Honlap Vallás Teológia A három kert
A három kert Nyomtat Email
Vallás - Teológia
2011 november 21. (hétfő) 21:23

A Bibliában három kertről olvashatunk. Az Éden kertjéről, ami a bűnbeesés helye, a Gecsemáné kertről, ahol Jézus a haláltusáját vívta, és a sírkertről, ahová Jézust eltemették. Ezeknek a kerteknek üzenete van a számunkra.

A bibliai Éden-kert a zsidó, a keresztény és az iszlám vallásban a túlvilág szimbóluma lett. A gyönyörűség kertje ugyanis ideális állapotot tükröz, amelyből hiányzik a halál és a bűn, amikor még csak egyetlen törvény uralkodott. Az embert Isten a 6. napon teremtette meg, a maga képmására. Ádámnak ismerjük őt (a nevének az eredeti jelentése jól tükrözi az ember eredetét: a vörös földből való ember). Ezt követően Isten elhelyezte őt a kertjébe, ami Isten kertje volt, ahol délutáni sétáját tette (1Mózes 3,8). Sőt társat is kapott Ádám, Éva személyében (minden élő anyja, ezt jelenti a neve).

Mint említettem, csak egyetlen törvény volt: „a jó és rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert amely napon eszel róla, meg kell halnod”. (1Mózes 2, 17.) A történet folytatása ismerős sok ember előtt, mert az ember evett a tiltott gyümölcsből, és el kellett hagynia az Éden kertet, azt a helyet, amelynek a neve jelenti a gyönyörűséget, a kedvességet és az örömöt. Az ember bűnt követett el. A bűnbeesést követően Isten kiűzte az embert az Édenből, az idevezető út le van zárva, oda ember most már nem mehet be. De Isten beszélt az emberrel, nem hagyta magára az embert, kijelentéseket adott neki az Éden kerten kívül is. Hiszen szólt Ádámhoz, Káinhoz, Noéhoz, Ábrahámhoz, Izsákhoz, Jákobhoz és a prófétákhoz is.

Isten ígéretet tett arra, hogy jönni fog majd a Megváltó, aki ezt a Tőle elszakított állapotot helyre teszi a halála által. A Megváltó megszületett, földi szolgálatának a vége felé a Gecsemáné kertben ő volt a főszereplő. Imádkozott az emberekért. A második kertben, a második Ádám beszélt Istennel, az elesett emberről. Az első kertnek Ádám volt a „hőse”, ő elbukott. A második kertnek Jézus a hőse, aki nem bukott el. (Márk 14,32-39.)

A harmadik kertet, a sírkertet is vállalta Jézus. Halála előtt Ádám egyik elesett fiának azt mondja: Ma velem leszel a paradicsomban! Miután Jézus meghalt, testét begöngyölték, és egy üres sírba helyezték el. Hajnalban, Éva egyik elveszett leánya keresi az elhunyt Jézus testét. Azonban a sír üres. Jézus halálával megbékéltette az Atyát az emberrel. Jézus az első kertből kiűzött embert visszavitte az Atyához, az elromlott kapcsolat helyre lett hozva.

Az első kert szomorú üzenetét hordozzuk. A második kertben Jézus értünk szenvedett. A harmadik kert eseményei tökéletessé teszik az első kertben történteket.

Azt azonban mindenkinek tudnia kell, hogy Isten szereti az ádámi nemzetséget, és az ő egyszülött Fiát adta érte, vagyis értünk.

Szabóné Szabó Henrietta
Pünkösdi Teológiai Főiskola
lelkész szakos hallgatója

 

Utolsó frissítés: 2011 november 21. (hétfő) 21:25
 
Ügyfélfogadási rend

Testületi ülések, előterjesztések Jegyzőkönyvek Rendeletek


Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
Kormányablak
magyarorszag.hu
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ

Kövesse híreinket itt is:



Mobilkód
Copyright © 2012 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU/GPL licensz alá tartozó szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal