Akár találós kérdés is lehetne: mindennap fogyasztjuk, mindennap ott van az asztalunkon, nagyon sok változata ismert. Mi az? A kenyér. Ezt tesszük az étkező asztalra, ezt rakjuk a táskánkba úti élelemként, akár otthon vagyunk, akár nem, mindenütt ehetjük. Éljenek bárhol az emberek, minden népnek van kenyere. Amely lehet hosszúkás vagy kerek, lapított vagy nem, sőt ízre is nagyon sok fajta létezik.

Az Ószövetségben a kovásztalan kenyér volt ismert (1 Mózes 18, 6). Az Egyiptomból való kivonulásnál (2 Mózes 12, 15-20) Isten úgy rendelkezik, hogy ne fogyasszon a népe kovászos kenyeret. A Szent Sátorban található a szent kenyerek asztala, amelyen szintén a kovásztalan kenyér található meg.

Az evangéliumokban is olvasunk a kenyérről: amikor az 5000 és a 3000 ember van megvendégelve. A legemlékezetesebb tanítás a kenyérről. „Miközben ettek, vette Jézus a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, a tanítványoknak adta, és ezt mondta: Vegyétek, egyétek, ez az én testem.” (Mt. 26,26) Zajlanak a keresztre feszítés előtti események: az utolsó vacsora, ott vannak az asztal körül a tanítványok, majd pedig elhangzik a fentebb idézett mondat. Jézus a maga testével azonosította a kenyeret, amelyből mindenki részesülhet, aki akarja ezt.

Adódik a kérdés: vajon a mi testünk is tud-e ilyen megtört kenyér lenni? Amikor segítséget kér tőlünk valaki és mi segítünk, akkor belőlünk is, mint egy szelet kenyérből letörik egy darab. De nem leszünk annyival kevesebbek, mert van, amiben mi szorulunk segítségre, és akkor mi kapunk egy darab kenyeret, egy darabot valakinek a szeretetéből, gondoskodásából, önzetlenségéből.

Kívánok békés és szeretetteljes ünnepeket minden kedves Olvasónak!

Szabóné Szabó Henrietta
a Pünkösdi Teológiai Főiskola
lelkész szakos hallgatója