésre, amelyben nincs és nem is lehet nyári szünet. Minden tekintetben jó példát kell adnunk gyermekeinknek, ha azt akarjuk, hogy a jövő társadalma emberibb legyen, mint a mostani. Nagyon indokolt, hogy a szülők egymás iránti szeretetéből a gyermekek megtanulják a nagylelkűséget, a hálát és nem utolsósorban a megbocsátást.

Nap-mint nap tapasztalhatjuk, hogyan nyomul előre a züllesztés egyes tömegtájékoztató eszközökön át. A szülők nem törődhetnek bele ebbe. Fokozott figyelemmel, törődéssel kell óvniuk gyermekeiket a szennytől, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor is megtapasztalhatjuk: „Ki mint vet, úgy arat.”

Ezen gondolatokkal kívánok minden kedves Olvasónak nagy kitartást a nehéz nyári munkákhoz, illetve másoknak felüdítő pihenést.

Miklós János plébános