Soron következő ünnepkörünk a húsvét, amikor Krisztus kereszthaláláról, feltámadásáról és megváltói tevékenységéről emlékezünk meg. Jézus Krisztust Jeruzsálemben a Golgota hegyén feszítették meg, ahol azonban még két lator, rabló is kivégzésre került. Nevüket és elítélésük pontosabb okát nem ismerjük.

A latrok utolsó órájukban szitkokat szórtak, bár ők jogos büntetésüket kapták. Jézus azonban csendesen tűrte a méltatlan helyzetet, amit helyettünk, értünk vállalt. Elítélésekor is néma maradt, amikor a papok, írástudók és a vének is hamisan vádolták. „A vele együtt megfeszített rablók is ugyanígy gyalázták.” (Mt 27, 44.) Ahogy a Golgota hegyén közeledett a keresztre feszített emberek halála, Lukács evangélista feljegyzése szerint egy különös fordulat történik, miután az egyik lator káromolta Jézust, míg a másik csendre intette őt:

„A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: „Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is.” De a másik megrótta, ezt mondva neki: Nem féled az Istent, hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.” (23, 39-41)

A csendre intő lator többet lát Jézusban egy sebek borította, szenvedő, töviskoronával kigúnyolt embernél. Szenvedéseiben látja az alázatot és hitet abban, hogy ártatlanul függ a fán, és hinni akarta, hogy Jézus a Messiás, a Szabadító Király. „Ha Isten Fia vagy…” – hallja a csendre intő lator, és szívében talán megfogalmazódik: tényleg Isten Fia lehet, ezért így kér segítséget tőle:

„Majd így szólt: „Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba.” Erre ő így felelt neki: „Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.” (Lk 23,42-43)

Ennek a rablónak kevesebb lehetősége, esélye volt Krisztus megismerésére, mint nekünk. Nem volt alkalma arra, hogy tanulmányozza az evangéliumot, hogy olvashassa a Bibliát. Mégis, amikor lelki fülét és szemét is kinyitotta, hitt. Szembenézett az élet végső valóságával, a halállal, Jézushoz fordult és megmenekült. A megtért lator reménységét jól fejezik ki Pál apostol szavai:

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem….” (Gal 6, 20)

Nem olvasunk arról, hogy hogyan reagált a szitkozódó lator, társa megtérését látva. ő is haldokló volt, de nem érezte át az örök halál, a bűn fullánkját:

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek ….” (1Kor 1, 18.)

Krisztus golgotai keresztje a bűnös ember szabadulásának helye, az élet legjelentősebb választóvonala.

Szabóné Szabó Henrietta,
a Pünkösdi Teológiai Főiskola lelkész szakos hallgatója